Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)
1924-06-28 / 78. szám
1924. jonius 28 {járóknak kell megérteni a célját és levonni magukra nézve a következtetéseket. Érdemesnek tartjuk egész terjedelmében közölni: „Szlovák gyermeknek szlovák iskolában a helye!1* Szlovákok/ Gondolkozzanak : A népiskola alapja & művelődésnek s igy alapja nemzeti jövönknek is. Fontolják m«g, bogy rég elinaltak már azok az idők, mikor a szlováknak a magyar iskola adott módot érvényesülésre a magyar államban, igaz. hogy legfeljebb szolgai állásra, mert igazi és tű szlovákból nr (igy!) abban az időben B°m lehetett. Szlovenszkén. Most már ti vagytok arai Szloven- 8%kónak s míg gyermekeitek felnőnek, a világ már úgy fog nézni azokra a szlovákokra, akik a magyar iskolákba jártak, mint. akik eladták nemzetüket s lemondtak míod'n jógákról, melyet részükre biztosított az édes anyai nyelv tudása, a szép szlovák nyelv. Az állam és Szlovenszkó sohasem fogja többé szlovákoknak tekinteni azokat, akik nem jártak szlovák iskolába s nem tanultak meg tisztességesen szlovákul. Szlovákok ! A mi szlovák iskolánk elsőrendű iskola. Van ezer alkalmunk meggyőződni azon bámulatos előrehaladásról, melyet a tanítók ezen iskolában évről évre kifejtenek. Ebből az iskolából lesznek felvéve a tanulók az itteni kittinő polgári iskolába is, amely már magasabb műveltséget nynjt anélkül, hogy az pénzetekbe kerülne. A magyarok ma drága pénzeket fizetnek, csakhogy megtanulhassanak szlovákul. A szlovák gyermekek megtanulják az iskolában e szép nyelvet, sőt a szegény tanulók még segélyezve is vaBnak. Fontolják meg s biztosan meggyőződnek arról, hogy a szlovák iskola gyermekeik jól felfogott jövőjének az alapja s azért Írassák be gyermekeiket a szlovák iskolába. (Itt közli a f Jhivás a beiratás helyét és idejét ) Szlovákok! Szlovenszkó területén a — Segítség! Segítség! — kiáltotta rémülten. Hallotta, amint az ajtó nyílik és valaki •belép. — Ki az! — kérdezte Azurea. — Én vagyok. Az apád! — volt a felelet Miért kiáltottál segítségért? — Nem találom a szememet! ... — szólt megdöbbentően Azurea. — Én vettem ki az éjjel, mialatt aludtál Azurea, — szólt Erasmus. — Jól tudod, hogy nekem köszönheted azt a gyönyörű szemedet, amely miatt mindenki csodál ás imád. Ez az én halhatatlan müvem, amelyet egyenesen a te számodra alkottam. Én tanítottalak meg, hogyan kell ezzel a szemmel kacsintani, ábrándosán nézni, mosolyogni, kacagni és férfiakat bolonditani. Én tanítottalak meg kisgyermek korod óta azokra a mozdulatokra, fogásokra, ügyességekre, amikkel a veledszületett vakságot elleplezheted. Én csináltam belőled Azureát! . . . De te engedetlen leány vagy. Minden áron Wagner felesége akarsz lenni, holott tudod, hogy ellene vagyok ennek a házasságnak . . . Ezért vettem vissza a szemedet ! — Oh borzasztó 1 — hördült fel Azurea. — És addig nem is adom vissza, amig meg nem Ígéred, hogy lemondasz Wagnerről és visszamégy a grófhoz — szólt Erasmus. — Ez lehetetlen, apám 1 — sikoltott Azurea. — Én Wagnert szeretem. — Kiváncsi vagyok, hogy igy is elvenne-e feleségűi téged, ha most látna . . . Azurea ájultan esett össze. Másnap este Rolf von Rolf nyugtalan lépésekkel járt föl és alá a kastélyban. Türelmetlen volt. Várakozott. Minden neszre fölfigyelt. Csaknem megbolondult. Egyszer csak nyílt az ajtó. Belépett Erasmus és kézenfogva vezette be leányát, Azureát. Rolf von Rolf boldogan rohant felesége elé, rávetette magát mint az őrült és csókolta, csókolta .. , Azurea szebb volt, mint valaha és szeme különös fényben tündökölt. »Komáromi Lapok** szlovák gyermeknek szlovák iskolában van a helye! Nemzetének árulója az a szlovák szülő, aki gyermekét ma magyar iskolába adja! Ezt jól véssék emlékezetükbe! Vigyázzanak, nehogy gyermekeik majdan átkozzák, ha jövőjüket elrontották. Nővé Zámky, 192-4 június 20. Csehszlovák Közművelődési Egyesület. Ez a politizáló közművelődési egyesület itt azt a kérdést veti fel a magyarságra tekintő sanda szemmel, hogy a magyarok is gondolják meg a dolgot és menjenek be a magyar iskolák helyett a szlovákba, nem Írják ki ezt nyíltan, mert ez törvénybe ütköznék, csak a sorok közül kell ezt megérteni. Hát hogy lettek e urak a szlovákokból Magyarországon — tehát nem a régi Szlovenszkén, mert ez még egészen uj fogalom — azt döntsék el maguk a szlovákok, akik közül itt ma „teljhatalmat“ is gyakorolnak, de azelőtt is urak voltak, ügyvéd- és orvos urak. Egy példát idézünk a szlovák elnyomatásra, sőt kettőt is. Volt egy Rudnay nevű hsrcegprimás, aki magát nyíltan is tótnak nevezte és ma is vau egy Csernoch nevű hercegprímás, aki szakoleai, tót származású főpap, bíboros, fómagasságu és eminenciás „ur". Ds fordítsuk meg a dolgot: mit szólna ez a szlovák közművelődési egyesület, ha mi meg szlovák nyelvű felhívásokat nyomtatnánk ki, hogy minden szlovák szülő adja magyar iskolába gyermekét, ahol nem tanítják nemzetif ségi gyűlölködésre a gyermekeket, hanem a j magyar kultúra által nyújtott általános emberi I? miveitsógre, amely az embereket értékük és nem születésük szerint osztályozza. Ugy-e kiabálnának ügyész és rendőr után? De ezt nem tesszük, azért nem, mivel mi egyetlen szlovák gyermeket sem akarunk elvonni a , szlovák iskolából: maradjanak ott és tanuljaü nak n°mzetük nyelvén. Ámde nekünk hagyjanak békét és a mi gyermeki- inket ne kényszerítsék szlovák iskolákba. Mc.jd csak megleszünk mi is valahogyan magyar miveltségückkel ebben a demokl ratikns államban, ahol e szerint a felhívás í szerint csak az lehet ur, aki szlovákul szépen j beszel, aki pedig nem beszél, kővetkezésképen j csak szolga lihat, mert azt i?y kívánják Szlo- i venszkó mai urai. Tessék csak ráuk bízni a j dolgot: hogyau élünk meg a magunk lábán, a ; magunk emberségéből. Mi ezt ezer évig pró' háltuk, az uj uraság pedig C:ak öt éve pró| bála-atja. Takarékoskodjunk. (—) junius 28. A város 1924. évi költségvetése közszemlére tétele után a lakosság által választott bizottságok és a képviselő testület feladata, hogy a városi gazdálkodás budgetjét végre az év második felében tárgyalás alá vegye. Alig pár nap választ el a közgyűlés idejétől, helyénvalónak tartom ezért, hogy költségvetésünk ügyét s ezzel együtt a költségvetés tervezet ma már helyrehozhatatlan nagy hibáit a közterheket viselő városi lakosság előtt feltárjam. Lapunk egyik korábbi számában már foglalkozott a költségvetéssel, a kiadási és bevételi tételek egymással szembeállítása ott kellő betekintést nyújtott lakosságunknak azokról a kötelezettségekről, amelyek a közterheket viselő lakosságra háramlanak. A szürke számsorok, amelyek különböző cimek és rovatok alatt a költségvetésben szerepelnek, nem paszta számok azonban, hanem a polgárság verejtékes munkája megcsappant jövedelmének régzeit jelképezik, amelyeket nem lehet szavakkal, eszmékkel és az utópisztikus szociológia katekizmusának betanult hangzatos szóvirágaival, hanem C3ak pengő pénzzel kifizetni. Unos uutalan hangoztatjuk és letagadhatatlan bizonyossággal elismerten is halljak a legszélsőbb társadalomátformáló frakció oldaláról is, hogy a város lakossága a tönk szélén áll, kereseti lehetőségei mínuszra szálltak s valóságos Isten csodája, hogy ma még betevő falatját agy ahogy biztosítani tudja szorgalmával, takarékosságával szerzett, de ma csak elkótyavetyélt vagyonroncsának piacra dobásává! és igényeinek a minimumra redukálásával. 3, oldal. Akkor, amikor a város lörzsökös, teherviselő lakossága a mai szomorú helyzetben van, midőn községgé degradálva minden téren a közigazgatási mechanizmus lefokozott egy. szerüsitését kellene tapasztalnunk, a város háztartásának költségvetése három milliós keretek közé van beállítva. Valóban nem Iahet másnak nevezni, csak nagyzási hóbortnak, hogy a lecsappant közigazgatási teendők méreteihez képest olyan összegű költségvetési tételekkel kell a város lerongyolt lakosságának számolni, mint amilyeneket a budget elénk tár. Őszintén és nyíltan, bertelés nélkül meg kell mondanunk, hogy: feltétlen követeljük a kiadások tetemes és fizetési képességünkhöz mért lsszálli’á8át. Nagyon jél tudjak azt, hogy nem a községgé való lefokozásunk vette el városunk városias jellegét és korlátozza városi igényeinket, de minden objektiv gondolkodó ember beláthatja, hogy tönkr#juUatott iparunk és kereskedelmünk, százszámra elbocsájtott hivatalnok polgártársaink nyomora sülyesztette le polgári igényeinket a proletárizálódó tömegek színvonalára. Éi ha az a helyzet, hogy szegények lettünk, számitásbeli hiba és magunk ellen való vétek gálánsai olyan terheket magunkra vállalni, amelyeket előreláthatólag elviselni képesek nem leszünk. A költségvetésünk 3 milliós keretében a közigazgatás személyi kiadási tétele másfél millióval szerepel. Teljes elismeréssel a hivatalát betöltő, szorgalmas és nemcsak a hivatalos órák percmutatóit figyelő tisztviselők munkaköre iránt, mégis nyíltan és őszintén meg kell mondanunk, hogy: a város közönsége nem azért tartja a városházát, hogy elhelyező intézete legyen egyeseknek, hanem — és csak ez az egyetlen célja és rendeltetése — hogy annyi alkalmazottat tartson, amennyire kimérten és takarékosan, a lefokozott igények adminisztrációjával szüksége van.. Azt az álláspontot, sogy a város nem teheti meg, hogy a munkanélküliek számát általános kiadásredukcióval még növelje, elfogadni ma lehetetlenség, mert eszerint a város lakossága joggal megkövetelheti, hogy a „városházára“ mint ilyen minden keresetnéiktt’i polgárnak, legyen iparos, < kereskedő, lateiner, nyugdijképes állást részére 1 biztosítson. És előre megállapíthatják, hogy ez elv alapján maholnap százan és százan fognak állásért jelentkezni. A legnagyobb baj az, hogy a várost, illetve a városháza neve alatt működő gazdasági és közigazgatási adminisztrációt igen sokan öncélnak nézik, pedig a városházi adminisztráció költségtételeit más nézőpontból, mint az összlakosság érdekéből tekinteni, lehet egyéni jóakarat, porhintó jótékonyság, de nem. loyalis éppen a sok ezerre menő polgársággal szemben, amely a választásnál anyagi javainak védelmére és anyagi erejének fokozására is küldötte be a város vezetéséhez képviselőit. Költségvetésünk tervezetében reálisak csak a kiadások, a bevételek azonban majdnem teljesen bizonytalanok. Már maga az a tény, hogy az év egyik felét költségvetés nélkül kellett megfutnunk, a legegészségtelenebb állapotokat teremtette meg, mert ma már csak úgy lehet módunk a takarékosság megkezdésére, ha a következő félesztendőben a jobb időkre halasztunk minden munkálatot, amelyek halaszthatatlanul nem sürgősek. A rendelkezésünkre álló félesztendö alatt a város administráeiójában, üzemeiben az elvégzendők sérelme nélkül keresztül lehet vinni a személyi redukciót, a város uem jövedelmező minden üzemét, vállalatát ki kell venni a méregdrága házi kezelésből é3 rentabilisabb módon bérbe kell adni. Mert a házi kezelésben levő üzemek maguk oly horribilis költségvetéssel dolgoznak, hasznuk pedig oly elenyésző, hogy azokat fenntartani a jelenlegi rendszerrel valóságos bűn a város közterheket viselő lakosságával szemben. A város adózó polgársága nemcsak kívánhatja, de joggal meg is követelheti, hogy vagyonával oly keretek között történjék a sáfárkodás, amelyek anyagi erejével arányban állanak. Amint a magánháztartás csak annyit költhet, amennyit anyagi ereje megenged, úgy kell, hogy a város vezetőeége is előbb a város lakosságának anyagi erejéhez mért közteherviseléséből eredő bevételeket vegye elsősorban számba s ami abból kitellik, amit az megenged, állítsa be kiadási tételeit. Mert hiába állítunk 1