Komáromi Lapok, 1925. január-június (46. évfolyam, 1-78. szám)
1925-01-03 / 2. szám
1925. január 3 Komáromi Lapok** 8. oMat. xoit, mit fog rá felelni ? Mi köze hoizá! L^het, hegy ez biaonyoi esetben nem lesz gorombasáf. Da h» olyasvalaki kérdezi, a kinek joga van kérdezni? Iraza lesz e, ha azt mondja, mi kize hozzá? Vagy ötöl hatol, kitérő választ ad reá? El nem magyar emberhez illő visel kedés I Vagy hazudik a szerint, hogy ki kérdezi? Ez jeílemtelenség 1 E titkos szavazás gyanúba hozza az őszszes tanítókat vagy az egyház, vagy az állam előtt. Mert mindegyikre ngy fognak nézni vagy ez, vagy az, hogy ez is amoda szavazott. Ez még csak a „lehetetlen helyzeti“ Szabad-e a tanítóságot ennek kitenni? Megáll az embernek bz esze, hogy mikép lehet ily modus viveudit indítványozni és határozattá emelni magyar embereknek 1... Nagy idők, kis emberek. Ha nyíltan nem mer a tanítóság nyilatkozni, akkor egyáltalában ne nyilatkozzék. „Ne feleljetek rá körösi halászok.“ Mi mindenkivel jóban vagyunk s jóban is akarunk maradni a jövőben is, tessék e kérdést elintézni a két főtényezőnek. Di ngylátszik ez kényeimstlen egyeseknek s azért sürgetik a tanítóságot, csak szavazzon, csak kérje az államosítását; hogy így rájuk tolják a felelősséget; s ha balul üt ki, mint a jegyzőknél, mondhassák, mi nam erőizakoskodtunk, ti kértétek, ti sürgettétek. Vállalja ezért a felelősiét a központi gyűlési Bátorkesei. A Jókai Centennárium. — A Jókai Egyesület kegyelete. — Komárom, — jan. 1. A Komáromi Jókai Egyesület, amely tü*zkén viseli címében vámunk halhatatlan szülöttjének Jókai Mórnak nevét, a ránk köszöntött njesztendő, a centenárium évének elei délelőttjén sietett az elsők kötött tenni, hogy áldozzon nagynevű földink emlékén* k A Jókai Egyesület kekeléhól alakult centennáriami bizottság újév napján d. e. 11 órakor a költő fejedelem dic-ó emlékéhez méltó szellemben ülést tartott Erdé'yi Pál egyetemi tanár elnöklete alatt. Az bléa főtárgya volt a Jókai c*ntennárium programjának végleges megállapítása és az ünnepély előkészítése: Az ülésen jelenvoltak többek között: Alapi Gyula dr., Aranyossy László dr., B*raoy»y József dr., Bognár Ozeczil dr., Csizmazia György, Csepy Daniné. Ég^r Dózsa, Erdélyi Pál dr., Pried Jenő, Fölöp Zsirmond, Füssy Kálmán, Hiltrich József, Ivánfy Géza, K-nessey Kálmán dr., Páti Nagy Sándor, Szijj Ferenc dr. és még mások. Ugyan az ülés tárgysorozatának minden pontja Jókai emlékét szolgálta, de ami az ülést a Jókai ku'tu szál arany kapoccsal összekapcsolta az Erdélyi Pál dr. elnöknek lélekböl, szívből fakadt és a telkekbe, a szivekbe hatoló gyöDyö'ü elnöki megnyitója volt, amely méltó fáklyagynjtás volt a centennárium első napján Jókai emlékének. Hogy ezt közkinccsé tegyük, itt köz öljük le: T. Bizottság! A most ránkhajnallott új esztendőt az egyetemes keresztyén egyház feje szent esztendőnek jelentette, rtmélve és bízva abban, hogy meg fogja hozni mindaunyinnk számára, lelkünk, lelkiismeretűnk, akaratunk, reményeink, vágyaink, főként bitünk számára az anynyira várt békét. A valóságos békét, melyet nem írott szerződés, hanem lelkitőr vények szabályoznak, mely egyetértést és m gértést, ennek következtében nyugalmat, az élet bizton. ságit, az akarat szabadságát, a szabadság lehetőségét és kivirágzását adja meg. A most ránk hajnaltól! új esztendő fordulóján megilletődötten nézünk jövendőnk elé azzal a hő kívánsággal, vajha a szent év Oly epochának válnék alapjává, melyre az emberiség mindig föl- m-lkt-dö érzéssel gondolhatna vissza: a pax