Komáromi Lapok, 1923. július-szeptember (44. évfolyam, 79-117. szám)

1923-09-01 / 105. szám

1923. szeptember 1.

»Komáromi Lap oft “

5 oldal

durvább erkö'csti emberek kedvtelése volt, a rendes polgárember pedig a saját házában épit tetett fiirőszobát. A lovagvárakban és kastélyokban nagy pompával rendezték be a fürdőszobát, de a polgárember, sőt a jobbraódu föidmves is nagv gondot fordí ott a felszerelésére.

Szokás volt a középkor vége felé, hogy a vagyonos ember nagyobb összeget hagyott a végrendeletében szerényebb módú embertársainak fürdőzésére. Gyakran számottevő ös zeget hagytak ilyen célra és tCbbezer ember fürödbetett a hagyományozott összegből. Még meg is vendégelték a megfüröszíött embereket, kiktől nem vártak egyéb viszonzást, csupán azt, hogy az örökhagyó lelki üdvösségéért imádságot mond janak.

A XVII. században, amikor sokféle fertőző betegség terjedt el egész Európában s a kevéssé gondozott nyilvános fürdöhazakban sok ember kapott veszedelmes fertőző betegséget, nagyon lehanyatlott a fürdőélet. Megtörtént 16Í4 ben egy nagyobb német községbeu, hogy valamennyi lakos su yos fertőző betegséget ka pott a nyilvános íürdőben, mert a köpü yöző szerszámot nem tartották tisztán. Későb >, ami kor ezeket a kellemetlenségeket elfelejtették az emberek, bmét fellendült a fürdőé et. De vala hányszor felvirágzott, gyorsan elkövetkezett a lehanyatlás is, mert annyira elfaju't ez a szükséges szokás, hogy az egyház kénytelen voit az erkölcs megvédése érdekében közbelépni.

A fürdőhelyekre, mint Königafeid di\ megjegyzi. régi időben is gyakran mentek az asszonyok komoly szükség nélkül, csupán azért, hogy a házi munkától egy időre megszabaduljanak. A régmúlt évszázadokon is megtették, hogy betegségeket színleltek, vagy megkérték az orvost, találjon ki valamilyen betegséget, hogy ürügyet kapjanak a fürdőbe utazásra.

A folyóban való fürdést több Ízben eltiltotta N-metországban az erkölcsrendőr >ég, még a XVIII. században is. A badeni fejr-dsiemség beD 173ö ban a lanitószemélyzetnek és az iskolásgyermekeknek is megtiltották a szabadban való fürdést. Olyan erős áramlat indult meg ellene, hogy Goethe is az ember ősállapotáórt rajongók őrültségének tartotta. Ebben a korban a ma- I gánlakásokban is ritka volt a fü»dő*zoba. Pa lotákban és kastélyokban is hiányzott. A versaillesi királyi palotában pl. szintén nem volt fürdőszoba. Csak a XVIII. szazad véeén kezdődött a modern fürdés, amely a XIX. század első felében már a fejlettségnek nagy fokára j jutott.

Steckenpferd-szappan

a rég ismert liliomtejszappan jeggyel, marad, mint azelőtt azon nők kedvelt szappana, kik súlyt helyeznek a bőr ésszerű ápolására.

Bevásárlásnál legyünk figyelemmel a „Steckenpferd“ védjegyre, valamint a csomagolásnál »Bergmann Co-, Tetschen“ aláírásra.

Minden szaküzletben kapható.

387

A hatvanéves Dalegyesület, j

A Komáromi Dalegyesület történetéből.

Irta Fülöp Zsigmond.

Nagy sikerrel szerepelt a müködőkar 1910. f május hó 15-én Érsekújvárt, az „Érsekujvári Rákóczi szoborbizottság“-gal karöltve rendezett hangversenyen. A hangversenyen Molecz mester vezetésével a férfi és vegyeskar hat énekszámmal vett részt, frenetikus hatást ért el minden egyes darabjával. Ifj. Nagy János alkalmi melodrámát szavalt Nagy Manci zongora kísérete mellett. A hangverseny csak megerősítette azt a jó hirt, mely a Dalegyesületet fellépése előtt megelőzte és tekintélyét nagyban fokozta a szomszéd város müértő közönsége előtt. Ugyanezen év junius havában az Országos Dalegyesület a király tiszteletére szerenádot rendezett, melyen a Komáromi Dalegyesület férfikara is résztvett a király előtt az ország minden részéből összesereglett 48 dalárda között. A feledhetetlen emlékű szerenádon több mint kétezer dalos működött közre és a királyi palota udvarán Stojanovits országos karnagy vezetése mellett a Hymnuszt, Szózatot, Hoppe : Remény c. és Gaál: Balatoni nóták c. szerzeményeit énekelték.

Az 1910 ik év zártával Zsindely Ferenc az egyesület nagy sajnálatára elnöki tisztéről lemondott, vele együtt a két alelnök Adler H. Vilmos és Peredi Géza dr. is távoztak az egylet éléről. Más irányban való elfoglaltságuk indította őket a lemondásra, de az elnöki jelentés szerint, befolyással volt arra az az elkedvetlenedés is, mely abból eredt, hogy odaadó törekvésük sem a müködőkar tevékenységében, sem az egyesület fejlődésében az általuk joggal megkívánt eredményt nem tudta elérni. Zsindely Ferencet a közgyűlés elévülhetetlen érdemei elismeréseid tiszteleti elnökké választotta és további nagyrabecsüléséről biztosította. A Dalegyesület e tényével önmagát tisztelte meg s azzal csak erősítette a benső kapcsolatot az egyesület és az érdemes tiszteleti elnök között, aki mindenkoron dísze marad a Dalegyesületnek.

Az 1911. évi közgyűlés Csajághy Károlyt választotta meg elnökké, alelnökké pedig Vidóczy Asztrikot és id. Nagy Jánost. Csajághy azonban Veszprémbe helyeztetvén, csak pár hónapig állott az egyesület élén, távozása után az elnökki teendőkkel Vidóczyt bízta meg a választmány. Ebben az évben újra felmerült az építkezés terve a választmány ülésein. Hogy téli mulatságok rendezésére is alkalmassá váljék az egyesület helyisége, szükségesnek mutatkozott megfelelő mellékhelyiségek építése. Tény az, hogy Komáromban akkor már igen is érezhető volt oly helyiség hiánya, melyben az idők haladásával fokozott igények kielégítést nyerhettek volna. Ezt maga a Dalegyesület érezte legjobban, mely több kísérlet után kénytelen volt téli estélyeit a város egyetlen, de éppen nem modern „Vigadó" helyiségében megtartani, ami a házi kezelésből eredő jövedelemnek nagyban ártott. Nem lehet tehát csodálni, hogy az építkezés e valóságos tengeri kígyója újra meg újra felszínre került és a város közönségére nézve is fontos kérdést szerette volna megoldani. Anyagi ereje azonban nem volt hozzá és igy a terv csak maradt, noha már az a gondolat is felmerült akkor, hogy a lakóházat értékesitsék és az igy befolyt összegből az adósság kifizetése után esetleges maradványból és egy újabb kölcsönből hajtsák végre a szükséges építkezéseket. A terv keresztülvitelében segítséggel lett volna a város is, amennyiben 50 évre gáz- és vizdijban beszámítandó segély címén évi 500 K. állandó járulékot biztosított az egyesületnek a megfelelő építkezés esetére. Azonban a terv kivitelét későbbi időkre kellett halasztani.

Ebben az évben a müködőkart újra szervezték, sőt a zenekart is kezdték összetoborozni, ez azonban nem sikerült.

Az egyesület müködőkara ez évben nem fejtett ki különösebb tevékenységet. A nyári estélyek, mint már évek óta állandóan, nem sikerültek, egyedül a farsangi estélyen jelent meg nagyszámú közönség. Ennek változatos műsora élénk vonzóerőt gyakorolt s a kitűnő szereplők: Frischmann Ella, Csóka Károly, Király Károly, ifj. Nagy János, de kiváltképen Wittek B. Zoltán és Baranyay József dr. arattak nagy tetszést. Nem akarunk ismétlésekbe bocsátkozni, de meg kell jegyeznünk, hogy Wittek B. Zoltán, Baranyay József dr., valamint Mészáros Károly éveken át ismételten igen dicséretes, önzetlen munkát fejtettek ki és szellemes, ötletes előadásukkal a közönség őszinte és megérdemelt elismerését vívták ki.

Az 1912. április 14-én tartott közgyűlésen az alapszabályokat módosították, e módosítással szervezték a rendes tagságot, mellyel az egyleti élet fejlesztését és anyagi gyarapodást kívánták elérni. A rendes tag három évi kötelezettséggel havi 1 kor. tagdijat fizetett és ezzel szemben az egylet estélyein — kivéve a műkedvelői előadásokat — a rendestag és családtagjai a belépődíj fizetése alól fölmentettek. Ugyanezen uj alapszabályok két jegyzői állást szerveztek, a választmány tagjainak számát pedig 40-re egészítették ki.

A közgyűlés elnökké Vidóczy Asztrikot, alelnökké Weisz Miksa dr.-t és id. Nagy Jánost, jegyzőkké Kollár Lajost és Csefkó Józsefet, ügyésszé Aranyossy László dr.-t választotta meg, a tisztikar többi tagjai a régiek maradtak, az uj választmányt pedig 40 taggal alakították meg.

Az 1912. év különösebb eseményt nem jegyzett föl, a működőkar a szokásos estélyeket megtartotta, de gyakorló óráinak legnagyobb részét a következő . évben megtartott veszprémi dalversenyre való készülődés foglalta le.

A Dánántúli Dalosszövetség 1913 junius 27—29. napjain tartotta Veszprémben X. versenyünnepélyét. A versenyen a Dalegyesület működőkara is résztvett és ezen szereplésével fennállásának ötvenedik évét is emlékezetessé tette. A működőkar a május 21-én tartott hangversenyen mutatta be a verseny gazdag műsorát, azonban nem nagy érdeklődés kisérte azt, ami a tagok nagy közönyét sajnálatosan kifejezésre juttatta. Ä működőkar junius 27-én érkezett meg Vidóczy Asztrik elnök és Molecz Tivadar karnagy vezetése mellett Veszprémbe, í hol a Rákóczy-téren az egyesületek zászlóit a veszprémi hölgyek megkoszorúzták. Másnap délután 5 órakor kezdődött a második csoport versenye, melybe a Dalegyesület jelentkezett. Ekkor adta elő a működőkar Francek Gábornak „Alkonyaikor“ c. kötött versenydarabját, precíz énekével nagy tetszést váltva ki a közönségből. Junius 29-én, délután a szabadon választott versenydarabra került a sor, amidőn a működőkar Révfy Gézának költői szépségekben gazdag „Balatoni rege“ c. hatalmas karát énekelte el igen nagy hatással. A Dal; egyesület működőkara abban a csoportban,

I melyben versenyzett, a második dijat — a I Veszprémi Takarékpénztár által ajándékozott ■ — bronzból készült gitáros nőszobrot nyerte ' el. A versenyben a következő tagok vettek részt: Bottay Kálmán, Bencsát Flórián, Csefkó I József, Czike Zsigmond, Gold Benő, Goldring Samu, Hodossy Károly, Kálnay Jenő, Király Károly, Kollár Lajos, Kovács Károly, Kathona : Ignác, Kalabusz István, Kurczmann Samu, Legáth József, ifj. Nagy János, Nemcsics Lajos, Pathó Flóris, Stenger Gusztáv, ifj. Sulacsik . Lajos, Szily László, Tóth Géza, Virágh Géza.

A dalversenyt követő balatoni kiránduló;

1 son is résztvettek a müködőkar és a kísérők,

| mely kedves emlékeket hagyott hátra a kirán- I dulók szivében.

A kultúrpalotának november 29-én tör: tént felavatási ünnepélyén szintén közreműköj dött a férfikar. Ez évben a rendes közgyűlés ifj. Schmidthauer Lajos orgonaművészt az egye| sülét tiszteleti tagjává választotta meg.

Az egyesület ez évben töltötte be fennállásának ötvenedik évét s bár egyik előző közgyűlés kimondotta, hogy az évfordulót az egyesülethez méltóképen megünneplik, e határozat végrehajtását — az elnöki jelentés szerint ' — az egyesületén kivül álló körülmények meg; akadályozták. Nem kutatjuk, hogy mik lehet- I tek e „körülmények“, de azt sajnálatosan kell ] megjegyezni, hogy az akkori vezetőség nem ; talált módot arra, hogy a csak kevés egyesület által megért jelentős évfordulót legalább egy jegyzőkönyvi határozat keretében megörökítette volna. Azt a nagy közönyt, melyet az elnöki jelentés ismételten panaszosan említ, talán el lehetett volna oszlatni, ha a vezetőség és választmány az egyesület nagy múltjához és megalapításának emlékéhez méltóan, egy nagyobb ünnepéllyel a Dalegyesület felé fordította volna a figyelmet.

Az elnöki jelentés igen meleg hangon emlékezik meg Molecz Tivadar karnagyról, aki 1913-ban töltötte be 25 éves működését az egyesületnél. Érdemei elismerésére külön ünnepély rendezését vette tervbe a müködőkar, azonban nem tudták megtartani, „alkalmas pillanatot“ vártak. Ez a pillanat azonban nem érkezett el, mert az érdemes karnagy 1914. tavaszán tisztéről lemondott és minden megkísérelt marasztalás dacára sem volt irábirható, hogy tisztét tovább viselje. Helyébe Bottay Kálmánt kérte föl karnagynak az egyesület, ki odaadó ügybuzgalommal fogott munkájához, de tevékenységében a közbejött világháború megakadályozta és csakis a háború utáni újjászervezés idejében fejthetett ki eredményesebb működést 1920-ig, amikor a karnagyi tisztről lemondott. Vele a Dalegyesület egyik legérdemesebb és legönzetlenebb munkása vált ki a vezetőségből.

Szomorú gyász érte 1913-ban az egyesü