Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-04-11 / 44. szám
»Komáromi Lapok« TESTVÉREK ****000*000 KOMÁROM, Nádor-ucca. 00000*00. (1 kiÉipalota lelteit.) Úri női divat cikkek, mmuv__ kötött és szövöttárak legolcsóbb W* bevásárlási forrása. Szabókellékek nagy választékban ! a meggondolatlanság kitöréseit föl kell váltaniok a józanságnak és előrelátásnak. Ehelyett még mindig az érzelmek uralmát tapasztaljuk a politikában. Vájjon a világ nem érett-e még meg arra, hogy bölcsesség által kormányoztassék ? Annyira kiskoru-e még, hogy csak a fantáziájára lehet hatni, nem pedig értelmére? Reméljük, hogy a háborús győzelmek után a béke csapásai ki fogják józanitani. A komáromi szeminárium. írta: Palkovich Viktor nemzetgy. képviselő. Csehszlovákiában az egyházi vagyon kezelése körül azon visszásságok fordulnak elő, hogy a róm. kath. egyház vagyonát egy a teljhatalmú miniszter által kinevezett, újabban likvidáiósnak nevezett bizottság kezeii és egyházi célokra ha akar, áci, ha nem akar, nem ád. Egész 1924. évig megadta a komáromi magyar szeminárium számára a fentartási költséget, azontúl megtagadta. E cikk Írója, mint nemzetgyűlési képviselő, kérdést intézett a miniszterhez, mi az oka a fenntartási költség visszatartásának ? A miniszter a parlamenti képviselőknek megküldött kommünikében megadta a választ, mely lényegében a következőket tartalmazza : A miniszter azon kezdi, hogy „a komáromi úgynevezett kisszeminárium nem a papság teológiai kiképzését szolgáló szeminárium, hanem tulajdonképen a gimnazista papnövendékek intézete, akik a trnavai gimnázium növendékei.“ Ez részben úgy van, részben nincs úgy. Úgy van, hogy a komáromi szeminárium nem teológiai kiképzést ad, hanem gimnáziumit, de hát a papnövendékeknek nemcsak teológiai, de gimnaziális kiképzésre is van szükségük. A másik rész azonban nem úgy áll. A komáromi papaövendékek nem a trnavai gimnázium növendékei, hanem a nagyszombati szeminárium magyar nemzetiségű és magyar ajkú növendékei, kik a trnavai csehszlovák gimnáziumot nem frekventálhatják, mert annak nyelvét nem i értik. Komáromba, a magyar gimnáziumba azért ! vannak küldve, mert a katholikus magyar ko- i zönségnek magyar papokra van szüksége. Ehhez, gondolom, a kath. magyarságnak is, az egyházi hatóságnak is joga van. A teológia végzésére majd Nagyszombatba fognak menni. A válasz második pontjában a miniszter megállapítja, hogy „az egyházi javak likvidációs bizottsága, ... a trnavai papnevelő szeminárium egész fenntartási költségét fedezi.“ Ezen megállapítás után az volna a logikus konzekvencia, hogy tehát fedezi a komáromi szeminárium költségét is. Azonban a miniszter nem ezt mondja, hanem azt, hogy a likvidációs bizottság „a nevezett komáromi intézet segé! lyezését megtagadta.“ Indokolás: „rámutatván j arra, hogy ennek fenntartása a szemináriumi j alap jövedelméből nem eszközölhető.“ Ez olyanformán hangzik, mint midőn az adós azt mondja a hitelezőnek, hogy nincs szándékom fizetni. Azonban a kath. nagyközönség ezen rámutatással nem fog megelégedni és kötelesség mulasztás volna, ha ezzel megelégednék. A többi, mit a miniszter még felhozni I jónak lát, nem egyéb, mint az egyházi ügyekbe | való hívatlan és teljesen tájékozatlan beavat- i kozás. Felhozza, hogy a szlovák lelkészek a j magyar nyelvet kivétel nélkül bírják, „követj kezőleg ezen testületből még hosszú ideig a i szinmagyar plébániák is betölthetők.“ Ez ma még talán ál), de a következő I generáció, mely most az elemitől kezdve miní den fokon szláv nyelven művelődik, már nem I fog tudni magyarul. Továbbá a tót papság a tót nép vallási j gondozásával lesz elfoglalva és lekötve. Végül minden tisztelet adassák a buzgó j tót papságnak, azt nem veheti rossz néven, j hogy a magyarság magyar papokat akar látni j a hivek élén. De a miniszter abbeli számítása is tájé- j kozatianságra vall, hogy „A magyar nyelvet j biró papság neveléséről ez idő szerint is kel- ! FISCHER brATíSÍ4^ Jlringer-utca 14, II. ein. (Haltér mellett.) 497 lőképen gondoskodva van,“ És utal arra, hogy a Nagyszombatban teológiát hallgató növendékek többsége magyar. Ez a többség mindössze, ha jól tudom, 18. Ez öt évfolyamra felosztva évenként 3, Iegföllebb 4 felszentelhetőt tud nevelni. A halott papok száma pedig évenként 20 körül forog, néha több, néha kevesebb. Hogy a kassai szeminárium is nevel kispapokat, az igaz, de bizonyosan tudni fogja a miniszter ur, hogy a kassai egy egészen más egyházmegye; és minden egyházmegye saját maga számára nevel papságot. Azt hiszem, ezzel a kérdéssel a magyar kath. nagyközönség még foglalkozni fog. Az nj ipartestület szelleme. Irta Ivánfy Géza. Illetékes helyeken nyert információk alapján már ma megállapítható, hogy az uj ipartörvény iparost és kereskedőt magábanfoglaió iparosszövetkezet (ipartársulat) megalakítását követeli a régi iparos és kereskedő egyesülésektől. Nemrég olvastam, hogy e kényszerégyesüléstől eltekint majd az illetékes iparhatóság oly egyesülésekkel szemben, amelyes életképesek. A törvény ily éríelmü magyarázói igen helyes nyomon járnának, ha az életképeség kérdését objektiv mérőeszközökkel meg lehetne mérni, ilietve eldönteni. Véleményem szerint az ' szelíd, szánakozó mosolygás osont el, mintha valami tréfát bocsátott volna széllé, vagy nyelt volna le, amit nem akart kimondani. Ma is sokszor látom ezt a mosolygását, mikor eszembe jut. Min mosolygott? Bizonyosan azon, amin Munkácsy mosolyoghatott, mikor a mázoló a fodrászterem ajtajára a diszmagyarba bujtatott, kifent-kikent parkettáncos portréját festi. A barátjának az a legnagyobb irói gondja, hogy mivel kezdje meg primitív novelláját és bizonyára körmönfont politikai beszédét is. De lehetséges-e, hogy Jókai, a mesék nábobja, azon törje a fejét, hogy mivel kezdjen mesélni? Névelővel-e, határozóval-e, vagy igével? Tréfával-e, vagy sóhajtással? Hogyne mosolygott volna rajta! Nem. Neki sohase kellett ilyen aprócseprő gonddal törődnie. Miért nem? Mert már a bölcsőjéből magával hozott mindent. A képeket, meséket és álmokat, a szavakkal együtt, amik rakoncátlan képzelete színes vízióinak és elméje merész villámainak, gondolatainak megfeleltek. Maga a szó, a mondat, a nyelv csak többé-kevésbé találó, vagy művészi kifejezése annak, ami az agyvelőben terem és végbemegyen. Maga az alkotás, a teremtés nem is az írás jórészt mekanikai munkájának ügyes mesterkedése, hanem a gondolat villáma és tűzijátéka, ami ott cikkázik és sziporkázik a homlok mögött, a titkos műhelyben, ahol láthatatlan istenek, a szellem rejtelmes pirotechnikusai kovácsolják és gyújtogatják. A szó csak anyakönyvi neve a gondolatnak. Csak rádióhullám, melyen a teremtő Géniusz üzenete röpül végig a világon. Sohase tudjuk, honnan jön, sohase tudjuk, hová jut. Neki, a nagy kiválasztottnak, különben is külön, kiváltságos nyelve volt, mert kiváltságos, külön világ volt az is, amiből alkotásai termettek, a bölcsője. Az ő bölcsője istenek gondolája volt, melyet Múzsái gazdagon megpakoltak és földiszitettek csemegével és édességgel, virággal és pillangóval: a szépségek dús kincseit vitték neki hozományul. Más közönséges emberfia, ha csecsemő álmából fölébred és körültekint, csak az édes anyakebelt látja vagy keresi; Jókai az egész világot látta. Legelső pillantásával átröpülte a földi világot és az égi világot, a Mindenség egyetemét: Urániát. A rónasik nyugalmas, bűbájos csöndjét, az aranykalásztól hullámzó messzi fönsikokat, a lápok és ingoványok susogó nádasait, az őserdők rengetegeit és az ezüst folyam ringató és haragos habjait látta maga körül. A hegyek mögül fölbukkanó és a névtelen szigetek homályában leáldozó nap apokaliptikus fény- és szincsapongásait és az azokban föltámadó ősmagyar rege- és mesevilágot, regényeinek káprázatos mithoszát, félisteni és démoni alakjait. Éreznie kellett a boldogság költészetét és a küzdelem romantikáját Keresnie semmit se kellett, csak meglátnia. A bürokrácia négy szolgabirói járásában és az ősmagyar város életében öt világrészt talált: a mesék kontinensét. Martos lebediai népét, mely a honkeresők és honfoglalók öltözetét, nyelvét, erkölcsét, hagyományait és szokásait mindmáiglan megőrizte s még ma is a fehér paripáról, a máguszokról és rabonbánokról dalol. Vytan és Gesztes konok váromladékait, a kamalduli szentéletü barátok majki gyarmatait, a zárdákat és klastromokat, az Esterházyak nábobi uradalmait, nektártermő szőlőhegyeket örökké dalos szüreti kedvvel és pincékkel, s az igmándi hetyke és rátarti kisnemességet: Fokosországot. Ha a tünemények i tarkán változatos panorámái kifárasztották, meg! pihent Csallóköz nyugalmas verőfényében, j csöndjében és templomai s messzinéző fehér I tornyai egymásnak feielgető csöngetyüszavá> ban s a néma halászok éjszakai silhouettjein, akik susogva dalolnak s a Dunából nemcsak harcsát fognak, hanem vámot is hozzá : csillogó, drága aranyport. Ha az éj eltűnik, a róna kinyitja a szemét, fölébred. De az is csak annyit tesz, hogy a víziók újra kezdődnek. Előtte van, a szülői ház körül a legendák városa: Komárom, zakatoló malmaival, elsuhanó dereglyéivel, hajóival és csónakjaival. A girbe-gurba utcák összevissza kanyarognak és bennök nyüzsög az öt világrész mindenféle emberfajtája: az élelmes sváb, a rác kalmár és a százféle zagyvanyelvü katonaság. A trencséni jámbor tót úszik tutajával lefelé a Vágón és busongó dalával bedalolja a csillagos éjszakát. Senkise tudja, mit dalol, talán ő maga se. De mindenki ugyanazt a bánatot érzi, egyformán. Az is, aki dalol, az is, aki hallgatja. Ugyanazt sirja a cigány muzsikája is a hangos korcsmákban és az cseng a disznótoros lakomák és névnapi áldomások összekoccanó poharaiban. A földet olykor megrázzák az alvilág láthatatlan istenei vagy ördögei. Megrendül, vagy megborzong; sok a gyönyörűségből! De a mámoros világ kellős közepében méltósá^os mozdulatlansággal, mint a hallgató és rendületlen ércszobor ott áll a komáromi patricíus: a szekeres gazda, a mesék földjének és városának örökös ura; mintha ő maga volna Komárom. Kékbeli dolmányán ökölnyí ezüstpityke, az öklében sújtó buzogány és munkás sarló, szivében az imádság templomi áhítata. Daliás és büszke, mint a középkori várur és hajthatatlan, mint maga Kont. Én mindig ez voltam!
