Komáromi Lapok, 1924. július-december (45. évfolyam, 79-149. szám)
1924-07-05 / 81. szám
»Komáromi Lapofc« azonban a nagyhangú földigérgetök adósok maradtak a felel ette). A gálái nép erősen józanodík és azokat & gútaiakat, akik még hisznek a föld ígérgetőknek, azzal a nótával csúfolják, hogy „Várhatsz babáin, elvárhatsz 1« Csallóközi. H*Í4 július 5 A városi gazdálkodás. Komárom, — július 4. A város pénzügyi bizottsága két ütésben foglalkozott az 1924. évi költségvetéssel, amelyből — véleményünk szerint — [még hosszú ideig n*m lesz költségvetés, mert azok a javasolt módok, ahogyan a kő tségvetés körül ólálkodó deficitet a pénzügyi bizottság kommunista-szocialista tagjai elhessegetni szeretnék, még komoly vita tárgyává sem tehetők. 8 mivel az ehhez az oldalhoz tartozók a károm milliós költségvetésbe új tétel gyanánt szociális és népjóléti célokra a kiadások 10 százalékát, tehát 300,000 K át vettek fel, ezzel az amúgy is labilis költségvetés egyensúlya teljesen félrebillent. Az alábbiakban komoly érvekkel világítjuk meg, mit vesznek fel a deficit fedezetéül a pénzügyi bizottságnak a munkáspártokhoz tartozó ta»j‘i és azok miért nem tekinthetők komoly fedezetnek. A városi költségvetések fedezetien hiánya már krónikus betegség és akkor kezdődött, amikor a város rendszeres állami segélyezése elmaradt, és a fizetések állami nívóra emeltettek; ez a deficit az 1921—1923. években félmillió borona körül mozgott. Az idei költségvetésben az időközben végrehajtott létszámcsökkentés folytán ez a hiány körülbelül 200 000 K-val csökkent és 309,000 K-ra olvadt le. Ennek idézetéül a városi íanács Hgyan* iiyea összegű államsegélyt irányzott e!ó jóakaratú hatósági biztatás alapján. Ennek beállításával eltűnt a 300 000 K deficit. Most már tegyük vizsgálat tárgyává az államsegély kérdését. A város — mint minden sziovenszkói város — feibivátt kap, hogy szerkesszen kimutatást vagyonáról, tartozásairól, költségvetéseiről és ezt augusztus 15-ig küidja fel a kormányhoz, amely, úgy látszik, mégis meggondolta a szlovenszkói városok által állam dóan felhangzó panaszok orvoslását és foglalkozik a városok segítésével. Még azt is készségesen elismerjük, hogy ezzel nem csak statisztikai anyagot gyűjt, hanem néhány milliót előirányoz majd az 1925. évi költségvetésben, mert az 1924. évi állami költségvetésben erre tudomásnak szerint nincsen előirányzott fedezet. Tehát & város költségvetésébe felvett 300,009 K államsegélyre a legjobb esetben 1925 ben lehet kilátás és így azt az 1924 éri költségvetésűd felvenni nem lehet. Ez a logikus álláspont azonban nem győzte meg a pénzügyi bizottság ad hoc többségét arról, hogy a 300,000 K nem szolgálhat reális fedezetül. A mellett a bürokratikus eljárás szerint, amelyet & kormány a közigazgatásban megvalósított, még akkor sem lehetne remélni a segély folyósítását, ha az egyébbként folyósítható is lenne az állam részéről. A városbiró második helyettese, aki a cseh pártokat képviseli, szintén & fedezet felvétele ellen nyilatkozott, bizonyára nem komoly ok nélkül, de azt ennek ellenére is f-ntartotta a munkáspárti pénzügyi bizottsági többség. Ez & bizakodó hangulat azonban nem a kormánynak szól, hanem azért ragaszkodnak görcsösen ehhez a bizonytalan fedezethez, hogy a horribilis- népjóléti célokra javasolt 300000 K nak legyen legalább is papiros fedezete, ha már pénzügyi nincsen. Ez a többség keresztül is vitte és erre a célra a tanács által javasolt 100000 K összeget 200000 K-val felemelte, így tehát újabb 200000 K fedezetlen hiány állott elő. A pénzügyi bizottság komoly szakemberei