Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)
1924-07-24 / 89. szám
1384. julitta 24 »Komáromi Lapok« 3. olöal. 24 éré vendégeket Tárunk.: már szereztünk a számukra szalmát — fekvőhelynek! B. L. Tibori levélek. II. Drága Anyukám! Júl. 11. — Kliraiék pompás, szalmspárnás ebédlőjében ébredtem. N-m kellett a Kálinak (S-divy) ébresztőt fújni (jobb i», mart akkor a nap a hasunkra sütött volna), m rt az ablakon beragyogó napsugár jobb ébresztő volt, mint a Kala repedtf&zék kürtje. Csak u*y, kálókoszt tiniben odalopóztam az ablakhoz. Q-yönyörii reggel; a Kriván fején köd-bá'ósapka. Csak itt ott villog elő a kődből egy két szikla: álmos szemeivel pislog, ébred a Kviván. A Gyömbér ma frissebb volt. Nap ugár irányozza be koronáját. A Szentiványi völgy fölött, a drágagyöngyökkel pompázó havasi gyopárokkal fdékesitett, meredek sziklafalak fölött méltóságős tartással sasok keringenek. Talán a sas anyuska készit reggelit a sasfiókáknak. Anyukám rád gondoltam. Bizonyára, mikor a többi kicsi testvérkéimnek osztod ki a reggelit, könny c-ordul ki szemedből, ha az én csészémet üresen látod, mert azt hiszed, hogy a Lacikád éhezik. Anyukám, ue aggódj, hisz ma még abból eszem, amit te készített*! nekem. — Nem sokáig ábrándozhatnia. Végre megszólal a Kala kürtje. Kissé bánt, hogy megzavart álmodó boldogságomban; de parancs, parancs, pláne agy igazi cserkésznek: pár pillanat, néhány harsány vezényszó n Kümiék meleg kávéjának az elköltése után (fölségfs volt, dicshimnuszt lehetne róla zengeni, úgy látszik, itt a tejnek nincs se keresztanyja, se keresztapja) parancsnokunkkal élünkön, bagáz^inkat felpahkolva elindu’iunk a várva-várt boldogságszigetre, a mi államunkba: a kiszemelt táborhelyre. Az ut nem volt valami kényelmes: nekünk, trópusi embereknek szokatlan volt a tátrai hideg reggel, csomagszállító két kocsinkat kétszer is át kel'ett pakkolni, mert a sziklák között kátynba jutott. Végre megérkeztünk a táborhelyre. Parancsnokunk jól választott. Gondold el anyukám: égnek meredő hegyek közt, mélyek mintha mindig fáznának, fenyőtuadába vannak öltözve, tgy kis 2 méter széles, kristálytiszta patak: a Bielo csobog. A fenyvesek közepén, a patak mellett köralakban széles--dik ki a völgy: ez lesz a mi hazánk rövid, nagyon rövid három hétre. Mennyi örömnek, boldogságnak, jók dv nek, szerétéiből fakadó munkának lerz tanúja ez a táborhely! Hány kifáradt cserkészt ringat álomba a pataknak csobogása. Hány városi, porostüdejü cserkészfiunak füsti halvány, sápadt arcát rózsapirosra ez a tiszta, írnom fenyöiilat? — Anyukám, csak az bánt most, hogy nem évekig, hanem csak három hétig tart tz a táborozás. Ha tovább tartana, azt h szem, hamarosan 120 ki.ós nehézsúlyú dijbirkózó bűne belőlem. A jó Isten ezekből a hegy kbő! küldhetné néhány mutatványszámot Komáromba is. LBpakoltunk. Néhány harsány vezényszó s megváltozik mindem Dolgozik a tábor 3-4-en a sátrak helyét mérik oly szakértelemmel, mintha legalább is okleveles mérnök volna valamennyi; egy csoport fejszékkel, baltákkal, fűrészekkel felszerelve a fenyvesnek indul, hogy előteremtse fáradságos munka árán sátraink vázát. Lön is nagy öldöklés a fenyvesek világában. Rövid két óra sem nu'ik el s 30—40 büszke fenyő megalázva, diszdtöl megfosztva fekszik a műtőasztalon: a táborhely köztpéa, a tábori ácsok uükőbése alatt. — Má-ok csákányokkal lyukakat ásnak, a kimért fák»* fűrészelik. Csattog a fejsze, sir