Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)

1925-03-12 / 31. szám

1925. március 12. »Komáromi Lapok* 5. oldal. — Újjáépítik az Arany oroszlán szál­lodát Érsekújváron. Pénteken délelőtt bon­tották fel az érsekujvári városbiró irodájában az Arany Oroszlán szálló átépítésére vonatkozó­lag beérkezett pályázatokat. A tervek felbontá­sánál jelen voltak dr. Holota János városbiró, Slávik Alajos vezetőjegyző, Gombos Ferenc városi főmérnök és Sískó Gyula referens. A hat pályázat valamennyije egy egy kiváló meg­oldása az átépítési problémának A szakértő bizottság már a közeli napokban összeül s 8 —10 napon belül meghozza határozatát. Ez­után a pályázatok kiírására kerül a sor, melyre körülbelül 4 hét terminust kell adni. — Menekülés a patkányok köze. Az elmúlt hét szombatján Nagyvaradon a Nagyhid környé­kén hatalmas tömeg nézte végig, hogyan szö­kött meg vakmerő módon egy rab fegyveres őrei közül. Délután egy órakor két fogházőr nyolc rabot kisért át ez ügyészség fogházából a tábla épületébe. A rabok között volt Balázs József 21 éves fiatalember, akit két hónappal ezelőtt négy havi fogházra Ítéltek el lopás ki- \ sérlete miatt. A nyolc rab a tábla épü etében , fát vágott s a felvágott fát a pincébe hoidták. i Balázs egy őrizetlen pillanatban kiugrott a pince j ablakán és futva igyekezett a Kőrös fe'é Az j őrök nyomban üldözőbe vették. Amikor Balázs j a Nagyhidra ért, merész elhatározással kérész- \ tülvetette magát a korlaton és leugrott az öt j méter mélységben levő kiszáradt partra, A par- í ton sértetlenül futott tovább egy többméier ■ átmérőjű csatorna felé, amely a híd közelében 1 torkollik a Kőrösbe. Mire a fogházőrök a csa­tornához értek, Balázs már eltűnt a csatorna i sötétjében. A vakmerőén megszökött rabot min­denütt keresik most Nagyváradon. — A merőkön leaelesző őzek Nagykár határában a szántóföldi k őszi vetésein lege­lésznek és nagy kárt okoznak. Az erdőkben az j, őzikék nem találnak eleséget és így kénytelenek a szántóföldekre kirándulni, hogy éhen ne vesszenek. Hölgyek figyelmébe! Általánosan ismert nagy választék női- és lánykakabátokban a tavaszi újdonságok beérkeztek. Remek szép és jó minőségű gyapjú öltöny és nadrág szövetek érkeztek. Kertész e n o áruházában &©márno (Komárom), í^ádor-u. 25 Az 0 -fhon kávéházzal szemben HIRDETÉSEK. megbízható minőségben és legújabb modern mintákkal férfiak és nők ré­szére bámulatos olcsó gyári árakon szállít a 40 év óta (1885-ben alapított) fennálló szolidnak és reelnek ismert cég J. W. SIEGEL Glacis No. 37. (Kolisté) Minták úgy magánosoknak, mint sza­bóknak ingyen és bérmentve. Mintának megfelelő szállítás biztosítva. 140 uw»» •• • felei**, Szítsa* lél*. ««««»»it Spstj-** bBs-.ij'i'ayoKsiijilbsB Ksae&vai Tartalmazza 3838 nagy quart alakú oídalon az összes keresk. törv. bejegyzett cégek, cégtulajdonosok, nagyiparosok, kereskedelmet és ipart űzők, nagybirtokosok, valamint minden, legalább 30 ha földdel bíró gazdák, orvosok, fogorvosok, állatorvosok, ügyvédek, jegyzők, szállodások, valamint hivataloknak stb., több mint 1 millió cimet a csehszlovák közt. 12.405 helységéből a telefon, postatakarék és girokonto szám meg­jelölésével. Ára az összeg előzetes beküldésével 450+ 15 Ke. csomagolás és bérm. dij, valamint 2% f. adó. Azonnal szállítható. Telefon; 7393. — Postatakarékpénztár szám: 61.450 22 Azonnal számítható. Okresny súd ako exekucné oddelenie v Komámé. Císlo E. 12/25/2 Vyt’ah licitacného oznamu. Kxekuőné oddelenie v exekuínej reci exekventa Eugena Schönthála zast. Drem Vlttkom, adv. Komárno, proti exekvovanému Ferenczi György, Ekecs, na ziadost’ exekventa podla §§ 144, 146, 14/, 176, 165 LX. zák. cl. z r. 188! nariaduje exe­­kuínú licitaciu pre 817 K EO k. poziadovanej istny a 5°/o úroky, od 80/11. 