Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)
1923-08-11 / 96. szám
2. oldal. »Komaromi .Lapok « 1923. augusztus 11, íz ui Európa statisztikai kése. Harminc szuverén állam. — Az államok névsorszerinti rendje. Most, hogy a lausannei konferencia után a Balkán határkérdései is rendeződtek s az újonnan megalakult államokban a népszámlálást is végrehajtották, az uj Európának statisztikai képét — négy és fél évre a régi Európának összeomlása után — most már meg lehet állapítani: Európának ma 442*5 millió lakosa van a világháboruelőtti 467*5 millióval szemben, vagyis a csökkenés 25 millió. Az államok rendje névsor szerint: tirfilet négyzet kn.-bei lakások szína Albánia 30800 890000 Belgium 30400 7462000 Bulgária 32000 4861000 Németország 470200 59183000 Dánia 44400 3289000 Anglia 244000 44318000 Észtország 47600 1109000 Finnország 387600 3403000 Franciaország 551000 39402000 Görögország 128000 3152000 Magyarország 92916 7080143 Írország, mint a brit világbirodalomhoz tartozó dominium 69400 3216000 Island, perszonálunióban Dániával 102800 95000 Itália 312600 38836000 Jugoszlávia 249000 12017000 Lettország 65800 1864000 Litváoia 58700 2546000 Luxemburg 2600 264000 Niederland (Hollandia) 34200 6865000 Norvégia 323800 2650000 Österreich 84000 6428000 Polonia 385300 27160000 Portugália 91900 6399000 Románia 294200 16262000 Russia (eur.) 4131600 93135000 Svédország 448300 5954000 Svájc 41300 3880000 Spanyolország 506700 21303000 Csehszlovákia 140500 13602000 Törökország (eur.) 24000 1500000 A Saarterület (190 km* 676000 lakossal) és Danzig (1900 km2 357ÖOO lakossal) a Népszövetség fensége alatt állanak. Ugyanilyenek Fiume (65000 1.), Monaco (23000), San Marino (12000), Lichtenstein (11000) és Andora (5000). Gibraltár és Málta (232000 I.) angol, Rhodos pedig olasz gyarmat. Mi alkalmazottak — A kerületi munkásbiztositó pénztár levele. — A Komáromi Lapok Tek. Szerkesztőségének 1 Nagybecsű lapjának különböző számaiban a háztartási alkalmazottak biztosítási kötelezettségével foglalkoztak cikkek keretében s hivatkozással a legfelsőbb közigazgatási bíróság döntésére és az abban foglalt okfejtésekre, azt állapították mag minden kételyt kizárólag, hogy a háztartási alkalmazottakat nem kell bejelenteni a munkásbiztositó pénztárnál. Mi, akik a törvényt a szociális biztosítás szempontjából végrehajtjuk, kötelességünknek tartjuk a t. Szerkesztőséget arról értesíteni, hogy a Szlovenszkóban és Fodkárpátszka Buszsziában élő munkaadókra a törvényes rendelkezés a cseléd betegsegélyezés biztosítását még ezidöszerint kötelezővé teszi annál is inkább, mert épp a legfelsőbb közigazgatási bíróság határozatával kapcsolatosan a szlovenszkói betegsegélyző pénztárak feletti felügyeleti jogot gyakorló Orsz Szlovenszkói Mnnkbizt. Hív. Bratislavában 8369/923. sz. alatt ez év VIII. hó 3 án adta ki azon körrendeletét, mely szerint a pénztárak továbbra is a kiadott törvényes rendeletek szerint tartoznak eljárni, előírni az illetékeket a cselédek után, valamint részükre megbetegedés esetén a segélyt is kiszolgáltatni tartoznak. A hivatkozott rendelet szerint a beérkező kijelentéseket ellenőrizni kell és ahol az ellenőr megállapítja azt, hogy a cseléd helyben maradt, úgy a kijelentés tudomásul nem veendő s az illetékeket továbbra is ezen rendelet értelmében előírni kell, természetesen a felek felvilágosittatnak, hogy a mennyiben ezen intézkedéssel nem volnának megelégedve, joguk van a megfelelő hatóság utján jogaiknak érvényt szerezni. Tartozunk a t. Szerkesztőségnek ezen, részünkre kiadott hivatalos