Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-06-17 / 72. szám
2. oldal. Komáromi Lapok 1926. június 17. He ftaiivia lilmillanul az óriisi előnyt ilygl M a , POLIO'! ntolérlietetlen minőségével nynjt. 5 MINDENÜTT KAPHATÓ! ===== ban, mert az agrárvámokat behozták. Hiszen egyik híradás szerint a szocialista pártok szívesen megszavazták volna az agrárvámokat is, hogyha a szocialista szövetkezetek részére biztosított volna a kormány évi szubvenciót, azonban erre nem voltak hajlandók a vámpártok és a szocialistáknak elkeseredetten kellett tudomásul venniők, hogy a prágai parlamentban nélkülök is lehet törvényt hozni. A szocialista blokk mai elkeseredése hatalmi súlyának elvesztése miatt van és ezért zug és tombol a kétségbeesett lárma és technikai obstrukció a nemzetgyűlésen. A tisztviselői fizetések rendezésénél és a kongrua-javaslatnál is folytatják az obstrukciót, de hogy eredménye nem lesz, az egészen bizonyos. Különben is a helyzet, amelyet ellenállásukkal teremtettek, fegyvertáraiknak, a kommunistáknak erősitik a talajt. Más oldalról pedig a legszélsőségesebb nacionalistáknak, a cseh fasisztáknak erősödését segíti elő. A szocialista pártok taktikailag is súlyos hibái köveinek el önmaguk ellen, mert teljesen elszigetelődnek és magukra maradnak. íme, a sok népámitásnak az ára, mert a hatalom árnyékában hat éven keresztül nem az általuk hangoztatott demokratizmust szolgálták, hanem önös hatalmi érdekeik kielégítését. Ez most már világosan látszik és ha továbbra is úgy működnek, mint eddig, hamarosan teljesen maguk maradnak, s még azok is elhagyják, akik eddig támogatták őket. 1926 juniu3: a Szent-Margitszigeti Szanatórium megnyitása Budapesten! A legmodernebb belgyógyászati és fizikoterápiás gyógyintézet. A lakószobákban kénes, szénsavas gyógyfürdők köszvény, reuma és női bántalmak ellen. — Orvosilag vezetett tökéletes diétás konyha cukor-, gyomor-, vese- és szívbetegek számára, soványitó- és hizókúrák. Röntgen. Laboratórium. Vizgyógyintézet. Strandfürdő. Felvilágosítással és prospektussal szolgál úgy a szanatórium, mint a Szent-Margitszigeti Nagyszálloda kérdéseiben: az Igazgatóság, Budapest, 371 III, Margitsziget. Sürgönyeim: Budapest, Margotel. Hová menjünk nyaralni ebben a rohadt időben. Meddrdus napjan esett, hál még negyven napig esni fog. — Kell-e most már Komáromnak uszoda ? — Mit mondanak az időjósok, a Phytiák, a reumás lábúak és a leveli békák? Válasz a levelekre. ff Szerencséje van Komárom városának, amely nem nagyon siet az uszoda ügy nyélbeütésével. Bizottságoknak adta ki a kérdést tanulmányozni. Szóval úgy András böjtjére szépen ki is dolgoznak egy tervet. Eddig szidtuk a várost, hogy mért nem siet az uszodaüggyel, de most már mi is azt mondjuk, hogy ugyan minek sietne a város, hiszen az idén úgy se lesz nyár. Modern Phytiák és más tudákos fehérnépek ellentmondást nem tűrő bizonyossággal mondják ki a szentenciát, hogy ha Medárdus napján esik az eső, úgy negyven napig fog hullani az égi áldás. Városi benszülöttek és soha ki nem mozduló tintakulik rendíthetetlen egykedvűséggel viszik tudomásul ezt a sötét sót nedves jóslatot, de tízezreket tesz ki azoknak tábora, akiknek vagyoni biztonságuk és egész évi exisztenciájuk függ attól, hogy szép lesz-e a nyár. Nagy hazárdjáték fürdóbérlönek és nyári vendéglősnek lenni és ismeretes a néhai híres Vampeticsnek esete, aki egy kiadós vasárnapi zápor alatt a felhalmozott sültekkel kiállott kerthelyisége közepébe és magasra dobálta azokat e szavakkal: —Edd meg Uramisten Tennmagad! Mint modern augurok állanak ezek a szegény nyári vendéglősök kora vasárnap az eget kémlelve helyiségük előtt és bizony homlokuk is felhőzik, ha az égen viharfelhők gyűlnek. Az utóbbi években valóban rossz vasárnapok járnak a szezonvendéglősökre és más lokáltulajdonosokra. Igazat kell adnunk annak a mecj^gyzésnek, hogy békebeli { meleg nem is volt a háború óta. A f tavalyi nyár egyenesen csapnivalóan jj rossz volt és bizony nem jó kilá- I fásokkal indul az idei sem. Az még nem lenne baj, hogy a százesztendős anyókák jósolnak rossz nyarat, de ugyanezt teszi Browue neves amerikai csillagász is, aki hosszú évek óta tanulmányozza a napsugarak és a tenger- , hullámok viszonyát az időjáráshoz « és aki már évekkel ezelőtt meg- jj jósolta az e pillanatban legszomo- j rubb jóslatot, hogy „az 1926. év \ Európában nyárnélküli év lesz“. Az f ö jövendölése szerint nem lesz me- \ leg ebben az évben és a folytonos \ esőzések szerinte a termést is 1 tönkreteszik. Természetesen van ellenjóslat is. I így a vezető bécsi lapban olvasha- ] tunk egy cikket arról, hogy nincs l ok félni a hűvös nyártól, mert el- ] lenkezőleg, számos jel arra mutat, j hogy meleg nyarunk lesz. Az opli- j misztikus jövendőmondó azonban azonnal le is hűt bennünket egy statisztikával, amely szerint az utolsó huszonhét nyár közül csak hét volt meleg. Eszerint tehát egészen rossz konjunktúra a melegre egzisztenciát építeni, mert ez 1:4 arányban könynyen befagy. A statisztika ezenkívül azt is megmutatja, hogy húsz meleg télre csak 5 meleg nyár következett, már pedig az elmúlt fél a meleg telek közé számit, tehát legfeljebb 25 százalék valószínűsége van annak, hogy meleg nyár lesz. A rideg számok tehát nyarunk ellen vallanak. Az utolsó húsz év kétségtelenül nagy eltolódást mutat az időjárásban, ez az eltolódás pedig fordított arányban van a politikai eltolódásokkal. Amig az emberi természet az utóbbi években könnyen hajlik a szélsőségek felé, éppen olyan arányban balra, mint jobbra, ugyanakkor az őstermészet mintegy példaadásképpen kerüli a szélsőségeket és nagy önmérsékletet tanúsít az időjárás kiszabásában. Az igazi nagy hidegeket a mostani generáció jóformán már nem ismeri, igaz viszont, hogy igazi melegben sincs része. Ha jelenlkeztek is az úgynevezett hőhullámok,azok mindössze egy-két hétig tartottak és az ellenkező véglet váltotta fel, de ugyancsak igen rövid időre. Általában egy temperáltan hűvös időjárás teszi ki az évnek nagyobbik felét és a nagy tél, meg a nagy nyár csupán a régi emlékek közé tartozik. Még nem született meg az időjárás és a politika egymáshozi viszonyának filozófusa, pedig érdekes analógiát nyújtana, összehasonlítása annak, hogy amikor az emberi természet fékevesztetten leng ki a szélsőségek irányában, az őstermészet azt a középutat járja,' amelyet oly szívesen látnánk az emberi természet kiszabott utjául. Igen mély értelmezése a filozófiának az, hogy erőt nyújt a halandó embernek a hallálal való szembenézéshez. Minden filozófia szerint arra jó, hogy szembe tudjunk nézni a megsemmisüléssel. Kérdés azonban, — hogy visszatérjünk eredeti tárgyunkhoz, — vájjon erőt nyújt e fürdöbérlőknek és nyári vendéglősöknek a nyárfalan nyárral való szembenézésre az, ha az időjárásra | sikerül külön filozófiát megalkotni ? I Bajosan hisszük. Számos levél Íródik ilyenkor a | szerkesztőséghez azzal a slereoíip | kérdéssel, hogy menjünk-e nyaralni \ és hol nyaraljunk ? Az a lelki — és szerencsére nem anyagi — közösség, amely emberi együttérzésből a szezoniparhoz fűz bennünket, csak egy választ tesz részünkre lehetővé: igenis tessék elmenni nyaralni. A második kérdésre aztán, hogy hol nyaraljunk, csak azt közölhetjük, hogy mindegy, akár hol, de mindenhová tessék a téli bundát, kalocsnií és paraplét magukkal vinni. Ez nem olyan tanács, mint eső után a köpenyeg, mert hiszen jóelőre ajánljuk a köpenyegef. Ajánljuk pedig nem- \ csak a politikusoknak, kik értenek tudvalevőleg a forgatáshoz, de minden nyárspolgár és elöreiáló családapának is. 6 szoba, konyha, fürdőszoba, cselédszoba és egyéb mellékhelyiségekből állá = ház ELADÓ. = Cím a kiadóhivatalban. Gyula első komáromi érettségizett zenekara fogja a közönséget mulattatni pompás muzsikájával. A heiyárak igen szerények: ülőhely 5 és 3 kor., állóhely 2 kor. Hogy tehát a jótékony célra: a Tanítók Házára s a helybeli szegénytanulók segélyalapjára minél nagyobb összeg legyen fordítható, a rendező tanítótestület feiülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtázni fog. A részletes programmot tartalmazó meghívók szétküldése most van folyamatban. Aki tévedésből nem kapott meghívót s arra igényt tart, szíveskedjék a községi elemi iskola igazgatóságához fordulni. Jegyek f. hó 16 tói kezdve Spitzer S. könyvkereskedésében kaphatók. adja meg a kávénak a jó zamatját. Előállítva tiszta j kát áru? gyökérből. ! Víg délután. — A