1923 2a7 K posial’ ustanovené pravotné a exekuéné trovy a za licitacnú prosbu tímto stanovené rzO K trov, ako aj ciel’om dobyvania istinovej peziadavky a prislusnosti za pripojené vyklasuje Jan Balasko 235 K. ) Na üzemi okresného súdu v Komámé a to v obei Ekecs vo vlozke 79. A. I. r. í. 1—4, 10— lö m. c. 926/2, 1500/6, 1838/6, 2209/7, 3515/2, 4093)7, 4344)7, 45y2|2, 4593|2, 4594|2, 4967|7 horevzaté nemovitosti na mene Ferenczi György v 1/2 castke vo vykriínej cene 2241 K., d'alej vo vlozke 384 A f r, í. 2 m. c. i060 horevzatá nemovitost na mene ako hőre vo 390 őiastke vo vykriínej cene 48 K. Právo úzitkovánia pre Ferenczi Jozefa vo vlozke 384 zostává drazbou nedo­­tknuté, paklize ale pri udrzovania drazby by sa obnos 70J K na zaokritie pred­­cbádzajúcich t’arch dosiahnut’ nemohol, bude drazba neplatná a nemoviíost’ sa bez zdtzania práva uzitkovania bude ihned’ znovu odpredávat. Exekuőné oddelenie nariaduje vykonat exekuciu na obecnom dome Ekecs o 10 hodine predpoludnajsej dna 8 ho apriia 1925 Pod licitáciu spadajűcé nemovitosti nemőu sa odpredat’, nize dve tretiny vykriínej ceny. Ti, ktorí chcejú licitovat’ povinní sú slozit’ ako odstupné 10°/o-ov víkricnej eeny v hotovosti, alebo v cennych papirocb, ku kaucii spösobilych, poőítanych podl’a kurzu uríeného v 42. §-e zák. LX. 1881. a to slozit’ osobne, oddelenim vyslanej alebo tejto odevzdat’ poistenku o predbeznom ulozeni odstupnébo do súdného depozitu. Taktiez ti isti sú povinni lieitacné podmienky podpísat’ (§§ 147., 160., 170. zák. 61. LX. 1881. § 21. zák. cl. z. r. 1908. Ten, kto za nemovitost’ viacej sl’úbil, néz vykriőBá cena, jestii nikto viacej neei’ubuje, povinny je podla procenta vykrienej ceny urcené odstupné po vysku práve takého procenta nfm al’úbenej ceny ímed’ doplnit’. Komárno, 15. január« 1985. Dillnberger G. r.» okr. sudea. Za hodnovemost’ vydania: Kolman ved. ex. oddelenia. Komárnói Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. E/12/25/2. szám. Árverési hirdetményi kivonat. Schönthal Jenő (képviseli dr. Vittkó, komáromi ügyvéd) végrehajtási ügyében Ferenczi György végrehajtást szenvedő ellen a végrehajtó kívánságára az 1881. évi. 144., 146., 1.7., 176. és 185. LX. t.-c. értelmien elrendelte az árverést 817 K 50 f. tőke és 5 százalék kamat erejéig, 1923 évi november 80-ától eddig megállapított 2a7 K per- és árverési költségek és az árverési kérvényért megállapított 120 korona költség, valamint Balasko János tőkekövetelésének megszerzésére 235 kor. A komáromi járásbíróság területén és pedig Ekecs község 79. A. I. r. c. 1—4, 10—16 h. sz. 926-2, 1500-6, 1838-6, 2209-7, 3515-2, 4093-7, 4344-7, 4592-2, 4193-2, 4594-2, 4967-7 számú telekkönyvi betétben Ferenczi György nevén felvett ingatlanok ’/, részben, 2241 K kikiáltási árban, továbbá 384. A. f r. c. 2. h. sz. 1060. a fenti néven felvett ingatlanok %„ részben 48 kor. kikiáltási árban. Ferenczi József élvezési joga a 384 sz. telekkönyvbetétben az árverés meg­tartásánál az árveréstől érintetlenül marad, amennyiben azonban az előző teherek fedezésére 700 kor. sem volna elérhető, az árverés érvénytelenné válik és az ingat­lanok az élvezési jogra való tekintet nélkül azonnal újra el lesznek adatva. Az árverés megtartására 1925. év április hó 8. d. e. 10 órája Ekecs községházánál tűzetett ki. Az árverés alá eső ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál olcsóbban el nem adatnak. Az árverezni szándékozók tartoznak a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy oly értékpapírban, melyek óvadékul alkalmasak, az 1881. évi LX. t.-e. 42. §-ában megáliapitott árfolyamban számitra bánatpénzül a kiküldött kezéhez letenni, vagy annak átvételéről szóló bírói letéti nyugtát átadni. Azonfelül tartoznak az árverési feltételeket aláírni. (Az 1881. LX. t.-c. 147, 150, 170 és 908. évi XL. t.-c. 21. §-a.) Az, aki a kikiáltási áron felül tesz ígéretet, ha már senki sem ígér többet, köteles a kikiáltási ár százaléka szerint bánatpénzét az általa ígért összeg százalékáig nyomban kiegészíteni. Komárno, 1925 január 15-én. Dillnberger »• k., járásbiró. A kiadmány hiteléül: Kolman nedavesetS.-108

Next

/
Oldalképek
Tartalom