Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-02-20 / 22. szám
8t oldal. Komáromi Lapok 1926. február 20. Irodalom. Segítség! . — Szabó Deuő regénye. — Ez a regény már megindult kőrútjára, már sokan olvasták, tehát ez az ismertetés kissé megkésett. De amit mondani akarok, nemcsak azoknak szól, akik még nem olvasták, hanem azoknak is, akik már ismerik a regényt. A háromkötetes munka egy kétségbeesett segélykiáltás. A magyar lángész tragédiája, akinek el kell pusztulnia, mert lángész és magyar mer lenni egy személyben Helyesebben a magyar lángész tragédiája, mert Boór Bálint, a szobrász itt minden magyar alkotó szellemet képvisel. Szabó Dezső szerint minden magyarnak ez a sorsa, ha felül mer emelkedni a középszerűségen. Miért ? Mert a magyar a legtékozlóbb faj: saját vérének kincseit pazarolja. Nem tudja tűrni, hogy a saját fajtájából valaki fölébe emelkedjék, sokkal inkább eltűri ezt az idegenektől. Azokat a jövevényeket, akik hajlandók magukat magyar érzelmüeknek vallani, hódolattal fogadja. Azoknak tárva-nyitva áll minden ajtó, de a magyaroknak el kell pusztulniok, ki kell vándoroltok. Valami rettenetes kép tárul elénk: a mai Budapest, a mai Magyarország. A romlott és buta emberek uralma, a gonoszok rettenetes szolidaritása, az idegen fajok alattamosságon épült zsarnoksága. Ezek fojtogatják a saját földjén hontalan, árva magyart, mint a polip karjai a közéjük került zsákmányt. — Segítség, mert elpusztul a magyar faj, veszendőbe megy a magyar érték! — hangzik az egész regényen á*, de ez a kiáltás nem harsona, amely tetire lázitja a tunyákat, közömböseket, hanem a pusztulásnak reménytelen jajja! Mint a regény legutolsó jelenetében a viharzó tengeren a hullámokkal küzdő Boór Bálintnak kiáltása, amire a partról csak ikogás a felelet. A magyar irodalomban többször felmgzott már a keserves jajkiáltás: a agyar ör.önmagát tékozolja, saját sirt ássa. ön-vérének legnagyobb ellennel Nem csak a költők, hanem a jlitikusok is hallották ezt a kiáltást, nnek a nemzed szerencsétlenségnek turáni szörnyű átoknak átérzése réchenyi Istvánnak a tragédiája. Csakhogy a mindenünnen felhangzó jkiáltásoknak más és más a színezete. Szabó Dezső Boór Bálntban a mayar tehetség tragédiáját akarta megírni > megrajzolta a saját tragédiáiét. Nem iák azért túlságosan Szabó Dezső a íhős, mert sok eseményre ráismerünk i ő életéből, hanem méginkább azért, iert lelki alkata az, ami Szabó Dezsőé. Nietsche azt mondaná rájuk, hogy :aktiv jellemek. Akikben minden bánts óriási reakciót vált ki. Akiknek a ezük mindjárt ököllé válik, amely üt, Ir-zúz. Boór Bálint elkeseredésében sszezuzza összes szobrait — azután dirib-darabokat eladja. Nietsche az igazi nagy ember sajátágának azt mondja, hogy nincsenek »aktiv érzelmei: bármit tesznek mások, megy a maga utján, alkot és nem ómból. Nehéz nagy embernek lenni. De íoór Bálint nem az, legfeljebb nagy zobrász. A szobrait nem láttuk, de a etteit igen. Azok nem a nagy ember ettei. Állandóan oda kell állítani neki nentségül: elkeseredésből cselekedte. Az elkeseredés azonban nem jó tatácsadó. Nem alkalmas arra, hogy igazi írféket termeljen. Nem alkalmas arra, hogy teremtő irogrammot adjon. Ezt látjuk Szabó Dezsőnél, aki túlfűtött keserűséggel ohantatta tollát a papíron. Nem csak regény ez, hanem egy láromkötetes vezéreik. Közben előbuktanik a regény, mintha szemünk az ijságban a vezércikk olvasásakor a volal aljá tévedt volna. Majd ismét topább dörög a vezércikk. Szabó Dezső igazságtalan. Borzalmasan igazságtalan, amilyen csak az olyan ember tud lenni, aki valakit ízeret. Arra tudunk csak mélységesen haragudni, akit nagyon szeretünk. Szabó Dezső szereti magyar faját, de az a Ezeretet az ő reaktiv természeténél fogva iszonyú sok gyűlöletet termel. Valami csodálatos fermentum benne a szeretet