Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)

1925-09-19 / 113. szám

1925. szeptember 19. Komáromi Lapok 3. oldal könnyű és kellemes lesz, a keile­­me-lcn szag ital és dohányzás után azonnal elmúlik, ha ön nspor.ta hígított MENTHOL- SÓSBORSZESZ szájviz-t h3s?.níl. Ez a jelen legjobb és legolcsóbb száj­­ápoló szere. Ügyeljen arra, hogy szorosan zárva és plom­bával ellátva legyen, ami az utánzatoknál nem fordul elő. Ez védi meg, hogy Ön ne máét kapjon, mint valódi iM! SíipSüté. lira 5-53 Ke. 4í 3 5 hemzseg az ünneplő francia Mintha bent megszűnt volna minden élet és itt akarnák magukat kibámulni egész hétre a mesés panorámán. Csodálatos érzés nézni ezt a nyüzsgő emberíömegeí! Mintha egy óriási színpad emelkedne ki a tér­ből valami látványos nevűvel, melyen akaratlan nagyszerűen mozognak élő és színpadra festett alakok, melynek kivilágítása a kiállítás ezer­nyi fénycsodája, díszletei a rengeteg paloták, az ucca minden járművével, forgalmával és szuffitái a Szajnára lassan ereszkedő párisi köd. Mesés egy összeállítás! AAicsoda bámulatosan elmés expozíciója a nagyvárosi életnek! Az emberek fesztelenül nevetgélnek, szinte tán­colva jönnek mennek: itthon nem nagyon kisért Marokkó és Szíria. A párisi nép eleven, vidám, éli vi­lágát. Egy elmúlt évtized divatja egy­szerre tartja bemutatóját, mindenki — Hát súgd meg bizalmasan. Simon beleizzadt ugyan de kéí­szer-háromszor energikusan végig­­simitotta engedetlen üstökét, mintegy dresszuraképpen, hogy akaratát úrrá tegye. Aztán nyersen és körülírás nélkül kereken kivágta — Mindent megteszek, amit ki­rántok, ha Erzsiké hozzám jön fele­ségül, A polgármesternek kidülledt a szeme. Erzsiké 1 Az ő drága, egyet­len leánya! Bájos, okos, gyönyörű leány, Pákavár legszebb leánya, Pákavár királynője! — És , . . lehet a . . .? A düh és nevetés pörlekedett aj­kán, szemén, arcán. Kereste a sza­vakat, amikkel a támadásra feleljen és a vakmerőséget megtorolja. Nem találta a szavakat. De ín megtalálta tolna, sem tudta volna kimondani. Az ideges ember idegei az ilyen izga­lomban rendszerint fölmondják a szolgálatot — Hát . . . kérlek ... — dadogta szaggatott, kínos erőlködéssel. — Beláthatod, hogy ez nem tőlem függ. Legalább is nem kizárólag tőlem. Vagyis . . . igen, a felesége­met is. Vagyis mindnyájunkat. De annyit mondhatok . . . Nem mondhatok semmit se. Da­dogás közben lenyelte, amit mon dani akart, azt otthon mondta el, másképpen és sokszínűén öltöz­ködik. Látni a férfiakon régimódi, hosszú redingoíol, zsakettet, keverve az utcai ruhák ezerféle változatával. A párisi apacsok feszítenek jel­legzetes maskarájukban, csak egy ruhadarab általános, majdnem min­denki hordja a nyakán a sokszínű sált, pedig az idő mégeléggé kelle­mes. A női divat sokféleségéhez egész kötet kellene. Csak egyben hasonlít öltözködésében minden francia nő egymáshoz, hogy toalleííje mindegyiknek nagyszerűen talál. Rö­vid, hosszú, szűk, bő, kivágott, be­gombolt, mind, mind divat, kinek mi illik, mi áll jól. A női frizurák vállozaía is rengeteg. A szende kis poigárlány hosszú leeresztett hajjal mutat bájos pukkedlií az ismerős néninek, a félvilági hajadon már bubis, vagy éppen fiús fejjel kacsint kedves barátjára és mindezek más­féle formában, változattal. Sokan bizony már annyira lenyfrják a haju­kat hogy csak hóbortos ruhájuk és 10—-15 cm-es fülöncsüggőjük képvi­seli rajtuk a női viseletét. No meg a nagyszerűen kikent arcocskájuk. És ez a sokféie figura csak úgy sürög forog, jön megy itt egy tö­megben, mint nálunk a jó öreg Vágpartján tavasszal a szúnyogok. ilyenkor ad itt egymásnak találko­zót a félvilági Páris kevert közön­sége. Itt találkoznak, szinte érthe­tetlen módon a szerelmes párocs­kák. Nálunk az idillikus magányt keresik, itt a tömegben érzik jól magukat. Egész nyugodtan csóko­­lóznak, ölelkeznek a nyílt színen, mintha tényleg éreznék, hogy ők csak egy óriási revü akaratlan sze­replői, hol a legtermészetesebb vi­selkedés az élet leplezeílen vissza­adása. De egyszerre csak megfeledke­zem a tömegről, színekről, zúgásról, előttem van a legszebb tündérkert, a varázslatos