Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)

1924-01-26 / 12. szám

t síd*

„RomArowi Lapot:,

>i4 jamár 28

lé^es érzelmű magyarsággal érintkezik a határuk. Ilyen körülmények között nem tudok olyan észszerűen gondolkodó minisztert elképzelni, aki francia parancsra hadtesteit a bajor hegyek közé vezetné. Benes Paris vendégszerető atmoszférájában megállapodhatott protokollumokban. De a csehek keményfejii

Praktikus nép és nagyon kevesen éltek közülük árisban és kevesen lélegzették be bóditó illatát. Ok kemény en harcoltak, hogy nemzeti függetlenségüket újból visszanyerjék és ezt szerencsével nagy mér.ékben sikerült bÍ2tositaniok. Előre mondhatom, hogy adott időpontban kedvező sorsukat nem fogják kockára tenni és a francia-német vitába elegyedni olyan francia politikusok kedvéért, akiknek törekvése az, hogy magukat nyilvánosságuk előtt hősöknek játszák ki. A cseheknek legnagyobb érdekük, hogy szomszédjaikkal barátságban éljenek, ha Csehszlovákia földrajzi fekvését s nemzetiségi viszonyait tekintetbe veszik. Nem áll érdekükben, hogy a francia oroszlánok mögött a sakálok szerepét átvegyék, mert amint a német orrszarvú erőit visszanyeri, akkor az elkövetkező ütközetben a sakálokat könnyen b«j érheti. Ezekből az okokból fognak azok a katonai szerződések összeomlani, ha eljön az ideje, hogy rájuk kell majd támaszkodni. A francia államférfiak akkor majd belátják, hogy olyan barát ágokat, amelyek a szükség óráiban szilárdaknak bizonyultak, eldobtak árnyékokért, amelyek a háború lángjai elől szertefoszlanák. Barátjainak segítségével szabadult meg Franciaország a szorong dtás érzésétől, mely 40 esztendőn át fojtogatta, elvesztett tartományait visszakapta, gyarmatait több 100 000 négyzet mérfölddel gyarapította és Európa leghatalmasabb katonai hatalmassága lett. Francia államférfi még nem is álmodhatott a győzelem ekkora mértékéről. A lengyelek, csehszlovákok ás románok ugyanazokkal az eszközökkel és nem sok fáradsággal és áldozattal visszanyerték nemzeti jogaikatt. El kell ezeket a bámulatos nyereségeket hajítani, mert azon emberekben, akik Európa ügyeit intézik, nincs elegendő okosság, hogy a kapzsiságot, dicsöségvágyat és nemzeti meg személyes mértéktelen hiúságukat megfékezzék 1 Ez most az idő kérdése.

(KJ*)

Több évi gyakorlattal bi«*ó hivatalnokiad állast keres. — Cím a kiadóban.

Ötezer magyar ludiM ián éh Hí

(Vigasztalás azoknak akik még mindig várják hozzátartozóikat.)

A Komáromi Lapok olvasói közül még mindig nagyon sokan vannak, akik eddig hiába várták vUs.za a hadifogságba esett hozzátartozóikat. Ezekn k az e^zomeredoit lelteknek a m^gvigasztalás’tra közö'jts. a K N alábbi tudósítását, amely reménnyel kecsegtet, hogy elveszettnek hitt szeretteink még visszatérhetnek:

...Béke van, országok frgyverkeznek, hadseregek állnak a határokon, béke van s fegy verek dumának b 'rabat robbanunk, béke van s államférfiakat pusztítanak el gyilkos m«rény letek, béke van s szomszéd községek lakói nem érintKezhetnek egymással, mert az őrs ághatár most tökéletesebben elválasztja őket egymástól, mint a mulban bármikor, beke vau s m g ezrek várják vissza hozzátartozóikat, gyermekek az apjukat, hitvesek a férjüket s idegen országokban még ezrek vágyódnak az otthonuk, a csaladjuk után s ni C3 mód rá, hogy tudassák velük, hogy élnek s hogy hirt kapjauas, hogy azok, akiket itthon hagytak még, megvannak s gondolnak rájuk.

E napokban tört haza az egyik közeli faluba Kínából — ahová mint hadifogoly került — egy földműves, aki a háború első »-sítende jébeu ment ki a fronira s három hónap mu va orosz fogságba kerülve, végigszenvedte a hadi fogoly minden kálváriáját. Az .ta sem ő nem tudott hírt adni magáról, sem csaladjáról nem kapott hirt. Állítása szerint Kioaban, ahol 6 *n nea a kilenc évnek legnagyobb részit tö tölt«, még több mint ötezer magyar anyanyelvű volt hadifogoly van, akik semmit sem tudnak hozzátartozóikról.