és végrehajtandó rendeletet, tudomására hozni azon célból, hogy azt a nagyközönség tudomására hozhassa, nehogy egyoldalú beállítás folytán azok a munkaadók, akikre nézve a biztosítási kötelezettség fennáll, olyan helyzet előtt álljanak, ami esetleg később nekik kellemetlenségeket idézne elő. A hivatkozott Orsz. Hivatali rendelet indokolásában kifejti, hogy Szlovenszkó teljhatalmú minisztere az 1919 október 4 én kelt 6900/3/1919. sz. rendelet 3-ik bekezdésének b) pontja alatt a törvény szeriut biztositandók között kifejezetten megemlíti az összes városi és vidéki háztartási cselédséget. Ennek következtében szükséges tekintetbe venni azt is, hogy az 1907. évi 45. t-c. 28. §-a (a gazdák és gazdasági cselédek közötti jogviszony rendezéséről), valamint az 1898. évi XXI. t-c. 5. §-a hatályát vesztette, miképp már a tényleges gyakorlat is eszerint rendezkedett be s tekintettel arra, hogy Szlovenszkóra és Potkárpátszka Russziára a fennálló törvényes rendelkezések a munkásbetegsegélyezésre vonatkozólag mások, mint Csehország, Morva- és Sziléziában, éppen erre való tekintettel adatott ki az Orsz. Hiv. által a Szlovenszkóra vonatkozó rendelkezés. Ha a szociális munkásbiztositás intencióit mélyebben birálgatjnk, akkor önként azt a következtetést kell levonnunk, hogy a törvényhozó testületnek nem lehetett más célja a kiterjesztett munkásbiztositással, mint az, hogy mindazokat a dolgozókat vonja bele a munkásbiztositás kötelezettségei alá, akik ezideig ki voltak téve esetleg annak a veszélynek, hogy ha valahol dolgoztak és megbetegedtek, egyszerűen a szolgálatból elbocsájtattak és gyógykezeltetésükről egyáltalán senki nem gondoskodott, dacára, hogy talán a munkáltatójánál betegedvén meg, betegsége miatt vesztette el keresetét. A csehszlovák állam, amikor Szlovákiára életbeléptette a 268. sz. törvényt, amely a munkások betegsegélyezéséröl szól, annak 1. szakaszában kifejezetten kimondotta, hogy betegség esetére a törv. szerint mindazon személyek biztosíttatnak, kik valamely munka, vagy szolgálati viszony alapján munkákat és szolgálatokat teljesítenek, azokat nem mint mellékfoglalkozást fejtik ki. Az nem vitás, hogy a háztartási cseléd, aki teljes munkaerejét, éjjelét és nappalát munkáltatójának szenteli, szolgálnti viszonyban áll bérért és munkáját hivatásként teljesíti, igy tehát bejelentésre kötelezett, igy is értelmezte és értelmezhette a törvényhozás, mert a 268. törv. 2. szakaszában megállapítja azokat a kivételeket, akik a pénztárnál önkéntes tagul jelentkezhetnek s ezek közé sorozta a kiszolgálónőket, házi varrónőket, mosónőket, házitaoitók és tanítónőket, ha tehát a törvényhozás a házicselédeket kiakarta volna vonni a biztosítási kötelezettség alól, úgy azokat is ezen kivételek közé sorozta volna. Hogy a legfelsőbb Közigazgatási Bíróság a hozzá panasz-folytán döntés alá kerülő ügyben, tehát konkrét esetben kimondotta, hogy nem biztosítási kötelezettség alá tartozik a panaszlott alkalmazott, az általánosságban annál is inkább nem értelmezhető, mert még az 1907. évi XIX. te. joggyakorlata alapján is eldöntetett már a közigazgatási biróságok által, Aratás. Irta Tímár József. A szemhatárig messze futó szabad rónákon rezgett a levegő a búzatáblák fölött. Á nap keményen, érlelőn tüzelt, mintha most akarná acélosra edzeni a magyar búzát. János gyolcs-ingben, gyolcs-gatyában vágta a rendet, csak úgy himbálódzott a dereka jobbra-baíra s amint élesre fent, fényes kaszája belesuttant az aranykalászos, érett szálak közé, csak úgy dőlt a kévébe kötni való drága eleség. Dél felé jár az idő. János elfáradt. Megállt és a kaszájára támaszkodott. Viharvert, kerek kalapját a szemére húzta, úgy nézett el a falu felé. — Vájjon hozzák-e az ebédet? Zsuzska, a kis marokszedőlány ott kuporgott mögötte. Naptól bámult, erős bokái kilátszottak kék szoknyája alól, amint egy kévén térdelt s Jánosra bámult. Piros kendő volt a fején, mely alól szőke hajfürt kunkorodott elő a halántékára. — Mit bámulsz ? — mordult rá János és újra kézbe vette a kaszát. — Azt, hogy kend is mit bámul? János elröstelkedett. Mérges lett. Nem is válaszolt Zsuzskának. Újra kaszálni kezdett, csakúgy suttyogott. Zsuzska alig győzte a markot szedni utána. — Még azt meri kérdeni, mit bámulok? A vakarcs, a zöld béka! — Mérgelődött magában János. Persze, hogy nem éppen az ebédet bámulta, hanem inkább azt, hogy ki hozza. Érdemes is volt azt bámulni, mert maga a gazda lánya hozta, a szép Magdaléna, felöltözve csinosan, nem paraszti viganóba, hanem divatos kosztümbe, csak éppen a kalap hiányzott. A kalap azonban mégsem illett volna az ebédeskosár mellé, hát a feje fehér selyemkendővel volt átkötve. Lehúzva a szemére, hogy a nap föl ne égesse harmatos, gyönge bőrét. A cipője azonban egészen magas sarkú volt. Szóval Magdaléna kiöltözött, ahogy már az egy kisgazdalánynak dukál. János most ámult el csak igazán. Ez a gőgös lány hozza neki az ebédet? Neki, a zsöílérnek, a szegény napszámos fiának 1 Rávillantott a szemével s kezében megállt a kasza. Magdaléna jött egyenest feléje, s mikor odaért, kicsit elbiggyesztette a száját. János ráköszönt illendően. — Jó napot kisasszony! Hát aztán mért éppen, hogy magát küldték az ebéddel? Alsóbbrendű személy nem akadt a háznál? Magdaléna elpirult. — Miért, talán az én kosaramból nem eszí szívesen? — Aztán mentegetőzve hozzátette gyorsan. — A cseléd a szolgának vitt ebédet, az anyám meg az apámnak a szőlőbe. Így magára én maradtam. No, itt a kosár, hová tegyem le . . . Estére majd hozzák haza. Nem várom meg, amíg az edény kiürül . . . No, Isten megáldja. Letette a kosarat, megfordult és elment. János utána nézett, aztán megvetően sercentett. — Fene essék a gőgös fajodba! Kapta a kosarat, kivitte a dülőut mellé egy árnyas fa alá s letelepedett melléje. Hirtelen eszébe jutott Zsuzska s visszanézett. Zsuzska is abbahagyta a marokszedést és valami kis batyut hozott a hóna alatt. Mikor Jánoshoz ért, félénken, tisztelettel és alázatosan megkérdezte: — Leülhetek ide ? János vállat vont. — Leülhetsz. Zsuzska barna kenyeret szedett elő a batyujából, meg fokhagymát, aztán eszegetni kezdte. János a levest kanalazta egy bögréből. — Hát aztán nincsen egyéb ebéded? — Nincsen. — Felelt Zsuzska. — Marokszedőnek nem jár ebéd, csak rész jár, az is kevés. — Amilyen a munka, olyan a fizetés.'— Felelt János, de egyszerre kezdett nem izleni neki a leves. Egyrészt nem állhatta a fokhagymát, másrészt elfacsarodott a szive, hogy amig ő itt jó tejfölös bablevest eszik, meg töpörtős i turóscsuszát, addig ez a vakarák leány csak > barna kenyeret majszolt. Félbenhagyta az evést, aztán rámordult. — Tedd el azt a fokhagymát, hallod-e. Nem szívelhetem a szagát. Zsuzska eltette a fokhagymát s tovább csipegette a kenyeret. János megszánta. — Éhes vagy? — kérdezte enyhébb hangon. — Egy kicsit. — No, egyél a levesemből. Zsuzskának fölragyogott a szeme. — Tán nem Ízlik a Magdaléna főztje ? Kutya egy nép ez az asszonyféle. Még most is inkább az ellenfelét ócsárolná, nemhogy a levesnek örülne. János megint rámordult. — Ha éhes vagy, edd! De nem azért adom, mert nem Ízlik. Hanem csak azért, hogy
