Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)
1924-09-18 / 113. szám
1984. szeptember 18. .Komáromi Lapok/ 8. óidat. A gyástmenet. A közönség meghatott símet hagyta el a templomot. A koporsót a mellette diszőrségoí képazó szekeresgszdák emelték vállukra és vitték ki a négylovas halottas kocsira. Azután megindult a menet a Jókai utcában. Legelő! a főgimnázium zászlaja alatt a főgimnázium, a polgári iskolák és a községi elemi népiskolák református növendékei tanáraik é3 tanítóik vezetés« alatt, utánuk az ifjúsági egyesület gyászfátyolba vont zászlóval, melyet a ref. laányegyesület tagjai követtek, akik a ravatalon volt virágcsokrokat vitték ki a temetőbe. Utánuk a férfi közönség, küldöttségek, testületek, majd a két ref. énekkar tagjai lépkedtek, akik után következett az egyházmegye lelkészi kara papi ornátusban a püspökkel és esperessel. A lelkészek után a négy lovas üveges gyászhintó ment, mellette Sebestyén Ferenc, Fttssy Kálmán nemzetgy. képviselő, id. Cmkás István, id. Csukás Lajos, Kelemen István, Komáromy János, Kossár János és Rács B^nő komáromi gazdák a komáromi ősi bandérium ezüitcsattos ékes mentéjében mint őrség haladtak a velük egy vonalban a kocsi mellett az ifjúsági egyesület hat feketébe öltözött tagja virágcsokrokkal kezükben. A koporsó után a gyászbaborait család és rokonság haladt, utánuk a komáromi egyház presbitériuma, a Prot. Jótékony Nőegylet választmánya testületileg vonult, ezeket tömött sorban a végtisztességtévö közönség követte nagy tömegekben. Az impozáns gyászmenet a Jókai-, Városház utcákon, a Klapka-téren, a Vármegye- és Király püspök-utcákon át haladt a ref. temetőhöz. A menetben több ezerre menő közönség vett részt és az útvonalon, amerre elhaladt, megiiletődött emberek sok százai nézték végig a bus menetet. A gyászmenet alatt a két egyházi énekkar fölváltva halottas énekeket adott elő. A temetőben. öt óra lett, mire a menet a temetőbe megérkezett. Az érckoporsót lebocsátották a sírba és ráhelyezték a fából készült koporsóvédőt, a koszorúkat é3 virágcsokrokat, valamint az Lkolásleányok virágait belehnllatták a sírba. Egé*z virágőzön hullott a megboldogult sirüregébe. Az egyházi gazda énekkar éneke utón Vágó Ede uemeshodosi lelkész mondott költői képekben gazdag siribeszédet, könnyekig megindítva a nagyszámú közönséget. Utána Oaál Gyula dr. főgondnok és a Ref. lfj. Egyesület elnöke lépett a sírhoz és a következő búcsúbeszédet mondta el: »Alig pár hete állottam meg mély msgilletödéssal e gyülekezet volt püspök lelkészé • nek porrészei befogadására megnyilt sir ürege előtt, akit a nehéz, sötét magyar sors már évekkel előbb kiszakított a komáromi püspöki székházból, s most az őszi napsugár bágyadt fényében fürdő, örök nyugalomra, pihenni hívó temetőnk földjének dübörögve hulló hantjai a másik lelkészlak, a Kollégium munkás otthonának eddig pihenni nem tudott lakóját várják. Oh, mily kitartó buzgalom! Túlfeszített munkakészség, mennyi energikus akaraterő s teremtő tevékenység tört le csaknem pillanatnyilag egyházunk e most megkönnyezett halottjában. Mintha csak szomorú végzete titkának ismerete űste-hajtotia volna lázas munkássága kifejtésére s az agyában forrongott erők gyors snértéknélküü felhasználására! Mintha tudta, sejtette volna, hogy sorsa rövidre mérte cselekedetei határait, melyeken belül dolgoznia, alkotnia adatott azoknak az isteni adományoknak a birtokában, melyeket a Gondviselés éles elméjében, széleskörű tudásában és akadályt nem ismerő tetterejében osztott ki részére. Eszményeket ápolt keblében, melyeknek szolgálata kiragadta a közélet ama sikamlós porondjára is, melynek harci forgatagában sebeket adott és sebeket kapott, de ez önlelkén égő sebeket behegesztette sokoldalú munkásságával azon a munkatéren, melyen az egyetemes egyháznak, gyülekezetének, a magyar közművelődésnek, balsorsra ítélt fajáuak és az ifjúság nevelése ügyének érdekeit istápolta, védelmezte. óh, h?