édességét keserű gyűlöletté változtatja. Mert kit szeret tilajdonképen Szabó Dezső? Boór Bálintot, Bacsó Mózest, meg még néhány embert, egy szűk baráti kört alkotó kis társaságot. Ezek nek azután mindent megbocsát. Mert van ám mit nekik megbocsátani. De itt Szabó Dezső megértő. Ezeken kivül szereti a magyar parasztot. A személytelen, névtelen parasztot. Aki a föld rögét életre kelti ekéjével. Ezt az őserőt, amely fenntarlja a magyar életet. Mindenki más számára csak gyűlölete van A többieknek nem tudja megbocsátani még a kisebb emberi gyarlóságokat sem. A többi társadalmi osztályokat nem tudja értékelni, nem latja, hogy ott is vannak nagyszerű névieie nek, akiknek lelkében úgy húzódik meg a magyarság, mint egy erős varban Nem látja, hogy itt is vannak dolgos kezek. Szabó Dezső csak a sújtó, zúzó öklöket látja meg. Kíméletlen, durva gúnnyal támadja a mostani magyar élet összes szereplőit. A maró gúnyban csillog az ő ki vételesen nagy tehetsége. De ez a tehetség kárba vész, mert a gúny nagyszerű fegyver, de csak az igazság szolgálatában. Szabó Dezső nem tud, nem akar igazságos lenni. A vezércikk bői pamflett lesz. Vad elkeseredésében nem kíméli az igazi értékeket sem, törzuz, mint Boór Bálint a szobrai között. Micsoda programmot tud adni Szabó Dezső a nagy veszedelemből való ki menekülésre? Az egyik pont: a magyar paraszt, az egyetlen egészséges réteg lépjen a többi, szerinte beteg, értéktelen társadalmi osztályok helyébe. A magyar parasztosztály fiaiból fejlődhe tik csak értékes intelligencia. A másik: a kereszténység szinte e magyar népre veszedelmes, meri evvel germanizálják el az országot és a magyarságot. Szabó Dezső Szent Istvánban nem azt látja, aki belekapcsolta a magyar nemzetet a nyugati kultúrába, hanem azt, aki odadobta zsákmányul az országot a kilátott éhes germán szájnak. Ezekről a nagy tévedésekről nem akarok most szólni. Inkább térjünk vissza megint a regényhez. A harag nem csak a politikusnak, hanem a művésznek is rossz tanácsadó. A költőt az érzelmek mozgatják, de neki alakjai és érzelmei fölé kell helyezkednie. Szabó Dezső, mint már említettük, csak néhány alakját szereti. A többiek mind szörnyű karikatúrák. Ezeknek is megvolna a jogosultságuk, de nem itt. A regény olyanforma, mintha egy nagy festményen az összes mellékalakok karikatúrák volnának. Még ped'g nem a humor, hanem a keserű gyűlölet vezeii az ecsetet. £ De a főalakokat sem rajzolja szerencsésen. Elfogult velük, mint a szülő az elkényeztetett gyermekeivel szemben. Az ő alakjai is ezért nem lesznek igazi hősök, hanem elkényeztetett, rakoncátlan nagy gyermekek, akik túlontúl élnek avval a kiváltsággal, hogy nekik minden szabad. Boór Bálint közben komiszságokat követ el. Leguíolsó tette az iránta rajongó Katicával szemben a legnagyobb komiszság, ami a regényben történik. Nem lehet semmivel sem menteni. Még a nagy elkeseredettségé vei sem. Aki igy bánik avval, aki őt igazán, önzetlenül szereti, nem veheii rossz néven, ha ellenségei vele csu nyán bánnak. Van ebben a regényben egy részlet, mikor Bacsó Mózes hazamegy az anyjához Erdélybe. Mintha kiléptünk volna ennek a dühtől fülledt könyvnek a lég köréből. Hogyan van rajzolva az a drága jó öregasszony, akit magános, elhrgyott életének nyomorúsága szűk látókörűvé, szinte kissé eszelőssé tett! De ebbe a korlátolt lélekbe mennyi anyai szeretet fér bele! Ez a néhány fejezet valósággal remek. Mikor ezt olvassuk. akkor tudjuk csak igazán sajnálni, hogy Szabó Dezső, aki igazi nagy művészetet is tud adni, miért nem mindig ezt adja? Szóltunk értől a könyvről, mint politikai, társadalmi műről, azután mint regényről, most még hátra van, hogy néhány szóval megemlékezzünk róla, mint tettről, mint emberi cselekedetről. Mert minden irás, minden beszéd cselekedet is, amellyel rontunk, vagy építünk, emeljük, vagy süllyesztjük saját magunkat. Vannak Szabó Dezsőnek rajongói, hívei, akik kapkodják a könyvét, mint kinyilatkoz'atást.