Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)

1925-10-08 / 121. szám

2. oldal. Komáromi Lapos 1925. október 8 Hogy eléri-e az örökké rettegő Fran­ciaország célját, mely keleti határainak biztosítása volna, alig hihető és újra meg kell győződnie arról, hogy hasz­talan próbálgatja hatalmi társaival együtt a békeszerződések által teremtett, kol­dus helyzet megjavítását, itt csak egyet­len egy mód segíthet. Ha még annyira retteg is tő'e, de hovatovább meg kel! kezdeni a versaillesi békeszerződés re­vízióját. Tudjuk, hogy ma még hallani sem akar erről, de hamarább elfog kö­vetkezni az idő, mint Franciaország és az antant gondolja, hogy hozzá kell nyúlni a „békemüvek*-hez. Lehet, hogy saját magát kell majd megtagadnia, de mindegy, mert a hét év óta uralkodó kaotikus állapotból egyedül a revízió emelheti ki a tönkretett Európát. Az idő érik és hamarabb bekövetkezik, mint azt az antant hatalmak gondolják. Adományok a kisgazdapárt választási alapjára Választási alap létesítésére vonatkozó felhívásunk nem maradt visszhang nél­kül. A magyar nép többsége megértette a felhívás fontosságát és egymásután jelentik be szervezeteink az eredményes gyűjtés folytatását, többen pedig a gyűjtött összegek postára adását. Hogy mennyire átérzi népünk egy választási alap létesítésének szükségességét és pártunk támogatásának fontosságát, arra legjellemzőbbek az egy, két és három koronás adományok, metyek nem a községenként gyűjtés utján, hanem az adakozó áital küldetnek be megható sorok kíséretében, legtöbbször azt írva, hogy tekintsünk el neveik közlésétől. Ezek a nemzeti áldozatkészség igazi györgyszemei. Könnyekig meghatók azoknak az egyszerű embereknek sorai, kik az adományok beküldésével együtt pár sorban az Isten áldását kérik mun­kánkra, kifejezést adva azon meggyő­ződésüknek, hogy pártunk a szlovensz­­kói magyarság egyedüli és igaz kép­viselője, melyet minden erejükből tá­mogatni kötelességüknek tartanak. Az Isten áldása legyen a szives ada­kozókon s mi erős fogadással ígérjük, hogy úgy, mint a múltban, a jövőben is csak egy kötelességet ismerünk: az egész itt elő magyarságért való, törhe­tetlen és önzetlen küzdelmet. Eddigi adományok 2212 — K Negyed község szervezete 200.— K Lakatos Gyula, Fülek 50 — K Csallóköznádasd község szerv. 50.— K „Névtelenek“ adományai 1—20 K ig 610 — K Összesen 2,822 — K Ismételten hálás kőszönetünset fe­jesük ki az adakozóknak. Országos Magyar Kisgazda, Földműves és Kisiparos Párt komáromi körzete Prágai sonka, napon­ként friss virstli, fin sm felvágottak, — Sajtok t Trappista, Roquefort, Mignon stb., szardíniák és mindennemű külön­legességek legjobban és legolcsóbban a Prágai Hentesáru és csemegekereskedésben vásárolhatók, Komárom Klapka-tér (Városháza mellett. — Kereskedők és vendéglősök részére en-gros áraki 417 Az ígéret földjéről, (Folyt.) A hét éves szovjeturalom következményei A hétéves uralom elég időt adott arra, hogy Lenin és önbizalomtól duzzadó gárdája a rombolásban kimerítette min­den invencióját, Popov, aki beuiazta egy jó részét az országnak, szörnyű példák­kal mutatja be a züllést, piszkot és nyo mórt, amely a képzeletet felül haladó mértékben tett úrrá minden téren. Ház­sorok dűlnek össze a fő útvonalokon, mert nincs