Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)

1926-03-20 / 34. szám

1926. március 20. Komáromi Lapok 5. oldal. Elóad&sok kezdete bétkSznap este V és 'ts érakor TISZTI PAVILLON Előadások kezdete i vasár- és ünnepnapi Szombat és Vasárnap, március 20. és 2l»én fenni temploma Csodaszép szerelmi regény 7 felv. Fősz.: Mari Philbin, Élet a práterben (1914), Operahaz fantomja nagyfilmek hősnője és 1000 legszebb nő, alakjuk váioga­­tottan tökéletes és legújabb divatú toilettjük pazar. Hétfő, kedd és szerda, március 22, 23 és 24-én 3 napig! Hugo B&ttauer : 3 napig! A bánatoi ucca Korkép a mai nagyvárosi életből. Hugó Bettauer legnépszerűbb regénye 7 felv. Főszerepben: Eszterházy Ágnes v. grófnő. Ásta Nielsen, Greta Garbo, Werner Kraus és Tolstoj v. grófnő. Jegyelővétel naponta d. e. 11—12 óráig a mozipénztárnál. 25 lelkek, hogy én Rómát járom. Sőt a látszatért egy-egy képeslapot is küldetek nekik valamelyik pajtás szívességéből. El is utaztam nagy kofferommal Fügédre, az én nyájas, békés szülő­falumba, melyet három oldalán hegyek ölelgetnek, csak a negyedik része fek­szik ki a síkságra. Innét mutogattam én fügét Rómának s az összes rám éhező cápáknak. t Vakációzásom [közepette kitört a vi­lágháború és vitt, hurcolt minden pok­lokon keresztül. Tengerre szálltam már, a szenvedések keserű tengerére; úsztam rajta, fuldokoltam rajta elegei, mígnem kiértem szárazföldön Vlsdivosztokig s ott aztán megláttam az én rémemet, az igazi tengert. Vladivosztok azelőtt is, de kivált ak­kortájt erősen nemzetközi város volt. Szerelme minden hódító, teijeszkedő népnek. A fürge japín eludvarolta a nehézkes muszka kezéről; a szemfüles Amerika rögtön hozzászegódött házi­barátnak; az ánglius természetesen nyomban ott termelt leszedni a tejfelt; a kinai a jó szomszédság révén addig­­addig dőrgölődzött, mig egészen hoz­zátapadt, hogy azt bizony nehéz lesz onnét levakarni, egyedül a régi birtokos, az orosz vala kiiurva a szépséges váró -.ból A kikötő szabályos négyszög, amely­nek keleti oldala nyitva van a Csendes­óceánra. Északról, délről, nyugatról magas hegyek védik hatalmas erődök­kel, melyeknek ágyutorkából én csak egy parádés ágyúzást hallottam, mikor egy japán generális érkezett. Uramisten! mi lehet akkor, mikor ezek az ágyu­­szörnyek nem tréfálnak? 1920. aug. 31-én a legmeghittebb társaságban ültem az YMCA (Veimszé) csáj?-házaban és búcsúleveleket irtunk az itthagyott fogolytársainknak. Anikolsk usuriski fogolytáborban ma­radtak még mintegy húsz ezeren, mind a hazaszállítást vágyva és várva. A hadifoglyok szeretik egymást. A közös nyomorúság összekovácsolja a sziveket, kezeket. Azért ma is, ha két ha­difogoly találkozik, látják-ide, nézik-oda, összeölslkeznek szivbeli melegséggel A hazaszállitási sorrend már rég meg van állapítva. A sorszámát mindenki jobban tudja, mint a nevét. A tálhoz beosztott tizes csoportok már úgy élnek, mint a családtagok; készülnek, tervez­nek, gyámolitják egymást. Nagy hit a nyomorúság szőtte szeretet. Hanem, ha valamelyik csalafinta mó­don eléje akarna vágni a másiknak, azt avval az egyetlen bicskával, amely evőeszköze, faragószerszáma, sárpucu­­lója és fegyvere a fogolynak: menten leszúrná szemhunyoritás nélkül! . . . Mióta vágyik az mindegyig haza. A hideg, fütetlen barakban, mállóit ron gyai közt, a kemény, férges priccsen, !ázálm?iban, álmatlan éjszakákon mind., mind hazajár . . . Ezer színnel festi, édesiti a találkozás drága óráját, a vi szontlátás édességét... hát aki ezt egy perccel kajánul megrövidítené, az ne lássa az övéit soha! Egy este a vladivosztoki magyar bi­zottság kiszállt Nikolskba és összehívta a jóléti bizottságot, mely a foglyok gondviselője s a hazaszállitási sorrend megállapitója volt s közli, hogy szép tember 2 án indul Viadivosztokból Ro mánián át a Heffron óceán járó cseh légionáriusokkal s e hajóra 175 magyar hadifoglyot felvesz; ugyanannyi cseh itt marad valami raktár őrzésére s ezek majd magyar szállitóhajón mennek haza. — Adjatok tanácsot, szólt dr. Kovács őrnagy, kiket szállítsunk haza? Főtt a bizottság feje. Ki légyen az a 175? Tisztek? A legénység méltán fel zudul. Egyforma itt most mindenki: csak ember... A legénység? A 19825 lemaradódnak átka kiséri azt a 175 öt, az a hajó biztosan el fog süllyedni. — Mit szólsz hozzá öreg ? ... te a fején szoktad találni a szöget, kérdi tőlem dr. Kovács. — Hát azt uraim, hogy az öregekből szigorú születési sorrendben, tisztekből, legénységből eresszünk haza 175 öt. Ezért nem fog zúgolódni senki. — Haza beszélsz öreg ! — kiáltoztak rám mind — Hát haza, igazi Sohse kerestem a magam előnyét a mások kárára, de ha okosabbat nem tudtok, szánjátok meg az itt sínylődő öregeket, hadd nyerjenek néhány napot abból a rövid életből, ami még nekik hátra van! Azzal otthagytam a tanácskozást, ne­hogy a magam javára befolyásoljam őket. Félóra múlva hivatnak. — No öreg, a te szavadon indultunk; mennek az öregek, te is köztük vagy! Elsápadtam Hideg veríték ült ki ko­pasz homlokomra, alig győztem letö­rülni onnan. Megnyugodtak a sorsdöntő leikek, látván, hogy az őregek ennyire sóvá­rognak haza. Oly elégedetten fogtak velem kezet. — Hazamentek édes öregem 1 — Lelkiismeretesen csináltátok ? — kérdem tő ük — Itt a lista. Még az ikreket is latra tettük, melyik idősebb. Az én arcom csak nem tudott kipi­rulni. sőt ha lehet, még halványabbra vált, mert a névsorban legutolján egy május 22 én született bakonyi juhász volt, a többi lemaradt. Még a könnyem is kicsordult a ve­rejtékek közé. — Mi bajod öreg ? Hát már sírsz is örömödben? No hála Istennek! Azzal kezemet szorongatva, megölelve ott hagytak. És ekkor elkezdett lelkem­ben birkózni két erő: a hazavágyás és a lelkiismeretfuídalás. És... bizony gyarló az ember, a hazavágyásom győ­zött. Mikor Barezovkán Irkutzk táján, tőle úgy 400 km.-nyíre kitört a szabadság, nagy örőmtüzeket gyújtottak a fovarisok. Minden éjjel porig égett egy barak, amelyben iroda volt, az irodában ren­detlen széna. Korrupció, panama s min­den oly szépen elégett ott, hogy pom­pásan rendbe jött minden. A mi irodánkban a fogoly irományok hamvadtak el a többi között, uj sze­mélylapokat kellett kiállítanunk. Engem mindenki üregnek hivott, még az is, akiről biztosan tudtam, hogy idősebb mint én No várjatok, majd rá ok vénülök én 1 Születtem augusztus 12-én. Ha leány lettem volna, Klára nevet kapok. Mi y édesen hang ik becézve: KUrcsi, Rika, lka Kü önben magyarul annyit tesz, hogy dr^gt. Én azonban férfinak szü letván, ócska János lettem Nem is sze retett énbelém senki, mindenkibe nekem kellett beleszeretnem. Mert hogy is tudná ezt a vastag nevet az az édes pici lányka száj sze­relmesen kimondani ? B cézve sem kellemes. Jani ?... A gvőrvidéki paraszt­asszonyok igy káromkodnak: Vigyen el a Jani! Olyan Manó izü. Janksi?... N igyon hátulgombolós nadrágos ne vecske ... Jankó? Csak egy kis fa kell " elejbe és jól nézek ki! Hanzl ? ... Minden Gambrinusnak ludbőrös lesz tőlem a háta. Még e kis gyermekek oldották meg legkedvesebben nevemet, úgy hívnak, hogy: Jankócska. De hát igy is ócska. Áldott feleségem, aki szánalomból hozzám jött, ö is gondosan kerüi a nevemet, inkább azt mondja, hogy: izé. Tehát születtem angusztus 12 én. Az uj személyazonossági