Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-02-10 / 18. szám
1923. február LO. .Komárom! Lapofc“ 3. oldal. gyások mostanában jutottak az adózókhoz, s ellehet képzelni a szerencsétlen dézsmafizetö elképpedését, midőn az értéktárgy után, amely ma legjobb »selben 900 K-t ér, azt az adótételt kell fizetni, amit a dézsmakivetés előír. A lei 100:150 arányban szerepel az átszámításnál, holott ma ezért a nem is jegyzett devizáén 20 K-t kaphatni. Szembeszökő anomáliákat, tartalmaz a dézsám lörvéuy csakúgy, miut a teljesen használhatatlan hadikölcsötiiörvény. Különösen az értékelések szempontjából keli a dezsma törvényt á< dolgozni. A helyzet azért is nehéz, mert az adóhivatalok az értékeléseknél igen szigorúan jártak el. Gyakran és számosán panaszolják, hogy a passzívákat nem vették figyelembe, s azt is. hogy a becslési adatokat az adóalanyok nem kapták haladéktalanul kezükbe. Á becslési adatokat, fizetési terminusokat, késedelmi kamatokat, a fefebbezósi eljárást illetően oly hihetetlen rigorozitás nyilvánul mag a törvényben, hogy azok orvoslását csakis az egyes gazdasági érdektestületek kolfectiv fellépésével lehetne illetékes helyen nyaraltatni. Mivel a panaszok szinte egészben egyirányt mutatnak, az orvoslást nem lehetne nshéz megtalálni. Á város tehermentesítése. — Szükebb hatáskör — több kiadás. — A korszakot alkotó nagy megye-reform, a cseh centralizmus boszorkánykonyhájának főztje, eddig még mást nem juttatott a városnak, miufc amit a gözönfőtt gombóc adomájában a suszterinasnak, juttatott a knédüt. elfogyasztó majsztrom, a gőzt, az Ígérgetések légbuborékjait. A megye reform'ellen küzdő városi érdekképviseleteknek a reform ellen felhozott nyomós érveit rendszeresen azzal torkolta le a kormány s minden exponense, hogy a nagymegye rendszerrel a. varosok sok eddig elháríthatatlan kiadástól mentesítve lesznek. Mint nem egy dologban, obben a nagyhangú kijelentésben is tamáskodni kellett, mert a sok szórnom s magunk kárával fizetett tapasztalat újat, jobbat, üdvösedet a közigazgatás uj szisztémájától sem remélhetett. A város jelenlegi vezetése nem uj kézbe, de uj kezekbe került, s ha az eddigi munkásságát tesszük mérlegre, szomorúan kell megállapítanunk, hogy a mérleg sepernyöjéba dobott költségtöbbletet semmi áidáso-i intézkedés nem tudta helyrebillenteni. Természetesnek találjuk, bogy akik dolgoznak, a munkájukért ellenértéket is kapjanak, senki senkitől ingyen muukát nem kívánhat és a dolog térakad majd a cicák birodalmában különb legény is, aki megtanít rá. % Délutáni pihenés után. Van itt a Má!i néni birodalmában egy szoba, ahova csak ritkán osonhatok be. Igaz, félek is egy kicsit, mert ott áli az a szörnyű nagy cica óriási három lábán, rettentő fehér és fekete fogs it vicsorgatva. A két szemét gyufával gyújtja meg az úrnőm esténként, mellé ül s a fogait simogatja, billegeti rajtok ujjait és olyankor erősen dorombol. Talán azért nem szeretik, ha én bemegyek oda, hogy eine nyeljen engem. De én m* is beszöktem nrnöm után. ö a nagy cicát simogatta és énekelt hozzá. Nagyon jó volt hallgatni, de nem sokáig maradhattam ott, mert bejött Máli néni, felkapott a kis kékselyem székről és durván kidobott a másik szobába, úrnőmre is rákiáltva : — Miért nem vigyázol, Margit ? Ez a kis dög megint bejött utánad! Én leültem a rendes helyemre, a kis kopott divánpárnára s szerettem volna elfelejteni a néni durvaságát, de nehezen sikerült, mert sajgott a kemény keze helye a hátamon, ahol megmarkolta a bundámat. Ébren voltam hát és arra figyeltem, kik mennek el az ablak előtt. Egyszer csak a nyurga Jani urfit láttam meg, amint óvatosan vékony papirszeletet csúsztatott az ablak repedésbe. Nem látta senki, csak én... Betegen egy fáskamrában. Beteg vagyok és talán éhen is pusztulnék, ha a félfülii veres kandúr nincs ... De előröl kezdem. mészetéböl magyarázatot találunk arra, hogy a város szolgálatába beállított erők illő fizetést kapjanak. A kérdés csak az, hogy szükség volt-e az uj munkaerők beállítására. A városi költségvetésben mindig nagy rubrikákat foglalt le az alkalmazottak fizetési tétele, ügy tudta a város közönsége, hogy a felesleges alkalmazottak elbocsájtása révén a város tekintélyes összegű megtakarítást ért el. Ha közelebbről nézzük azonban az elbocsájtott alkalmazottakon elért költségvetési költségcsökkenést, sehogy sem tudjuk megtalálni a megtakarított összegeket, midőn az elbocsájtottakból is a város vezetősége négyet ismét visszavett s azonkívül a város uj vezetőségének 42 ezer korona évi j&vad&lmazást állapított meg. Tudva azt, hogy a városnak választott polgármestere joggal ragaszkodhatik illetményei folyósításához, a város vezetése az eddigi egy polgármesteri javadalraozáson felül ma még másik három polgármester fizetéseinek költségtöbbletével „tehermentesittetett.“ A városi központi hivatalba nyert elhelyezést, a polgármestereken, helyesebben starostákon kívül még a régi megyei alkalmazottak közül egy hivatalnok is, akinek évi javadalmazása eddig 10.800 K-ban állapíttatott meg, az uj rendszer tehát az első napon a városnak csekély 52.800 kor. évi többlet kiadást hozott újévi ajándéknak. Tudomásunk szerint az államalakuláskor kinevezett rendórfogalmazó, akit állami szolgálatba nem vettek át, ugyancsak a város központi hivatalában nyert már elhelyezést, az államosított rendőrségből és a feözségesitésből tehát ismét egy uj kiadási tétel, évente kb. 17—18 ezer korona emeli a városi közigazgatás budgetjét a fenti tekintélyes összegen felül. Hogyan megy tovább a tehermentesítés, azt a rendőrségi tisztviselők és alkalmazottak átvétele matatja. A rendőrségi tisztviselők közül senkit, a városi rendőrök közül kettőt vett át az állam. Mi lesz a rendőrségnek a tisztviselőivel, polgári biztosaival, kezelő személyzetével és az át nem vett huszonnégy rendőrlegénnyel, azt még nem tudni, de tény, hogy az igy elhelyezkedés nélkül maradtak száma meghaladja a harmincat. Ha az államosítást a joggal remélt formában vitte volna keresztül a kormány, ma nem okozna nehéz lelkiismereti és pénzkérdést ennyi, évtizedek óta becsületes munkában kipróbált, családos ember existeDciájának valami formában való biztosítása. A város vezetőségére súlyos feladat hárul e probléma megoldását illetőleg. Ha elbocsátja a tisztviselőket, vagy valamennyit átveszi, mindenképpen elviselhetetlen költséget A nyurga Jani az ablakrepedésba tette a kis papirszeletet. Én nagyon untam magam, fölugrottam hát az ablakpárkányára s észrevettem, hogy egy kis csücske kiáil a papírnak. Kieresztettem a körmeimet és lassan kapirgálni kezdtem a repedésben. Addig-addig, mig egyszer csak kikaptam a papirt, amit a nyurga urfi tett oda. Tudtam, hogy baj lesz belőle, de bárhogy akartam is. nem sikerült visszatenni. És bejött Máli néni. Elvette a papirt, két fényes üveget tett a szemére, majd dühösen sietve ment át a másik szobába, ahol kis úrnőm gyanútlanul énekelgetett.. Reszkettem a félelemtől, mikor hallottam Máli néni kiabálását. Azt az egy szót egész jól hallottam, hogy „illetlenség“. Szegény kis úrnőm! Hallottam azt is, hogy hangosan zokog : majd berohant hozzám s talán még haragosabban mint Máli néni, megragadta a bundámat, kidobott az utcára az ablakon át, mialatt rámkiáltott: — Takarodj, te utálatos állat! Mindennek te vagy az oka! Elárultál! Árván ödöngtem az utcán, néhányszor oda mentem a Máli néniék ajtajához, nyöszörögve könyörögtem, de hiába. Végre is egy alacsony nyitott ablakon bougrotfam. Egy homályos szobában találtam magam, majd egy nyitott ajtón át egy nagyobb szobába sárrantam, ahol az asztalon egy teríték volt. Éu nagyon éhes voltam ... és felugrottam az asztalra ... finom, párolgó rántotta volt a tányéron, melyből mohón ettem egy kicsit. Es lám! Egy pillanat múlva a nyurga Jani lépett be s elkiáltotta magát: hárít a város adózó polgárságára, mert a nyugdíj igényjogosultak nyugdijának likvidálása, akár nyugdíj, akár végkielégítés formájában, nagy és fedezetlen összegek kifizetését teszi szükségessé. A megkurtitott hatáskörrel felruházott városi administrációnak újabb 30 alkalmazottal leendő kiegészítésére alig látunk szükséget, ha a város vezetősége mégis alkalmazná őket, nem hihető, hogy felszaporodott munkák elvégezhetésére hivatkozással motiválná cselekedét, mint inkább a humanizmusra való hivatkozással, amely nem tehet ki családokat az utcára azért, mert a kormány a magyaroktól akarja megtisztítani a közigazgatás területét. Végre is egyszer szembe kell nézni az igazsággal és nyíltan állást kei! foglalni a város vezetőségének azzal a sok sovinizmussal, amely raig egyik oldalon demokratikus reformokat hangoztat, másik oldalon a házi demokrácia gyógyszerszámlájáfc a kilakoltatott, az erőforrásaitól megfosztott, adósságo.k tengerén evickélő várossal akarja megfizettetni. Ha a kormány érdeke, mert ina már nyílván látjuk a politikai erőszakos tendenciát a nagyzsupa rendszerben, a községesiíés, ha valóban tehermentesítést jelent a reform, akkor a közigazgatás szervezete nj formába öntésének költségeit, terheit, tehát az elbocsátottak kártalanítását is magára kell vállalnia. Álhumanizmus az, amely a város vezetőségét irányítja, ha a „béke kedvéért“ most a város amúgy is tulnagy adósságai mellé újabb kötelezettségeket vesz magára. A város végre is nem lehet felelős a községesitésböl keletkezett joghátrányokért s a város vezetőségének ma százszorosán kötelessége, hogy a „tehermentesítés“ váltóját a kormánynak prezentálja. A mai városi vezetőség nc-m a város kényszermentes akaratának kifejezője, minden demokráciát megcsufolőau nem a lakosság szabad választása révén került a bizonyára nem nagy irigylésre méltó városi kormánykerék mellé, igy kétségbe is kell vonnunk azt a jogát, hogy a városra oly terheket rakjon, amelyek nemcsak a mai válságos pénzügyi egyensúlyt bolygathatja meg, de amelyek még a jövő generációkra is az államot terhelő, s átvállalt kötelezettségek adósságát táblázza rá. A mai vezetőség az egyes pártok, (azaz, hogy őszinték legyünk, egyes pártok keretében, de nem kifejezett akaratából elhelyezkedett jószánaéku egyének) igen efemer értékű kompromissumoa alakult ki, ehhez azonban a város ős- és összlakossága a mai, rólunk-néikülünk intézkedések ÍDterreguumára jóváhagyását eddig még meg nem adta és a hozott határozatok végérvényű sanctiójához jogát magának fenntartani akarja. — Nézd csak mama ! Egy macska eszi az ozsonuámat! Erre, mint egy förgeteg, rohant be egy csúnya, sovány asszony nagy porzóseprővel a kezében. A sarokba szorított és folyton ütlegelve kiabált: — Kellett neked rántotta ? ! He !! Hát mit felelhettem volna ? ! Ha tudtam volna emberi nyelven, elmondtam volna, hogy milyen éhes vagyok. Mikor végre elfáradt a verésben, kihajtott az udvarra. Minden tagom rettenetesen fájt. A közelben egy nyitott fáskamra volt, oda húzódtam be. Fájdalmasan nyöszörögve töltöttem az éjszakát és sokat gondoltam kis úrnőmre s igen bántam, hogy elárultam őt. Mikor megvirradt, nagyon éhes voltam s a jó meleg kávé jutott az eszembe, de mozdulni sem bírtam a fájdalomtól. És ekkor lépett be a fáskamrába a félfülű veres kandúr, szájában egy hatalmas kövér egér ficánkolt. Mikor meglátott, kieresztette szájából az egeret, rátette a talpát s szélt: — Ah, hát maga is itt, van, szép Cirmos kisasszony ? — Éhes vagyok — nyöszörögtem, az egérre sandítva. — Hát magának adom a felét, — mondta nagylelkűen a veres kandúr — ha hozzám jön feleségül. Mit tehettem volna ? — Igaz, hogy a fél füle hiányzik, esunya és véu is talán, d* éhes voltam és beteg ... és ... talán ... nem is jó, ha a férjeknek két füle van ...