a fűrész, dolgozik a kalapács. Él, mozog, dolgozik a tábor. Én magam is — ne ctudáikozz anyukám — fenyőfákat fűrészelek. A toll, a zongora után, hidd el anyám, egész jól áll a kezem! en a fűrész is. — Öröm sugárzik parancsnokunk arcán, mikor, ezeket a sürgő-forgó, komoly, izzadó arced dolgozó gyerekembereket látja Biztató, sürgető szavaival csak úgy simogat bennünket. Ahol látja, hogy a jóakarathoz hiányzik az erő, nem restellj, megfogja ő is a fűrész és a tönköiő nyelét, nam fél attól, hogy elpiszkál a kéz*. (Lak akkor borul cl az arca, csak akkor le z hangja szigorúbb, mikor a dolgozó gyermektöaiegben olyanokat is Iát, kiknek uj, iddgeuszerü a muuka, kik inkább a szájú kai és lustaságukk*l tüntetnek, mint példás munkává]. Hála Istennek, ilyen mutogatni való díszpéldány nincs sok! Ebéd? M-'g bírja az édas, kedves züákocakám, melyet úgy tele tömtél, hogy féltem tőle, hogy összenyom és kiszáll belőlem a lélek. Keli is, hogy bírja, mert még n»m kész a konyha, a Maca néni mé* az élelmiszerek elraktározásával van elfoglalva. Egész délután ég a munka a kezünkben. De még igy se végzünk este 8 ra. Áll ugyan már a két hatalmas legénységi sátor, (melyben 20 ember kényeim sen elfér), Vész már a szersátor is és a „Maca villa“, de a Parancsnok urnák még nincs helye, ahova fejét lehajtsa. Nem estiig: diiuk. A Kitatiöktél ideszálütott fából csillagtüzet gyújtunk s kivilágítással készül fi a parancsnoki sátor. A csnJagtüz újszerűsége f-lvilbnyoz bennünket, dolgozunk mindannyian este 10-ig, még azok is, kik nap közben tüntettek lustaságukkal. 10 éra után rékány perccel kész a parancsnoki sátor. A M*ca néni is kitett magáért: mire mi végeztünk, elkészült a forró tea is. Tábortűz mellett, dalos k* dvvel, mintha semmit sem dolgoztunk volna, sziporkázó, a nap eseményeit tárgyaló tréfák közölt szürcsöljük az illatos, citromos teát. Kialszik a tábortűz, cs.k a kis őiíüz lángol, gallérokba, szvetterekbe burkolva feláll az első őrség. Mi p dig bevonnunk uj lak osztályunkba s alszunk hosszú, mély, egészséges álmot! Anyukám, nagyon, nagyon jó! érzem magam, aludj te is nyugodtan. Sok-sok csókot küld fiacskád Nagytá! or, 1924 VII—21. Laci. Morzsák. A vén gazember. Tulajdonképen nem is A véu gazemberről akarok én Írni, hanem Faudirói, akit össze akarok hasonlít-ni Ritkay Mártonnal, aki íróit egy sárga Mercedesnek tulajdonosa és — mondják — úgy él, mint egy kiskirály. Faludi épen olyan kvalitásos színész, mint Ritky. Azt hitiük róla, hogy komikus, azt hittük, hogy a karzatnak ezó ó rögtönzések embere főképen és most látván „A vén gazember“ ben, megfogja lelkünket alakításának nam* sségével, felfogásának mélységével, kifejtő erejének nagyságával és eszünkbe jut Rátkayuirk felejthetetlen alakítás», a „Róth bécsi“ a bivata nők urakban. És eszünkbe jut Rátkaynak a tors& is. Ő a kiváló, a nagyrabiv&tott tab ni um, akitől Faludi csak a hung jánsk bizonyos egyéni színezetével különbözik, Rátkay javára, — ő, a kiváló, a nagyrahivatott talentum nem tudta elérni, teszem azt, hogy egy Sbylok -ot bízzanak reá, hanem ment a kenyér u án és megmaradt az operettek komiku áuak. Valóságos szivetfacsaró látvány volt, mikor pl. a Pillantó főhadnagyban — melybe« a helyzetkomikum a domináló, — kácsáb&t tápot-tat, pad alá bújik, piszkos mosdóvízzel öutik nyakon, szóval már a bur eszkságig sülyedő, cirkuszi bohóckodás léckerítésébe szorul — mert ez keli a népnek, ezért