aki a tulajdonosoktól elvett palotákat gondozza; a vonatok legna­gyobb része nem közlekedik, mert a pályák hasznavehetetlenek, a gépek j összerozsdásodiak. Moszkva utcáin már szürkületben is életveszedelmes a járás, mert rablóbandák csípik cl azt, aki kellő időben el nem zárkózott nyomorusígos szállásán Moszkva az éhezők és kol­dusok városa, amelynek u cáin állan­dóan több mint 15000 gyermek köböt ól hontalanul és hozzátartozók nélkül. Ezek száma soha sem apad, noha na­ponta több száz gyermek esik áldoza­tául utcai balesetnek, ragálynak, az éh­ségnek es fagynak. E csoportot ugyanis állandóan kiegészítik azok a gyermekek, a kiket az éhínség által leginkább súj­tott vidékekről szülőik otthonukból el­kergettek, s akik csoportosan tódulnak Moszkva felé A szovjet ugyan elrendelte, hogy az ily fiatalkorúakat gyermekme­nedékhelyre keli felvenni, minthogy azonban az ily menedéknelyek füleden fabódék, ahol élelem, ruházat és orvosi kezelés nélkül elzárva tartják a gyer­mekeket, a befogadod csak rövid ideig marad lakója az intézetnek. Vagy sike­rül visszsiszöknie az u'cára, vagy ha­marosan elszállíthatják a temetőbe. Né­hány hónapnál tovább itt még senkit sem „ápoltak“. Ezért nevezi a nép e menedékhelyeket hullaházaknak. A sű­rített borzalmak otthona azonban a | Voigamenti vidéken van. Ezen a terü­leten ugyanis két éven keresztül oly rossz volt a termés, hogy már a tél elején minden készlet elfogyott, nem is szólva arról, hogy a másod k évben vetőmag hiányában alig termeltek vala­mit. Bár Oroszországnak egyik részében sincs nyoma a bőségnek és jólétnek, mégis irtózva beszélnek mindenfelé en­nek az „ínséges vidék“-nek rettenetes helyzetéről. Itt honosodott meg az a népszokás, hogy a szülők a gyermekei­ket egyszerűen elkergetik a házuk tá­járól, hogy ne kelljen megosztani velük falatjaikat. Etek a gyermekek természe­tesen ezerszámra esnek a fagy, hőség, járvány és éhség áldozatául. Szavahi­hető utazók feljegyzései szerint a Volga mentén egy hét alatt 6000 gyermeket temetnek el. Nem kell egyébbel jelle­mezni az itteni állapotokat, mint a for­radalmi törvényszékek előtt emberevés miatt lefolytatott pörök ismertetésé/el. Vérrokonok legyilkolása számos esetben bizonyítást nyert és a még meleg holt­testen vadállat módjára osztozott a ro­konság. A nyugati kultúrától ennyire függetlenítenie egy nemzetet, valóban még egy kormánynak sem sikerült. Rejtélyesnek találják sokszor azt, hogy mig háború előtt Oroszország gaboná­jával a világ minden piacát elárasztotta, addig most, amikor a kivitel — már a kereskedelmi szerződések hiánya foly­tán is — a minimumra csökkent, a termés még a lakosság szükségletét sem fedezi. Pedig ennek a rejtélynek egy­szerű a megoldása. Tapasztalati tény, hogy a 4 hektárnál kisebb birtok nem képes tulajdonosát terményeivel egy évre ellátni. Ily birtok ezelőtt az összes földbirtokok 49 százalékát tette ki, je lenleg azonban az összes birtokok mintegy 80 százaiéka alul marad a 4 hektáron. A sokat emlegetett földosztás. amelyet a szervezetlen rablás elvei sze­rint úgy hajtottak v-gre, hogy egy kör­­nyékDcii csőcselék a földbirtokos Je­gy ilkolása u án annyi részre osztotta ennek földjét, ahány tagja akadt a gyil­kos h 3rdának. végül is azt eredményezte, hogy