Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)

1924-05-31 / 66. szám

S. oldal.

„Komáromi Lapok

19?4. májas 31.

toSJ&tai 1 Városi Mozgószinház.

Előadások délután § 5, 7 és 9 órakor.

A filmművészet osodája A A|\i

li. rész. II. rész. ÖUU

DMA

L

isi

SOMI

9RRA

Rendezte: Kertész Mihály. Főszerepben: Várkonyi Mihály, L Lucian Derain és Wágner Elza,

be erre az ülésre. Fölszólítja Dénes Emilt, hogy a fogadalmat tegye le.

Alig hangzottak el a városbiró e szavai, a kommunista pért részéről felállott Seabó Gyula, hogy még mielőtt az aj tag a fogadalmat letenné, a behíváshoz szét kérjen.

Csizmazia városbiró nem akarja megadni a szót, de a közgyűlés megadta, mire Szabó Gyula éles hangon aposztrofálja Dénes Emil viselt dolgait és felhívja arra a közgyűlés tag. jainak figyelmét. Dénes Emilnek a Maitz-ügybői kifolyólag még elintézetlen agyé van, a bíróságnak az ellene megvesztegetés cimén indított eljárása még befejezést eddig nem Dyert. Majd felolvassa a kommunista és szociáldemokrata párt tagjai részéről fölvett azon közös jegyzókönyvet, amely szerint Dénes Emil mint párttitkár 814 K át nem szolgáltatott ba a párt pénztárának. Kijelenti, hogy ilyen emberrel ók nem tárgyalnak, Dénes Emil a képviselőtestületnek, mely erkölcsi testület is, tagja nem lehet.

Csizmazia városbiró azt válaszolja a felszólalónak, hogy ezek a dolgok nem tartoznak ide, amire a kommunisták felugrálnak helyükről, öklükkel verve az asztalt kiabálják:

— Igenis ide tartozik! Dénes Emillel nem tárgyalunk} Ilyen ember nem lehet a képviselőtestület tagja!

Majd Dénes Emil is szólni akar, amire még erősebben tör ki a vihar, éles közbeazóiások és kiabálások hangzanak el a hallgatóság mnnkástagjai részéröl is, a nagy lármában az elnöklő városbiró tíz percre felfüggeszti az ülést. Minthogy pedig a mnnkáshallgatóság tovább zajong. a városbiró odasiet a hallgatóság elé és erélyes szavakkal utasítja rendre a kiabálókat, mondván:

— Ez mégis szemtelenség! A hallgatóságnak nincs joga a közbekiáltozásra. Ha nem fognak csendben maradni, kiürittetem a termet.

*

A szünet leteltével a városbiró njra megnyitja a közgyűlést. Szabó Gyula ismét felszólal és arról beszél, hogy szeretné látni azt az orvosi bizonyítványt, amellyel Müllert, aki százszázalékos munkaképes, betegnek minősítik.

Csizmazia előadja, hogy a járási főnök Müller lemondását (Lemondatták! Úgy Tcényszeritették rá! ... hangzik a kommunisták oldalán) tudomásai vette es az utasította arra, hogy a kővetkező póttagot helyébe behívja. A következő póttag Dénes Emil, akinek sem jelölése, sem megválasztása ellen a törvényes időben felebbezés nem adatott be.

Most Dénes Emil, aki mindenáron beszélni akar, mintán hiába állt a helyén percekig, oda megy az elnöki asztalhoz és szót kér. A városbiró kijelenti, hogy ninc3 joga beszélni, azonban Dénes Emil ki akarja kényszeríteni a szóhoz jutást, amit a kommunisták észrevéve, felugróinak helyeikről és Dénest körülfogják, hogy különböző jelzőkkel halmozzák el őt. A nagy lármából csak egyes mondatok vehetők ki, de azért az egész terem megérti, amint kiabálják:

— Mit keres itt? — Takarodják ki in nen! — Mi van a munkások pénzével?! — Tönkretette a Munkáslapot! — Ha tisztesség volna benne, nem maradna itt? — Szégyélje magát! — Pfuj! —

Dénes Emil szintén visszakiabál az öt ostromlóknak, de szavát nem lehet megérteni az óriási lármában. A hangulat annyira izgatott, hogy minden pillanatban tettlegességtöl kell tartani, miért is újabb tizparcre felfüggeszti a városbiró az üiést.

*

Mikor a tizperc elmúlt és a városbiró megnyitotta az ülést, Jávor főjegyző emelkedett szólásra és figyelmeztette a közgyűlést, hogy a starosta ezúttal az államhatalom képviselője, akinek kötelessége az aj tagtól az esküt kivenni. Ezt megakadályozni nem szabad. Amit Dénes ellen felhoztak, nem tartozik a közgyűlés elé és más utón intézendő el. Kéri, hogy ne akadályozzák meg a fogadalom letételét, mert annak súlyos következményei la hetnének.

Szabó Gyula a kommunisták zajos helyeslésével kisért felszólalásában ismét kijelenti, hogy ők Dénes Emillel n- m tárgyalnak egy asztalnál és föltételezi, hogy a képviselőtestület minden önérzetes tagja igy emlékszik.

Indítványozza, hogy a képviselőtestület közgyűlését napolják el.

Az elnöklő városbiró felteszi a kérdést az indítványra nézve, s mintán ellene senki sem szólt, határozatképen kimondotta a közgyűlés elnaqolását.

Erre a képviselőtfs'ü'eti tngok kivonultak a teremből, csak a csebpártok és a szoc, dem. párt képviselői maradtak benn.

Jávor főjegyző kétségbeesetten magyarázta a városbirónak, hogy az esküt ki kell vennie, mert a cs-hpártok a teremben maradtak és mindegy, ha két közgyűlési tag jelenlétében történik is az eskületétel.

Erre Csizmazia városbiró Dénes Emilt fölszólította a fogadalom letételére, amit az le is tett hét képviselőtestületi tag jelenlétében.

Hogy ez a fogadalom letétel megfelel-e a törvényes feltételeknek, ahhoz sok szó fér, mert tény az, hogy az elnöklő városbiró a közgyűlést elnapolta és a képviselőtestületi tagok a közgyűlés szabályszerű elhalasztásának kimondása után távoztak a teremből. A május 28-ra összehívott közgyűlés tehát ezzel a hatärozatilag kimondott bezárással véget ért. Dacára a határozatnak, a képviselőtestületi tagok nagy többségének elvonulása után né< hány percre a városbiró egy új közgyűlést tartott, melyen a fogadalmat Dénessel letétette. Erre a közgyűlésre a képviselőtestület tagjait szabályszerűen nem hívták egybe, tehát a törvényes tormák betartása nélkül tartatott meg ez a közgyűlés s igy a fogadalom letétele is nélkülözi a törvényes kellékeket.

Az illetőségi frontról.

Franciaországban és nináknk.

Az utóbbi időben a Franciaországban élő külföldiek állampolgársági kérdése a francia sajtóban felszínre került és ez nagyon örvendetes jelenség, mert rendkívül fontos, hogy az állampolgárság kérdése a nemzetközi érdeklődés homlokterébe jusson. Hathatós és szívós propagandával a közvéleményben meg kell gyökeresiteni azt a köztudatot, hogy

szolgáltatni Egyik törvényhatóság csak verébfejeket szedetett, a másik — igen okosan — verébtojással is megelégedett Ez a megye pénzbírsággal sújtotta a hanyagokat, amaz bottal és büntető lapáttal verette őket. Az erdélyi guberniu annak a madárfő vételekről való diszpozíciója szerint ott 1720—1739.) a verébfőszedés imigyen esett meg: minden gazdaembernek és jobbágynak szent János napjára 50 verébfejet kellett beszolgáltatnia. A parasztember minden elmaradt verébfejért 25 pénz büntetést fizetett.

Krasznamegye „más nemes megyéktől fölvett prakszis szerint“ 1720 ban kimondotta, hogy Szent Mihály napjáig minden ember ötven verébfőt, vagy verébfiat (akár külön, akár vegyesen) tartozik beszolgáltatni. Aki elmulasztja, ha nemes ember, 12 frt bírságot fizet, ha paraszt, 12 lapátütést kap a farára.

Pompásan és merészen hangzanak azok a verébstatutunnaink, miket kisebb városaink bölcs birái bocsátottak világgá. Ezek már az egész verébnemzetség kipusztitását rendelik el. Írván, hogy a kártékony verebek és varjak irgalom nélkül kiirtassanak. És szigorúan meghagyták a polgároknak, hogy teljes erejükkel madarásszanak. A népszószólónak nevezett tribunus pleibis pedig szorgalmasan számlálja a bészolgáltatott verebeket s varjakat.

Ha ezt a kemény statútumot véghez lehetett volna vinni, valóságos tragédia lett volna az a veréb- és varjunemzetségre. Szerencsére a tragédiából komédia lett; mert a verebek és a varjak nem engedték magukat kiirtani. Még megfogni is keveset sikerült közülök. S amig a polgárok bírságot fizettek, vagy a deresen bűnhődtek, addig a verebek vigan csiripeltek.

Biharmegye a verebeken kivül a hollók, a csókák, a szarkák és a rigók pusztítását is

Verébirtás.

Irta: Takáts Sándor.

Szó a mi szó, bizony nálunk mindig többet beszéltek, mint kellett. Már a XVI században igen találóan üres szalmacséplésnek mondották a sok beszédet Bár a szóbeli szalmacséplésnek hasznát senki sem látta, századokon át szünet nálkül folyt. És nem találtak rá jó orvosságot. Ám másféle üres szalmacséplés is folyt nálunk. A letűnt századokban a verebek és varjak mód nélkül elszaporodtak. S mikor a gazdák a kévegabonát kalangyába rakták, a verebek és a varjak serege szállta meg s ugyancsak megdézsmálta a termést. Puskásokat hálálták az asztagok mellett, de kevés eredménnyel. Kelepcét vetettek a verebeknek, de nem mentek rá. így aztán a gazda igen gyakran félig üres szalmát csépelt. A verebekre tehát rettentő nagy volt a harag s a gazdák az egész verébnemzetség kiirtását követelték. A verebek ügye aztán (1681-ben) az országgyűlés elé került s bár külön törvényt nem hoztak, a verebek kiirtását kimondották. Erre a törvényhatóságok megizenték a verebeknek a háborút. Máramaros vármegye például 1684- ben a következő statútumot adta ki: „Az nemes országgyűléséből megjött atyánkfia referálván, hogy az országgyűlésében végeztetett volna az verebek vesztésére, hogy minden különkenyeres ember fogjon 50—50 verebeket. Az ki meg nem fogná, valamennyi hija lészen, annyi üttessék az farán. Kire szolgabirák atyánkfiainak szorgalmatos vigyázásuk legyen 12 frt. birság alatt."

Ez időben tehát megkezdődött nálunk a verebek és a varjak irtása. Egyik megye a másik után, egyik város a másik nyomában adta ki a rendeletet a verebek pusztítására.

Aztán nemcsak a polgároknak és a parasztoknak, de a nemeseknek is állandóan verebészniök kellett, hogy a rájuk kivetett verébfőszámot az illetékes hatóságnak beszolgáltathassák. Kevés megszakítással száz évnéi tovább folyt a verebek ellen indított háború Csodák csodája, a verébnemzetség még sem pusztult ki, sőt sok helyen még szaporodott is. E ravasz és tolakodó madárkák ugyanis, amint megeszmélték a veszedelmet, oly helyre szálltak, a hol nem érte őket baj A verebésző emberek pedig nagy bódulásba valának: mert a kivetett verébszámot nem tudták összefogni. Vadászpuska, sörétes töltés és más efféle alkalmatosság csak igen kevés embernek állott rendelkezésére, ezért hálóval és lépvesszővel próbálkoztak Megvetették a kelepcét, de biz a verebek nem mentek rá. Tehátlan nem egy embernek elméje fáradozott a verébfogás titkán. Idővesztegető pántolódás volt ez! A verebek nem engedték magukat összefogdosni. így hát nem mindenkinek sikerült évenkint ötven verebet fognia. S aki be nem szolgáltatta a kvantumot, vagy bírságot fizetett, vagy el kellett szenvednie a jóféle somfabottal való pálcázást. Ez ellen nem volt felebbezés az igazitó székre; az eljárás a falufüstin bevégződött. És soha annyi átok nem szállt a derék verébnemzetségre, mint ebben a verébpusztitó időszakban. És soha annyi káromlás nem hangzott ez országban, mint ekkoron. Hogy néminemű villongás és szóbeli mocskolódás is gyakran esett, mondanunk sem kell. Szörnyű keservében mit is tehetett a szegény verebésző ember, mikor a legjobb igyekezettel sem sikerült ötven vej rebet fognia. Büntelennek érezte magát, mégis I kimérték neki a lencsét.

Néhol már bimbós tavaszkor, másutt a i kalászos nyár idején kellett verébfejeket be-