Komáromi Lapok, 1924. január-június (45. évfolyam, 1-78. szám)
1924-03-27 / 38. szám
1 «Aal. >Kw*ro$aí L&ftk* HftA. m&ttas 27, akisek a szükséges felviligesitisekat az ellik adta n*r. G'iior K. Jánes íftfia. tanár, a Diákmeaza pénztárosa ismertette a menza miit éri működéséről szóié jelentést, mely «lapos éa részletekre kiterjedő statisztikai feldolgozási- ; val teljesen hü képit ny aj tóttá a jeles diák- f jóléti intézmény hézagpótló és hasznos »oltárnak. \ A jelentést Szász József hozzászólása at&n : elfogadta a közgyűlés. A miit éri zárószámadás bevételben 88044 K kiadásban 80488 K és igy 10®8 K maradvánnyal zárai. A folyó évi költségvetést 88000 K kereteiben fogadta el a közgyűlés. Ivánfy Géza az előadottak alapján indít- j ványozza, hogy a Népjóléti Központ vezetői* j nak önfeláldozó és nanus tevékenységűk elis- j méréséül szavazzon a közgyűlés jegyzőkönyvében köszönetét, amit a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. A dr. Szljj Ferenc nyug. pelgármester lemondása folytán megüresedett elnöki állás betöltésére Ivánfy Géza javaslatba hozta dr. j Kamrát József űgyvédot, mint aki a lakosság minden rétegének nagyrabecsülését és bizalmát j birja, akit Dénes Emil, Nagy Jenő és Csizmazia György hozzászólása után a közgyűlés az elnöki tisztségre megválasztotta. A képviseleti tanács tagjai lettek a kővetkezők : Árendás József tanító, Dénes Emil kereskedő, dr. Földessy József képviselő, Fűlöp Zsigmond bankigazgató, Fűssy Kálmán kép* ■ viselő, Gáborek Károly h. városbiró, ifjú Koezor : Gyula igazgató, Lakatos Károly isk. igazgató, I Müller Károly vasmunkás, Spitzer Béla keres- | kedő, dr. Weisz Samu orvos és Zsidek Mihály j igazgató. A népjóléti bizottság tagjaivá megválasztotta a közgyűlés dr. Alapi Gyula nyug. főlevéltárost, Csizmazia György városbirót, Ivánfy I Géza kereskedőt, Jánossy Lajos ág. ev. espe- , rest, özv, Liszkay Jenónét, a Protestáns Nőegylet elnökét, dr. Majsr Imre apátplebánost \ és Nagy Jenő nyng. rendőrfőkapitányt. A közgyűlés még az Anya és Csecsemő- i ▼édő és Tanácsadó Intézet kérelmét tárgyalta, melyet érdemi elintézés céljából a népjóléti bizottsághoz nt<. A közgyűlést az elnök a társadalomhoz intézett kérő és baesuzó szavai fejezték be. \ Sikkasztás a kerületi ! munkásbiztositö pénztárnál. I — Saját tudósitónktól. — Komárom, — márc. 26. ' Komáromnak kellemetlen szenzációja van: ; a kerületi munkásbiztositö pénztárnál bűnös j visszaéléseknek jöttek nyomára, melyet Kovács '■ Adolf, a pénztár pénzbeszedöje követett el. ) Kovács a helybeli járulékok beszedésével volt ■ megbízva és a bűnös manipulációi úgy kö- j vette el, hogy a neki behajtás végett kiadott j fizetési meghagyásokat, amelyeket a munkaadók kiegyenlítettek a kezeihez, mint be nem fize- ■ tetteket adta vissza hamis jelentéssel és azo- . kát a pénztár tovább mint hátralékokat tar- ; tóttá nyilván és utánuk a késedelmi kam&to- j kát is előírta. Hogy a sikkasztás ki ne derüljön, a régi hátralékokat az njabb sikkasztásokból fedezte éa az elsikkasztott összeg ezzel lavinaszerűen nőtt. finnek fedezésére kért a napokban 2000 korona fizetési előleget is, amelyet, a pénztár vezetősége megtagadott tőle. Kovács erre az orsz. pénztár igazgatóságához fordult panasszal. Haelter Richárd igazgató ekkor gyanút fogott ellene és figyelni kezdte működését. A gyanú egész alapos volt és csakhamar megtalálta az igazgató a bizonyítékokat. Az ügy fejleményei ezután gyorsan peregtek le. Hacker jelentést tett az ügyről dr. Novotny kerületi főnöknek, a pénztár miniszteri tanácsosának, akivel kedden délután kihallgatták Kovácsot; a bizonyítékok súlya alatt mindent kénytelen volt bevallani, mire