város, az „Exposilion International“ csodás fény városa. Vakító fehér fényesség merészen, szinte sikolfva hajlik a sötét feke­tébe. Az elektrotechnika gyönyörű színes mesét varázsolt ide a csen­des városrészbe. Páris legszebb hídja — maga is iparművészeti re­mekmű — a Pont Alexandre III. al­kalmi bazáraival, üzleteivel, vásári zajával egy mesteri fényív sokszínű de nem ő, hanem őnagysága, a polgármesterné. — AAég ilyet! Ugyan mit képzel az a ! . . . Tán az én Erzsikém csak olyan portéka, amire alkudni lehet? Még ilyet! Mindeme hiányos mondatból kö vetkezett, hogy az üdvözlő beszédei nem Tóth Simon, hanem maga a polgármester mondta el a vasúti állomáson. Mondanunk sem kell, hogy ez a szent Vilus lánca kitü­nően sikerült. Ellenben Tóth Simon komoran félrevonult, amint ez már a regényekben sokszor letárgyaló­­dolt. Tóíh Simon nem volt regény­hős, de szerelmes fickó volt, minél­fogva természetes, hogy összeszo­­ritotta a fogát, mintha a szivében maradt fulánkoí rágná. Az újjáépí­tés ünnepe teljesen Tóíh Simon nélkül folyt le. Persze, viharos él­jenzés, taps és egyéb lelkes ordí­tás, zene kísérlete mellett. Már csak a bankett vo!t hátra. Az ünnep fénypontja, amelyen ki fog pattanni a titokzatos rejtelem, amit ö exelenciája tartogat Pákavárnak. A várakozás izgalmában nyájasra for­dult a hang is, a hangulat is. A mi­niszter ült az asztalfőn, a polgár­mester és a polgármesterné között Ö exelenciája nagyon jókedvű volt és láthatóan mulatott a feszüli ér­deklődésen, amivel bámulták. Nyil­girlaníokkai. Felső hajlásából fény­­csóvák merednek geometriai alak­zatokban a sötét éjszakába, alsó­­része pedig sűrű sávokat vetít a Szajna dailamósan hömpölygő tük­rére. A parthoz közel a Szajna élő vizéből mint két habfehér vizinimfa, kecsesen szökik fel két gyönyörű szökőkút. Innen végig a Szajna két partja, a kiállítás területét környező paloták tervszerű pózban szórják a i fényességet a csendes habokra, mik megértőén sokszoros pompával csil­logják vissza. A parkváros minden i papiüonja disztingválf ízléssel van kiszinesítve.Legszebb részlete mégis az „Espiamode des Invalides“ csär­­> nokainak, építőművészed remekei­nek, szobrainak éjszakai látványos­sága exolikus koncepciójú szökő­­kútrendszerével, mik aranyos vi­zet okádnak márványmedencéjükbe. Ezen a részen van a „Fontaine Lalique“ magastornyú szökőkutja, melyből egymást keresztező szám­talan sugárban csillog ki a forrás vize. A város egyik sarkában még büszkén húzódik meg a francia kertészet remekműve, az estéli fény­játék költészetének kincsei. A ter­mészet ezer színét pazar bőkezű­séggel varázsolta ide az emberi vil­­lamoslechnika és ezer illatát a túl­finomult francia illaíszeripar. Az egész varázslás hátteréül pe­dig, mint égbenyulő fényoszlop, az Eiffel íorony, 300000 villanykörtéjé­vel, sokszínű jelmezben hirdeti, hogy az ország első autómárkája a Ciíroén. A torony tetején táncoló vörös vil­lanyos kohold ingyen mutat be va­lami csudálatos ugrabugrál a szom­jas közönségnek. A fény eme fantasztikus csodái­hoz nagyszerű muzsika a rengeteg látogató egymásbafolyó morgása, nevetgélése, az áruikat éjszaka is kínáló kalmárok visítása, a jasz­­bandok, vonószenekarok, zongorák, sipok, gramafonok fülhasitó szim­fóniája. Elmenekültem a tömegből egy kevésbé telt kilátótorony csendes­ségébe és néztem a népet, melyben az imént még én is ott nyüzsögtem, bolyongtam. E'őííem a varázslatos város, káp­ráztató színeivel, mögötte a Szajna menti nagy metropolis egyik vasár­napi éjszakája. Szemem előtt léleg­zik, él a nagyvilág pompájával, szép­ségévei és nagy, nagy sötétségével. Zúgó fejjel hazakerültem. És most mikor kicsiny hatodikemeleti pad­lásszobám szűk balkonjáról messze nézem a költők színjátszó Szajná­ját, a távoli fényerdőt, egész Párisi, sokszorosan érzem, hogy egy óriási színházat láttam, melynek most ép pen ez a revü műsora. Windisch Lajos. I Zsiűek Mihály f 1858-1925. A katolikus egyháznak súlyos gyá­sza van, elvesztette iskolájának ki­próbált munkaerejű, ügybuzgó igaz­gatóját: Zúdtk Mihályt, aki csütörtö­kön délután 3 órakor rö.id szenve­dés után