természetesen fejcsóválva fogadták ezt a határozatot és az iránt érdeklődtek, mi lessz erre a fedezet? A válasz erre olyan érdekes és frappáns volt, meiyet mint pénzügyi megoldást, szintén határozattá is emelt & munkáspárti bizottsági tagok többsége. A városbirónak a javaslata körülbelül ezekben foglalható össze: a városnak van 10 millió adóssága, ezt a város konverzió utján kívánja visszafizetni és most kezd tárgyalásokat a Zemska Bankával. (Országos Bank, Glrója). A konverzióból a városra előny származik és ebből az előnyből 200000 K állítandó be a költségvetésűé fedezetül. Erre azután & pénzügyi szakemberek csakugyan elhallgattak, mert olyan pénzügyi művelet, hogy adósságok konvsrciójából lehessen megtakarítást vagy hasznot húzni és azt, mint reális fedezetet beállítani a költségvetésbe, eddig nem tudtuk elképzelni. Ezek után nem is maradt más hátra, mint hallgatni és belenyugodni a költségvetési nj fedezetbe, (5. otasfc amelyet Remény cím alatt kell a városi számvevöségnek beállítani a költségvetésbe pontosan 500000 K az az félmillió korona őszszeggel. Azt hisszük, felmentettnek érezhetjük magunkat, a birálat tiszte alól. Nem képzelünk el olyan bornirt felettes hatóságot, mtiy ilyen feltételeket elfogadna és ezért gondoljuk, hogy ezt & költségvetést még alaposan át kell dolgozni, mig abból költségvetés lesz. Az adózó lakosság képviselőinek egy komoly kifogásuk volt a költségvetés fedezete ellen : az előirányzott 1200000 K pót adó (200%), mely az állami adóalap csökkenésével előreláthatólag nem fog befolyni; de aligha folyik b8 azért sem, mivel az ipar, kereskedelem, a ház és földbirtok jövedelme az általános ipari és kemkedelmi pangás, a házbirtok jövedelmezőségének állami korlátozása és az idei rossz termés folytán az adózó lakosság teljesítő képessége teljesen kimerült. Nsgyon megokolt tehát a pénzügyi bizottság közteherviselő oldaláról elhangzott indítvány a községi pótadónak 10% al való leszállítása iránt, amelyet a kiadások megszorításával lehet és kell elérni. Ebből a célból a pénzügyi bizottság és a tanács javaslatával szemben javaslat készült a képviselőtestülethez, hogy a hat év óta végsőkig feszített községi adózás terhsin valami enyhítést biztosítsanak & közterhek súlya alatt leroskadt lakosságnak. Táborba fiúk! A robotoló, hétköznapi ember egy idő óta furcsa élénkséget, vidám sürgés-forgást tapasztalhat a cserkészotthon környékén. Nagykalapé pirospozsgás, egészséges lestü és lelkű cserkészfiúk járnak ki-be az Otthonba. Meg-megállnak, tárgyalnak, mintha legalább is egy ország dolgáról lenne szó, majd sietve szétoszolnak, hogy rövid idő múlva rejtélyes csomagokkal térjenek vissza. A megélhetés igáját húzó ember felfigyel e furcsa mozgolódásra és kíváncsian kérdi: Hát ez mi ? Mi történik itt ? Mit akarnak ezek az örökké vidám gyerek-emberek ? — Te kedves érdeklődő, tedd ie egy pillanatra a gondot, a nagy tülekedésből szakíts magadnak néhány percet, menj a cserkészotthon ablaka alá és kérdéseidre megkapod a választ negyvenöt cserkészfiú énekében: »Táborozni megyünk, táborozni megyünk a Magas [Tátrába. Sátrakat is viszünk, sátrakat is viszünk, bebújunk Fölröppen a zászló árboc tetejére, [alája. Kezdődik az élet, a víg cserkészélet Tátra közelében.» * Fiúk! Cserkészfiúk ! Beszélgettem egyszer egy barátommal. Művelt ember volt, csak az volt a baja, hogy az utolsó 15 évet úgylátszik végigaiudta s most, mikor fölébredt, nem akar tudomást venni arról, hogy a világ, nagyon is megváltozott. Cserkészekről, a táborozásról beszélgettünk. Én dicsértem ezt az új diáktípust, beszéltem pedagógiai értékéről s mit gondoltok, mit felelt minderre az én tisztelt barátom ? Ezt: „Csodálom, hogy van mégjművelt ember, pláne tanár, ki bandákba gyűjti a gyerekeket és már oly fiatalon megtanítja őket csavarogni.