letartóztatták. Kovács Adolf korábban városi rendőr veit, ebből a szolgálatból lépett át a munkásbiztositóhoz, hol 1700 K havi fizetése volt. Azonban igen költséges életmódot élt, főleg háztartására rengeteget költött, ami romlását idézte elő és az idegen pénzhez nyalt. Ai esetiek igen kellemetlen következményei leheti« k, ameaayibea a pénztár azeken a munkaadókén, akik nem tudják a pénztár íyagtájával igazolni a díj befizetését, ujbél behajtja a jániékokat. A sikkasztás mérve még liaeien megállapítva, de előreláthatólag többet tesz ki lOOOé koronánál. A vizsgálat és a revanosolás feljik a pénztárban, hegy meg tadják állapítani a even vedelt kár mennyiségét. nhli-lM élte a Kultúrpalotában 1924, március 30-án d.u. kivételesen öt órai kezdettel a következő műsorral: I. WEISZ KORNÉLIA: findrödy Sándor és költészete. II. JELENEK MANCI szaval. (Eudrődi: Pacsirta.) III. CSIKÓS JÓZSEF és GREGOSITS IRÉN pár jelenete. (Eadrődi: Szép Ilona) IV. RAUSCHER FERENC szavalata. (Eudrődi: Haidd.) V. Dr. ALAPY GYULA: Rákosi Viktorról. E gazdag mflsorn élő*dósra belépődíj nines, csak kiadásai fedezésére kér tetszés ; szerinti adományt minden látogatótól A JÓKAI EGYESÜLET. i d Duna és a üágduna titkai. — Három hulla egy napon. — Kedden a rendőrségnek jelentették, hogy a nagy Dana partjára a hajógyár oldalán huilát dobott ki a viz. Ismeretlen férfiembernek teljesen mezítelen holttestét. A vizbefult ember kora körülbelül 35 éves, 170 cm. magas, haja barua, fogai épek, bajuszt, szakállt nem viselt. Négy hete lehetett a vízben. A holttesten külső erőszak nyomai nem észlelhetők, csak szemei hiányoztak. A másik hallát ugyanott fogták ki a Nagydanából. Ez 40—45 év körüli férfi, 165 cm. magas, arca kerek, szemei szürkék, orraszája rendes és nincsenek ismertető jelei. Három hétig lehetett a vízben. Ruházata zöld téiik&bát, alul szürke zakkó ruha, fekete fűzős cipő. Első fogai műfogak. Ruházatából Ítélve jobbmódu ember lehetett. A harmadik hullát a Vájdana sodorta a partra a dohánybeváltó mellett. Körülbelül 50 éves, 170 cm. magas. Arca már felismerhetetlen. Ruházata kötött trikó, kék iug, zöld nadrág, barna mellény, kabát nem volt rajta. Lábán csizmaszár és rossz cipő. A munkásosztályhoz tartozhatott. A rendőrség körözni fogja, hogy kilétüket megállapíthassa. — Előadás két magyar íróról. Vasárnap délután öt órai kezdettel értékes és érdekes műsoru szabsdoktatási előadás lesz a kultúrpalotában. Két, nemrég elhunyt magyar íróról, Rákosi Viktorról, a magyar humoristáról és Endrődi Sándorról, az ékes szavú poétáról tartanak előadást és pedig Weisz Kornélia, a népszerű előadó Eudrődi Sándor és költészete cimmel, dr. Alapi Gyula muzeum és könyvtárigazgató Rákosi Viktor cimmel. Az előadást nagyon emelni fogják a szebbnél szebb szavalatok Endródi verseiből. így Jelenek Manci a Pacsirta, Ciikós József és Gregosits Irén Szép Ilona dialógot, Rauscher Ferenc a Haide cimü Endrődi verset fogja szavalni. Úgy Rákosi, mint findrödi a magyar irodalomnak két olyan kimagasló jelese és olyan sok rajongó hive van, hogy bizonyára telt ház fogja végighallgatnia népszerű előadókat és szavalókak Belépődíj nincs, de minim Wo§utót arra kér a Jókai Egyesület, hegy tehetsége szerint adakozzék a kiadásek fedezésére a tereit bejáratánál fölállított aradba. — 1 ilpesaé Schwandtwer Berta | 9,^4* reggel éta gyásslohogéi lenget a szél » községi elsmi iskola ermesatán, mely az iskola egyik régi érdsmes tanitéjának halálát jelenti. Miat igaz részvéttel értesülünk, özv. Sípos Elekné sz. Ssehvrandtner Berta elemi iskolai tanítónő folyó hó tí án reggel, rövid pár napi szenvedés ntáa elköltözött az élők sorából, igaz