* De talán még többen vannak, akik a szenzáció kedvéért olvassák. Akik kíváncsian kutatják, melyik alak mögött ki rejlik? Azok, akik nem ilyenek, keserűséggel teszik le a könyvet. Keserűséggel Szabó Dezső iránt. Azután meg nagy szomorúsággal. A gyűlölet gyűlöletet ébreszt. Szabó Dezső evvel a tettel többet ártott, mint használt. Mert nem értik meg. Mert azok, akiket igazi olvasóinak, híveinek kívánna, a gyűlöletnek annyi mérgét szívják magúkba a regényből, hogy még vele, az íróval szemben sem tud nak igazságosak lenni. Ha Srabó Dezső belepillanthatna minden olvasójának leikébe, a nagy keserűség tengerré dagadna benne. Mert látná, hogy sok igaz embert elidegenít azoktól az eszméktől, amelyeknek meg akarná nyerni őket. B. C. 1 Htzj-Tttg höojiHtafiiak elsű kiadványai. A Kazinczy-Társaság Könyvbarátai sorába már belépett a magyar intelektuelleknek, iparosságnak stb. olyan tömege, hogy a társaság megkezdhette könyvkiadó tevékenységét. Az a tény pedig, hogy az első kiadványok elterjesztése után fokozott érdeklődés nyilvánul meg a könyvbarátok kulturális akciója iránt, biztató jel arra nézve, hogy nemsokára egyetlen tehetősebb magyar család sem lesz, amely a magyar irodalom és a magyar írók kötelességszerü támogatása alól kivonná magát. Különösen nem maradhat el ez a támogatás akkor, ha — amint azt mindenkép várni lehet — a további kiadványok is nívósak és érdekesek lesznek. 1. Rácz Pál: A könyvnyitó asszony. Rácz Pál ezzel a könyvével meglepetést szerzett azoknak, akik benne elsősorban az elvont, szimbolikus témák iréját látták. Regény ben annyi érdekes, kitünően megrajzolt alak van — bár ezeknek nagyrésze is tipusszerü — annyira lüktető cselekményü, léiekrajzu a könyve, hogy nem csodáljuk a szép regények kedvelőinek elismerés-áradatát. Témáját is szerencsés kézzel választotta meg Rácz. Az emberi lelkek a tökéletlen életformák és az irtó szenvedések hatása alatt fokozottabb mértékben fordulnak a rejtélyes, a misztikus felé, viszont a misztikus is szuggesztivebben hat ki az emberi cselekvésekre. A könyvnyitó asszony, aki jóslataival megbabonáz, szavainak igájába hajt mindenkit s elhatározó fordulatot ad a sorsok tömegének, speciálisán XX századbeli jelenség. Hogy Gencsi Károly, a mérnök oly irtózatos lelkitusáken ment keresztül a szép könyvnyitó asszony egyetlen mondása folytán és hogy Tegenyi Boriska, a g. kath. paplány szintén betegségével és szenvedésével igazolta a boldogtalan házasságból látható jóslatot, ez a háború előiti és háború utáni viszonyok közt csöppet sem csodálatos. Rácz regénve azonban még egy szempontból is aktuális és sablonmentes. Ép abból a szempontból, amit sok kritikus esetleg a könyv hibájául ró fel. Az élet sorsszerűségét nem igyekszik előre megállapított témába szorítani. Az embereket, cselekményeket nemcsak belső erők formálják ki, hanem elhatározó tényező a külvilák is. A világháború, egyetlen szerelmének férjhezmenetele átformálhatták és át is formálták Gencsi lelkét, úgyhogy az őt súlyos betegségében segítő könyvnyitó asszony feleségül vétele minden szempontból megindokolt. A könyv stílusa gazdag, kifejező s igazi lelki gyönyörűséget szerez elolvasása. 