Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-06-20 / 74. szám
1925. junius 20. Komáromi Lapok 7. oldal. munkácsi főgimnázium hapuja hangos tsattanással csapódik be az utolsónak érettségizett diákok mögött. Az utolsó magyar érettségi most ér véget a munkácsi főgimnáziumban, most hangzott utoljára magyar szó munkácsi tanteremben. Szomorú dátum a mai nap a magyar kuliura történetében: megint egygyel kevesebb lett azoknak az intézeteknek száma, amelyekben magyarul, magyaroknak nevelték a magyar ifjúságot. Munkács városának jövendő diákjai már idegen nyelven szedik magukba az életre kapott tudást, tudományt. Fájdalmas dolog leírni ezeket a szavakat: Utolsó magyar érettségi, utolsó magyarul tanuló diákok . .. Kisebbségi életünk ünnepel csaknem mindig gyászünnepek: hol egy magyar kultúrintézményt temetünk, hol egy magyar iskolát gyászolunk meg, — de minden iiyen ünnepünkön el kell mondani az örök igazsagu szavakat: „Csak az a nép hal meg, amelyik feladja a nyelvét“ és csak a magyarság gerincességétől, öntudatától függ, hogy csakugyan az utolsó volt-e az idei magyar érettségi Munkács városában. — Nem jól értette Az orvost fel keresi rendelőjében egy férj a feleségével és elpanaszolják, hogy hatesztendős házas-águkat elfelejteite az ég gyermekkel megáldani, A doktor azt ^tanácsolta a férjnek, hogy küldje el az asszonyt négy hétre Raguzába. A férj hónapok múlva megjelenik az orvosnál és szemrehányóan mondja: — Nem ért semmit a kúra, doktor yr, — Lehetetlen, feleli az orvos — hát elküldte feleségét Raguzába? — Nem is négy hétig maradtunk ott, hanem két teljes hónapig, — mondja a férj, de nem használt. Mire az orvos fölényesen leinti: — Ja, ha maga elkísérte . . . — Megszűnnek az állami tisztviselők vasúti kedvezménysí. Prágai jelentés szerint a kormány a vasutastanács javaslatára legközelebb meg akarja szüntetni mindazokat a vasúti kedvezményeket, amelyeket az állami tisztviselők évtizedek óta élveztek. — Megmarták az oroszlánok a két leghíresebb oroszlánszeliditőt. Két világhírű oroszlánszeliditő produkálta magát Budapesten az utóbbi időkben és most rövidesen mindkettő szerencsétlenül járt. Az egyik Schneider kapitány, aki 40 szelíd, maga neveite oroszlánnal járja a világot és velük a legcsodálatosabb produkciókat végzi. A másik a jelenleg Beketov cirkuszban vendágszereplő francia Fortuníó, aki nem szeiiditi, ellenben dühíti mutatványaiban a sivaiag rab királyait. Schneider kapitányt most Hollandiában egy négyéves himoroszlán leteperie és négy bordáját kitépte. E napokban pedig Budapesten Fortuniót támadta meg egy feldünödött oroszlán és meztelen karján alaposan megmarta. A domptörökre különben is rossz napok járnak, mert egy román cirkuszban: Illenebeí a hires oroszlán szeliditőnőt medvéi széttépték. — A jövő szállodája. Dingstown amerikai városban épül a világ legnagyobb hotelje. Még a felhőkarcolók hazájában is páratlan a maga nemében ez a szálloda mert háromszázhatvanöt emeletes lesz, A húsz legfelső emelet már a havas zónába nyúlik bele: itt az örök jég szállja meg az emeleteket. A hőmérséklet ott húsz fok lesz fagypont alatt: ezek az emeletek nem lakás hanem a téli sportok céljait szolgálják, továbbá jégvermek is lesznek itt fagyasztott hús és különféle italok szá mára. Villamosvasút végzi étkezéskor a kiszolgálást. Enélkül az újítás nélkül nem is volna lehetséges felszolgálni: mert a pikkoló, aki tizennégyéves korában kezdi az asztal egyik végén a kiszolgálást, — mire az asztal másik végére érne, megöregednék. A Dingstowa Hotel két képviselőt küld a kongresszusba és külön polgámester kormányozza. AMissisipin már most szállítják a hatalmas szálfákat a hotel fogpiszkáló készlete számára. A cipőket minden emeleten egy gőzgép tisztítja. A gőzgép ötven lóerős. A szobalányok, pincéren és szolgák villamos-vasuton száguldoznak egyik lakosztályból a másikba. A hotel anilin osztályán száz munkás dolgozik éjjel nappal: vörös festéket gyártanak, — amelyekkel a fehér halakat bekenik — és mint pisztrángot tálalják fel a vendégeknek. — így írja ezt egy amerikai lap: — persze csak szatirikusán, kigunyolva a szállodák versengését. De jellemző az egyre hatalmasabb amerikai szállodákra. — Humbug Biró: Becsületsértéssel van vádolva, mert panaszosnak azt Ü mondta, hogy gyára csak humbug. Vádlott: Dehogy mondtam, csak arról volt szó, hogy a gyár gyakran nem dolgozik, tehát hun bug, hun nem bug. — Sokat mondó statisztika. A „Sovák“ minapi számában a szlóvenszkói póstaigazgatóságok tevékenységéről s a tisztviselők alkalmazásáról érdekes statisztika jelent meg. Kitűnik belőle, hogy a pozsonyi póstaigazgatóság körzetének 251 alkalmazottja 98 000 ügyet intézet el. A magyar rezsin alatt 95 hivatalnok 91.000 ügyet, a magyar rezsim alatt 106 alkalmazott 93 000 szállítást intézett el. — A nemzetiségi statisztika még kedvezőtlenebb, mert a magyar rezsim alatt a pozsonyi é§ kassai körzetben 92 százalék szlovák és ruszin, 6 százalék magyar és 2 két százalék egyéb tisztviselő volt, ma pedig 88 százalék cseh 12 százalék szlovák. A kassai igazgatóságon pedig ma 90 százalék szlovenszkói van alkalmazva, de a szlovákok csak a kisebbb tisztségeket viselik, a jobban fizetett állásokat csehek tölíik be. Ezek az adatok mindennél jobban beszélnek. . . Irodalom-Csöndes jubileumok. — 1850—1925. — „Fiamnak*. Talán keveseknek jut eszébe, de talán sokan ünnepelnek velem e háromnegyedes centennátium esztendejében. Előttem világit a visszaemiékezés fénye, fakadva a lelkesedés íüzéből, melynek lángnyelveiből font szilaj kor báccsal végig vágok az időbeli és térbeli távolság hidján. Felgyújtom, felperzselem vele s mig gerendái sisteregve omlanak össze, egyszerre bent vagyok távol Biharországban, annak is egy kis városkájában, az egykori „szabad hajdufészekbe:.“, Nagyszalonta kellős közepében. „Csonkaíorony nyúlik a felhőbe, rajta pihen a nap lemenőbe“, nemsokára behunyják a város házacskái ablak; szemüket, „s mig benn magános, árva gyertya ég: kívül leskelődik a sötét! A hullámosán du3 hajú, szeiid tekintetű, Arany János is betér hajlékába, a ház mögötti kertből, körülnéz a nyájas szobában, hol kis fiának ágya vetve „puha-melegen“ — s ámulva kérdi s mondja: — Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren? Vetve ágyad puha melegen, Kis kacsóid összelőve szépen Imádkozzál, édes gyermekem. És a még fiatal, de lelki fájdalmak tói megtört lelkű költő, aki úgy jellemzi magái „oda vagy, oh lelkem ifjúsága!“ megírja ez évben egyik legszebb költeményét, a „Fiamnak“ cimüt, melyben a hitnek vigasztaló erejét di csőiti. Benne magában, az ő lelkében már nem él a hit teljes épségében, de ismeri annak vigasztaló nagy erejét és szeretné fia leikébe kiirthatatlanul beleüitetni. A szabadságharc utáni összeomlás, az üldözések korát, a Bach korszakot éli a magyar nemzet 1850-ben. A haza ezer fájó sebje a költőnek is fáj, s ott sajog még, nagyon sajog a nagy veszteség, a jó barát, Petőfi Sándor eltűnte, halála felelt érzett, keserves, elmúlni nem tudó fájdalma. Csak az emlékezet maradt meg s a jóbaráí lelkének sugarai, a nemzet kincsei : azok a hatalmasan szép költemények, közöttük néhány, mely mielőtt közkinccsé vált volna, „a jó barát“-é volt, egyedül az övé. Hol vannak a szép napok, mikor a szalontai kisded hajlékba megérkezett az első levél: „Toldi írójához elküldöm lel kernet, meleg kézfogásra, forró ölelésre! Olvastam köllőtárs, olvastam müvedet s nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége". Hol vannak azok a szép idők, amikor többször is, hol ekkor, hol akkor, elhozta a postás az immár bizalmas baráti hangon irt levelet I ? A szilaj lelkű, tüzvérü Petőfi mindjárt tollat ragad, ha valami mondanivalója van s száguld a toll a pipiron s jön a levél a csendes, szetid, néha fanyar, de humorral pettyegetett lelkű, hüv isebbnek látszó, de azért épzn olyan melegkedélyü, de rossz levéliró, hűséges jó barátnak: „Meghaltál e vagy kezedet görcs bántja, imádott Jankóm, vagy feledéd végkép, hogy létezem én is, vagy mi az ördög lelt, hogy híredet sem hallja az ember?“ — korholja őt abban a hatalmas episztolában, mely kötekedő sőt triviális hangon kezdődik, (ha elfeledtél? „Dejszen akkor vessz meg!) és ódái lendülettel, hatalmas szimfóniaként végződik. „A lant idegébe kapok s úgy zengem harsány him-uszodát, százszorszent égi szabadság!“ Az Írójuk „Nyugszik immár a csöndes hant alatt“ nem bántja többé az „Egy gondolat“ és az itt maradt jó bírái fájdalmas sóhajjal panaszkodik: „És hazám leányai között nincs egy Antigoné, ki si ját felkeresné, hantot föléi.» nyesve, virággal hintené!?“ Ón, hol vannak azok a szép idők, mikor az aranyos kedélyű jó barát itt járt a szalontai csonka torony táján, itt hallatszott kedves hangja e kisded hajlék falai között, itt iovagoltatia térdén a kis fiút és szólt hozzá gyermeknek való zsémbes hangon: „Laci te, hallod-e ? —... Jer ha mondom, rontom, bontom, ülj meg itten az ölemben...“ Aztán súgja a fülébe az érdekes, a bohókás meséi: „Vosí egy ember nagy bajuszos 1“. . . Hol vannak azok a szép idők?? Eltűntek, elrepültek s itt hagyták a szerető, a megtört szívű, jó barátot, aki csöndesen szenved. Ugyanakkor hazája is halálos beteg. L ttja a sorsát, osztozik benne, érezve szivében azt, hogy élő, fájó része ő annak az egésznek, a ;iit úgy hívnak, hogy magyar sors, magyar Végzet, magyar élet, amit egy későbbi kornak költője igy fejez majd ki: „Magyarnak lenni tudod mit jelent? Magasra vágyni és mégis tengni lenti“ Ö is akkor „lyrai sóhajodba tördelte lelke bánatát.“ Ilyen lírai sóhaj a „Fiamnak“ cimü verse is. S a költő keserve, mely atfonja ezt a sóhajt, most, hetvenöt év múlva is olyan elevenen áll előttünk s a költő sorai olyan találóakmostis, annyira a szivünktiöz szólnak most is, annyira szükségünk van reájuk most is, annyira megértjük őt mi is, későbbi kornak gyermekei: »Mert szegénynek drága kincs a hit, Tűrni és remélni megtanít, S neki, míg a sír rá nem lehel, Mindig tűrni és remélni kell !» Ah, igen, nekünk szegényeknek, nekünk szegény magyaroknak mindig tűrnünk és remélnünk kell! És ki mondja, hogy most nem úgy van-e, hogy napról-napra látjuk „megtiporva az erényt, mig a vétek irigységre készt." Talán soha jobban, mint napjainkban, amikor már szinte uj tartalmat \ nyertek a régi fogalmak: Erény? Er- ; kölcsi jellem? Hűség? Tisztiság? Csa- * Iád? Kötelesség ? Büszkeség? Jó ízlés? Nemesség gondolkodásban, érzésben és I cselekedetben?.,. Oá, igen Ezek a j szavak még megvannak nemcsak az j akadémia nagy szótárában, de kőzszá- jj jón is fo ognak, azonban a jelentésük- \ kel mind kevesebben és kevesebben lesznek tisztában. S akik tisztában vannak is vele, mind jobban jobban félre- : húzódnak s úgy nezik és érzik szomorúan, hogy „a vétek irigységre készt“ s „a r butának sorsa földi éden!.. w ... És száll feléjük a költő lelke, mely- ' ben hetvenöt évvel ezelőtt lángot gyuj- ' tott az ihlet szikrája és ő széjjel röpité a látnoki igékej, mint egy nemzeti szent vátesz: j >És ha felnővén tapasztalod, Hogy apáid földje nem honod S a bölcsőd és koporsód közti ür Századoknak szolgált mesgyeül, Lelj vigasztalást a szent igében: Bujdosunk a földi téreken!« Feléjük száll a költő lelke és a vi- j gasztalás enyhítő, balzsamának hüsét : érzik. Látjuk a gyermeke sorián aggódó apát, táljuk az ártatlan gyermeki főt, a bizó gyermeki szemeket, amint az álom tündére simogatja, altaigatja, zsongitó csókot lehel rá, kis kacsóit öszszetéve szépen, érzi egy nagy lélek közellétét, a szerető apáét, aki úgy szeretné, ha megvalósulna biztatása: »Oh remélj, remélj egy jobb hazát S benne az erény diadalát.« S talán ott is jár már „álmai egében“, amikor hozzásimul üde arcához az apai ajak: „Utravalód e csókom legyenI“ Talán már nem is hallja, már csak mi halljuk 75 év mesgyéjen által, mi csendes jubilálók, mi halljuk az apai szív intelmét: »Kis kacsóid ősszetéve szépen Imádkozzál édes gyermekem!« Kiss Péter Pál. (*) Vártessy Gyula meghalt. A magyar irodalom egyik népszerű, érdemes alakja, Vértessy Gyuia nyug. tanfelügyelő folyó hó 10-en elhunyt Budapesten. Ahhoz az irógeneraciohoz tartozott, mely a nemzeti hagyományokat lelkesedéssel ápolja s amely minden megnyilatkozásában a magyar szellemnek, a magyar érzésnek törhetetlen aposztrofálója. Jól ismert ujságiió és iró volt mar, amikor a budapesti tudó* mányegyetemen jogi doktorátust szerzett és akkor a kultuszminisztérium szolgálatában lépve, fővárosi segédtanj felügyelő lett, majd Veszprémbe nevez- 5 ték ki tanfelügyelőnek, anol nagyon ér' tékes munkát fejtett ki. A háború utáni : forradalmi időkben méltatlanul meghurcolták és két hónagia ítélték, de > mikor kiszabadult, pőrének revideáiásával teljes elégtételt szolgáltattak neki. Élete utolsó eveit Budapesten töltötte, I tárcáival és költeményeivel töltvénmeg a napi és szépirodalmi lapokat. Tesu és leiki szenvedéseitől ötvenkilenc éves j korában szabadította meg a halál, mely i írói és baráti körökben mély fájdalmat « keltett mindenfelé. Vele a magyar irodalom egyik tiszteletreméltó munkása * hunyt el, akinek irói működését nem| csak az olvasó közönség elismerése | kísérte, hanem a Petőfi társaság kitün- I tetése is, mely évtizedekkel ezelőtt tag• jai soraba választotta. A felejthetetlen § emlékű iró tárcáiban a Komáromi Lapok olvasó közönségének is többször i volt alkalma gyönyörködni, mai számunk tárcája szintén az ő müvei közül I való. Penteken délután helyezték a ; farkasréti temetőbe örök pihenőre, sok jó barátjának és irótársának könnyes részvéte mellett. Közgazdaság. — Kiállítás Nagytapoicsánybaii. A Nyit■ ramegyei Gazdasági és Erdészeti Egyesület az ottani járási bizottsággal ; augusztus 15—17-én mezőgazdasági és ; ipari ki állítást rendez. A kiállítók jelent; kezzenek a helyi „Vystavny vybot“-nái (kiáilitó bizottságnál). Ez a bizottság Gaertner járási főnök elnökiásével hatalmas előkészületeket tesz, hogy a ki; állítást minél sikeresebbé tegye. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdájában !______________Komárom. Zsoldos Magíjítmfolyíiii Budapest, VII., Dohány-utca 34. ___ Telefon » J. 124—47. I Az ország legrégibb és legismertebb | előkészítő intézete. ® 1 A legjobb sikerrel készit elő E középiskolai magánvizsgákra, ■ érettségire vidékieket is. | Részletfizetési kedvezmény! — Teljes anyagi felelősség! ELSŐRENDŰ GÉPSZIJJAK gyári árért kaphatók BRÜLL JÓZSEF bőrkere&kedésében Komárom, Megye* utca 5« GYÁRI LERAKAT 4&7