Idehaza szomorú meglepetés várta. Mig ő messze orosz fogolytáborokban leste a szabadit lást hiába, azalatt apja, anyja meghalt, testvérét pedig a változott viszonyok arra kényszeri tettek, hogy kivándoroljon otthonából a határon tálra. Idegeneket talált a régi portán a szegény fáradt utas.

Elmondta, hogy Krasznojarkszból többedmagával egy orosz ember segítségével, akit megfLettek e szolga atért, átszöktek Kínába s a híitartói mintegy ötven kilométernyire fekvő Zsiviec kínai városban egy vasútépítésnél kaptak munkát. Igen sok európai él ott, angolok, franciák, németek, olaszok. Sok hadifogoly szökött át ide Oroszországból. Most is vannak ott

Medvék.

Irta: Tomoty Jenő.

Vad, hencegő pöfékeléssei verte föl az őserdő csendjét egy nagy, szürke torpedószerű automobil Amíg a kemény, sziklás utón tovarohant, mintha dicsekedett volna vartyogó hangja a századokat látott fáknak: ime én, az emberi ész alkotása, erősebb vagyok egybölénycsordánál s gyorsabb a vékonylábú szarvasnál.

Hatalmas pukkanás állította meg a kevélykedő gépet. A soffőr magyarossan cifrázott német káromkodással szállott le, hogy a szétrepedt pneumatikot ujjal cserélje ki. Ä hátulsó ülésen ülő ur is segítségére volt a verejtékes munkában.

Mikor újra a kocsiba szálltak és kattogni kezdett a motor, az ut fölött emelkedő sziklán fantasztikus alakot pillantottak meg. Egy valóságos erdei manót, óriási kiadásban. Szabadadon terjeszkedő, bozontos szakállát a havasi szél összecsapzotta hosszú hajával. Testét lehetetlen szinü daróc fedte. Lábán állati, szőrös bőrcsiztna, fején ugyanolyan sapka. Fegyverére támaszkodva, tágra nyilt, csodálkozó szemmel nézte a gépkocsit, mint ahogy megcsodálhatták a rézbőrüek egykor az első puskalövést, vagy később a fényszóró ragyogását.

Utasunk önkéntelenül is brovningjához nyúlt, mig a gép sietve elindult, de a folyton emelkedő utón csak mérsékelt gyorsasággal haladhatott előre.

A tetőn már várta az erdei csoda. Kalapjával integetett, hogy álljanak meg. Odalépett a kocsihoz s meglepő tisztességtudássa! bemutatkozott, hogy ő Jávor Dénes, a köröskörül elterülő erdők gazdája. Figyelmeztette az urakat, hogy lefelé, a gyorsan közeledő «ötét éjszakában veszedelmes lesz az ut, mert a tegnapi felhőszakadás mély árkokat vágott

azon keresztül. Egyben felajánlotta magános erdei lakását, vagy amint nevezte, medvebarlangját éjjeli pihenőül.

Az idegen urat láthatóan izgatta a rengeteg elavult remetéjének mesébe iiiő egyénisége. Pár német szóval rendelkezett a soffőrjével s elhatározták, hogy csupa kíváncsiságból is, igénybe veszik a felajánlott vendégszeretetet. Lekanyarodtak egy mellékutra s pár száz méternyi ut után, egy bájos völgynyilásban előttük állott a fatornácos, ódon vadászkastély. Az erdei ember, elől haladva, mutatta az utat, ő is nyitotta ki a széles töígyfakaput, mert az elősiető két oláh cseléd, az automobilt meglátva, féktelen orditozás és keresztvetés között rohant a hegyek közé

A kastély belseje valósággal medvebarlang volt. A boltozatos, tágas ebédlőben, nyitott tűzhelyen hatalmas tűz lobogott. Mégcsak március-végi idők jártak. Az izzó hasábok vörös fénye kísértetiesen táncolt a lompos medvebőrökön, a vicsorító fogú fenevad-koponyákon, melyek a körbe húzódó széles padokat és öblös karosszékeket borították- Va lamennyi beszédes tanúja a házigazda haiáltmegvető bátorságának.

Az idegen kibontakozva az utibundából, szintén bemutatkozott. Orbay Árpád gyártulajdonos Németországban. Onnan jő ide, szülőföldjére, atyafiságos látogatóba. Engedelmet kért, hogy a hideg vacsorát kocsijából felhozathassa.

Az öreg szinte sértődötten tiltakozott. Kijelentette, hogy gazdasszonya aludni és főzni istenien tud. S csakugyan, rövid idő múlva az egyszerűen terített asztalon ízletes falatok párologtak. Pókhálós, pecsétes palackokból csillogó bor gyöngyözött a nehéz poharakban. Vacsora alatt alig beszéltek egymáshoz. Az evés végeztével azonban a gyáros felhozatta a rokonainak meglepetésre szánt legújabb

legalább ötezren, ezekből négyezer magyar. Egyetlen egy siuas közöttük, aki kileae ér alatt az ítlhonmaradt családtagjairól hirt kapott volna. Próbáltak leveleket kü d*ni, de úgy látszik, egyetlen egy sem érkezett meg haza.

— Kínéban jó dolgunk volt, — meséli. Nem úgy bántak velünk, mint foglyokkal. Szabadon éltünk, egy és fél yen volt a napi kere- elük, amiből egy yenbe került az «Hutásnak, fri yent félretehi-tilnk a tekintre, ho^y ez egy harmad dollar, ebből sok mindent vehettünk. Majdnem valamennyien mogUnutuak kínai nyelven.

A múlt év zzaptumberébaa a* amerikai

református Vöröskereszt megbízottai jelentek meg Zsiri cb«n s ezer magyar anyanyelvi reformátust küldtek haza.

Szeptember 18-án inda tak ol ZsivicchSI. A rátáihoz a kínaiak katonaseuével kísértek ki őket a elhatározták mi d m jóval. Az amerikaiak ruhával látták el az utrakelőnet. indultunk

et, október 1 éa VUdirosztokban amerikai hajóra szántunk a január 2 án Triesztbe öttünk, ahol jugoszláv, magyar, eseh, roman misszió vart bennünket, — végzi be érdekes utkirá»át a ki enc év utau hazatért hadifogoly. Atmyira el voltak szakítva a kü>világtól, hogy ő a változott viszonyokról csak akkor értesült, mikor megérkezett & csehszlovák határra. A hazatért hadifogoly közlése reményt nyújt sok c-aiadaak arra, hogy eltűnt hozzatartozoja, akiről evek óta hirt nem hallott, még életben van s nem kell lemondani arról, hogy ha sok viszontagság után is — de viszontlátják még valaha.

EIÍ2ÉI Iwrajf

Bartók Béla világhírű zongoraművész éa zeneszerző febr. 5 ón este 8 órakor tartja hangversenyét a kuli árpalotában.

Slovenska Filharmónia, a pozsonyi szlovák filharmonikusok febr. 17 én hangversenyeznek Nedbal Oszkár hírneves karmester vezetésével d. u. 5 orakor a kultúrpalotában.

Mindkét hangversenyre felhívjuk a nagyérdemű közönség figyelmét, a hangversenyekre és azok műsorára még visszatérünk.

Jókai Egyesület.

i amerikai gramofonját.

Mikor az első magyar nóta megszólalt,

1 kiesett a tele pohár az öreg remete kezéből, A vendég pedig titkos örömmel szemlélte a naiv, őszinte csodálatot, de meglepetve fedezte föl házigazdájának elvadult szakába alatt a fij nőm, nemes vonásokat, és a szemében fellobbanó lelkes fényt.

— Uram, — szólalt meg a gép elhallgatása után csöndesen az öreg — cselédeim az utazó masinája után ördögnek tartják. Én

’ is annak tartanám, ha nem láttam volna valamikor gőzvasutat. De ez a beszélőgép, ez engem is kísérletbe visz . . .

— Ez is csak a technikának egy zseniá. lis találmánya — mosolygott az idegen. — ; Csak azt nem értem, hogy ön, akinek a durva

meze alól is kirí az intelligens úriember, ennyire elmaradhatott a világtól.

A házigazda valósággal visszahökkent, í Először úgy látszott, hogy felugorva menekülni ■ akar a kérdések elől. De aztán visszahanyatlott | s két tenyerébe temette bozontos fejét, mintha ; a múltakba szállana vissza.

Nyomasztó esend óliott be. A vendég j koccintásra ütötte poharát a házigazdáéhoz, mire i az ijedten föleszmélt. Ivott, végigsimitotta hom\ tokát, majd szépen, folyékonyan beszélni kezdett:

— Nézze, kedves uram, két évtizednél \ több már, hogy idegen ember átlépte a házam [ küszöbét, ön volt az első, aki csodás gépével ! eszembe juttatta, hogy a havasokon túl még \ van emberi élet, van társadalom és van kuií túra. Most fölébresztette bennem, az elvadult ? emberben a kulturlelket és ez a lélek őszin| teséget parancsol. Ha érdekli elvadulásom tör: ténete, hallgasson meg.

Ez alatt künn sötét szárnyaival lecsapott 1 az éjszaka. A magasan nyúló besztercei havasok mögül fényesen ragyogott az esthajnali csillag. Az öreg meg akarta gyújtani a karos-