Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-03-03 / 27. szám
Its5. márcias 3. »Komaromi Lapps« 3. oltíau Legat József VII. o. t., Hermina leánya: Pollák Julianna VIII. o. t, Eliz, később Erzsi fiatalabb bik leánya: Doma Izabella VII. o. t., Miss Natalie társalkodónő: Fried Hermina Vili. o. t., Maxenpfutsch jószágigazgató: Korai Lajos VIII. o. t., Georg, később Gyuri: Sörös Jenő VI. o. t., szobaleányok: Mihola Lujza IV. o. t., Végh Mária VI. o. t., Feisthammel Valéria II. o. t., Gyuszi: Riszdorfer László III, o. t.. Straff a kém: Pongrácz Rudolf VI. o. t., Dr. Grisák, pesti ügyvéd: Rauscher Ferenc VIII. o. t., inasa: Sedivi László VI. o. t., Pajtayné Corinna: Sedivi Etelka VI. o. t., orvos: Timár Gyula VII o. t., Garamvölgyi Ádám: Domonkos Kálmán VJ. o. t., Garamvölgyi Aladár: Horváth Andor VIII. o. t., Kampós kasznár: Joó Endre VII. o. t., i pán: Szaló Endre VIII, o. t. A zenekar tagjai: Pataki M. fögimn. tanár (fuvola), Csikós J. VIII: o. t., Rauscher F. VIII. o. t., Schmidt Gy. VI. o. t., Sebő A. VI. o. t, (I. hegedű), Metzner S, VII. o. t., Germán I. VI, o. t., Komlós D. Ili o. t., Goldmans E. II. o. t.. (II, hegedű), Veleba F- törv. tisztv. (kisbőgő), Lobner J. VII. o. t. (nagybőgő), Goldmane J. VIII. o. t. (zongora), Hajek J. VII. o, t. (harmónium), Nagy Á. VI. o. t. (kisdob), Szaló E. Vili. o. t. (üstdob), Horváth A. VIII. o. t. (uagydob. harangjáték). A cigányzenekar tagjai : dr. Borka. Géza. főgimn. tanár (cimbalom), Mihola Gy. VII. o t., Csiba I. VII. o. t., Antal J. VIII. o. t. (I. hegedő), Kocsis L. VII. o, t. (II, hegedű), Balogh P VII. o. t., Mikes L. VII. o. t, (III. hegedű), Klein I, VII, o. t. (mélyhegedű), Sedivi L. VI. o. t. (klarinét), Nagy Á. VI. o. t. (nagybőgő). A dihzleteket Harmos Károly tanár tervei alapján Nagy Márton iparművész festette. — A zenekart *** az énekkart Pataki Maurus tanította be. Rendező: Égler [Dózsa tanár. Súgó: Kosztolányi Gy. VIII. o. t. SPORTEMBEREK az első dij elnyerését csakis a világhírű ALFA MENTHOL- sösborszesz napi használatának kő szönheíik. Az erő, ki'artís és minden időjárással szemben való ellenálló képesség, valamint az energia, mindezek a kitűnő és valódi ALFA Menthol-sósborszesz napi használatának bebizonyítható eredményei. E dolog természetében fekszik tehát, hogy egy >világos elme« nem vesz más gyártmányt, mint a valódi ALFÁT j Mindenütt kapható. 394 Ára 5.50 Ke t 1—2. versei. 3. Ref. Énekkar: Zajdó László: f Nincs e házban gyászos ravatal stb. 4. Borosa ’f Kálmán lelkész istentisztelete. II. Mózes XII. | lé. „Legyeit e nap emlékezetben tinálatok.“ | 5. Raf. énekkar CII. zsoltár 6. v. 6. Szőcs I Vilma Hadirokkant leány, Soós Károly „Hol pihen az apám“ c. versének szavalata. 7. Lelkész felolvasása az emlékkő beszerzése történetéről és elszámolása az adományokról. 8. Raf. énekkar: Zajdó László: Ezer halál veszély között stb. 9. A kamoesai tűzoltók sorfala a templomon kívül és Kiss Gyula tábori kürtös imája. 10 Gyülekezeti ének XC. zsoltár 3. és 9. vers. Esen szépen összeválogatott | műsor nagyban emelte az ünaap fényét. Mint értesülünk, az emléktábla felállításával kapcsolatban Boross Kálmán elhatározta, hogy feldolgozza a kamocsai hősi halált halt katonák harci tényét, valamint mindazon eseményeket, melyeken a háború folyamán végigmentek. Ezen könyv kb. 5—6 iv terjedelmű í lesz, fénykép dkkel illusztrálva. Erre még viszí szatérünk. f W 1925. március 1. A világháború vigaszai azok az ünnepélyek, melyeket minden egyház vagy község áldoz hős fiainak, kik fiatalságukkal fizették meg a világháború mindenkire küidelemteljes napjait. E