animarnm kezd-jtéie. Hogy lenne az oly nagy időnek küszöbe, melyen át az egész emberiség a megprófétált szeretet kitér* jssztett erőssége alatt ölelkezhetnék össze, egységes nagy boldogságban 1 Erre a boldogságra nekünk magyaroknak nagy sóvárgásunk van, erre nagy jogunk is van. Az időnek c odálatos forgása & szent évet olyan korszak fordaló pontjára helyezte, mely összeesik a mi r<-formkorszakunk centennáriumával. Ez a száz év emelte a magyar parlagot a müveit Euióp* színvonalára. Küzdelmek és diadalok, fájdalmak és csalódások árán jutottunk el oda, hogy ma a magyar ember nem exotikum, h*nem egyenlő jogú és képességű tagja az európai kultúrának. Ez a száz év fc szellem és akarat diadalát hirdeti, amaz új reaaÍ88ancera, emez nemzetközi értékre vitt bennünket. A magyar iró és művész, mesterember és munkás — mindenütt helyt áll magáért és sort áll a világban hasonló társai között. Nekünk komáromiaknak ez a forduló különösen azért becses, mert Jókai dicsőségót kelti életre és az ő nemzetközi írói glóriája fényéből a mi városunkra eső sugarakat ragyogtatja borúi egünkre. Jókai is azok közé tartozik, a kik, mint Petőfi és Madách, irodalmunk határát messzire vetítették, nevünket meghordozták, ő a reform kor szü-ötte, hőse és dicsősége — ds első sorban a mi büszkeségünk. A mi második sranyemberünk. — Az elsőt 6 tette halhatatlanná. A régi Komáromnak emelt emléket regényében s egy régi komáromi emberben rajzolta meg képét annak & lelki dualizmusnak, mely az egyetemes világban s minden egyes emberben örök harcot jelent: küzdelmet a boldogságért, az egyéDl g az egyetemes élet összeütközésének tragikumát. Jókai maga & második Tímár Mihály; eggyek abban, hogy reális világok romja felett eszményiségük diadalmas fénye ragyog, különböznek abban, hogy Tímár Mihály sorsa kis kört, Jókaié egy egész nemzetet érintett különböznek abban, hogy Tímár vágyódásává szembe találta a reális élet korlátáit, Jóka talentumával maga alá gyűrte a világ kon: vencióit. 1 Vájjon nem ismerünk-e magunkra? Nem Győződjék meg az 76S pipere- és borotvaszappan jóságáról Gyártja: POCSATKO TESTVÉREK ÉS FRIEDMANN KOSIGE.-■ női pálya általános dicséretét. Csak akkor rémült halálra, mikor az iskolai év kezdetén az anyja az egész család előtt ünnepiesen fölszólította, hogy lépjen be valamelyik sziniiskolába. Kétségbeesetten sirt, rimánkodott.Ígérte, hogy inkább éjjel is dolgozik, csak hogy töb bet kereshessen a házhoz. A családi tanács hajthatatlan maradt. Mikor látták, hogy a szép szó nem használ, elővették a régi rossz bánásmódot, remélve, hogy majd csak megpuhul a hálátlan, rossz leány. Ebben az időben került haza Párisból a háziasszony fia. Gyönyörű szép szál legény, akinek magas, nyílt homloka, villogó tüzes szeme egyaránt nagy akaraterőről és elszánt, szenvedelmes lélekről beszélt. A nagy világváros müvészkoloniáiból a festészeti tanulmányokon kívül a iegszabadelvübb gondolkozást hozta haza, amely éles ellentétben állott polgári családjának törhetetlen konzervativizmusával. A házmesterlány tökéletes szépsége az első látásra lebilincselte a fiút. A müvészembsr kritikai és a szenvedelmes vérü férfi vágyakozó szemével kisérte minden léptét. Egyszer, a világfi fesztelen biztosságával megszólította. Bemutatkozott, hogy ő a Raul festő és boldog lenne, ha vásznára vethetné a világ legbájosabb modelljét. A modell szóra a leány arca láng* baborult s válasz nélkül szaporázta lépteit. A kudarc nem hagyta Rault aludni. Másnap megvárta a lányt s bocsánatot kért tőle ajánlatáért. Szavainak