visszaadta lelkét a Terem­­tőjének. /Zsidek Mihályban a komáromi katolikus egyháznak nagy oka van gyászolni a kötelességíudó tanítónak és a lelkiismeretes tisztviselőnek min­taképét, mert 37 évi komáromi műkö­dése alatt, melyből két évtizedei, mint igazgató töltött el, úgy munka jával. mint példás életével méltán rászolgált arra az általános tiszte­letre, amely környezte. Mint tanító, egyike voll a legkiválóbbaknak, mint igazgató példás rendben tartotta a vezetésére bízott iskolát, mint az egyházközségnek pénztárosa, hüsé gével és pontosságával tűnt ki. Zsidek Mihály Érsekujvárott szít letett, hol iskoláit végezte. Majd a lévai tanítóképzőben tanult és oil 1858. júliusában végbizonyítványt nyert. Mint fiatal tanító a gútai kato­likus iskolához kerüli, mely első állomása volt. Itt kilenc évig műkő dött. Komáromba 1888 december l*én jött Giczi József helyére, tehát 37 évig állott az itteni iskola szol­gálatában. Az iskolaszék 1906 szep­tember 3-án igazgatóvá választotta és igy az iskola élén 19 évet töltött mint annak igazgatója. Fiatalabb éveiben élénk részt vett a tanítóság mozgalmaiban és gyű­lésein, a gyakorlati pedagógia köré­ből veit témákról tartott a szakkö­röktől előnyösen fogadott elöadá­vánvaiő, hogy a feszült érdeklődés csak részben illeti őt, másik rész­ben az igérí meglepetést várta. Végre, úgy a negyedik fogás alatt elérkezett a várva-várt pillanat. Ö exelenciája szólásra emelkedett és ünneplésén szorongatta borospoha­rát Ethadaría a szokásos bevezető fioskulusokat és merész fordulattal a meglepetésre tért át. — Mondhatom, hogy a világ nyol­cadik csudája, amit Pákavárnak hoz­tam, — szavalta ő excellenciája — olyasmi, ami csak egyetlen egy van a világon. A fekete rózsa, amit a világ másik részéről küldött szülő városának a hálás nagy gyermek. Intézkedtem, hogy a fekete rózsát sürgősen Pákavárra szállítsák és örök időkre feltalálója, Bús Balázs nevéről hívják . .. A polgármesterné arca Iángba­­borulí. Elmúlt huszonöt év messzi­­ségéból haioványan bontakozott ki emlékében a Bús Balázs merengő arca. A szóíalan remetéé, aki, mikor a Tóíh Simonéhoz hasonló kíván­ságát elrebegte, ugyanazt a feleletet kapta. — Még ilyet!.. Ugyan mit kép­zel!... Szerencsére senkise vett észre semmit se. Alinden szem a minisz­terre meredt, aki némikép elérzé­­kenyülve folytatta toasztját, miköz-Leí'Xi ílitöti árban kapható jelenleg Bécsi Baitar Komárom iegnagyaiífe, Segréijibls és igy leg« meghízható^? buto^éruli svában. N<gy válaszok háió, ebédlő, szalon, uriszoba és bőrgarnitúrákban Spitzer Adolf ^ ® és Ts*a Utódai bútoráruházában Homárom, Jókai M6r-iitca 22. szám, ben papírlapot húzott elő a zsebé­ből. — Ez ünnepies pillanatban, mikor Pákavár bizonyos szempontból a világérdeklődés kereszttüzébe kerül, engedjék meg, hogy felolvassam a hírneves Bús Balázs végrendeleté­nek azt a részét, mely a fekete ró­zsára vonatkozik: Ifjúságomat arra tékozoitam el, hogy keressem a kék rózsát, a boldogság rózsája . Nem találtam meg. De helyette öregsé­gemben itt, az ismeretlenség idegen szigetén megtaláltam a fekete ró­zsát: a gyász rózsáját. Szülőváro­somnak hagyom. Őrizze meg és újítsa föl emlékemet és a fialal szi­veket csalogassa a kék rózsához vezető útra. A megilleíődés halk sóhaja suhant el az asztalok közölt. Az arcok el­borultak és kipirultak. A gondolat ilyenkor az emlékek között réve­dezve kószál. Itt-ott egy-egy könny­csepp is megcsillant a szemekben. De az ilyen lelki depressziót a la­koma nem bírja sokáig. Akadtak lelkes szószólók, akik tüzes toasztra heviiltek a Bús Balázs magaszíalá­­sára. A szomorúság lassankint paj­zánul mosolygó jókedvbe fordult. És akkor fölállott Tóth Simon, a szerkesztő, falán ő volt az egyetlen, aki Bús Balázs tragédiáját teljesen átérezte. A maga tragédiáját. Továbbá nagy választék saját műhelyünkben készülő scheslonok, díványok, matracok és borszékekben. Legjobb gyártmányú amerikai rendszerű rolós iróasszialak és irat­­ízekpén^ek, Csakis jó minőségű ái*u és szelíd, ás*ak. 3£&d#ezö fizetési feltételek. 589 Vidékre szakszerű esontsgalss.

Next

/
Oldalképek
Tartalom