Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)
1925-09-08 / 108. szám
POLITIKAI LAP. Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel: Egész évre SO K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. - Külföldön 160 Kö. Ejjyes tzém át« s 80 fillér. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dar. Szerkesztő: BÁRÁNYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-a. 29., Megjelenik hetenkint háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. Á magyar szoc.-dem. párt parlamentje. Komárom, — szept. 7. A magyar szociáldemokrata párt összeült Komáromban és tanácskozott a politikai helyzetről, a választásokról, melyekre vonatkozólag a jelöléseket is megejtette, a párt tevékenységéről, mely a fel szőlalásokból és a levont következtetésekből ítélve magát a párt vezetőségét sem elégíti ki. A magyar szociáldemokrata párt 1!)_0 ban a választások alkalmával történelmi felelősséget vett magára, amikor széttörte a magyar nemzeti kisebb ség egységes frontját és a választóknak a behódolás fejében a kormánytól nyert ígéretek alapján szintén mindent beígért, de Ígéreteit betartania nem sikerűit és meg kellett érnie ezért teljes bünhődését, a hajdan erős párt te'jes öszszezsugorodásál Hova lett az a hatalmas erdő, melyet a választóinak száma ezelőtt öt évvel alkotott ? Legnagyobb része a kommunisták táborában van; a sok szoc.-dem. képviselő közül csak kettő jelent meg a komáromi seregszemlén. Föidessy, Mikié az árkot átugrollák és a pártot már nem képviselik, amely jelölte őket, a többiek pedig, akik kommunistákká lettek, azt mondják rájuk, hogy árulók, mert nem csatlakoztak a marxi elmélet balszárnyához, melyet Moszkva irányit. Elegikus hangok hallatszottak a párt gyenge szervezeteiről, melyek csak nem akarnak kiépülni. Egyik másik őszintén meg is mondja annak az okát. Nem bíznak a pártban és képviselőikben. A képviselőiket a párt kongresszusa is elejtette, olyan helyen jelölve őket, ahol mandátumhoz jutni aligha fognak. Emellett a kongresszus úgy festett, mint egy elégedetlen ellenzéki tábor, de annak harckészsége nélkül, inkább vert és visszavonuló hadseregnek látszott, melynek már az önbizalma is vereséget szenvedett. Persze, a földreform visszaélések, az állampolgársági üldözések, a munkanélküliség, a centralizmus vaskesztyűje, mely a munkásbiztositó pénztáraknak, ezeknek a szociáldemokrata fellegváraknak az autonómiáját Toppantotta össze, ez mind a szociáldemokrata párton is réseket ütött, de azért a magyar szociáldemokrata párt ebből nem vont ie semmi következtetést és nem találja meg a helyét. Riadtan néz körül a párt, mely „szerte nézett s nein leié honját e hazában“ s a német szociáldemokraták hajójához kapcsolja mentőcsónakját, most már abban is kényelmesen elfér. A kommunisták ádáz ellenségeik, az agráriusok sem kedvesek nekik, Hodzsa „apánk“ nem elég rokonszenves előttük, mióta programjából kidobta az egyház és állam szétválasztásának homokzsákját és Stodolája a pápánál járt áldásért. De vörös posztó nekik a keresztényszocialista párt éppen úgy, mint a kisgazdapárt, meit ezek az államot és az egyházat nem akarják szétválasztani. Tehát a választási jelszót: „El Rómától“ kölcsönkérik a nemzeti szocialistáktól, Strbrnyéktől. Dohognak az állampolgáisági sérelem miatt, mellyel százezreket tesznek üt hontalanná, hogy igy megoldják „Hodzsa apánk“ szerint a magyar kérdést egyszer és mindenkorra; méltatlankodnak a földreform légionárius boldogító telepes célzata ellen, mely elnemzetleniteni hivatott a magyarságot és azt birtokától kifosztani; érzik a munkáspolitika antiszociális izét az iparában megbénított Szlovenszkőn. De ez mind késő rekrimináciő. A rendtörvény, a sajtónyaktilő támogatói közt ott voltak a magyar szociáldemokraták is és csehszlovák barátaik, akiknek a markában van a földreform, sem segítettek rajtuk. Mégse mentek ellenzékbe. A választók ezt jól tudják és jól megjegyezték. »A magyar szociáldemokrata pártnak látnia kellett, hogy helytelen nyomokon járt és éreznie kell azt, hogy eltávolodott a magyar nemzettől, melynek sorai közt él. Viselnie kell a történelmi felelősség súlyát a kisebbségnek minden sérelméért is és a párt roncsai felett a vezetők elmondhatják: Régi dicsőségünk, hol késel . . . = A képviselő ház ülése. A koalíciós pártok régi idő óta folytatnak tanácskozásokat a képviselőház öszszehivására nézve. A tavaszi ülésszak még hátralevő ülésének tárgysorozatát kellett megállapítani, ami azonban, tekintettel a küszöbön álló feloszlatásra, súlyos nehézségekkel járt. Hivatalosan vagy félhivatalosan semmi sem kerül nyilvánosságra ezekből a tárgyalásokból, azért legfeljebb egyik vagy másik újság közléséből nyerhet valamiféle tájékozódást a közönség, A Národni Osvobozeni c. cseh lap jelentése szerint a képviselőház szeptember 15-én ül össze. Az ülésszakon először az elemi csapások által sújtottak segélyezéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalják, azután a költségvetést intézik el. Mivel rövid idő áll a képviselőház rendelkezésére, nem az egész évre szóló költségvetést fogják tárgyalni, hanem csak félévre szóló felhatalmazást