Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-02-08 / 17. szám

2, oldal. „Komárom? Lapok* február 8. A közigazgatás zűrzavara nemhogy omladoznék, hanem nöttön nő, dagad, mint az árvíz. Ha az eddig se működött az óraműnek kívánatos pontosságával, azt a kon­szolidáció lassúbb folyamatával igyekeztünk megokolni. A konszolidáció azonban mérföld­­járó csizmával ugrott közénk a közigazgatási reform alakjában, melynek aknt betegsége most kezdi a kór tüneteit mutogatni. Igazán nem szükséges ahhoz semmi politikai elfogult­ság, hogy ezeket észrevegye, a betegség itt van köztünk, látja a legegyszerűbb ember is, hogy ügyeit nem intézik el, a falusi ember is, aki a közigazgatás szövevényeit csak a községházán tanulta eddig megismerni, ráeszmél arra a tu­datra, hogy valahol a gépben hibának kell lenni, mert az sehogy sem akar funkcionálni. Hiába szalad a községházára, ahol állami jegyzői hivatal működik, avagy megteheti az utat a járási főnőkké előlépett főszolgabíróhoz is, az ügy nem akar elintéződni, ha pedig el­megy a zsnpáni hivatalba és reá áldozza két­­három munkanapját, akkor tudja meg csak | igazán, mi is az a közigazgatási reform. így j van ez a községi illetőségtől elkezdve a gyám- 1 ügyi közigazgatásig minden közbeeső ágazatán ; a közigazgatásnak, az adó-dzsungelt ki is kapcsolva, mely egész külön bejáratú labirin­tus, ahonnan nincsen kijárat, csak ut az út­vesztőben jobbra balra, előre és bátra. A városi fejlettebb közigazgatás is csak j ebben a stádiumban van: se hús, se hal, se \ nem községi, se nem állami. Ahol valami köz­ségi önkormányzat-féle jog mécsfénye pislá­kolna ki belőle, azt az állami lehelet elfujja s a homály szürkületében botorkálunk tovább. Költségvetés alkotása lehetetlen, hiszen nem tudjuk a városi tisztviselők Eorsát, nem va­gyunk tisztában a rendőrség feladataival, a közegészségüggyel és a közigazgatás legfon- | tosabb ágazatával az adóüggyel. Minden téren ; hiányzik a rendelkezés, mely világosságot gyuj- j tana a sötétségben és vezetne bennünket. Ennyire előkészítés és minden megfon- j tolás nélkül még nem alkottak reformot talán sehol, mint ezt a közigazgatási reformot, amely az állami mindenhatóság elvét publikálva, fel­osztva egy országrész területét kisebb és na­gyabb egységekre az organizációban teljesen kimerült. Az a csekélység, hogy a közönség anyauyelvét nem tudó tisztviselők vették át a közigazgatás vezetését igen sok helyen, vagy az államnyelvet erőszakolják a szinmagyar te­rületeken, ahol azt senki sem érti, csak mint tüneti jelenség jöhet számításba a reform vég­rehajtása láz táblázatán. Az már szinte nem is jö a magánérdekek súlyos sérelme mellett számításba, hogy közérdekek is sérelmet szen­vednek, hogy van kisebbségi jog és nyelvtör­­vény, amely ennek a köztársaságnak egyik al­­kotmánybiztositéka. Nem tudjuk, hogy ez a betegség mikorra zajlik le és mikor válik esetleg krónikussá. Csak arra gondolunk fájó szívvel, hogy mindez, amit átélni vagyunk kénytelenek, mennyi pusz­títást fog véghezvinni magánjogaink, közsza­badságunk és létérdekeink terén, amiért senki sem lesz felelős. Pedig mindez, ami ennek a zűrzavarnak áldozatul esik, kárt és bajt okoz, mert haszontalanul emészt el energiákat, mun­kát állít meg és tartóztat fel, üzemi zavaro­kat okoz az egyén életében. Mivel pedig a közélet ezeknek az energiáknak és munkák­­nak az eredője, kétségtelen, hogy a közéleti károknak is okozója lesz a közigazgatási zűr­zavar, melynek pusztításait megmérni és ki­számítani előre nem is lehet. Olasz-magyar barátság. — A magyarok már lefizették a hadisarcot. — Mussolini nem ellensége Magyarországnak. — Olaszország érdeke egy erős Magyarország. — Olaszország fegyverrel is megakadályozza Magyarország megszállását, sőt a korridor meg­kísérlését is. — Egy olasz diplomata nyilat­kozata. — Már a háború alatt is felcsillant az ola­szok szimpátiája a magyarság iránt bizonyos tényekben. Sok olasz fogolytáborban a magyar hadifoglyokat megkülömböztetett jó bánás­módban részesítették. A nagy összeomlás után pedig mind több és több tanujelét adták an­nak, hogy a magyarokat nem gyűlölik, sőt