> vagytok még egyesek itt az enyészet, az elmúlás parancsszavára elnémult küzdő koporsója körül, akik a testvérek küzdelméből, elvek harcából, rég elmúlt idők takargatott sebeit fájlalnátok, 6b, lássátok meg e gyülekezet véneinek, az egyháztanács tagjainak igaz gyászt rejtő tekintetét, melynek vonásain még ma sem ült el az első gyászhir megrendítő, megdöbbentő izgalma és olvassátok le e vonásokból a mélyen érzett meghatottság és fájdalom néma hangjait, melyeket csak & komoly, termékenyítő munka érdeme vált ki a szivek mélységéből. Elköltözött lelki pásztorunk! A kegyelet által ravatalodra helyezett koszorújába belefonja a presbylerium, mely fáradhatatlan buzgalom munkásságod, egyházépitő tevékenységed közvetlen tanúja volt, — érdemeid elismerését s én gyenge szavammal most először elleatmondáspd nélkül hárítom vissza a Te átszellemült alakodra azt az általad tett osztályt, melyet ékesszóló aj akad a végzett mnnka sikerének osztatlanul téged illető egészéből mindenkor nekem juttatni igyekezett. Óh, ha volna még fájó seb, nézzétek meg gyülekezetünknek e tátongó sir körül bánatos szívvel összesereghtt egész nj ifjú nemzedékét, melynek szemeit a súlyos veszteség érzetének könnyűi fátyolozzák. A mennyei hazába elszállt mester neveltje ez az egész nemzedék, melyet 18 éven át a Komáromi Református Ifjúsági Egyesület kötelékébe összefoglalva szeretettel, éjjelt nappallá tevó önfeláldozó munkássággal az önképzésnek bőséges tudásából merített minden eszközével, az apostoli buzgalom meg nem fogyó türelmével, a haza, a vallás, a knltura szeretőiében bocsátott ki szárnyai alól az életbe, s avatott a gyülekezet hitbuzgó tagjaivá, a jövő egyházának áldozatkész oszlopaivá, nemzetének, fajának öntudatos, gerinces fiaivá, leányaivá s a magyar közművelődés védáilásait tartó őrállókká. Ha óskollégiumnnk ódon falai közt valaha a tudás fájának gyümölcseit érlelte az elődök kuHurszomja, agy bizony mondom, elköltözött mesterünk buzgó tanításával újabban is méltó tartalmat mélyített ki annak az épületnek bejárata fölött büszkélkedő felirás számára: Mnsis posituml íme e termékeny munkásság szemléletében a halál igazságos itélöszéke előtt el kell némulnia minden seb sajgásának, csak az az egy seb vérezzék tovább, amelyet 8z a halál ütött lelkünk mélyén. A kiengesztelődés, a béke birodalmában csak a szeretet áldó búcsaja talál meghallgatásra az örök bíró előtt. A megboldogultat ötelő ez a szeretet épitő, alkotó tetteinek emlékezetén gyulladt fel sziveinkben, melyeket igazakká, nemesekké tenni volt élete feladata. Erezzük a megválás keserűségét, Egyesületünk jövője miatt aggódó tépalődéseink súlyát. Most a presbitérium és az ifjúsági egyesület s a ieányegyesülöt nevében búcsúzom: örök búcsút rebegnek ajkaim. Lángbuzgalm&d emésztő tüzéban tetterői férfikorod delén, fájó szemeink előtt hirtelen összeroppant, korán, idöelött kiégett szellem, szeretett lelkészünk, drága mesterünk, Isten veled I Ragaszkodásunk, hálánk és köszönalüuk magcsukló szava kísérjen siri éjjeled honába s virrasszon csendes álmaid feletti“ A mélyen megható beszéd után az egyházi első énekkar gyászdala zárta be a temetési szertartást, mely után a közönség eloszlott. — Szeptember 17. Szomorú évfordulót jelent ez a dátum nekünk. Három évvel ezelőtt, egy boras őszi reggelen elvesztettük vezérünket, e lapok nagynevű alapítóját, Komárom hü fiát és az itteni magyarság egyik tisztelettől övezett vezetőjét: Tuba Jánost. Gyászba borult e napon felettünk az ég, mert sötét éjjelünk kevés csillaga feözül egyik legfényesebb alámerült, lehullott a semmiségbe. A c-apás váratlanul jött, annál súlyosabban kellett érezniük megrázó hatását, annál mélyebbnek kellett látnánk az űrt, melyet a nagy férfiú az életből történt eltávozásával maga után hagyott ... Bus tekintetű, elárvult, szegény magyarok ! Emlékezzetek e napon Tuba Jánosra, akinek fényes szelleme itt Őrködik közöttünk s nehéz tragédiánk viszontagságos napjaiban bízó hitre tanít bennünket. Az ő fényességben ragyogó emléke sugározza be borús nap jiinkat. az ő példája adjon ujult erőt tűzdel meiakban. Tuba János szellőmé állj őrt kö zötttink 1 — Letört virág. Megrendítő gyász érte f. hó 17-én reggel Beck Ferenc iparospolgártársuokat és nejét. Rajongásig szeretett kislányukat, Mancikát elrabolta