Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)

1926-06-26 / 76. szám

2. o ldal.

Komáromi Lapok

1926. június 26.

lie haina iangilM»Misi etónit nelni hnet a I

,POLIO'

utolérhetetlen mi ------------- MINDENÜTT

mosónál i

Hőségével nyújt. § ] KAPHATÓ! ------------- í

dázzuk nem mindig okos politikai nekirugaszkodásunkat.

Mint aki évek óta hiába fáradozom azon, hogy a Csehszlovákiába került magyarság egy táborba kerülhessen,' ismét fájón tapastalom, — bizonyosan sok ezer magyar testvéremmel együtt — hogy az agrárvám blokk megint szélesebb hasadékot mélyített a Magyar Nemzeti és Keresztény szocialista párt között. Igen nagy kár lenne és hiába való időpocsékolás azt kutatni — mint azt, hogy ki okozta a világháborút — hogy ki vájta, nyeste, árkolta ezt a hasadékot. Hogy meg van s a keresett egy ut helyett ismét a két ut politikájához hozott anyagot ez a kérdés is, arról az egyes pártok vezérférfiainak parlamenti szónoklatai, hírlapi interjúi bőséges adatot szolgáltattak és szolgáltatnak.

Mi, akik messze esünk a magas Hradsintól, elég messze még a saját pártjaink főhadiszállásaitól s a fővezérek tájékoztató fevilágositásaitól is, az egész államban érthető mozgalmat ki váltó agrár vám kérdésben tájékozatlanul állunk abból a tekintetből, hogy mért nem ment ebben az eminens kérdésben egy utón a két párt, amely az autochton magyar lakosságból rekrutálta táborát.

A szolgai pártfegyelemnek vannak jogos pillanatai, midőn nem tűrhet el ellenvéleményt, midőn nagy célok, nagy politikai tervek sikere függ az egysé- f ges s még esetleges józan és indokolt ? ellenvélemény erőszakos letiprásával is. \ De kérdem én, vájjon nem kapcsolható^ magyar érdek a vámkérdéshez, sőt tovább megyek, nem magyar érdek-e mindaz, ami a vámkérdéssel szőnyegre

Anyám szobája,

Irta: Feleki Sándor.

Oda, hol jó anyám lakott,

Idegen költözött be.

Szobájától búcsúzom el,

Búcsúzom most örökre.

Isten veled, te kis szoba S te fakó ablaktábla,

Hányszor nézett ki üvegén S fiát epedve várta 1

Nem látom többé a zugolyt,

Ott ült a régi székben.

Szunnyadt s hogy föl ne keltsem őt, Lábujjhegyön beléptem.

S amott állott kis asztala És rajta imakönyve.

Érettem ott imádkozott S hányszor hullt rá a könnye.

Minden bútor, minden zugoly Reája emlékeztet...

Utolszor látom és ezer Emlék szivembe reszket.

Bár künt pihensz te rég, anyám,

De jő! esett az nékem:

Szobádban minden úgy maradt,

Mint életedbe, régen.

S szobádba most más költözik,

Üres, széthordva minden,

Megállók sírva küszöbén.

Jaj, másodszor temetlek én,

Édes anyám, ma innen!

Irta Takáta Sándor.

Magyarország legfőbb jövedelmi forrása századokon át a szarvasmarha-kereske dés volt. Az uralkodóháznak és a bécsi kormányszékeknek legfőbb törekvésük volt századokon át, hogy e virágzó kereskedés minden jövedelmét megkaparithassák. S úgy, ahogy, ez sikerült is nekik. Abból a hatalmas, minden