célból jöttek össze Kamocsán is a ref. egyház hívei Boross Kálmán ref. lelkész hibására, ki nehéz munkát végzett addig, amíg ténnyé nem tudta változtatni régi vágyukat : márványköbe óhajtották vésetni azon elesett hősök neveit, kiket a szülői nevelés után ó is tanított az Ur szavaival, hogy az emberiség és a társadalmi életben megáll ják helyeiket. Nehéz munka volt, de a hívek vasakarata megteremtette azt. Márcias 1 én volt ezen, emléktáblának az ünnepélyes leleplezése, amelyen a község lakosságán kívül sokan jelentek meg a vidékről is. Az emlékünnepély műsora a következő volt: 1. Gyülekezeti felálló: Uram a töredelmes szivet stb. 2, Gyülekezeti ének: XO. zsoltár í fi városi íialuil léfszánusökkontése. I Hprváih István városi iktató lapunk múlt számában közlött nyílt levele után ismét levelet intézett szerkesztőségünkhöz, mely így hangzik: Tekintetes Szerkesztőség! B. lapjak február 28-iki számában közzétett pan&?zo* levelemre adott válaszra engedje meg, hogy néhány sorban reflektáljak. Hitározottan tudom, hogy csekély személyem eddig nincs aa albocsájtaudó tisztviselők névsorába felvéve s igy panaszos levelem sem a saját érdekimb^n írtam s kedélyemet sem & magam baja izgatta fel. Levelein közlését sem kértem s igy a hangulatkeltés sem Ehetett szándékom, Eugem csupán a levelemben feltett azon kérdésre adandó válasz érdekelt, hogy mi különbség van az állami és városi magyar tisztviselők közt, erre azonban a választ adó biz. tag Ur felelni nem tudott. Az elbocsájtandók névjegyzékében vannak oly tisztviselők és aikalmaío-.tak elegen, kiknek sem nyugdíjra, sem végkielégítésre nincs jogosultságuk, ezek bizony — hangulatkeltés ide vagy oda — mégis csak utcára kerülnek, ezek hangulatát nem kívánom még ellenségemnek sem. Ne méltóztassék a létszám ap&sztá&i indítványt a város vezetőségére áthárítani, mert a 21285—1924 szám alatt a városházán fekvő s sajátkezű aláírásokkal ellátott indítványból miadenki meggyőződhetik arról, hogy az nem a város vezetőségétől eredt, sőt a városházán mindenki tudja, hogy kik azok, kik ezen ügyet állandóan forszírozzák. Igaza van a tek. biz. tag ura&k, hogy sok az adó s község lettünk, de azért még mindig 23 500 ügydarab kerül évenkint elintézésre a városházán s ehhez megfelelő munkaerő is kell, de az is igaz, hogy még senki sem látott olyan adóiét, ki arról panaszkodott volna, hogy adója kevés. Azon megjegyzésre, hogy 8—10000 kor. nyugdíj mellett még alkalmuk van az elbocsájtandóknak munkaalkalmat találni, csak azt válaszolhatom, hogy a városban sétáló nyugdíjasok tekintélyes tömegében számtalan van, ki szívesen vállalkozna némi keresetet adó munkára, ha ilyen volna, de sajnos az ilyen mellékkeresetet már rég lafoglalták a régebben nyugdíjazottak — némelyik többet is — s igy a most nyugdijazandók legfeljebb a sétatéri üluökök nagyszámú testületét szaporíthatják becses személyükkel. Különben a beígért 8—10000 koronás nyugdijak is csak egy-kéf igen régen szolgáló magasabb rangú tisztviselőt illetik meg, a nagy tömegé bizony csak amolyan jegyzői lesz s ennek is mint az eddigi nyugdíjasoknál látjuk, évekig tartó jóváhagyásig csak 40 százalékát kapja kézhez a tisztviselő. Ismerek oly tisztviselőket is, kiknek fizetése már is be van szüntetve, holott még nyugdíjazva sincsenek, ezek persze otthon addig hangalattal táplálják magákat és családjukat. Ilyesmitől való félelem miatt jár- kel a városházán sok beesett szemű, sápadt aren tisztviselő, ez az a hangalat, ami nem tetszik a választ adó igen tisztelt biz. tag Urnák. Végül még arra kérem a tek. Szerkesztőséget, hogy ha már első levelemet