a kegyetlen halál, mérhetetlen gyászt bontva a lesújtott szülőkre. Tizennégy tavasz virágos emlékeivel szivében hirtelen jött gyilkos betegség rabolta el szülei szerető kebléről, itthagyva bánatban, vigasztalhatatlan fájdalomban őket... Üres lett a ház, többé nem hallatszik csengő kacagása, megszűnt dobogni angyali jó szive, néma lett a beszédes ajk, elment és itthagyta a ’szertefoszlott szép reményeket, amelyeket szerettei szivében ébresztett életében. Á lesújtott szülők mélységes gyászában a rokonok, a jó barátok ós a nagyszáma ismerősök őszinte szívvel osztoznak és fájó könnyekkel siratják meg a bájos és \ kedves gyermeket mindazok, kik ismerték és szerették. A gyászbaborult szülők a következő jelentést adták ki a tragikus esetről: Beck Ferenc ós neje Dosztál Margit úgy a maguk, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól elgyötört, vigasztalhatatlan, szomorú szívvel tudatják, hogy egyetlen boldogságukat és reménységüket: Mancikát folyó hó 17-őn, életének 14 ik évében, rövid, de fájdalmas szenvedés és a haldoklók szentségének felvétele után a jó Isten magához szólította. Felejthetetlen halottunk földi maradványait folyó hó 19-én délután 5 órakor fogjuk a rom. kath. vallás szertartása szerint a Gr. Széchenyi-utca 11. sz. gyászházból a feltámadásig nyugvó helyére kisérni. Az engesztelő sz. mise áldozat f. hó 29 án, reggel fél 8 órakor lesz a Szent András templomban a Mindenhatónak bemutatva. Komárom, 1924. szeptember 17. Pihenj csendesen, soha el nem múló szeretetünk virasszon álmaid felett! — Hadrik—Taksonyi—Gere est a kultúrpalotában. Kevésszer volt alkalmunk látni a kultúrpalotában olyan lelkes és az első percben felmelegedő publikumot, mint kedden este, amikor Hadrik Anna, a kiváló elöadómüvésznő, Taksonyi Piroska, a bájos operaénekesnő, a budapesti oper&ház tagja és Gere Zsigmond, a budapesti Magyar Színház neves komikusa, tartották nívós mű vészes lélyüket. Dacára a pár uappal előbb megtartott jótékony kabarénak, amely közönségünket anyagilag igénybe vette, dacára a keddi napnak, amely éppen nem alkalmas hangverseny rendezésére és dacára annak, hogy a hangversenyszezontól még nagyon messze vagyunk, mégis elég szép számú közönség gyűlt össze a kultúrpalota nagytermében. A közönség a szereplőket az első számok alán már meleg szeretőiébe fogadta és tüntető, zajos tapsokkal, sűrű kihívásokkal, újrázással viszonozta azt a művészi élvezetet, & melyet ez a három vérbeli művész nyújtott. Megrázó, lüktető drámai erővel adta elő Hadrik Anna, az országos nevű sz&valóművésznö, városunk halhatatlan szülöttje: Jókai Mór Szigetvári vértanuk című drámájából Anna magánjelenetét, Wilde Oszkár a levágott fővel való végjelenetét a Salome drámából, Kiss Jó z^ef Rab asszonyát, Petőfi Minek nevezzelek és Szeptember végén cimü költeményét, az Ady-veraeket. A közönség gyönyörködve hallgatta igazi művészi előadását. Már egyszerű megjelenésével meghódította a közönséget Taksonyi Piroska, a végtelen bájos, üde fiatalsága. Kellemesen csengő, tiszta csengésű hangja azután csak növelte és igazolta az előlegezett tetszést. Ilyen szép iskolázott hanghoz, énektudáshoz már nem is kell olyan bájosnak lenni, mint Taksonyi Piroska, mert amngy is meghódította volna a közönséget. Taksonyi Piroska a sors kedvence, úgy látszik, mert az a bájos megjelenéshez gyönyörű hangot is adott. Hatalmas sikert aratott Verdi Rigoletto operájából a Gilda áriájával, a bűbájos műdalokkal, amelyek Hubay, Grieg, R?ger, Brahms, Löwe és több más szerző legszebb alkotásai közé tartozott. Nem egy bájos dalát, minő a Titkon jó a csók, melyet legutóbb S verströmt öl is hallottunk, többször meg kellett ismételnie. A tapsnak, kihívásnak se vége, se hossza. Gera Zsigtnoad minden száma csupa derűt, kacagást, zajos tapsot csalt ki a közönség soraiból, amely a legnagyobb megelégedéssel távozott és feltétlen számit arra, hogy ha a művészek útja még erre vezet, újra tartanak hangversenyt. A művészek meg is ígérték, hogy a jövő hónapban egészen uj műsorral megismétlik müvészestélyüket. A zongora kíséretet Weil Uns látta el diszkrét finomsággal.