került? A vámkérdés nem a magyar csallóközi, gömöri, honti, zemplémi, abauji magyar földmives búza kérdése; itt aligha csak arról volt szó, hogy egy métermázsa gabonán hány koronával keres többet a magyar földmivelő, hanem arról, hogyan kapcsolódik be a magyar autochton lakosság abba a politikába, amelyet botorul, fejét a homokba dugva negligálni nem lehet, hanem amelyet elirányitani a magunk magyar érdekei javára szent és történelmi kötelesség lenne. Mert, megint csak visszamegyek a Barokaldi cirkuszhoz. Amilyen nótát belül játszanak, ahhoz nekünk is táncolni kell s az „ablak“ publikumnak is meg keli fizetni a maga vigalmi diját. Ha bemegyek, — talán valamivel többe kerül, — de hellyel kínálnak, — és bent vagyok; ha kívülről nézem a heccet, fizetni akkor is kell, mert a gondos pénztáros a külső publikumtól is beszedi a maga követelését s közben a mellettem. állóktól sohsem vagyok biztonságban, hogy nem lépnek-e legfájóbb tyúkszememre. Mag tehetem azt is, hogy oda állok, de elfordítom a fejemet. Mit érek vele, az előadás tovább megy s vajmi keveset törődik a rendező, hogy én a szememet behunytam. Ha lángokat okádó tüzet látok, azért, mert elfordulok, nagyon sok ember bennéghet a házban! Nem szem és fejforgatásra, hanem mentésre, erős karra, becsületes akaratra, szomorúságában is büszke múlthoz hűségre van szükség. Dániel prófétát nem bántották a fenevadak, pedig nem volt áliatszeiiditő! Hite volt, mélységes titkokat megértő és megérző lelke volt. Fegyvernek elég oda, hol az egy igaz Isten adta jogot, Isten

iziben magyar tőzsérosztályből, meiyet a magyar kormányszékek országfsnntartó elemnek, a kincstár éltető erének mondottak, a XVIII. században már hírmondó is alig akadt. Idegen alattvalóknak adott kiváltságok, monopóliumok, app3!dok, propoliumok, a császári hadseregek pusztításai stb. a magyár tőzsércket (marha-kereskedőke?) teljesen tönkretettékTOrökükbe^a Törökországból jóit görögök, örmények, bolgárok, arnaulák s rácok léptek.

Amíg a tőzsérkedés magyar kézen volt, ágas-bogas törzsökös famíliáink is nagyban űztek a marhakereskedési. Mivel a XVI, század végéig sőt azon túl is — Magyarország látta el marhával Középeurópát és Északolaszországot s mivel keresettebb és kapösabb áru ezidőben a fejér-szörke magyarországi ökörnél nem volt, a íőzserkedés sokat hozott a konyhára. Érdekes jelenség, hogy nagyjaink közül azok, akik legtöbbet áldoztak a haza védelmére s legtöbbet tettek a kultúra emelésére, azok űzték a legnagyobb arányban a tőzsérkedést. S miből is fedezték volna katonáik fizetését, iskolák alapításának költségét, ha nem ebből? Thököly Sebestyén példája mulatja, hogy a tőzsérkedéssel fejedelmi vagyont is lehetett szerezni. Bethlen Gábor, Rákőczy György ezrével hajtották ki a szarvasmarhát. Az udvari kamara Bethlent már azzal vádolta, hogy az ország egész kereskedését a maga kezében tartja. A szépemlékü Lőráníffy Zsuzsannáról eddig senki meg nem irta, hogy tőzsérkedéssel is foglalkozott. Az 1645. évből rárilr maradi a „bécsi kőre hajtandó hízott barmainak“ kimutatása. ELszeijnt akkor nyojcipltnvarfajját bogározt^@TT~tggarasi és egyéb-jnezőSgénT^gy-egy foltban átiag 150^T7d darabjáafna volt. Lippay GyörgyesHeígömTérsek ugyanez időben szintén kedvvel űzte a tőzsérséget. Az 1647. évben például egyszerre 1200 ökröt hajtatott a bécsi vásárra.

hivésben ember alkotta tőrvényt védeni akarunk a küzdelem porondján.

Két utón megyünk, pedig egy az anyánk s apáink egy jussot hagytak reánk s egy kötelességet. Jussot ezer esztendős múlt után ezer esztendős reménységséghez, kötelességet embert öldöklő sorscsapások között is nemzetünk javát védeni.

Mondjátok meg nekünk fő-fő vezérei és őrködő gárdistái a mi jussunk-kötelességünk szent hagyományainak, hol is az igazság, amelyet vakon követhetünk; hol az a biztos kéz, amely a jó irányt mutatja. Vagy tegyünk úgy, mint a választások ideje alatt a legnagyobb magyar lap ajánlotta: egyik oldalon „minden becsületes ember a 4, számra“, másik oldalon: „minden tisztességes magyar ember a 27-es számra szavazzon!“

Évek óta várunk már arra, hogy a

Íkét magyar párt valamely okosan, gondosan és bölcs előrelátással megválasztott politikai plattformon együtt fog haladni.