községi elemi iskola előadása a Kultúrpalotában. — Az iskolaév a vége felé közeledik. Azelőtt ilyenkor tanítók s tanulók egyaránt nagy izgalmak közt készülődtek a vizsgákra és a záróünnepélyre. Most j nincsenek vizsgák, ahol a szülők ün- í népi hangulatban gyönyörködhetnének jj gyermekeik előhaladásában s ahol a f gyermekek is a nyilvánosság előtt ad- I hatnának tanúságot tehetségükről. Érzik • ezt a hiányt a pedagógusok, akik tud- j ják, hogy milyen erős ösztönző eszköz ? a gyermekiélek alakításában a nyilvános szereplés és milyen fontos a mostani életküzdelemben az, hogy a gyermek idejekorán hozzászokjék a bátor fellépéshez és nyiladozó tehetsége kifejtéséhez. Ezt a célt is szolgálja a községi elemi iskola „Vig délután“-nak nevezett előadása, mely junius 20-án délután 5 órai kezdettel lesz a Kultúrpalota színháztermében. Az előadást 27-ikén d. u. 5 órakor megismétlik ugyanott, mert az eddig megnyilvánult óriási érdeklődésből előre látható, hogy a közönség kétszer is meg fogja tölteni a nézőteret. A nagy érdeklődés indokoltan előzi meg a községi elemi iskola apró növendékeinek első, ilyen irányú nyilvános bemutatkozását, mert ahogy az előkészületek, a javában folyó színpadi próbák mutatják, a kis szereplők produkciói, a látványos kiállítás, a toillettek és táncok a fokozott várakozásnak is meg fognak felelni. Lesz ott igen kedves prológus, konferanszié, vígjáték, tragikomédia, találó képek a gyermekéletből, látványos gyermekszindarab szebbnél-szebb csoportos táncokkal s ezeknek szereplői mind a kicsikék birodalmából kerülnek ki, akik közé a rendezőség még egy iskolaköteles koron alul levő vendégszereplőt is szerződtetett. Sőt még talán meglepetések is lesznek. A felvonásközökben pedig Mihola teéli Hielt és n érettségi Ml Gyönyörű, előkelő ízléssel összeállítóit lakoma várta csütörtökön este a leérettségizett diákokat a Központi kávéházban. Kiss Gyula meleg érzéssel átitatott beszédet mondott a társai nevében dr. Hajdú Lukács osztályfőnöknek, aki szeretettől sugárzó szavakkal búcsúzott el tanítványai ól. Öt éven át akkora ragaszkodással viseltettek iránta tanítványai, hogy a búcsú órája olyan volt, mintha a szerető apa váina el fiaiiól. Úgy érzi, — mondja — hogy olyan, mint a hajóskapitány, aki az óceánokon keresztül uj világrészbe viszi utasait. Dédelgetve vigyáz utasaira és viharban is biztos kézzel kormányozza hajóját. Beérnek a kikötőbe. Mindenkit szerettei fogadnák, csak a hajóskapitány tér vissza uj utasokért, mig a régiek, akikről annyi napon keresztül gondoskodott, elvesznek a ködös távolba. A könnyekig megható beszéd még egy pillanatig ott rezgeti mindenki lelkében. Átérezték mindnyájan, hogy nem fognak eltűnni a ködös végtelenbe, hanem a visszaemlékezés aranyos sugaraival behintik a kapitány hajóját. Csakhamar felhangzott a ropogós csárdás, vig magyar dalok vegyültek a szomorú hangulatba s már a diákok szemében is a könny mellett ott lobogott az öröm lángja. Mindenki boldognak érezte magát, vig volt, — amit elősegített a Tromler bácsi jó karcosa — elfeledték az élet ezernyi baját. Táncoltak. Mily jó lett volna megállítani az idő kerekét és megőrizni ezeket a boldog perceket a homályos jövő számára. A táncolásban is elfáradtak s megcsendüli a „Ballag már a vén diák“ szomorú melódiája „tovább, tovább“. De hová? S—Z. * Maturabál. Junius 26-án este tartják a leérettségizett diákok az érettségi báljukat a Dalárda helyiségeiben. A kiváló rendezőség mindent elkövet, hogy mindenki jól érezze magát. HÍREK. — Az ógyallai járási főnök távozása. Fábry Zoltán, az ógyallai járás főnöke mostanában kezdte meg szabadságát és ezzel kapcsolatban az a hir, hogy a járási főnök e nyári szabadságáról többé nem tér vissza hivatalába. Érsekujvári értesülés szerint a távozó járási főnök utódja, Mihály János dr, érsekujvári szolgabiró lenne. — A komáromi muRkásblztositó autonómiájának felfüggesztése. Ifi. Koezor Gyula magyar nemzeti párti képviselő interpellációt intézett a népjóléti miniszterhez a komáromi munkás' biztosító pénztár autonómiájának felfüggesztése tárgyában, amelyre Seht- Szel népjóléti miniszter most válaszolt. A miniszter válaszában megállapítja, hogy a komáromi munkásbiztositót a