leközölte, tegye ezen második és utolsóval is. Komárom, 1925. március 1. Tisztelettel Horváth István v. iktató. * Horváth Istvánnak, a szorgalmas levélírónak makacs kérdésére: mi külömbség van az állami és városi tisztviselők között? minden értelmes ember tisztában lehet a válasszal. De mivel úgy látjuk, hogy ő nem akarja tisztán látni az elbocsátott állami és az elbocsátandó felesleges városi alkalmazottak helyzete kőit a lényeges külömbséget, ezt röviden megmagyarázzuk. A kormány, mely a magyar nemzeti kisebbség számarányának megfelelő mennyiségű magyar alkalmazottat köteles tartani, ezeket elbocsátja, mert magyarok és hogy helyükbe csehszlovákokat helyezhessen. A város, amelynek nem állanak korlátlan anyagi eszközök rendelkezésére, mint az államnak, elbocsátja felesleges alkalmazottait, akiket, — mint azt a levélíró ur is tapasztalhatta az utóbbi években, mikor fizetését nem elsejen, hanem huszonnegyedikén kapta meg, — nem képes fizetni, mert koldus, tele van adóssággal és a közteherviselői joggal zúgolódnak a közterhek ellen. Tehát kényszerhelyzet alapján és helyüket nem tölti be, mert nem képes. Ez pedig elég nagy különbség. A 23500 iktató szám és nem a tisztviselők ellen folyik a küzdelem a közigazgatás leegyszerüsitéseérf, amelyre szükség van, mert a bürokrácia igen befészkelte magát a nagyközség városházájának hivatalszobáiban és a közönség joggal elégedetlen ennek következményeivel. Az arany ember. (Másodszor adták & Kultúrpalotában 1925. február 28-áu.) Az első díszelőadás után büszke örömmel hallottuk, hogy dicsérték, magasztalták messzi magyar városok küldöttei a mi Jókai Egyesületünk színjátszó gárdáját, mindenki az őszinte elismerés és elragadtatás hangján nyilatkozott a darab rendelőjéről és minden egyes szereplőről. Mivel a febr. 21. díszelőadásra sokan már nem kaptak jegyet, a rendezőség febr. 28-án közkívánatra újból színre hozta. Ei Jókai halhatatlan müva ezen az estén is igaz, meleg, nagy sikert aratott. Kevés színmű tudja annyira lekötni a hallgatóság figyelmét, mint épen At aranyamban Vérző, fájó szivek, elsodort életek története. A darab egyik hőse Krisztyán Tódor éveken át gályarabságban sínylődik. A többinek meg a lelka van olyan gályapadra kovácsolva éj dühös, vészes hullámok sodorják őket az éíettsngeren. FMvonásrólfeivonásra láttuk, hogy őrlődik fel Tímár Mihály lelki ereje, éreztük, hogy nem bírja sokáig ezt a kettős életet. Es valóban, már-már a halálba menekül, mikor azon a rettenetes risnásos éjszakán megoldódik minden. Krisztyánt elnyeli a Balaton, Athália megmérgezi magát és az Aranyember is két részre szakad, az arany megmarad Timsán&k, az ember pedig Noéminek, Tímea ii boldog lesz első szerelmével. Hálás feladat Jókai dramatizált regényeit előadni. A közönség minden szereplőt ismer már a regényből. Különösen Az arany ember szereplőit. Régóta szereti őket, szivébe fogadta már gyerekkorában Timár Mihályt, Teréza mamát, Tímeát, Noémit, még az álmába is beleszövődnek. Olyan kedves érzés, mikor ezek az álomképek egyszerre elénk lépnek, látjuk a Sanki szigetét, ott vagyunk a mait század eleji Komáromban, Timea, Noémi és az arany ember szólanak hozzánk. Da nehéz feladat is hárul a szereplőkre, mert igazán a szivüket, lelkűket kell beleönteni a játékukba, hogy ezek a fényes, ragyogó álomképek szürkévé ne szintelenedjenek. Ebben a tekintetben minden dicséretet megérdemelnek Az arany ember szereplői. Gargely Alice (Timea) játéka újra szivbemarkoló volt. A szegény török leány csöndes, zokogó fájdalmát olyan szépen tadta megjátszani. Nagy Jánosné megint az a jóságos egyszerű