mindenkinek joga van a saját bir­tokán éhentnlni. Örök tanulságai lesz nek ezek az események a felelősség né’küi világgá kürtőit propaganda esz­mék romboló hatásának. A cseka Ö.1 kénytelenül is felmerül ezek után az a kérdés, hogy mi az a vtrázserő, amelynek segitsegével a szovjet hatal­masai ennyi balsiker, egy hatalmas bi­rodalom teljes lezüllesztése mellett is a hatóimat kezükben megtudták tartant Ez a varázserő két intézményében rej­lik a szovjetnek. A cseka, a mindenható pofi ikai titkos rendőrség és a forra­dalmi törvényszék, az igazságszoigátta­tás jelmezebe öltöztetett veiengzés a proletár állam legfőbo támasztékai. A cseka túlnyomó részben a cári biroda­lomnak nagy gonddal fejlesztett poli­tikai rendőrségét, az Ohranat olvasz­totta magába és azok, akik a szovjet mostani urait halálra üldözték, most legalkalmasabb vérebei azoknak. Ezen­kívül a c^esat szolgálják a legkülön­bözőbb eiemek. 8—lOéves gyermekek, önmagukkal tehetetlen, agg Koldusok, IezüllöK arisztokraták, műiden fajtájú kéjnős, a volt cui hadsereg törzstisztjei, idegen országok salakjából bevándorolt elemek és egyéb mindenféle szerzet. Aki a szovjet állam területére tép, azt első perctői kezdve éjjel-nappal figyel­teti a cseka. Minden tépését nyitván tartják es ha a legkisebb gyanú vet reá árnyat, a cseka minden korlátozás nél­kül lefoghatja és tetszése szerint való ideig tarthatja letartóztatásban, depor­tálhatja, avagy sommás utón kivé­­geztetheti. Mindezt pedig anélkül, hogy bármely felettes hatóságnak számadás­sal tartoznék intézkedései felől, avagy, hogy akar a legfelsőbb ailami szerv is engedelmességei kívánhatna tőle. Aki tudni akarja hol lehet a legnagyobb választékban olcsóért ízléses és jó minőségű Női és lányka kabátot vásárolni, keresse fel Kertész J. Jenő üzletét s KöMAROM, liíMa 25. szál az Otthon kávéházzal szemben. Mindenféle szőrme boák, szö­vött, kötött, rövidáru és uridivat cikkek szintén igen nagy vá­lasztékban és olcsón kaphatók. Ä nagy» kisgazda ds kisiparos párt tuidsniveiiskoiai ösztöndíjai. Az Országos Magyar Kisgazda, Föld­műves es Kisiparos Párt, mely tevé­keny és eredményes politikai munkás­sága mellett erőteljes Kulturális és gaz­dasági munkát is kifejt, az 1925—1926. iikoiai évre ismét pályázatot irt ki, a Komárom foldmiyes iskoiát látogató szegényebbsorsu tanulóknak nyújtandó ösztöndíjakra. Az évi 500.— K-s össztöndijakat, amint értesülünk, az alábbi föídmives es kisiparos családokból szármázó gyermekek kapták. 1. Lelkes József, Csilizradvány. Múlt évi ösztöndíjas. 2. Somogyi Lőrinc, Amadékarcsa. Múlt évi ösztöndíjas. 3. Székeiy Ferenc. Bátorkeszi. Első évre. 4. Jónás Endre, Németszögyén. Első évre 5. * Vargha Gyula, Nagyszarva. Első évre. 6. Imre Lajos, Tid. Első évre. 7. Mészáros Ernő, Andód. Etső évre. 8. Kuszala Lajos, Komárom. Első évre. Az ösztöndíjakat a párt komáromi í körzetének vezetősége, a szülők előze­tesen beküldött nyugtái ellenében, fél évi előzetes részletekben közvetlen a föld műves iskola igazgatóságához fizeti be. Az első félévi bizonyítvány a komáromi körzeti irodában betekintés végett be­mutatandó, mert csak a félév eredmé­nyes befejezése után folyósittatrk a má­­sxíik félévi ösztöndíj. . m ii ? Nem kell a fővárosba menni 11 fii 