gyászára az iskolának, melyben tanított és mély szomorúságára kartársainak, kik tissteiettel és szeretettel övezték körűi a feledhetetlen emlékű, jó B irta nénit. Az elhunyt tanítónő egyik legjelesebb tanerője volt a községi elemi iskolának, több mint negyven év óta működött megszakítás nélkül az iskolánál és az iskolás gyermekek ezreit oktatta kitartó bazgósággal, szeretettel négy évtizeden keresztül. Úgyszólván élete utolsó napjáig munkálkodott, pénteken még tanított, de szombaton nem tudott tanítványai között megjelenni, betegsége ágybakényszeritette és néhány napi szenvedés után, folyó hó 26 án reggel kilehelte nemes lelkét. Vele a magyar gyermeknevelés egyik kitartó, érdemes, igaz apostola száll sírba, akinek koporsóját nemcsak tanitótársai, de volt tanítványainak nagy serege mély fájdalommal és könnyes sárimnál állják körűi, áldva és szivükbe zárva emlékét. — Konferenciád előadás. A kát. Legényegyletben a nagyböjt minden péntekén konferenciád beszédüket tart az egyesület másodelnöke Király József s. lelkész. Most pénteken „Igaz vallás-d a katolikus vallás" címen tartja beszédét. Az egyesület vezetősége tagjain kívül szívesen lát minden érdeklődőt. Kezdete este 7a9 órakor. — Esküvő. Mint értesülünk Bukón Béla 1 perbetei rét. leikész volt komáromi káplán, e hé 3-án tartatta esküvőjét Nagy Károly yágfarkasdi földbirtokos művslt, bájos leányával Iduskával. A fényes esküvői szertartást Soós Karoly bácsi ref. lelkész végezte. — Halálozás. Amint őszinte részvéttel halljuk, Horner Árpád, az örsnj falusi Darányi aradalom volt intézője a napokban Baiatonboglaron elhunyt. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. — Egyházi énen. A főgimnázium egyházi énekkarának férfikara lépett fel Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a Sí.-András templomban és Pataki Maurus tanár szakavatott vezetése alatt két gyönyörű Mária-énsket adott elő a legszabatosabb kidolgozásban, a templomot megtöltő nagyközönség lelki épülésére. —• A negyedik Katolikus Este. Kedden zajlott le zsnfoit ház elölt a negyedik Katöliuns Ede a Kát. Legényegylet színháztermében. A ; műsort Bakrossy Margit ügyes és gyakorlott , technikára valló zongorajátéka vezette be, ! utána Csongár Vali szavalta el mély átérzéssei Kalotay Alán: Mária mécsese c. melodrámáját i melyben a kis Nagró Elza mint Mária szobor ; szerepelt igen nagy hatással. Ezután kövatke| zett az este fénypontja: Szívós Donit bencés : tanár előadása, aki „A ma embere és a vallás“ ; címen tartott igen magvas és gondolatokban i gazdag beszédet, melyet frappáns példákkal világított meg és tett mindenki részére felfoghatóvá. A kitünően előadott fejtegetést a a közönség zajos tetszésnyilvánításai kisérték és a cserkészek szeretett parancsnokuknak díszes csokrot nyújtottak át. A kis Tromler fink zongora kettőse és bátor előadása megérdemelt tetszésben részesült. Végül a Tavasz ébredése c. tündér játékot adták elő, amelyben Tél apó (Jelenek Mária) ügyes játéka, a tél tündére (Csirkovics Miéi), a tavasz tündére (Negró Elza) szép megjelenése és a kis virágok: Ambrózy Irma, Láng Klára és Mariska, Horn Anna, Jakab Erzsiké, Preszler Uhs, valamint a pillangók Lelley Btelka, Fűlöp Edit, Bokrossy Ilonka, Zalezsák Erzsi, Rédler Karóim és Kitzing Magda bájos tánea, kedves énekszámai zajos és megérdemelt tapsokat arattak. — A gyermekkonyháról. A gyermekkonyhát márcins 17—22. közt 1222 gyermek látogatta, naponta átlag 204, ezek rizslevest, bablevest, bnrgonyalevest és kávét kaptak ebédre jó darab fehér kenyérrel. A gyermekkonyha vezetősége kéri a jószivü közönséget, hogy élelmiszereket szíveskedjék a konyha részére felajánlani.