A romániai példa s a legutóbbi parlamenti eseméyek — úgy véltük — ennek a közös útnak körzetét rakják le, amelyre csak bátran rá kellene lépni ezer józanul gondolkodó embernek az í egyik s másik párt részéről is, csak | találkozniok kellene, hgy magyar testj vériséggel apró — talán csak személyi —

| ellentétek teljes kiküszöbölésével, együtt | is maradhassanak. És meg kell érteni | azoknak, akik ma a két magyar párt t legelején állanak, hogy az a magyar-Iság, amely nem szolgai „gondolkodjék más helyettem“ életelven nőtt fel s | melyet még ma is ebben nevelni egye- I sek politikai taktikát látnak, az a jöjj zanul gondolkodó magyarság a nagy ‘ válaszúton, amelyet a Sors most elébes állított, az élni akarás, a reális nem| zetmentés útját fogja választani.

; A csehszlovákiai magyarságnak igen • drága luxus a pártpolitikai kovácsmühelyekben hosszú, keserves tanoncéve| két tölteni, amikor a nagy politikai l konstellációk legényi sorba állani is | módot adnak. A jelenlegi magyar-né met nemzeti blokkból egyedül kivül s> álló magyar keresztény szocialista párt j ma se kint, se bent tartja párthiveit a párt fegyelem nyakszoritójával és nas gyón félő, hogy ez a végletekig vitt jj csak pártpolitika kegyetlen bosszúját | az egész mgyaarságon fogja kiönteni.

8 ('■ s)

A Zrinyi-családnak jószágai a tenger mellett, voltak. Szigetvár eiesíe után a dunántúli marhakereskedés emporiuma Légrád lett, a hoi a Zrínyiek született főkapitányok vollak. Ezek a körülmények, valamint összeköttetéseik Velencével, egyenesen kínálkoztak arra, hogy az akkor még közel félmillió iakosu várossal üzleti összeköttetésbe lépjenek. S meg is tették már a XVI. században. Nagyobb arányban azonban csak a XVII. században kezdődik a kereskedésük. A költőnek édesapja: Zrínyi György bán már nagyban szállította a marhat Velencébe. Az 1625. évben egyszerre nyolcezer ökör kihajtására kért őfelségétől engedélyt. Folyamodásában felhozta azt is, hogy Beshíen Gábor évenkint tízezer marhát hajtott ki a velenceieknek. Mivel azonban ő tőrök területen át hajtatja a ragusai köztársaságba, ő (Zrínyi) ellenben őfelsége országain át hajtatja ki, minden illetéket megfizet s igy az ő vállalkozása a kincstárnak is hasznoíhajt. (1625. juli 26.)

Zrínyi György, úgy mint eiődei, a saját kikötőjébe, Bucchariába hajtatá a marhát s onnét bárkákon szállíttató Velencébe. Zrínyi György és fivére ezt a kikötőt ügyes velencei kereskedőnek adta bérbe, aki azsán úgy felvirágoztatta, hogy a St. Veith an Pfiaumb (t, i. Fiume), Triest és Layaach alig hoztak valami jövedelmet. Az udvari kamara jelentései szerint a virágzó Bucchari kikötője és a Zrínyiek kereskedése rengeteg kárt okoz a krajnai s frinauli és a tengeri kamarai bevéteiekf ben őfelségének.

így állván a dolog, a bécsi kormányszékek őfelsége jóváhagyásával elhatározták, hogy vagy megvásárolják a Zrínyiektől Buccharit, vagy erőszakkal bezáratják a kikötőt. Meg is kezdődött a tárgyalás, de eredményre nem vezetett. Zrínyi György bán és fivére még arra sem volt hajlandó, hogy őfelségének bérbeadja a kikötőt.

ZONCORA

Harmóniára raktár és építő intézet

# Használt zongorák, p i a n 1 n ó k Ajak 6500 K-tól kezűre.

Schönhofer Vilmos

Bratislava, Prímás-tér 1, sz.

Javítás és hangolás lelkiismeretesen és szakszerien.

’Haszaált zongorák napi áron átvétetned

Nemzetiségi kérdés Franciaországban.

A strassburgi autonomista Heimatband manifesztuma Franciaország ellen — Elzász Lotfiaringidban feltámadt a nemzetiségi kérdés.

A Sírassburgban székeiő autonomista elszászi egyesület, a Heimatbund manifeszíumoi adott ki, amelyben a legélesebb hangon tiltakozik az ellen a sorozatos jogfosztások ellen, amelyben hét év óla van része Elzász-Loiharingiának a franciák részéről. „Elveszik jogainkat, lábbal tapossák az ünnepélyesen tett ígéreteket, semmibe sem veszik fajunkat, nyelvünket, hagyományainkat s fanatikus asszimilációs törekvésekkel népünk lelkét, civilizációját támadják meg s a legbensőbb ieUiismereti szabadsagunk ellen törnek“ — mondja a mamfesztum, — amely a francia áiiam keretein beiül tökéletes törvényhozási, kormányzati autonómiát követei, azzal, hogy a német nyelvet, amely a lakosság többségének anyanyelve, hivatalos nyelvve tegyék a francia mellett.

Ez a mamfesztum a francia kormány belső válsága mellett Európa legérdekesebb külpolitikái esemenye es azt jelenti, hogy Franciaország testén is felfakadt a nemzetiségi problémák kelevénye, miután annyi nemzet testébe oltották be az igazságtalan határokkal a kórokozó baciliusokat. A manifesztum európai jelentőségét a francia sajtó egy része azzai akarja leplezni, hogy a i kommunistákra hárítja az autonomista mozgalom tüzének éiesztéséí. Aki azon-Íban végigolvasna: kik írták aiá a manifesziumot, azonnal nyilvánvaló lesz előtte a vád leheietlensege. A társadav M>w,.nuia MsarnLT&£K32*xt?mrK tamabi

A két Zrinyi-testvér meghalván 1627. évben, a kiskorú Zrínyi Miklós (a költő) é3 Zrínyi Péter gyámjaival újra alkudozni kezdőitek. Őfelsége Ditrichstein Zsigmoud grófot küldő le a Zrínyi birtokokra. A gyámok hajlandók voltak Bucchaiit s vidékét megfelelő értékű birtokén átengedni. Diírichstein erre az ajánlatra azt feleié, hogy őfelsége nem rendelkezik ily roppant értékű balokkal, helyesebb tehát, ha a gyámok bérbeadjak őfelségének a kikötőt, amíg az árvák felnőnek. A gyámok azonban a bérbeadásról hallani sem akartak.

A titkos tanács utasítására 1628 ban újabb au udozast kezdtek a gyámokkal, de ez sem vezetett eredményre. Erre a gyámok 1629 fen bérbeadták a kikötőt egy velenceinek. Őfelsége a bérletet „királyi hatalmánál fogva“ megsemmisítette. Az országgyűlés 1630 ban (23. art.) erre kimondotta, hogy Bucchanban sértetlenül fent keit tartani a szabad kereskedést.

Amikor Zrínyi Miklós (a költő) és Páter felnövekedtek, maguk vették kezükbe a bucchari—velencei kereskedést s hatalmas lendületet adtak neki. Zrínyi Miklóst különösen az udvari kamarának az a törvénytelen eljárása ösztönözte, hogy a Velence felé irányuló marhahajtás kizárólagos jogát jó pénzért az oiasz Maihia Gualandro-nak, később pedig Carlo Miglio-nak adta bérbe. Ezek ellen az sppaldok vagy monopóliumok ellen a magyar országgyűlés keményen tiltakozott s követelte beszüntetésüket. Az udvari kamara viszont a Zrínyiek marhakereskedésének beszüntetését követelte; mert ez a kereskedés árt az olasz appaldátoroknak s lenyomja a marha árai Velencében. A Zrínyiek ugyanis jóval olcsóbban adták a marhat, mint az appaldátorok. És ezután megkezdődött a küzdelem Zrínyi Miklós ellen. Az udvari kamara és a titkos tanács egymásután bocsátotta ki az ijesztő írásokat Zrínyi ellen s fenyegető hangon követelték a kikötő