lapomon ezt a dicső napot, amelyen én méltóztattam születni, január 5 éré tettem át, mert ez Árpád napja és én mindig Árpád akar­tam lenni. Ha jól emlékszem, mikor a pap a keresztelőmön azt kérdezte: mi a neved? én Árpádot kiáltottam, de nem jól érteti meg és Jánosra keresztelt. így lettem én az augusztusi csecsemő majdnem újévi ajándék s igy kerültem én a 175 hazautazó boldog halandó közé 170-ediknek, még május 22 ig bejutott 5. Ugyan ki az, akit én e születési da­tum igazítással kilurfam a Heffronról? Rohantam hozzá. Tiszü suszter volt. Ott ült a snájdig, reparáini való tiszti bakancsok között és éppen vacsorázott. Párolgó teát, fehér kenyeret és kolbászt. — De jó sora van majszter ur! — köszöntök rá. — Van énnekem, hála Isten 1... Nagyon szeretem a kolbászt... s csak úgy kidülledtek a szemei a magasztos élvezettől. — De nem itt uram! — folytatta — hanem Pesten a „Kispiszkosban“. Rá néhány krigli sör, aztán teszi 1 Éscset­­tentett rá a nyelvével. Újra megdöbbent a lelkiismerelem. Én ezt a jó emberi megfosztom a kis­­piszkostól. Nem halálos vétek ez ? — Lássa édes barátom, szólók hozzá engesztelőén, majdnem maga is haza­ment a 175-tel. Nem fáj a szive? — Az enyém ? ... Ha az én tiszt­uraim nem jönnek, én se megyek, össze vagyunk már mi forrva. Az én számom 12725 Nézze meg, csupa tisztur az én környékem. Ez már úgy van kikompro­­mittalva, hogy én köztük legyek. Min­den láb én rám tekint. Á cipőjéről saccolják az embert. Az emberről meg a cipőről a susztert, aki szinte ember. A fej lehet máriirképü, sovány az éhségtől, ptiszés a nyomorúságtól, sza­­kállos, bozontos, az elhanyagoltságtól, ez mind részvétet kelt az érzékeny szi vekben, hanem aki a lábait, amiken jár, amiken odább száliitódik a fej is, azt nem tartja rendben, hát az énelőttem igazán utolsó, komisz ember a világon I — Tökéletes igaza van, — biztattam a derék dikicsest. — No ugye? Ennélfogva a tisztur képes koplalni, mert ezt nem látják, meg aztán az üres has olyan úri formát ábrázol az embtrre, hanem a cipője első A osztályú legyen, mert azt látják. Az utolsó garasát is rááldozza, való­jában rám, aki azt megcsinálom. — És ezért eszik maga most is kolbászt, mig a tiszturak ...-- Van azoknak is eszük — vágott közbe, mert azok, amit én a bakancsok révén valósággal elfogyasztok és 100 kilóra gyarapodtam, ők álmukban szé­pen főicifrázva, garnirozva szinte megeszik és még az a hasznuk is meg­van, hogy nem fekszi meg a gyomrukat, mig engem bizony főnt a 3 ik priccsen éjfél előtt egész kozák regement is kerget néha. — Adja Isten egészségére. De beszél­jünk komolyan. Én azért jöttem ide, hogy az én helyemet magának fői ajánlom. Menjen én helyettem haza, én meg itt maradok tiszti suszternak. — Uram 1... Én a maga rozoga, dög hajójára rá nem ülök az én tiszt uram nélKül. H dlottam különben, hogy nem is a rendes utón megy az a haio hanem Panamának. Hallja az Ur 1 Én teljeséletemben becsületes ember voltam. Én minden bakancsba beleteszem a rendes branzott, verek rá tisztességes talpat. Hagyjon engem békén és menjen az útjára Isten hírével. Én nem m gyek! A szivemről egy mázsás tiszti suszter esett le, teljes lelki megnyugvással indultam Viadivosztokba. Hát ott ültünk aug. 31-én az YMCA csájaházában és búcsúleveleket {irtunk az itthagyott fogoly-barátainknak. — Most pedig irok az asszonynak, — szólt Somogyi Pali barátom. A levél valamelyik postahajón előbb hazaér, mint én, legalább várnak. — Ne tedd édes pajtás, — kérleltem én. Várnak azok téged minden pilla­natban, ébrenlétben, álmuktan úgyis, de ha hirt visznek arról, hogy te a ten­gerre szálFál, az aggodalmak ezer, sajgó tőrei szúrják, ölik szerető s?iveiket minden percben. Ne okozz hát nekik ily időelőtti, idegfeszitő izgalmakat. Ha az Isten szerencsésen hazasegit, mind­ezektől megkíméled őket. Barátaim helyeselték az én nézetemet, de ha Pali valamit a fejébe vett, azt onnét nem lehetett kidisputálni. El is kütdte a levelet. 