Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)
1924-09-16 / 112. szám
1924. szeptember 16. 3. oldal. „Komáromi Lapok,1 ká.9 életének 45-ik évében 1924 szeptember 14 én röggel 7 őrskor, Istán bö*C8 rendelésé szerint, váratlanul elköltözött as élők sorából. A megboldogult kihűlt porrészeit a református tempiombau ravatalozzuk fel éa omian szeptember 16 án, kedden délután, & 3 érakor tartandó gyászszertartás végeztével kísérjük a hslyb li ref. temetőkertbo örök pihenőrr. Elhunyt laikipásztorunk 21 éven át működött egyházunknál. L9lkészi hivatásának hűséges teljesítésével, példás buzgalmával és fáradtságot nem ismerő önfeláldozó munkálkodásával egyházunk javát szo’gáita és emlékét minden időkre felidhetet:enaé tette híveink szivében. Csendss legyen pihenése, áldott legyen emlékezetei Komárom, 1924 szeptember 14. A komáromi ref. egyház közönsége. Leesett a mi fejünk koronája... A Komáromi Református IfjU3ági Egyesület mély fájdalommal jelenti néhai másodelnökének: B agy tiszteletű Vargha Sándor rf, lelkész urnák e hó 14 ik napjának reggelén elkövetkezett gyászos halálát. Kihűlt tetemét e hó 16 Au dó'u'án 3 órakor megtartandó gyász isíenitisztelet, után a templomból fogjuk a ref. temetőbe örök nyugalomra kisérni. Szelleme iit mírad közöttünk. Két é7tizrd:-a járt előttünk & vallás, a tudomány tanításával a művelődés szolgád iában, Kegyeletünk és há'ánk örökkön él! Komárom, 1924. szeptember 14. A Komáromi Ref. Ifj. Egyesület. A koiáiomi zsidd főiskolai hailgaták kabaréja. {1924. szept. 13.) Nagy, tátongó sebek a társadalom testén. A Jövő színtelen, fakó álomképei, a Jelen kétségb.ejtö nyomora neveli a Ma fiatalságát. Ma ifjú testövben öreg fáradt lelkek élnek, ma vézna gyermoki testek, szomorú, álmos arcok diszharmóniája hirdeti a kultúra tultengését. Ma minden energia minden tehetség egy nagy urat szolgál: a Létet. A Jelen főiskolai hallgatói nem csak az egyetemek padjaiban, a bonc asztal mellett, a laboratóriumokban szolgálják a Jövő kultúráját. Tö&dóintánokon, műkedvelői előadásokon hirdetik az emberi eszmét. Játékukkal, előadásukkal sok szenvedő bajtársnak jut egy-egy ebéd, talán néha jut egy kis diákszobába meleg, ezek az előadások sok fiatal lelket visznek egy lépéssel előbbre — talán a még bizonytalanabb jövő felé. A komáromi zsidó főiskolai hallgatók szombati kabaréja ezen a szent célon kívül még mást is szolgált: a művészetet, a szépet. Az est elsőrangúan összeválogatott, nagy rutinnal eljátszott műsora határozottan felülemelkedett a mindennapi műkedvelők előadásain. A legszebb, érzésekben a leggazdagabb a komáromi közönség, hogy megértése volt, amellyel az egyetemi hallgatók ügyét átölelte a díszes közönséggel teljesen megtelt nagy terem, egy szép nemes hitvallás volt: a testvéri áldozatkészség fényes diadala! Az Élet játszott a deszkákon, a humorban, a komoly gondban ott csillogott a Valóság; a függöny mögött kibontakozott a maga mezítelenségében: az Ember. „A viakszvirág“ primitiv, magyar parasztlelkekbe világit be, amelyek mélyén, faragatlanul, egyszerűen, de mégi3 a jelen emboro él. Sümeg Elza Marija piros, kurta szoknyában a maga egyszerű gondolatvilágával is: Nő. Hiú (a bíróság elvesztése jobban fáj mint a verés; a viakszvirág stb.) és emellett naiv, egyszerű Dolgozik, taláu nem is gondolkodik önőumagáról — de kitör a Nő a nép egyszerű leányából. Péter és a bíró a magyar falut rajzolják elénk szemléltetően. Péter az uj, világra figyelő, családját fezerztő, okos gazda — a biró a régi falu. Mind a három személy egy darab lüktető, egészséges Élet. Más tájak, más idők, más emberek. A rokokó. Érzelem gondolat nélkül, álmok, játszi könnyed valóság. És mégis szép. »A kis Chanson« ezt a világot mutatja be. Ernőd Tamás dallamos szavai muzsikálják: ... C3sk a tiltott csók édes, csak titkos öleiéire vágyunk... A darabot báj sugározza