2. Falu Tamás: Kicsinyek. Falu Tamás, a csöndes események, a kis epizódok és halk fájdalmak költője egeszen lénye sz*erint való müvet alkotott ebben a regényben. A szlovenszkói magyarság prevrat utáni sötét kétségbeesését, a hódítók erőszakosságát, de a szlovenszkói kisváros egész életét mesterien ábrázolja. Falu Tamás az átfogó korrajz mellett olyan lelki mélységeket láttat s annyi poéiissel festi meg főalakját, amennyi egy haikszavu, igazi költő gazdag leikéből kiárad hat. De az éles meglátások, a társadalmi félszegségek, emberi gyarlóságok is avatott írójukra találtak Falu Tamásban. A zseniális és finom lelkű Ratkó Tamás és a vele konzseniális Wiidné sohse beszéltek szerelemről addig, amig Ratkót ki nem utasították, az olvasónak csak meg kell éreznie, amit ők éreznek egymásiránt és meg is érzi mindenki, mert ennek a regénynek alakjával együtt kell éreznünk, együtt kell szenvednünk ... (n). Madách Imre menyének szép élete a sztregovai birtokon és csöndes haldia egy budapesti szanatóriumban. A haliból nagyon lágyan huzn ak az elegáns folyosókon a zene akkordjai Francia nótát cifráz lent a jazz és á zene hullámaiból még a szobába js felcsap egy-egy hangfoszlány. A szánó második emeletén lakik Madách Nóra Madách Imre unokája, aki három nan- Pál ezelőtt érkezett meg a Riviera kék tavasza alól arra a hírre, hogy eev pesti szanatóriumban február 5-én mee halt édesanyja, özvegy Madách Aladárné Madách Imrének, Az ember tragédiája’ halhatatlan költőjének a menye 1 Az utóbbi évtizedekben már nemigen beszéltek erről a magábazárkózott érdekes, nagy emberek emlékeit öxzö és emlékek romantikájában élő magvar úrasszonyról. Pedig azelőtt, férje életében egy nagyon diszkrét és rezervált M°jxmi kör hangadója volt. Férie Madách Aladár ugyanis apja pályáját követte. Ezt ugyan kevesen tudták Madách Imre fiáról, aki ugylátszik, csak un passziónak tartotta az irás művészetét és müvei túlnyomó részével nem vonult a nyilvánosság elé. Néhány drámája, verskötete nyomtatásban is megjelent ugyan, de költői munkálkodásának legtöbb és legértékesebb virágát baráti körében, egyetemi tanárokból irodalombuvárokból álló kis irodalmi társasága tagjai között szórta szét. A 80-as és 90-es években Madách Aladár személye köré csoportosultak a század nagyszelemi fellángolásának rőzsegyujtói és ennek az exkluzív társaságnak volt a lelke éltetfő szelleme Madách Aladárné, Fekete Mária. Amióta férje meghalt, visszavonult minden társadalmi szerepléstől, a Madáchok ősi birtokán, Alsősztregován vagy Losoncon élt és csendes magányában gyűjtögette a Mad ich Imrétől és férjétől maradt emlékeket, ereklyéket bútorokat, kéziratokat. J Az Astoria csendes szobájában mondja Madách Aladárné harmonikus szép életéről Madách Nóra térje, Lázár Pál dr. J — A múltat szerette nagyon és az álmok világában élt csak ez a különös asszony. Anyagi gondjai nem voltak és igy minden idejét és minden energiáját arra fordította, hogy összeszedte Madách Imrétől maradt emlékeket, összegyűjtötte a szekrényeket, amelyek Madách tulajdonában voltak, az apró tárgyakat főképpen pedig a kéziratokat. Féltve őrzőit kincse volt az egyik legértékesebb Madách-relikvia, a korán elhunyt költő sajátkezüleg írott végrendelete. A végrendelet s minden emlék természetesen az én feleségem tulajdonában ment át, de a családi emlékeket még nem is tudtuk átnézni, mivel ezek mind- Losoncon vannak. Amikor egyébként Madách súlyos betegen megírta végrendeletét, egyetlen fiának, Aladárnak most elhunyt felesége még nem ismerte őt, aminthogy már a 41 éves korában elhunyt költőt nem is volt alkalma megismernie. — Természetesen férjének irodaim hagyatékát is féltő gonddal őrizte. Többször tett említést arról, hogy ha meghal, valami nagy meglepetés fog érni bennünket, azt azonban nem akarta elárulni soha, hogy mi lenne az. Most aztán végre megtudtuk, hogy müven meglepetést tartogat számunkra. Simkó Antal dr., aki apósom baráti köréhez tartozott, említette, hogy az elhunyt sokat beszélt arról, hogy egy fekete könyvben őrzi férje kiadatlan irodalmi hagyatékát. Most tehát csak ezt a fekete albumot kelt megtalálnunk — mert azt mát Simkó dr.-nak sem árulta el Madách Aladárné, hogy hol tartja az erekjét — és ekkor, úgy lehet, felfedezhetjük az irodalomtörténet számára — a második Madáchot...