1920 szeptember 1-én felkusztunk a hajóra. Muszkaországban minden fon­tosabb eseménynek sötétben kell tör­ténnie. Egész nap ott ültünk a kikötő­ben 35 fokos hőségben, senki se kérdezte meg. mit akarunk. Este aztán 10 óra táján felkusztunk a Heffronra egy meredek lépcsőzeten. Egész vagyon volt rajtam: négy rubácska (ingblúz), három nadrág, két kinai köpenyeg, egy pár hegymászó bakancs, az alsó berendezési nem is számítva, meg két koffer. — Ede hagytuk el azt a földet, amely sötétté tette szenvedéseinkkel nappala­inkat is. — Oroszország 1 Szibéria 1 Isten veled ... ha tud veled lenni. (Folyt, kör.) HÍREK. — Március 20. A magyar szabadság legnagyobb apostola Kossuth Lajos halálának évfordulója. A turini remete, aki nagy elveihez haláláig hfi maradt, ezelőtt 32 évvel hunyta le örök álomra szemeit. Nemzete h lttestét haza vitette, hogy a szülőföld adjon igaz pihenést a drága hamvaknak. Magyarország kor­mányzójának a kerepesi temetőben emelt mauzóleumához e szomorú évfordulón elzarándokol a magyar nép, hogy a megdicsőült hamvainál nyerjen erőt és hitet egy igazságtalanul megalázott nemzet föltámadására. De szerte, szé­les e világon, ahol csak magyar nyelven szól az'.édesanyaigyermekéhez, áhitatos kegyelettel gondolnak e napon Kossuth Lajosra, aki nemzetének egyik legnagyobb fia volt s akinek dicsőséges emléke örökre benne él [a magyarság szivében. — Torna István és Bognár Cecl dr előadása. Említettük már, hogy holnap vasárnap délután 6 órai 'kezdettel |a főgimnázium dísztermében tartja leg­közelebbi J szabadoktatási előadását a Jókai Egyesület, amikor is Torna Ist­ván muzslai^ plébános'faz országosan ismert, iró és kitűnő szónok tart elő­adást „A szlovenszkói magyar irodalom lelki konstrukciói cimmel.“ Előtte dr. Bognár Cecil egyetemi m. tanár, a tu­dós és nagyszerű előadó „Megemléke­zés Széchényiről és Herczeg Ferencről“ irodalom történeti előadást tart. Mind a két előadó olyan nagynevű, hogy felesleges őket dicsérnünk. Mivel a kultúrpalotában a''színészet még tart, ezért tartja a Jókai Egyesület a szabad liceumi előadást kivételesen a főgim­názium dísztermében. Belépődíj nincs, csak tetszés szerinti adományokat kér minden látogatótól a Jókai Egyesület. — Presbiteri tonf-rsneia Komárom­ban A komáromi református keresztyén egyházmegye március 25-én, csütörtö­kön délelőtt Komáromban, a Kollegium nagytermében egyházmegyei presbiteri konferenciát tart Gyalókay László es­peres elnöklete mellett. Az ülésen az egyház mai helyzetéről, valamint a szükségesnek .látszó teendőkről előadá­sokat tartanak Galambos Zoltán komá­romi lelkész, Kene^sey Kálmán dr. és Fiilöp Zsigmond egyházmegyei tanács­­birak. Az ülésen az egyházmegyéhez tartozó rtf. egyházak presbiterei vesznek részt. — Antal Géza püspök körútja. Antal Géza dr. dunántúli református püspök ápril 11-én kezdi meg a somogyi re­­formáius egyházmegyében látogatásait, melyeket május 3 án fejez be. A püs­pököt meleg szeretettel várja ez az egy­házmegye, amelyben már régóta nem volt püspöki látogatás. — Házarság. Vöröss Esztike Csalló­­közaranyos, Kopócs Ernő Kiskeszi f. hó 27 én d. e. 12 órakor esküsznek örök hűséget a csailóközaranyosi ref. temp­lomban, Minden külön értesítés helyett. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom