Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)
1923-09-22 / 114. szám
1923. szeptember 22. , Komáromi L&pok. 3 o dal. A többi választó kerületekben a pártnak szlovák osztá’ya és námet szárnya is fölényes győzelmet arai ot t a kormánypártokkal szemben és ma — bár a végleges adatok még hiányzanak, — a kérész* ényszocialista párttal, mint Szlovenszkó legnagyobb ellenzéki pártjává! kell számolnunk. A részletes adatok az érsekujvári választói kerül tböl a követk zök: Pozsony városa Mdsczkai járás Pozsonyi járás Somorjai járás Donaszerdfthülyi járás Komáromi járás Udvardí járás Párkányi járás Z«;!izi járás ÉM8* kújvári járás Lévai )árás Vágsallye, galán ai járás Ipolysági, kékkői járások 12629 3011 2250 7331 12 503 8413 5944 6740 3586 8773 7429 4520 11618 összesen 96748 A korraányközlések megtévesztésie alka! masak, mert nem a leadott szavazatok számát, hanem az elért mandátumok számát közük. Már p; disr más a választási szám várofb n, miDt falun és a vámosban sokkal töi>b szavazat szükséges egy raariUtumhoz. így Pozsonyban 900, Komáromban 247, egy kisebb falában pedig 40—50 az osziószám, amely képviselőt «d. A nagyvárosok : Por Sony, Kassa, Ér? „fenj vár, Léva, Nyitra, Bmsz eice.bánya, S em cbánya, Komárom sib. mind a kér sztényezock lista pártnak juttatták a legtöbb szavazatot. //. Komárom. A komáromi keresztény szocialista párt a választásból megerősödve került ti, mini Komárom számbelileg legnagyobb pártja Mii' a párt az 1920. évi képviselőválasztáson 2089 szavazatot kapott, addig most _____2^72 szavazat esett, reá, tehát 293 szavazattal több. A párt a reá esett katonaszavazatok nél kül is eléri 2043 számával a képviselőválasztás eredményéi. Noh'i a pártszerv zése a rendelkezésre Álló rövid idő folytán teljesen elkerülhető u> m volt, mégis ezret meghaladó számmal jelentkeztek Komárom választói a párt tagjai sorába. A szervezés munkája tovább fog folyni és mindazok, akik a pár)hoz tartozónak vallják magukat, szívesen fognak lépni annak kötelékébe Tekintettel arra, hogy a párt szózatainak a száma, az összes szavazatok 26% >» 209*el volt navyobb, mint a számban utána kövotk-zö 23 5% kommunista párté, az annak ítélt 10 ik mandátum elnyerése érdekében panaszt jelentett be a pórt vezetőség a választás eredményének téves kiszámítása miatt. Míg a képviselőválasztás alkalmával az j akkor legnagyobb szavazattal bíró szociáldemokrata pari 3100 szavazatot ért el a polgári partokkal i-zembi n, addig moat a kétfelé sza kadí kommunista és szocialista pártok 2826 szavazatával szemben 4995 szavazatot, tehát 2169 szavazattal többet képviselnek a szövetkezett ellenzéki páttofe. A koreszténysíocialista párt vezetősége elhatározta, hogy a többi ellenzéki pártokkal közösen kíván működni adudén városi közérdekű kérdé ben. Rokkaolak! Hadiözieeek és áivák! Nísm tűrhetjük, hogy mindvégig védtelen, ’^szolgáltatott prédái legyünk nyomoráságos balsorsunk kénye.kedvének I Velünk szemben mímeli muidenki az áldozatkész jóindulatot, mégis a könyörtelen közöay merev ércfalába ütközünk, mihelyt komolyan szóbavehalő tettre kerül a sor. Fájó csalódások árán tapasztalnunk kellett, hogy egyedül .i magunk erejére tárna szkodhatunk. Az adott keretek és lehetőségek között az országos szövetség kötelékében tömörülünk .--azdasági érdekeink érvényesítésére. Folyó hó 23-áo délelőtt 10 órakor, a Városháza nagytermében alakuló gyűlést tartunk, melyen a pozsonyi titkárságot központi kiküldött képviseli. Félkérjük rokkant bajtársainkat és az elesett katonák magara hagyott özvegyeit és árváit, hogy tömeges megjelenésükkel tüntessenek a szervezkedés múlhatatlan szükségessége mellett és adják bizonyságát annak, hogy & hányig és szűkkeblű gondoskodás folytán mélyen lesülyedt osztályh lyzetünkben megnyugodni, embertelen,.goudterhés életmódunkba beletörődni nem tudunk és nem is akarunk. Jól kiépített, hatalmas szervezet egyöntetű erejével, melyet .a háborús szenvedések kisértő emléke és a kővető sovány esztendők nyomasztó ínsége feszülésig fűt, kell kicsikarnánk a hadikárosultak ö szesége számára: kenyérbő, tisztes megélhetést! Bajtársi üdvözlettel: a Szervező bizottság. Cgyhdzmegyeí közgyűlés. — A komáromi ref. egyházmegye évi közgyűlése — Gyalókay László esperes ünnepélyes beiktatása — Ünnep a templomban. — Közgyűlés a Kollegium nagytermében. — Komárom, 1923 szept. 20. Lélekeme'ő ünnepi érzések között folyt le a kom'romi ref. egyházm-gye évi rendes közgyűlése, melyet szeptember 20 án, csütörtökön tartottak a he'ybeli református templomban, illetve a Kollégium nagytermében. A közgyűlésnek különös jelentőséget köic önzött az a körülmény, hogy az egyházmegye annak keretében iktatta hivatalába Gyalókay László uj eiperest, az egyházmegye e kiváló, nagy képzettségű lelkésztagját, kit az egyházmegye nagy szótöbbséggel emelt Szlovenszkó e legnagyobb éz legtekintélyesebb ref. egyházmegyéje élére. Ugyanezen közgyűlésen búcsúzott el az egyházmegye régi esperesétől, Tóth Kálmántól, ki 16 évig vezette a 48 egyházból szervezett egyházmegyét nagy bölcsességgel, igazi keresztyéni buzgósággal, minden ténykedésében egyháza javára és felvirágoztatására törekedve. A közgyűlés a nagy érdemeket a végzett maokához méuó módon megörökítette jegyzőköuyvéb n és a lelépő esperest az örökös tiszteletbe i esperesi címmel ruházta fel. A közgyűlésről a következő részletes jelentésben számol be tudósítónk: Az uj esperes fogadása. Gyalókay László esperest beiktatása alkalmával a komaromi ref. egyház meleg fogadtatásban részesítette. Az egyház küldöttsége, a komáromi szekeresgazdák festői csoportjával és & ref. ifjúság bandériumával fogadta a reggeli vonatnál Gyalókay László esperest, ki Balogh Elemér dunai kerületi püspök és Erdélyi Pál dr. egyházmegyei gondnok társaságában érkezett Komáromba. A vonatból kiszálló esperes előtt Gaál Gyula dr., a komáromi ref. egyház főgondnoka lelkes szavú, szeretettől áthatott lungu beszédbeu tolmácsolta az egyház tiszteletét, a fehérruhás lányok élén Vargha Mica üdvözölte az egyházfőt és Tárnok Eieitta díszes virágcsokrot nyújtott át m ki Sipulusz komor arcot vágott. — Mert a kőművesek szívják a szabadban. * Baráti lakomákon, poharazás közben, kirándulásokon vagy egyéb vidám társaságban nem szerette, tán a természete se tűrte a szomorú vagy épp tragikus hangulatokat. Úgy törte össze ezeket egy-egy megjegyzéssel, vagy ötlettel, mint a gyerek az üvegpoharat, mikor játékból a földhöz vágja. Sohasem tudnám elfelejteni azt a megható jelenetet, mikor a múlt század vége felé Szatmármegyében a Petőfi lábanyomán jártunk s odavetődtünk Erdődre, abba a kápolnába, a minek már csak néhány viharvert fala roskadozik ott, azt is mindenféle repkény kerítette a kezébe. A múlandóság szomorú képe az. Az egész nagy írói és müvésztársaság megilletődött a láttán és ez a szomorú, ez a borús kedv kisért tovább bennünket az erdődi Károlyi-féle park kacskaringós szerpentinájában, amelyen a nevezete., tóhoz értünk. Az egész utón, az egész társaság a kápolnarom méla hatását hordta a lelkében. Senkise szólt egy szót se. Mikor a tóhoz érkeztünk, váratlanul, majdnem meglepetésszerűen bukkant élőnkbe a szikla, amelyikre az örök dalt vésték: Álldogálok a tó pártján Szomorúfűz mellet .. . Itt, ennél a tónál irta Petőfi ezt