adnak a kormánynak. A legfontosabb és legaktuálisabb kérdésről, a választási novelláról szóló törvényjavaslatot egyelőre nem terjeszti a kormány a nemzetgyűlés elé, úgy látszik, hogy azt meglepetésnek tartogatja. Minthogy azonban bizonyosra semmi sem vehető, lehetséges, hogy a képviselőház ülésére vonatkozó köz’ések is változást fognak szenvedni. = November 8-én lasznsk a választások. A képviselőválasztások dolgában, úgy látszik, mégis csak kialakul valamiféle pozitívum. Az eddig közölt hirek a találgatások és feltevések köréből valók voltak, most azonban a Pravo Lidu szerint, a képviselő ház feloszlatása befejezett dolog, sőt arról is lehet szó, hogy a szenátust is fel fogják oszlatni és a szenátorokat a képviselőkkel egyidőben választják. A kormány köréből vett értesülések szerint a képviselő választásokat november 8 ún tartják meg; a határnap ugyan még nincsen hivatalosan kitűzve, de az általános vélemény szerint ezen a napon lesznek a választások. = A kér. sicc. párt uj elnökének levele parijához Az Országos Keresztény szocialista Párt újonnan megválasztott elnöke SzüllőGéza következő levelet intézte a pártnak központi elnökéhez: „Az orsz. kér. szocialista párt országos vezetősége megtisztelt azzal, hogy a párt elnökévé megválasztott. Nehéz viszonyok között vállalkoztam erre az általam nem keresett feladatra. Tisztelettel tudatom, hogy a választást elfogadom. Mint a párt elnöke minden erőmet beviszem abba a törekvésembe, hogy a pártban a megzavart egységet és összhangot visszaállítsam, s igy pártunk változatlan programját valóra válthassam. Önzetlen igyekezetemhez kérem nagybecsű támogatásukat s kérem ennek a helyi pártszes vezetékkel való közlését. Elvhű tisztelettel Szüllő Géza. = A katonák szavazati joga. A csehszlovák alkotmány választói jogot biztosit a tényleges katonák számára is. Ezt a választói jogot kifogásolták már többször és valahányszor választások vannak, mindig felszínre kerül az a kérdés, hogy helyes dolog-e az aktív katonák választói jogosultsága, akik egyébként nem politizálhatnak, A nacionalista kormány érdeke, hogy ezt a jogot föntartsa, mert igy akarja megjavítani a választás eredményét azokon a vidékeken, amelyeken a kormány pártjai gyengén állanak. Persze, nem mindig vág be a kormány számítása, azonban még mindig azt hiszi, hogy meg kell próbálni a további kísérletezést. A kormány német félhivatalosa most arról ir, hogy a katonák választói jogát a kormány nem szándékozik megszüntetni, sem megváltoztatni. No, majd a választások után más véleményre fognak jutni Prágában. — A cseh nemzeti demokrata párt bomlása. A cseh nemzeti demokrata pártban, vagy másképen a cseh gyárosok és nagyiparosok pártjában ugyancsak megindult a bomlási folyamat. Kramár dr. abszolutisztikus pártvezérsége mind jobban és jobban elkedvetleníti a párt legtekintélyesebb tagjait, akik kénytelenek kilépni a pártból. Englis dr. volt pénzügyminiszter kilépése után most újabb kilépésről írnak a lapok, így Houdek dr., a magánhivatalnokok országos főtitkára szintén bejelentette Kramárnak kilépését, aki negyven esztendeje volt tagja a pártnak. Houdek szintén kijelentette, hogy az uj nemzeti munkapárthoz fog csatlakozni. Stransky Jaroslav dr, szintén kilépett a pártból, aki ugyanazzal indokolta meg kilépését, mint Englis dr. A cseh nemzeti munkapárt a jövő héten tartja Brünnben alakuló ülését. Összeomlás előtt Komárom, — szept, 7. A koalíció felett már régen meg* húzták a lélekharangot, sokak szerint már két évvel ezelőtt, amikor a szlovenszkói megyei választások folytán nyilvánvalóvá vált a kormány pártjainak nagy veresége. Azóta állandóan döngetik a kapukat és ostromolják azt a rozoga épületet, amelyet a koalíció alkotott és bár tátongó rései az összeomlást siettetik, a vezérek szívós makacssággal tömködik a repedéseket, bár ők is jól tudják, hogy az órák megvannak számlálva. A koalíció a teljes összeomlás előtt áll, történelmi hivatását, ha az ifjú állam megalapozása körül bírt volna ilyennel, befejezte, csak a választások megtartására kell még várnunk, hogy eltűnjék örökre a színről s hogy ne támadhasson fel többé soha. Legalább ebben a mai formájában nem. A pártok, amelyek alkották, félő remeg éssel gondolnak a választásokra és mindent elkövetnek, hogy az urnákból valamelyes győzelemmel kerüljenek ki. Mert azt már ők sem tagadják, hogy a tulajdonképeni választás most fog következni. Az 1920 évben a statárium égisze alatt megtartott képviselőválasztások ' úgyszólván teljesen készületlenül találták a választókat, legfeljebb a csehek voltak tájéko-Bécsi bútor csakis szolid minőségben kapható Komárom és Csallóköz legnagyobb bútoráruházában: Hofbauer Andor cégnél Komáromf Jókai Mór utca SS. s — Óríási vlassték hálószobák, ebédlők, szalon- és uriszoba bútorokban. Ebédlők különböző sülben, u. ni. Cipendel, Renesanse, KoOandal Bárok, Telehálószobák, habos kőris, jávor, afrikai körte, citrom, síb. 59 különböző szobaberendezés állandóan raktáron. Speciális készítés bőrgarnitúrák , scheslon-, dívány- és matracokban.—Konkurencia nélküli árak. Saját kárpitos műhely. Vidékre díjtalan csomagolás.