“ Én nem vitatkoztam vele, csak megmondtam neki, hogy jöjjön el velünk a táborba, éljen végig egy táborozást s akkor majd sírni fog a lelke, hogy ez az új diákideál miért nem született meg már a mi diákkorunkban. Fiúk! Ti tudjátok, ti mondjátok meg: Csavarogni megyünk mi a Magas Tátrába? Csavargás, időlopás a mi táborozásunk célja ? Vagy ha ezek közül egyik se, talán nyaralás ? Ugye nem. Mi nem csavarogni, mi nem időt lopni, nem nyaralni megyünk a Tátrába. Hát miért? — Mi élni, a magunk életét élni, önerőnkből élni megyünk táborozni. Az iskola szűk padjai 10 hónapon át kalodába szorítanak, a vén város szűk utcáinak pora, a gyárak füstfelhői fojtogatnak bennünket nemcsak testileg, de lelkileg is. Melegágyi virágok nem akarunk lenni, mely, ha kiültetik a szabadba, sorvad, sorvad, míg végre nyomorultul elpusztul. Egészséges, acélos izmű, acélos akaratú, tettrekész, fegyelmet, felelősséget ismerő, Önerőnkből élni tudó, falatozni kezdett. Kint bömbölt a vihar és zuhogva omlott az eső. Szótlanul eszegettek. Eközben András is megszomjazott és a csutora után nyalt. — Milyen szép faragás van az oldalán — mondta és ivott belőle. — Griff madár — felelt Mihály. — Griff ? . . . No, ez nem Griff — válaszolt András és nagy szakértelemmel vizsgálta a csutorát. — Turul ez, nem Griff. — Fenét Turul! Griff az, ha mondom. — Érted is te! — mondta András — Láttál is te Griffet! — Te se láttál Turult! — replikázott Mihály. András megsértődött. — Már hogyne láttam volna! Hát a honvédemléken Pápán riem Turul madár van kifaragva ?; Mihály azonban nem engedett. — Hát ha láttál már Turult, akkor annál inkább tudnod kellene, hogy ez nem Turul, hanem Griff. — Láttál is te Griffet 1 — Hát hogyne láttam volna 1 Hát a grófi kastély címerén mi van ? — De az nem is olyan, mint ez! — Nem ám, mert szinvak vagy! András hátrakapta a fejét. — Mi vagyok én ? — Szinvak! — No, ha én szinvak vagyok, akkor te meg olyan buta vagy, mint a kocsiszín 1 — Hejnye a keserves kiskésit, — hördült föl Mihály — aztán még te mondod ezt nekem ? — Én hát 1.. • En 1.. . — Te? No hát akkor majd én is megmondom, hogy te mi vagy! András letette a kenyeret, szalonnát s * ültéből feltérdelt és marokra fogta a bicskát. — Mondd hát, mondd 1 — Kanászivadék vagy! A bicska megvillant. Mihály odakapott, de hirtelen lehanyatlott mindkettőnek a karja. Ott vágott le a villám a fejűk fölött. A szénaboglya felfordult és lángot vetett. András kivágódott a lucskos földre, Mihályt meg a feldúlt boglya temette be. A zuhogó eső először Andrást mosdatta életre. Nagynehezen feltápaszkodott. Látta, hogy ég a boglya s Mihály ott van alatta. Csak a csizmája látszott ki. Nosza, nekigyürkőzött, kihúzta. Felélesztette. Annak se esett nagyobb baja. — Gyerünk a szekér alá! — kiáltott András. Kábultan, szédülve másztak a szekér alá. Fülük zúgott a rettentő dörrenéstől, minden idegszáluk reszketett az ijedtségtől. Egymásra néztek. A bicskájuk elveszett, a haragjuk ellobbant. —- Cudar idő! — mondta András. Mihály rábólintott s az égő szénaboglyába bámult. Az eső elcsöndesedett. A vihar elrobogott. Nyugodtan tisztult az ég s kelet felől páros szivárvány pompázott az égen. Mihály kimászott a kocsi alól s nagyot nyújtózott. — A csutora ottmaradt a boglya alatt. — Az ám — felelt András. — Elég a Griffmadár. Mihály komoran nézett a tüzbe s úgy mondta: — Hát persze hogy Griffmadár.