be: a vicomtessa, a vicomt és a király lenge mozdulata, könnyed beszéde, két melódikus dal. Scheiner Bába, Fried Ervin stilszerű prológját megkapó bájjal szavalta a darab előtt. Au öngyilkos, önkéntelenül is Ibsen Vadkacsája jut eszembe. Ott láttam ehhez hasonló emberi gyöngeséget. Az ember néha vágyódik . élethazugságok után, ámítja az ént, irtózik az ; abszolút értéktől, az igazságtól. Baregon mérnök ■ ezt tárja az öngyilkosjelölt elé, mert tudja Bi; kwitsch ámításra vágyik. Az öngyilkosjelölt • meggyógyul — és azt orvost kirúgják. Ezek i vagyunk mi emberek. A nagy cirkuszban játszuuk mindannyian, sok-sok kétszínű szerepet, Ezekkel érjük el ta) Ián a legnagyobb sikereket. Ha magunkat adj juk, ha érzelmeinket, akaratunkat és gondolas tainkat, őszintén tárjuk a cirkusz nagy közöajj sége eié, kinevetnek — elbukunk, kirúgnak a mi cirkuszunkból. .. meg kell tanulni a korné, diát ejy másik, nyomorúságosabb cirkuszban. | És bírjuk ezt a csúnya hajszát, élünk mert kell ; és mégis vannak vágyaink, a legszebbek, ame* | lyekben önön magunknak tetszünk. Fazekas Imre j „Cirkusza“ egy izgató, nehéz komoly szép j darab. Kellner IIus mesés alakítása egy nő, aki feleség, a gondók, az Élet társa. Meleg, lágy — és mégis erős, a szava remény — é3 mégis tragédia. A legszomorübb ha valaki önönmagát neveti ki. Fleischer Jenő Pipacsa egy ilyen tragikus alak, önönmagába rúg; a rúgás fáj, Élni — mert élni kell! A megrugott lélekben is éi a Vágy, az ambiiio. A többi szereplő az orosz világot tárja elénk. A tanügyi előadó egy fényképet ad. Egy tragikomikus kép, mely telve félszeg igazsággal és hirdeti: nem fontos a lényeg, éljen a paragrafus! Egy kép, amely alatt a valóságban mindnyájan szenvedünk. A szereplők ezt a képet nagyon ügyesen rögzítették meg. A három értékes magánszám méltó kerete a szép műsornak. Grossmana Manci, Pollák Rózsi meleg, bájos énekszámai, Kellner Saci mint 100 éves jöveadö-mondó által előadott, Komáromból fakadó igazán ügyes és szellemes éneke őszinte, megérdemelt tapsokat arattak, A fényes erkölcsi é3 anyagi siker: Groszmann Manci, Kellner IIus, Pollák Rózsi, Sümeg Elza, Scheitter Baba, Weisz Kató, Biringer István, Fleischer Jenő, Fleisohmann Arnold, Fried Erwin, Frey3tadtl László, Goldfahn Miklós, Raab József, Scheiner Sándor, Schön Mihály Schwartz József és Waitzner Endre tehetséges szép munkájának érdeme. f. k. Zoller & Co. „Adószakiroda“ Bratislava, Kórház-u. 3. 5 fiiaiStÉM II. is pinái. A magyar irodalom egyik kiváló képviselőjét, Kosztolányi Dezsőt, a kitűnő költőt a pápai kihallgáton fogadta. Az audenciáról Kosztolányi a következő érdekes riportjában számol be: Róma, 1924 augusztus. Rómábi érkezvén, magánkihallgatást kér . tem XI Piai pápától. Harmadnap lakásomra levelet kaptam, uulyafk borítékján sárga pecsét volt, pápái koronával s Ereszthetett kulcsokkal, felül pedig 88 a fölirás: Maestro di Camera di Sua Sántíts. A levél szövege ez : Su* Sautita ricévera iu udionza specisle il signor Dssidero Kosztolányi. nel giorno di Giavídi 31 corrsnté alle ore 11*/* Maestro di Cam-re d. S. S, Másnsp délelőtt 11 órakor gépkocsin a Vatikán Bronz Kapuja eié hajtattam, hol regényes fövegben, buggyoa ipiros-sárga-kék sávos nadrágban, zekében svájci tűstőrök őrzik a bejáratot. Frakkban keiktt megjelennem. A szertartás még nyáron is szigorú. Meghívó levelemet felmutatva, komornyik vezetett fői az első emeletre a titkársághoz s innen egy széles, roppant lépcsőn a második emeletre mentein, mely oly magas, hQgy nálunk hat emóhitűik is beilienék. Minden fordulónál és ajtónál egy agy testőr áll és alabárdjával tiszteleg, hi egy monsignora, egy fiatal pápai diplomata, egy érdekes arca bíboros, vagy c-gy pü pök halad el. Itt csakugyan érezni a Vatikáa évszázados * xterrito- | ritáíát. Kűiöu világ ez, melyh?z a bsmíaetet I Bernini csodálatos oszlopsora alkotja, fönn a mozdulatlanul is mozgó alakokkal. Zárt ország ez, melynek ezer szobájában, márvánnyal, mozaikkal rakott tt rmsiban csak a történelem, a művészet isk'k és az egész földre kisugárzó gondolat, valóban a l?gnagyobb ház ez, sz, a miusk V. Miklós pápa tervezte évszázadokkal azelőtt. Az ember, amint bandukol a folyosókon, kicsinynek érzi magát, mint az őserdőben és tengeren. Föaa a második emeleten, az előcsarnokban azok sorakoznak, kiköt a pápa majd együtte eo fogad. Ezeknek több mint nyolcvan százaléka nő, a férfi kevés, itt-ott egy-egy gyermek. Az asszonyok talpig feketében vannak, mint a temetésen. Fejükön fekete csipkekendő, mely homlokukba lóg. Maliükre, karjukra fázósan szorítják ebben a negyvenfokos melegben is a sötét fátylakat. Rózsafttzórek ezrei lengenek. Egy piros brokát selyembe öltözött, kövér ós ősz pápai komornyik szigorúin e'lenörzi a toaletteket s ha a szöyak csak kicsit is áttetsző, visszaküldi a jelentkezőket, kik egy másik komornyiknál nsbéz, fekete kelméket kaphatnak. A lányok teljesen zárt ruhát viselnek, fahér fátylakat, mint az esküvőn. Kislányok s raár hary&dt szemüveges öreg lányok a liffom színében várják a Sí-ent Atyát. Rengeteg apáca f-rhérban-feketében. A kép festői és megindító. Átkisérnek az előcsarnokból öt márványtermen egy hatalmas teremig, melyben a pápai trón van egy emelvényen a pápai címerrel. Előtte fegyveres katonák diszőrséget állnak, magas, lőszőrrel borított sisakban, puskával. E|y sarokban néhány érdemrendes ősz pápai tiszt beszélget halkan. Amerre nézek, remakba készült holmik, gyartyatartók, olyan magasak, mint én, zomáacos majolika-vázák, renaissance ütőórák, melyek az Egyház évezredes fényét, pompáját tükrözik vissza. Az órák most ütnek. Dallamosan, különböző hangokon, vékonyan, vastagon falelgetnek egymásnak: a háromnegyed tizenkettőt verik el. Erre egyik szertartásmester átvezet még négy termen át a Vatikán egy másik szárnya felé, egy kisebb terembe, melyben két iilaru* hás pápai diplomata áll, egyik máris jelt ad, hogy térdepeljenek le. Váratlanul, halkan, királyi pontossággal lép be Szánt Péter utóda, XI. Pius pápa, & világ minden katholikniának fejedeims. Fehér brokát salyemtalárban, rajta fehérselyem pipuca és fehérselyem sapka. Mellén nagy drágakövéé kereszt. Ujján az annulus púcoatoris, a halászgyürü. RyAkel ezelőtt X. Piust láttam a velencei pápát, kinek bronz arcán síz egyszerűség és derű játszott. Utóda XV. Bent d A volt, az arisztokrata. A mostani pápa, XI. Pius a tudór pontifex m&ximus. fiatvanuégyéves, do azért keménynek látszik. Fiatalkorában szenvedélyes alpinista volt s itt Rómában váltig emlegetik, hogy annak idején ö mászts, meg elsőnek a Monte Bianco ögy orrnál, melyet azóta róla neveztok el. A két páp ti diplomata a háttérbe vonni. Ő hozzám lép, gyöngéden megérinti a karom s inkább idle], mint mozdulattal fölemel: — öa magyar? — kérdezi. — Igenis — feleltem, — Mi önnek a foglalkozása? — író vagyok. A pápa rAm néz. Két szemében élénken ragyog fal a gondolat játéka, a figyelem s tekintete a vastag szemüvegen át még élesebb és melegebb, mint a napsugár, mely az üveg lencséjén halad át. Tadom, hogy annak előtte könyvtáros volt a milánói Ambrosiában, majd a vatikáni levéltár igazgatója lett s egész életét tudományos munkálkodásban, könyvek között töltötte, mint az egyháztőrténelem joles tudósa. — Mi is szerettük és szeretjük a könyveket, — mosdja — de figyelmünket most az élet és a lélek leié fordítjuk. Időnk kevés és ma nem olvashatunk annyit, amennyit óhajtanánk. Kívánjuk, hogy munkásságát a hit és a jóság vezesse a legyen elegendő ereje. Bejövöt önkéntelenül is szavakat, mondatokat készitettem el magamban, a közvetlenség szinéveJ, hogy elmondhassam, da XI. Pius pápa egyházföj delmi fönségóben is anynyira meghitt, hogy erre nines szükségem. — Van családja? — kérdezi.