1 mikor F 2 H « « POLLÁK JULISKA t ■* > utódánál | > 2 I M Komáromban, Nádor-utca 17. sz. ? ar olcsóbban beszerezhetők a leg­újabb és kényelmes gumtni és s « ff. 3 p halcsont nélküli hasfüzők és mell­i u \ ** tartók orvosi rendeletre is. 5r • 1 «** Őszi és bélelt bőrkeztyűk nagy : «* raktárai Kezfcyűk tisztítása és or • a javításai Selyem és fíór harisnyák a ö nagy választékban 1 B H K m HmEK, — Palkovich Viktor üdvözlése. Az országos keresziényszociaiista kon­gresszus a betegsége folytan a meg­jelenésében akadályozott Palkovich Viktor nemzetgyűlési képviselőt az alabbi táviratban üdvözölte: „Az Országos keresziényszocia­iista párt kongresszusa legnagyobb tisztelettel üdvözli Nagyságodat ke­resztény elveink régi Kipróbált har­cosát, kérve az isteni Gondviselést, árassza áldásos életére kegyelmé­nek bőséges áldását, adja vissza egészséget, hogy keresztény hi­tünknek és nemzetünknek jövőben is áldozatos, pétdaadó munkasságu vezére lehessen. bzüliő elnök." — Lapunkat n egint elkoboztak. La­punkat, h Komáromi Lapokat a közeli napokban egymás után kétszer elko­boztak. Elkoboztak pedig a szombati számot a szlovák iskola megnyitásáról irt cikkben kifogásolt részek miatt. A keddi számunkat szinten elkobozták Palkovich Viktor nemzetgyűlési képvi­selő beszéde miatt. Ez utóbbi beszéd egész terjedelmében megjelent több napilapban anélkül, hogy azokat a lapo­kat elkobozták volna. Minthogy az újibb rendelkezés szerint az ügyészség által törölt részeket az elkobzás utáni má­sodik kiadásban nem tehet üresen hagyni, a közönség legtöbbször nem is ludja, hogy a kezébe került lapszám már másodra kiadás. Ugyanis, hogy a nyomda minél gyorsaooan elő tudja I atlita.ni a második kiadást, legtöbbször I nincs idő annak köztesére, hogy a iapot | elkobozták és a példány mar a második | kiadás. A Komaromi Lapok szerkesz- i tősége úgy a szombati, mint a keddi ; számok elkobzását megfellebbezte a l vádtanácshoz. — A járási bizottság ülsse. A ko- i máromi járási bizottság par hónapi szünetelés után okt. hó 10 en, szom­baton d. e. 11 órakor ülést tart a vár­megyeház nagytermében. Az eddigi szünetelésnek ai volt az oka, hogy nem igen volt tárgyalni való. A járási bizottság a járási takarék ügyével fog különösen foglalkozni. — Komárom-,surt ünnepe. Művészi alkotásu Kőkeresziet áiiiuatott a kö­­böikút-kürti országút mentén Kanyicska Kálmán es Dänen Anna gyermektelen haza^par, hogy regi fogadalmat telje­sítse. Most vasárnap, okt. 4-én volt annak ünnepié» felavatása, ahova dél­után 3 orakor körmeneliieg vonult ki a kózoég teljes lakossága. A megaidást Siposs Antui ud/ardegynazkerületi es­peres vegezte a helybeli tanfelügyelő esperes, Szunan lsivan segédkezésévet e s alkalmi beszédében fejtegette Krisz­tus keresztjenek jelentősegei és kitar­tásra, a megszaporodott bajok hősies elviselésére Kérte hallgatóságát, amit a kereszt is szimbolizál. A szertartással kapcsolatos szent enekeket Korentsy Rezső helyben kántortaniió végezte a kipróbált Községben énekesek közre­működésével. — Ferrari Albertina hangversenye a legmelegebb, tüntető zajos sikert 1 aratott tegnap, szetoán este a kultui­­paloiában. A hangversenyről jövő sza­munkban számolunk be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom