Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)

1925-04-11 / 44. szám

2. oldal. .Komáromi Lapos“ 1925. április 11. Nem a habom, hanem a béke a világtörténelem legnagyobb büue. (Francia hang a békeszerződések revíziójáért.) A francia közélet egyik nagy politikai szen­zációja az a könyv, amit Alcida Ebray volt tengeri meghatalmazott miniszter adott közre a napokban. A könyv alapgondolata az, hogy nem a háború, hanem a béke a világtörténelem leg­nagyobb bűne. Kimutatja egy francia publicis­tánál is feltűnő bátorsággal, hogy a központi hatalmakat egyedül nem érheti vád a háború ki­töréséért és, hogy őket a fegyverszünet elfoga­dásakor félrevezették, hogy a békeszerződések sok pontja merő igazságtalanság és végzetes hiba és végül, hogy az eljárások miatt politikailag és erkölcsileg izolált Franciaországot katasztrófába döntheti a békeszerződés és hogy úgy Francia­­ország, mint az egész világ számára egyetlen menedék van: a békeszerződések revíziója. Beismeri azonban, hogy a revízió nem a legkönnyebb dolgok egyike. Ha a szövetségesek Wilson szellemében akarják a békeszerződéseket végrehajtani, akkor nem elégedhetnek meg azzal, hogy a legyőzött államokat lefagyverezik, és ön­­rendelkezésüktől megfosztják, hanem ha általános eszerelést rendelnek el és a népszövetség tag­­aiul fölveszik a világ minden államát egyenlő öltételekkel és egyenlő jogokkal. Ausztriának meg kell engedni, hogy a Németországhoz való csatlakozás dolgában szabadon rendelkezzen. Németországot pedig fel kell szabadítani a raj­nai megszállás nyűgétől. A jóvátétel! és a szövetségközi tartozások ügyét (főkép Franciaország adósságairól van szó az Egyesült-Államokkal szemben) A'cida Ebray úgy akarja megoldani, ahogy már ehhez hasonló kérdést megoldottak a francia történe­lemben. Utal I Napoleon példájára, aki Kanadát átengedte az angoloknak, Luisianet példájára, amely ugyancsak ilyen módon jutott az Egyesült- Államok birtokába. Napóleonnak egy történelmi gesztusa volt az, amivel meg akarta akadályozni a Franciaország és az Unió között kitörhető háborút. Rámutat a világháború előtti idők politi­kájára, amikor nem kisebb francia hazafi, mint Gustavo Hervé ajánlotta az elszász lottharingiai kérdés mego’dását oly módon, hogy Németor­szágnak engedjék át Lottharingia ellenében a francia gyarmatok egyikét, Madagaszkárt. Ha akkor az egykori ellenség javárp le lehetett mon­dani egy kolóniáról, miért né lehessen ma is átengedni egy kolóniát egy szövetségesnek, ha ezzel Európában olyan állapotok állanak be, amelyek megelőznek nagy veszedelmeket. Ebben nincs semmi megalázó a francia nemzetre nézve. Emlékezzünk csak Angliának arra a lépésére, amikor Németország javára átengedte egy afrikai kompenzáció ellenében Helgotandot. Spanyol­­ország eladta a Karolina szigeteket Németor­szágnak, Dánia pedig az Antillákat az Egyesült- Államoknak. És még csak nem is olyan régen, az amerikai kongresszus egy tagja javaslatot tett arra, hogy az Egyesült-Államok, az angol adósságok ellenében követeljenek bizonyos te­rületeket Kanadában. Egészen bizonyos, hogy nem tette volna meg £ javaslatot, ha ez Anglia presztízsét érintette volna. + Sérvben szenvedők v Egyetlen, biztos védelmet nyújt a lágyék, here, comb és köldöksérvnél a mi tökéletesített ru gónólküii sórAötőnk, mely éjjel is hordható. Mindenféle bandázs operáció után, lógó has, gyomor- és anyaméhsülyedésnél.Szabadalma­zott lúdtalpbetét. Flanell has-, hát- és mell­­mellmelegitő. JIGIEA“ kötszerbáz BRATISLAVA, Don-ntca Sí. Rendelő orvos: dr. Koch K. F. egy. m. tan. Árjegyzék ingyen. i A vidéki felek még aznap elintéztetnek. Ebray konkrét javaslata a következő : Fran­ciaország mondjon le az Egyesült-Államok javára amerikai gyarmatainak egy részéről, lehetőleg az Antillákról, ennek ellenében pedig az Unió törölje Franciaországot adósai sorából. Ha a francia kolóniát át is engednék az Egyesült- Államoknak, az ottlakók nem panaszkodhatnak, hogy amerikai polgárokká lettek, mert éppen Amerika az, amely minden nemzetiség tradícióit, nyelvét és r.emzeti különvalóságát a Ifgnagyobb mértékben respektálja. Meg lehetne a dolgot oldani úgy is, hogy az átengedett kolónia az Uniónak egy államát képezné, nagyobb politikai szabadságokkal. A volt meghatalmazott miniszter szenzá­ciós írásában általában követeli a higgadt meg­gondolás politikáját, nem pedig az érzelmeknek a politikában való érvényesülését. — Azt hittem, — írja egy helyen, — hogy a természet örök törvényei szerint a lelkesedést, O jO POLIO? »POLIO« a neve, kalapács a védjegye a legjobb mosószappannak. Egyszeri kíséri, t meggyőzi Önt arról, hogy a „POLIO“ szappan ettosóereje, habzása kiadós vatta felülmúl min­den más szappant. Kísérelje megyés meggyőződik, hogy általa ruhát kímél és pénzt takarít! -------------------- = MINDEN ÜZLETBEN KAPHATÓ! Jókai bölcsője. Irta Lőrinczy György. Tegnap vagy tegnapelőtt, egyszóval: ré­­gesrégen, a múlt század nyolcvanas vagy ki­­lensvenes éveiben, a régi hires nevezetes Szikszay-féle vendéglő udvarán hárman ebé­deltünk együtt, még pedig Vajda János, Pósa Lajos meg — én. Vajda János veleszületett ősi természete szerint, mint mindig, akkor is ko­mor volt, akárcsak a kivert bika, szúrós sze­mével majdhogynem felöklelte az embertársait. Pósa ellenben jókedvű, gyermekesen lobbané­kony; akkoriba irta legbájosabb gyermekver­seit. Lapja, Az Én Újságom, már diadalmasan foglalta el a meghódított területeket: a kisded­óvodákat és az iskolákat, hogy az anyai szi­vek dús aranybányáit ne is említsem. Tulajdon­képpen magamról is számot kellene adnom, dehát közvádlónak még csak születhetik az ember, önvádlónak — sohal És aztán marad­jon valami a dicső kritikusoknak is. A Szikszay éttermeinek a halálra Ítélt és azóta le is bontott Nemzeti Szinház-zal közös udvara volt: a kispörkölt legnépszerűbb Rivié­rája Budapesten. Ott a nap bármely órájában lehetett hires embert találni, akit a jó vidéki atyafiak megbámuljanak s a színész, iró, költő, piktor, kőfaragó, újságíró és politikus, tudjuk, mind ugyanabból a fából való: abból él, hogy bámultatja magát. A bohémvilág országhatára tehát egyik oldalon Szikszay, másik oldalon a Pannónia volt. A Nemzeti Színház közbül esett: a forrongó magyar szellemi élet katlana, mé­hek és darazsak nyüzsgő kaptára. Tavasz volt, vagy talán már nyár is. A szomszéd asztalhoz két ismerős ur telepedett, akit magunk is nagy respektussal néztünk meg és köszöntöttünk, mert az egyik Jókai Mór volt. A Sándor-utcai parlamentből jövet tért be ebédelni egyik jóbarátjával, képviselőtársával. Jókai kevésbeszédü ember volt. Ha szólt is, halkan beszélt, mintha minden szavát az irótollának tartogatta voina. Társa ellenben folyton beszélt, mintha ő meg minden szavát Jókainak akarta volna ajándékozni. A tékoz­lásnak is vannak vivőrjei, akik a semmit úgy pazarolják, mintha Dárius kincse volna. A. Jókai barátja nagyon kedves parlamenti szónok volt s ezenkívül tekintélyes fiskális egy nagy vidéki városban. Tehát szimpatikus, müveit és eszes ember, akinek szeretetreméltó egyéniségét azonban egyetlenegy, de annál nagyobb rovás terhelte: az, hogy nemcsak allegátákát és apellátákat, hanem mindenáron novellákat is irt. Ez az ártatlan szenvedelme rontotta meg vidéki renomméját — Budapesten. Budapest ugyanis, tudjuk, mindig tradicionális gyanúval nézett a kisvárosi Írókra. Az öreg eszkimó félti a fókáját az uj ifjú eszkimóktól. Akaratlanul is eszünkbe jutott az elmés szatíra, * *ami akkoriba jelent meg: Az emberésznek nincs probléma, Tárul a létnek titka mind; Az éj nem vak, a sir nem néma, Szemünk a napba bétekint. Már nem riaszt az Aetna-katlan, Pólust keres a kutatás .. Csak az az egy nem sül ki soha, Mért lett iró — Szana Tamás? Hát miért lett iró a Jókai barátja? Meg­lehet, hogy éppenséggel csak azért, mert a Jókai barátja volt. A barátság is kötelez ugyanis, nemcsak a nemeslevél. De mindenkinek, főképpen minden nagyságnak az emléke körül különben is settenkedik valamely kérdés. Miért lett drámaíróvá Shakespeare? Miért lett csá­szárrá Napóleon ? Miért lett alkoholista Poe Edgar? A kiválóságok élettörténete tele van kérdőjellel. Miért lett iró Szana Tamás? A derék tatnia. De nem felelt; hadilábon állt a magánhangzókkal, a kérdőjeleket se szerette, j Öreg korára az ember meg is unja a2t a görbe • rébuszt, amit világteremtése óta szünetlenül ismétel az Alkotó. Mindig csak arra emlé­keztet, hogy diákok vagyunk, akiket a főfő Ludi Magister örökösen faggat. Nos? Miért? Minek? Mi az? És mi mindenfélét összevissza hadarunk szorongattatásunkban, de okosabbak sohase leszünk tőle, se mi, se más. A ravasz kérdőjelek, akármily nevetséges, kicsinyes és gyermekes furfanggal térünk ki nekik, mindun­talan újra megujra előttünk teremnek, sőt egyre szaporodnak. Jókai csöndesen, hallgatagon ebédelt, a kérdőjelekkel nem törődött, bár a barátja folyton sürgette Mind a kettőnek járt a szája, de Jókai evett, a barátja pedig beszélt. Világos volt, hogy a kérdőjeleket emlegeti, az irás­­müvészet, a költészet, az alkotás kérdőjeleit, s Jókai talán épp ezért hallgatott olyan csökö­nyösen és azért evett olyan jó étvággyal. Igazi iró nem szívesen beszél arról, amit ir. Vagyis nem beszél, hanem — ir. Tudja, hogy az irás intim titkokat rejt és tartogat, amiket az ihlet sajátos öntudatlansága még önönmagunk elől is eltakar. De a Jókai barátja minderről alkal­masint semmit se tudott. — Az a legnehezebb, — szólt fontos­kodva, — hogy az ember megkezdjen valamit. Hogyan kezdjem ? Milyen szóval ? És melyik ötlettel, vagy gondolattal? Ha ezen átestem, a többi aztán könnyen megyen. Nekem mindig az szerez legtöbb gondol: hogyan kezdjem? De azt hiszem, minden írónak. Bizonyosan neked is, Móric? Nevetve pislogtunk össze, mi három hallgatózók. Vajda mérgibe nagy ősz császár­szakállát tépte. Lestük, mit felel Jókai. De Jókai összeszoritotta a fogát és egyetlen szót se felelt. Ajaka széle megrándult s nagy 1 szőke bajusza alatt majdnem észrevétlenül,

Next

/
Oldalképek
Tartalom