rokonszenveznek vele. Romaaelli olasz ezredes < budapesti tartózkodása még jobban megszilár- ‘ ditotta az olasz-magyar barátságot. A soproni népszavazás lehetősége és hogy Magyarország í Burgenlanditól területeket kapott vissza, azt kizárólag Olaszországnak köszönhetik a ma­gyarok. Olasz-magyar kereskedelmi kamarák, jj pénzintézetek, tudományos társulatok, tanul- \ mányutak egymás után alakultak, illetve tör- \ téntek, amelyek a kapcsolatokat szorosabbá tették. Már arról is beszéltek, hogy az olasz- j magyar unió is a megfontolás tárgyát képezi. ■ Nitti volt olasz miaiszterelnök sok-sok * beszédében, cikkében, nyilatkozatában és köuy- jj veiben a magyarság iránti rokonszenv száz \ és száz megnyilatkozásban található fel. Éppen azért nagyon lelni tötte a magyar 1 politikai élet szereplőit az otasz miniszter- | elnöknek, Mussolininak az a kijelentése, hogy jj a kisantant által forszírozott magyar jóvátétel- f bői Olaszország is követeli a miga részét. Ez I a kijelentés nagy csalódást és kiábrándulást \ idézett elő a magyar közvélemény azon részé- \ ben, amely csak felületesen nézi a dolgokat j és amely nem ismeri azt a politikai fogást, hogy a diplomaták rendesen mást tesznek, mint amit mondanak. A dolgok mélyére leha­tolni tudók is tudták, bogy Mussolini nem úgy érez, mint ahogyan a jóvátételről beszélt. Erre nézve legeklatánsabb bizonyiték ez a nyilatkozat, amelyet egy Bécsben megfordult j olasz diplomata mondott egy magyar ujságiró j előtt, amely alkalmas arra, hogy az olasz- | magyar barátság körül felmerült disszonáns ; hangokat egy csapásra elnémítsa. A nyilatkozatból pár szemelvényt közlünk > az alábbibkban: — Személyes tapasztalatok alapján állit- ; hatom, hogy a jóvátétel lidércnyomásként ne­hezedik az egész magyar közvéleményre. Az aggodalmat hatalmasan fokozta Mussolininek az a kijelentése, hogy Itália nem mondhat la a Magyarországról neki járó jóvátételről. Ez i a nyilatkozat kétségtelenül megkönnyíti azon magyar politikusok munkáját, akik pártszem­pontból gyöngíteni igyekszenek az olasz-magyar barátságot és csalódást okozott azok táborá­ban, akik az olasz fasizmus liat&lötaraj utasá­hoz nagy reményeket fűztek. Az olasz közvé­leményben mind mélyebb gyökeret ereszt az a felfogás, hogy a Németországra kivetett 120 milliárd márkával szemben Magyarországot, melynek lakossága csak egy nyolcadrészét teszi ki a német birodalom lakosságának, logikusan csak 15 milliárd korona jóvátételre lehetne kötelezni. Tizenöt milliárdot pedig már kiszol­gáltatott Magyarország, sőt azok a javak, amelyeket a román megszállás és a cseh el­kobzások folytán elvesztett Magyarország, en­nél sokkal nagyobb értéket képviselnek. A pécsi szénbányák termelésének felét j már egy év óta Jugoszláviába szállítja a repa­­rációs törlesztés fejében és már két ízben adott Jugoszláviának tekintélyes mennyiségű állatállományt. Magyarország, még azt sem tudva, hogy mennyit kell fizetni jóvátétel cí­mén, az utódállamoknak már jó idő óta nyers­anyagot, ipari termékeket és állatokat adott, j amely talán el is érte a Magyarországra ki­­j rovandó összeg nagyságát. Mussolini kijelen-Ítése egy elv hangoztatása volt, amelyet egy kormányfőnek meg kellett tennie és amely szerint kétséget nem szenved, hogy Olaszor­szágnak joga van a neki járó kártérítéséhez. | Ez azonban nem zárja ki azt, hogy Olaszor­szág és Magyarország között ebben a kérdés­ben kölcsönös megegyezés jöjjön létre. Ez kereskedelmi tranzakciókhoz és a jövőben meg­valósítandó gazdaság kombinációkhoz vezet, de egyben elkerüli azt, hogy a szláv államok ká* zust csináljanak abból, ha megtudják, hogy az olasz kormány minden neki járó kártérí­tésről egyszerűen lemondott. Alapos az az aggodalom, hogy a jóvátétel címén Magyar­­országra rovandó megterhelés maga után vonná az ország gazdasági összeomlását és Itáliának nem lehet érdeke, hogy Magyar­­ország is arra a sorsra jusson, amelyikre Ausztria jutott. Olaszországnak egyenesen ér­dekében áli egy erős, szilárd alapokon nyugvó Magyarország, amely az Adria felé törekvő szlávsággal szemben ellensúlyként szerepelhes­sen. Ezt a számottevő gazdasági és politikai faktort tönkretenni egyet jelent legyengíteni, mitöbb megsemmisíteni politikai funkciójá Középeurópában. Bizonyos, hogy Mussolini en üek teljes tudatiban van ás ezért bizonyosak lehetnek Magyarországban afelöl, hogy ha & magyar reparáeió prioritása Olaszországnak jut, ez a kérdés nem jelent oly katasztrófát Magyarországra nézve, amilyennek ma lásjak. A magyar-olasz barátság nem tartalmatlan jel­szó, nem pusztán hangulatkeltésre száut frázis, hanem & körülmények által diktált szükséges­ség. Nagyfontossága kérdésekben találkoznak az olasz és a magyar érdekeit és ezt Itália vezető államfórfiai teljes mértékben méltányolni tudják, arról Magyarország m eg fog győződni 1 — fejezte be nyilatkozatát az olasz diplomata. Alig hangzott el a fenti nyilatkozat, Magyarországnak tényleg hamarosan alkalma volt meggyőződni az olaszok támogatásáról. Prágában és Belgrádban ugyanis újra kifőzték a csehszlovák—jagoszláv korridor tervét, amely szerint Jugoszlávia bevonulna osztrák területre Karinthilba és Stej Írországba, hogy azt meg­szállja. Csehszlovákia viszont osztrák és ma­gyar területeket szállna meg é3 igy csatlakoz­nék a jugoszlávok korridorjához. Az olaszok az első hírre minisztertanácsot hívtak egybe és a leghatározottabban állást foglaltak a terv ellen. Megírták már a lapokban, hogy a kis­­antant B mesék kezdeményezésére egész Csoukamagyarországot megakarták szállni. Ezt azonban az olaszok kereken elutasították. Ez az elutasítás, illetve bele nem egyezés azon­ban nemcsak gyenge szó volt, hanem a leg­­ridegebb visszautasítás, ami abbói is latható, hogy a legtekintélyesebb olasz lapok félreér­tést kizáró nyíltsággal jelentik ki, hogy Magyar­­ország megszállását, vagy a korridort Olasz­ország nem tűri, és ha kell, azt fegyveresen is magakadályozza.________________________ A jövedelem adó. Bizonytalanság a kettős adóévi periódusra ki­vetett adó felebbezése körül. Az adózási politika iránya ma az egysé­gesítés felé halad ; az eddigi általános kereseti adó az általános jövedelmi adó kereteiben kap elhelyezést. Az 1918. évi 65. sz. törvény azon­ban, amely az adó kontingentálását szabályozza, át meg át van fűzve változtatásokkal, módo­sításokkal, helyesbítésekkel, azokban a uoveilá­­ris rendeltekben, amelyek a törvény megalkot tása után napvilágot láttak. A laikusnak, msr­­hisz ma minden adózó laikus a törvények és rendeletek útvesztőjében, kettős nehézséget okoz ezekből a kiváuatos adószisztémát kihá­mozni. A fennt idézett törvény 6/1. §-a az 1819/19. évre az 1917-es kereskedelmi évet jelöli meg intézkedési alapul. Az adótételek megállapításánál az 1917. évi közép jövedelem határát veszi figyelembe, az ez évben keletke­zett vállalatoknál pedig 12 üzemhónapban előre­látható kereseti mérvet. Ez a rendelkezés el­lentétben látszik lenni a személyadó törvény 36 § ával, ahol iránytadó periódusnak a min­denkori megállapítást megelőző, július l-iől junius 30 ig terjedő időpont van megjelölve. E szerint tehát az iránytadóidötartam nem ka­lendárium, hanem üzleti év. Az iránytmegjelölő időtartam vége és a kővetkező kivetési idő­tartam vége és a következő kivetési időtartam kezdete között egy féléves intervallum marad fenn. Minthogy a 65. sz. törvény 61. § a az 1918/19 évre az 1917-es évet jelöli meg adó­zási periódusnak, ez az idő az év januar 1-tól december 31-ig kell, hogy szamitíassék. Prak­tikus szempontból a kivetési alapul számított periódus igy az egyes vállalatok helyzetét ne­hezíti meg, mert igen sok vállalat nem a kalendáriumi évet, hanem üzleti évet veszi mérlege elkészítésénél alapul. Az adótechniká­nak a törvényben nem eléggé világos, sőt ket­tős érteimet adó rendelkezése következtében nem egy vállalat túladózás veszélyének tehe­tett ki. Hasonló homály tapasztalható az általá­nos jövedelmi adópótlékot illetően. Minden esetben a jövedelem adózas kezdete a vállalati működés első negyedévétől számittatik, itt is levonva azt az időt, amelyben a vállalat még nem működött. A jövedelemadó osztályba so­rolás csak a legközelebbi kivetési időben tör­ténik. Addig az uj vállalat nem az adókivatő

Next

/
Oldalképek
Tartalom