fizetik, ezzel teszi kasszadarabbá a fércmunkát és „Isten hozzád szép szerelmem11 művészi ambíció, Isten veled. És nem tudjak őt elitéiui. Élni kell és Rátkay tud nevettetni. Már pedig soksn vannak, akik nevetni akarnak, legalább a színházban, hisz oly szomorú úgy is az élet. Faludi „Vén gazember“-ét ia alig egy pár ember nézte végig. Élvezni pedig az se mind élvezte. Hisz a legszebb részben, a hal doklási jelenetben, amikor búcsúzik mindentől és mindenkitől, amit és akit szeretett, a karzat már nem birta tovább és elkezdett szálinkózni kifelé. Hogyne menne el a kedve a színigazgatóknak attól, hogy ilyen darabot hozzanak színre és hogyne menne el a kedve a Faludiknak attól, hogy ne inkább egy pár viceb&lhát ugrassanak ki a nép közé, sokszor egész indokolatlanul, — minthogy ilyen alakításokkal rontsák a sziaigazgató kedvét és bevételét. Emberek, ha szépet, nemeset, emberien szépet akartok látni, ha Mikszáthnak minden nagy kvalitásában gyönyörködni akartok, ha embernek érzitek magatokat, jöjjetek és hallgassátok, nézzétek meg .A vén gazembert“. A szeretet melege csap felétek, a szereim poézise borítja reátok rózsaszínű fátyolét s a mikszáthi humor ragyogó gyöngyszemei gurulnak elétek. Igen — de mit is akartam mondani? Iájen: Faludi megy és a végzete az lesz, ami Rátkajó. Nem engedik szóhoz jutni, nem engedik érvényesülni más téren, nem szerezhet sárga Mercedest másképen, csak, ha megmarad & budeszk komikum terén. Vagy nem? P.P. Gyarmatáru gyógynövény kereskedő. Igen is van nálunk! És még merjünk panaszkodni; bogy nem fejlődünk! Úgy bizony. Zúg az élet tengerárja és hozzánk vetett egy ilyen tropikus kereskedőt is. Ha ó nem tropikus is, az árui bizonyára azok, ha nem is mind. Persze portálos, fényes tükörüveges ablakok mellett keresetik őt, valahol a N»dór utcán?! Hol is lehetne máshol az uj gyógynövény gyarmatáru kereskedő“. Ott ugyan meg nem ta.-áijuk. Az üzlete álig néhány tenyérnyi, az is csak része annak az asztalnak, amelyen mások is meghozódnak kint a hetivásáron, a Duna mellett. Hátiéra k gyönyörű, nagy halom ezerjófű zöldjéből nevetn-k Ménk a piros viiá^pot:yök. Ám mindez csak arra való, hogy festői keretül szolgáljon a gyarmatárunak, mely a következő: gyamekkarvastagságu tengeri Dadálytö és tormához hasonló káimui gyökér. Egész kis patika, melyh z a r<c ptet is megadj» az élőszó varázsa: — Tálján országból való ez az illatos kálmusgyökér. — öáízekell aprítani vékony szeleikre. Aztán beletesszük finom pálinkába s ha már 24 óráig állott b-nne, kész a medicina. Akinek a gyomra fáj kérem, ebből 10—12 csöppet tesz egy kocka cukorra, mindjárt elmúlik kérem Vagy, ha a foga fáj, kivesz egy darab kálmusf a pálinkából, ráteszi a fogioyre és vége. — Ez a tengeri nadálytö meg reuma ellen jó. Éppen úgy kell elkészíteni, mint a má-ikat. Aztán a pálinkával, amiben ázott, b< dörzf öljtik a fájós részt, vagy ha dagadt iv, rákötözünk a pálinkás naűályból. Kiszívja, egyszeribe kiszívja. É3 az áru fogy-fogy, mert sokan vannak, akik elrontják a gyomrukat, vagy akiknek fáj a foguk, nagyon fáj. Ebből látható, hogy főleg a kátnuBn.k van kelete. Honnan is ismerjük mi a kálmust? Hát bizony Jókai ismertetett meg vele. A régi magyarok ugyancsak használták. A „Szeretve mind a vérpadig“ regényben —Tiszáné nagyasz-MODERN ésOLCS Ú TELEFON SZÁM 180. Állandó kiállítás köles belföldi bútorokban : Legmodernebb stylus ::: Díjtalan megtekinthető s