őszintesége különös hatással vált Mariskára. így még nem beszélt vele fiatalember. Már is barátok lettek. És ez a barátság nap-nap utáni találkozásokon csak fokozódott Mindkettő csodálta a másik nemes gondolkozását, tiszta érzolemvilágát, a maga Fölött állának tekintette. A házbeliektől megtudta Raul, hogy Mariskának azért kellett szenvednie a szüleitől, mert nem akart színházhoz menni, ahol többet kereshetne. Egy elórzékenyült, gyenge pillanatban felajánlotta Mariskának, hogy kiegészíti a sajátjából heti keresetét, ha ezzel könnyíthet otthoni helyzetén. A leány elfehéredett és egész testében megrázkódott. Nem szólt többet egy szót sem s elváláskor is némán nyújtotta kezét, mint aki örökre búcsúzik. Napok teltek el, mig Raul Mariska elé mert kerülni. Álmatlan éjszakák, nyugtalan nappalok meggyőzték, hogy őrülten szerelmes a kislányba. Végre is csaknem síró alázattal közeledett hozzá Mariska kijelentette, hogy nem haragszik, de egész lényét erős felindulás re megtette. Nem mertek egymás szemébe nézni, a régi pajtáskodó viszonynak vége volt. Eljött a tavasz s Raul családja készülődött ki a nyaralóba. A fiút gyönyörű szines emlékek kötötték ahhoz az árnyas, élénk nyaralóhelyhez a Duuaparton, még a gyermekkorból. Et sem tudta képzelni, hogy nyáron máshol is élhetnek emberek. Viszont most érezte azt is, hogy Mariska nélkül élni egyáltalán nem lehet. Az anyja és a nővére — akik már régen pukkadó dühvei figyelték a házmesterkisasszonnyal való barátkozást — sürgették, hogy velük menjen. Majd a torka szakadt ki Raulnak az utolsó este, mikor szóba hozta a válást. A leány csak ránézett nagy, ijedt szemmel, aztán keserves zokogásba tört ki. Csukló hangon alig tudta kiayögni a keserves, panaszos szavakat: Velem most már mi lesz ? Raul könnyes szeme előtt tüzkarikák cikáztak. Elkapta a lány derekát s cserepes, égő ajkát edatapasztotta nedves piros ajakára. Erode a lihegő, szűzies, odaadó esókot s * percben már tudta, hogy jövendő sorsuk meg van pecsételve. A falu végén, távol a nyaralótól egy kis parasztházat bérelt ki a fiú. Kicsinosította szépen, ízlésesen. A nádfödeles hajlék falain művészi festmények lógtak s tulipános asztalon japáni vázában pompázott a vadvirágbokréta. A zöldre mázolt apró ablakokban muskátli nyílott és illatozott a fodormenta. Az ablak alatt virágos-grupp s a hátamegetti árnyas kert lábát a Duna locsogó habjai mosták. Ebben a költői fészekben ébredt fel Mariska, a világ legszebb, legderüsebb hajnalára. A nyaralótelep társadalmában hatalmas hullámokat vert fel Raul ballépésének a hire. Tetetett gúnyos részvéttel vették körül a családot, ezzel is növelte annak tehetetlen dühét. Még a cselédeknek sem volt szabad az urfit emlegetni. De maguk között annál többet tárgyaltak a megfeledkezett fiúról és arról a hitvány házmesterrongyról: a „Mari nagyságos asszonyról“. A társaság egy darabig érdeklődött még a fiatalok „bűnös“ élete iránt, de aztán uj pletykák jöttek, uj szén áció. Ök pedig éltek, mint két igazi, boldog, elégedett ember. Nem járt hozzájuk senki, csak Hollós, a festő. Ez a nagy, robusztus ember, egész atyai gyöngédséggel bánt Mariskával és olyan hódolattal csókolt neki kezet, mint vernissageokon a kegyelmes asszonyoknak. Életfőcéíjául tűzte ki, hogy Rault kibékítse a családjával s törvényesen is elvétesse a fiúval ezt az áldott angyali teremtést. Elillant a nyár s vele a boldogság zavartalansága. Az első sárguló levelekkel megérkezett Raulnak a köhögése és. Igyekezett rejtegetni Mariska elétt, de annak szerető,
