Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)

1923-07-19 / 86. szám

1923, julius 19.

„Komáromi Lapok.'

3. oldal.

olvasás reneszánszán, a telepátia és sznggeszció fejlődése korában ? Képzeld el ifjú olvasó, mégy az utcán égető, epesztö, emésztő, titkos szerelemmel szivedben, egyszerre eléd toppan mondjuk a vaskirálynőt szöktető Rex mester, vagy Missis Maud. Szemed lesütöd a fájdalom terhétől, de ő megállít és kérdi, hol a strandfürdő, vagy hogy hol találja meg az öreg Faunt. Te zavarba jössz, memóriád csütörtököt mond, dacára a pénteknek: Pest jut eszedbe, a keskeny ntcák alkonyaikor, az első kézszoritás; a fejed beleszédül, szived a torkodban zakatol és belepottyansz, miként ősszel a sárguló falevél a mester karjába. Ő megértőén vezet a kávék ázba és egy fekete mellett megnyugtat a magyar korona zuhanásában. Felhördülsz és felhorkansz e profán megjegyzésre, amivel elárulod, hogy fülig, — mit, a fejed búbjáig szerelmes vagy a pesti nőbe. Könnyű volt az öregeknek, egyszerűen kikerülték, aki „szemmel vert“, mi magas belépti dijat fizetünk érte.

A gondolatolvasás gyakorlati alkalmazása sikerrel jár. Például M. urnák az arcáról látom, amint belép az Otthon kávéházba, hogy a tegnapi kártyaveszteségét akarja visszanyerni. Vagy L. kisasszonyról, ferde sarokkal, ahogy belép a cipősboltba, biztosan tudom, bogy a kirakatban levő 80 K ás fél lakcipöt akarja mngvenni. Azt hiszem, e tekintetbon kevés laikust találnék. Hanem hallottam esetekről, mikor ez a módszer nem vált be. Például, egy iz8ai bátyus nénike vág át az utón, egyenesen a borbélyhoz. Kihagy az literünk: no most ez borotválkozni akar ? I A master felvilágosit, hogy a néni kocsonya iránt érdeklődött, gusztust kapott a tányéroktól. Egy másik példa: S. ur a bankba siet. Eszünkbe jut a krízis, tehát most kiveszi, amit betett. A pénztárnok érdeklődésünkre azt feleli, hogy egy 100 K-ás felváltásáról volt csak szó.

A jövőbelátással nagyon sokan csalódtak. Nekem pld. egy fenomén megjósolta, hogy — pap leszek. Attól a perctől fogva minden ambícióm kialudt. Egy oarátomnak hatalmas örökséget jósoltak. Egy hete félmilliót örökölt — Bécsben. A nagyságos asszonynak, akinek jelenleg udvariok, fiút jósoltak, a gondolatolvasónó 100 K jutalmat is kapott és mégis olyan lány született mint a pinty. Most európai káoszt jósolnak, igy nem lesz belőle semmi.

T. n. é. közönség! Ezennel tudomásra adom, hogy Faun barátommal gondolatolvasó és jövőbelátó tanfolyamot nyitok.

Bővebbet a kónyszeregyezségek áll. róva iában.

A hatvanéves Dalegyesület.

A Komáromi Dalegyesület történetéből.

Irta Ftilöp Zsigmond.

De Molnár Ádámban meg volt a kellő erély ahhoz is, hogy a fenyegető veszedelmet elhárítsa az egyesület felől. 1865 október 18-án „Komoly szózat“-ot intézett a Dalegyesület tagjaihoz, melyben hivatkozva az egyesület meghatározott fontos céljaira, azt a kategorikus kérdést intézte a tagokhoz:

— Akarják-e a komáromi dalárdának további fennmaradását és virágoztatását, vagy akarják-e, hogy a dalárda részvét hiánya miatt megbukjék s városunkban a szociális téren ezen egyetlen társulat is szétoszoljon ?

Majd férfias hangon hívta föl a működő tagokat, hogy azok, „akik a Társulat erkölcsi becsét a magukéval ugyanazonosítani képesek s a dalárda homályosulni kezdett jó hírnevét visszaállítani férfias komolysággal akarják“, Írják alá a körözött ívet. A felhívásnak az lett az eredménye, hogy 23 működőtag becsületszóra kötelezte magát, hogy a tanórákon minden alkalommal pontosan meg fog jelenni.

A működőkar ekképen újjászervezve, ismét megkezdte működését, az elnök pedig teljes erejével a zászlókérdés megoldásához fogott. Elsősorban „Komárom városának lelkes hölgykoszorújához" fordult oly kéréssel, hogy az egylet ezen új akciójában segédkezzék. A lobogóhoz pénz kellett és Molnár Ádám a szükséges alap összegyűjtésére kérte föl a hölgyeket. Az aláírási iveket Amtmann Jenőné, Belloni Angyalné, Csetke Mihályné, Ghyczy Mátyásné, Konkoly Thege Balázsné, Molnár Ádámné, Pulay Kornélné, Sárkány Ferencné, Száky Dénesné és Ziegler Nándorné, az akkori úri társaság előkelő hölgyei vették magukhoz és a lelkes honleányok buzgólkodása csakhamar fényes eredménnyel végződött. Az elnök már az október 15-én tartott választmányi ülésen örömmel jelentette, hogy a lobogó megszerzése biztosítva van, mert összesen 383 frt. 20 kr. gyűlt össze az adományokból; feljegyzésre méltó, hogy ebből Ziegler Nándorné maga 107 frt. 80 kr.-t gyűjtött. A tagok ezen fényesen megnyilvánult áldozatkészsége folytán a zászlót a pesti Oberbauer és Zahn cégnél megrendelték fehér selyemből, melyet a cég 1866 tavaszára teljesen elkészített. A zászló összes fölszereléssel 220 írtba került.

Molnár Ádám elnök az április 29-iki választmányi ülésben mutatta be a Dalegyesület zászlaját, mely általános tetszéssel találkozott. Elhatározták, hogy a zászlót minél előbb fölavatják és „keresztanyáknak“ a városból Amtmann Jenőné sz. Thüringer Anna, Beiloni An gyalné szül. Térfi Mária, Csetke Mihályné szül. Piargfly Jozefa Ghyczy Mátyásné sz. Pizzigalli Erzsébet, Konkoly Th. Balázsné szül. Szabó Erzsébet, Molnár Ádámné szül. Pelrovics Julianna, Pulay Kornélné szül. Bossányi Ilona, Száky Dénesné szül. Säy Thekla, Sárkány Ferencné sz. Takátsy Borbála és Ziegler Nándorné sz. Waurinetz Anna, a megyéből Konkoly Th. Elekné és Zámory Kálmánná urhölgyeket kérték föl. A zászlóavatási ünnepélyt junius 3-án d. u. 5 órakor a Hefler-féle szigeti kertben tartották meg, melyen Molnár Ádám tartotta a felavató beszédet. Az ünnepély lefolyásáról, sajnos, semmi részletet sem tudunk, sőt magának az ünnepélynek a jelzett napon történt megtartására nézve is csak az a meghívó ad közelebbi tájékoztatót, mely közreadja, hogy junius 3-án, d. u. 3 órakor a dalárda a vármegyeháza nagytermében hangversenyt tart és „a komáromi dalárda bátorkodik a t. ez. megyei és városi közönség szives részvétét zászlószentelési ünnepélye alkalmából rendezendő hangversenyre felhívni, mely Sipos Antal hirneves zongoraművész hazánkfia, Trux Hugó és Pisztory Géza urak, nemkülönben saját közreműködésével f. é. junius 3 án, délutáni 3 órakor a megyeház nagytermében fog megtartatni’“ Hangverseny után 5 órakor folyt le a zászlóavatási ünnepély, melyet Molnár Ád ám gyönyörű beszéde tett feledhetetlenné.

A beszéd megvan a Dalegyesület irattárában, amelyet ha olvasunk, valóban elragad lelkes hangjával és gondolatgazdagságával. Beszédében összehasonlítást tesz a külföld és Magyarország kultúrája között, mely a Nyugat védelméért állandóan folytatott harcok miatt nem fejlődhetett olyan mértékben, mint a nyugati országokban. Majd méltatta a dal- és zene művészetét és e két művészeti ág kultiválására hivatott egyleteket. A Dalárda azért szerzett be zászlót, hogy a lobogó alatt e szerény társulat a dalművészet ösvényén kitartó erővel előrehaladva, a szív- és erkölcsnemesítő eszméért lelkesülve, egykoron kitűzött magasztos célját biztosan elérhesse. Végül a zászlók jelentőségét emelte ki remek beszédében és fohászszerű szavakkal áldotta meg a lobogót.

A dalárda az ünnepély előtt tartott hangversenyen Kölcsey „Hymnus“-át, Egressy B. bordalát és magyar népdalokat adott elő. A nagy erkölcsi sikert azonban nem koronázta valami fényes anyagi eredmény, mert az elszámolás szerint mindössze 23 frt 65 kr. tiszta jövedelemmel zárult. Ezt az összeget pedig a csallóközi Ínségeseknek adta az egyesület.

Az 1866-ik évi rendes közgyűlésen a tisztikar megalakítását, eltéréssel az alapszabá" lyok idevonatkozó rendelkezésétől, három évre ejtették meg, vagyis 1869-ig megválasztották újra a régi tisztikar tagjait. Ez az eltérés azonban semtniképen sem szolgált az egyesület hátrányára, mert e választással a kipróbált erőket huzamosabb időre biztosította a közgyűlés a dalárda részére. De hasznos intézményt alapított meg ez a közgyűlés egy elemi daliskola felállításában is, melyben a zenei ismeretekkel nem biró működő tagokat heti két órán át bevezették a hangjegyek megismerésébe. Minthogy pedig ezzel Kopeczky karnagynak munkája szaporodott, mert az oktatást ő végezte, tiszteletdiját évi 200 írtra emelték s az ekképen előállott több kiadást a tagsági dijaknak 2 írtról 3 írtra való fölemelése utján fedezték.

Úgy ennek az iskolának, mint a korábbi elnöki komoly fölhívásnak érezhető eredménye

az lett, hogy az 1867-iki közgyűlésen tett elnöki jelentés szerint, „a működő tagok a nemzeti irányú dalok betanulása korul jelentékeny előmenetelt tettek.“ Ekkor a dalárdának 20 működő és 210 pártoló tagja volt.

Ezen a közgyűlésen igen meleg és közvetlen ovációban részesítették a dalárda szeretettől környezett, elnökét, Molnár Ádámot. Az elnök ugyanis Ogyallára tette át lakását és ezért tisztéről lemondott, azonban a közgyűlés nemcsak hogy nem fogadta el a lemondást, hanem a szeretetnek, ragaszkodásnak és bizalomnak határtalan és lelkes megnyilatkozásával vette őt körül és felkérte, hogy vezető tisztét továbbra is tartsa meg. Molnár Ádám az iránta tanúsított nagyfokú bizalomnak kész volt meghozni áldozatát, tovább is vállalta az elnökséget és a közgyűlés távolléte alatt az ügyek vezetésére Pulay Gézát másodelnöknek megválasztotta. Azonban Molnár Ádámot még az év júniusában városi tiszti főügyésszé választották és igy az egyesület vezetése továbbra is az ő kipróbált kezeiben maradt.

Ugyanezen közgyűlésen választottak elsőizben segédkarmestert Kreh Adolf zongoratanító személyében évi 60 frt tiszteletdíj mellett, Kopeczky tiszteletdíját pedig (időközben az elemi daliskola megszűnvén) 12 cs. aranyról 100 írtra emelték föl.

Nemsokára ismét alkalma nyílt a fiatal dalárdának arra, hogy az ország dalárdáival együtt működhessék. 1867. augusztus 11—12-én Aradon országos dalünnepélyt rendeztek, melyre a komáromi dalárdát is meghívták. A julius 28-án tartott választmányi ülés elhatározta, hogy dalosaink az országos ünnepélyen uj lobogójuk alatt megjelennek s az útiköltségek fedezésére 200 frtot szavazott meg. Az ünnepélyen Molnár Ádám elnök vezetésével a következőkből álló müködőkar vett részt: Kopeczky Ferenc karmester, Tátray József, Kiss János, Nemesszeghy Antal (I. Tenor), Mikos Nándor, Stetka József, Ratkovszky Gyula, Ströcker József (II. Tenor), Mihályi Ferenc, Kemenczky József, Zábránszky Ferenc, Kovács József (1. Bass), Kossár Dezső, Kiss Péter, Bognár János és Kreh Adolf (II. Bass). Akiket elkísértek még Podhradszky Antal zászlótartó, Vörös Benő, Szabó Gábor, Pulay Géza, Nérey Ferenc, Üveges Ede és Mike Károly pártoló tagok.

A dalárda az országos versenyen Beliczay Gyulának „Isten, te légy hazánk őre" c. hymnusát és magyar népdalokat adott elő és a jelenvoltak szerint, éneke általános tetszést aratott. Dijat ugyan nem nyert, de az aradiak nagy szeretettel és lekötelező előzékenységgel fogadták a komáromiakat, akik sokáig a legkedvesebb emlékekkel gondoltak vissza Arad városára.

A működökar ambiciója az 1868-ik évben ismét csökkent és újra elnöki figyelmeztetésben kellett részesíteni a tagokat. De a bajnak egyik oka abban is rejlett, hogy a működőkar tenorok hiján volt, ami természetesen a legjobb törekvést is megbénította. A választmány ezidőben tiszteletdijat: 4 cs. aranyat ajánlott fel Nemesszeghy Antal iparosnak, akinek szép tenorhangja volt, de iparában való nagymérvű elfoglaltsága megakadályozta, hogy kötelezettségének pontosan eleget tehessen ; de az aranyak ellenében az a föltétele volt, hogy az órákat tartozik pontosan látogatni.

Valami tartós eredménye azonban ennek sem mutatkozott, mert már a következő év december 11-én tartott választmányi ülésen az elnök azt jelenti, hogy a működő tagok részvétlensége miatt olyan helyzetben van, „hogy a felbomlás majdnem valóságos . . .“

Minthogy időközben a Hefler-féle Erzsébetszigeti kertet eladták, Podhradszky Antal, az egyesület egyik érdemes alapítója és zászló-