a gyönyörű és bus dalt. És a tó ott volt előttünk ... és a szomorúfűz most is ráhajolt... És valamennyiünknek a szivében ott zokogott a halhatatlan dal és a szemünkben ott reszketett a könny. Vidám társaság, amely épp ahhoz a pillanathoz ért, hogy testületileg sirva fakad. Egyetlen hangot sem lehetett hallani. Csak sóhajtások reszkettek és bujkáltak köröskörül, a tóparton, a lelkekben. Mindenki a rózsaszínű I fátyolra gondolt, amiért valaki visszajön „a siri I világból, az éj közepén ..." És ebben a krij tikus pillanatban megszólal Sipulusz. Dal csendül föl az ajkán és vidám, kedves arcán jókedv ragyog, mig nagyot kurjant. — Befordultam a konyhára, Rágyújtottam a pipára! ... Egyszerre széjjelröppent minden szomorúság. Mindenki a dalba vág és cseng-bong a szóra a cserjék, a bokrok és a fák között vi • dáman áradó jókedvvel, mintha felszabadult szivek mosolyognának benne. A szomorúfűz komor mementóját egyszerre elfelejtettük és az az érzés lett úrrá rajtunk, hogy a vidámságban is velünk van Petőfi lelke. Bolondság volna gyászolni a — halhatatlant. * Vagy láttátok volna a gyerekek között! Mert ő azok nyelvét is értette. Pósa, ha csak szerit tehette, mindig elcsalogatta magával a gyermekestékre, amiken verseket, meséket és tréfákat szórtunk apró katonáink és kislányaink közé. Azokon az estéken is Sipulusz humora volt az uralkodó planéta rendszerint. Egyszer azonban váratlan eset történt. ^Sipulusz olyan mesét mondott, hogy a roppant gyermeksereg teljesen elszontyolodott. A színház érzékenyebb vidékeiről csöndes szepegés hallatszott . . . Sipulusz ugyanis azt mesélte el, hogy mindenki meghalt. A szöcskét megette az egér, az egeret a macska, a macskátjSipulusz bácsi és Sipulusz bácsit bekapta a Balaton királya ... A függöny legördült. Az apró népség megijedt. Micsoda ? Hát csakugyan ? Hát Sipulusz bácsi csakugyan oda van ? Ez sehogy sincs rendjén I És a háromezer gyerek tombolva követelte, hogy mutassák meg neki Sipulusz bácsit. Hogy él. Hogy a Balaton királya nem ette meg. Mert különben! . . . Föl kellett huzni a függönyt és megmutatni Sipulusz bácsit. Nohát, lássátok, itt van, nem halt meg, nem ették meg. Csak mese és tréfa volt az egész. Csakhogy nem addig van az! Ha nem ették meg, ha nem halt meg, hát mi történt ? Sipulusz aztán megmagyarázta< nekik. — Hát tudjátok, alighogy elnyelt a Balaton királya, belülről addig rugdaltam a hasát, mig egyszer csak a Balaton királya megpukkadt . . . Akkor azután kijöttem: itt vagyok, nincsen semmi bajom. Csak az, hogy most meg én vagyok éhes, mert én belőlem meg a macska szökött meg. De vacsorára megint jóllakom — túrós gombóccal. Erre aztán kibékültek és megnyugodtak a kicsinyek is. * Ultrasoviniszta magyar lélek volt. Még humorában is. Tréfás, vidám lelke szüntelenül mosolygott a magyarságra. Mert átérezte a humor nagy jelentőségét, azt, hogy ha a jókedv elfogy, akkor elfogy a magyar lélek és a magyar szellem is, aminek alkotó része. Két nagy iró élt benne : az egyik Rákosi Viktor, a másik Sipulusz. Az elsőnek a hangja, szava, érzése a legtragikusabb problémák és fájdalmak nemzeti harsonája, Mikor az Elnémult harangok-at és a Korhadt fakeresztek-et irta, a szive gyászruhában járt és — zokogott. És itt zokog most is — bennünk. De vájjon az a csodálatos derű, ami négy évtizeden át belőle ránk mosolygott, fölujul-e még valaha bennünk ? . .. Ki tudja, ki merne most valamit jövendölni! Annyi bizonyos, hogy szellemét és alkotásait nem viszi magával. S ahogy Bartha Miklós valaha olyan szépen irta neki: az a korhadt fakereszt, nem fakereszt, hanem ércszobor. Sipulusznak is, Rákosi Viktornak is.
