Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-06-30 / 78. szám
1923. junius 30. „Komáromi Lapok." 5. oldal. vergődni sehogy. Mosta Városi Színházban iskolás gyermekek egy iskolai játékot adnak elő; hasson oda Beöthy Lidia, hogy az édesapja meghallgassa ezt a muzsikát. Beöthy László, amikor ezt a levelet a leánya megmutatta neki, azt mondotta : — Menj ei lányom te és hallgasd meg te azt a muzsikát, ha már téged kértek fel protektornak. Beöthy Lidia elment hát a Városi Szia» házba, meghallgatta Losonczy Lajos zenéjét és ölreferálta az édesapjának tapasztalatait. Erre aztán Losonczyókat meghívták a vezérigazgató lakására, majd pedig — miután most már ő is hallotta az uj zeneszerző muzsikáját — tegnap délre a Király- színházba hívta őket Beöthy, hogy barátai és munkatársai — akiknek véleményére a Unió vezérigazgatója nagyon sokat ad — szintén megösmerkedjenek Losonczy Lajos müveivel. És itt el kell mondani, hogy Losonczy Lajos kálvinista pap és hittanár az V, kerületi állami főreáliskolaban. Újpesten lakik, szerény és szegény ember, aki egy évvel ezelőtt nősült. De ei kell mondani azt is, hogy attól a perctől kezdve, hogy Losonczyné megütötte a zongorátés Losonczy muzsikájának első taktusát eljátszotta hegedűjén, a hallgatóság ki nem jött az áimélkodásból. Losonczy Lajos valóságos melódia forrás : csak úgy ontja a nótáját és a ritmusa, a technikája, a harmonizálása msrőben uj, érdekes, finom és hatásos. Kacsóh Pongrác óta nem tűnt fel a magyar színpadon ilyen talentum. A muzsikája az első hallásra az ember fülébe és szivébe fészkeli magát, szinte érzi a hallgató a szöveget, pedig egyelőre szövegtelenek ezek a dalok, táncszámok, keriDgők, áriák és indulók. Hallottunk egy keringőt, amelyet Lehár Ferenc legjobb éveiben is büszkén vallhatott volna a magáénak ; hallottunk szines és eleven melódiákat, amilyeneket Buttykai Ákos szerzett; indulókat, amelyek Strauss Oszkárra emlékeztetnek. Aki ezeket a zeneszámokat irta, szerényen és elfogódva áll a zongora mellett, amikor felhangzik a taps; a a felesége pedig kipirult arccal és boldogan mondogatja : — Én mindig mondtam ... én mindig mondtam ... Amikor pedig véget ért ez az intim bemutató, Beöthy László átvitte Lo3onczyékat Lázár Ödön igazgatóhoz, ahol aláírták a szerződést és fölvették a 200.000 koronányi előleget. Magyarországon, de az egész világon aligha voltak boldogabb emberek epillanatban, mintLosonczyék. A librettókat Beöthy László szerzi meg majd Losonczy Lajosnak, aki éppen úgy tűnt fel, mint annak idején Kac3Ők Pongrác, mert a »János vitéz« szerzőjére is egy iskolai előadáson lettek figyelmesek s akinek a felesége most éppen a Kacsőh PoDgrác zongoráján — amely ott áll a Beöthy szobájában — játszotta el az ura kompoziciőit. A közönség pedig legközelebb szintén meg fog ismerkedni az uj magyar zeneszerzővel, akit — Beöthy Lidia fedezett fe. fl kiásott Karthágó titkaiból. (Emberáldozatok. — Halál az első szülöttre. — Moloch és Tanít istenek kiásott templomai. — Eddig ötezer emberáldozat emlékét találták meg.) Néhány hónap előtt egész világ érdeklődése Egyptom felé fordult, ahol sikeres ásasások TatanKhamennek, a zsidók Egyptomból való kiűzetése idején élt fáraónak, sírját tárták fel és páratlan gazdagságú művészi és még megfejthetetlen tudományos értékű műkincseket hoztak napvilágra. Lord Carvarnonnak, a sirok felfedezőjének titokzatos halála és Howard Cartemek, a tudós kutatótársnak rejtélyes körülmények között történt súlyos megbetegedése & Nilusvölgy babonái felé irányították a tudományos kutatásainak eredményeivel keveset törődök figyelmét is. Ugyanekkor azonban mindenki megfeledkezett azokról az ásatásokról, melyeket Kisázsia partjain jelentettek az ókori Karthágó emlékeit kutató amerikai tudósok. A Karthago körüli ásatásokat vezető amerikai expedíció élén Byron Kuhn áll, aki hosszú tervszerű munkájával meglepő eredményeket ért el. Legújabb és legnagyobb jelentőségű felfedezése Tanit isten templomának kiásatása, mely nemcsak rendkívüli szépségével tűnik ki, de kulturtörténalmi tudásunkat is érdekes, uj adatokkal gazdagítja. Tanit istennő templomának felfedezése ugyanis megerősíti azoknak az ókori mondáknak valódiságát, melyek a karthagoi emberáldozatokról fennmaradtak, melyeknek azonban a tudomány eddig nem hitt. Több mint egy évszázada annak, hogy a régi Karthágó területén ásatásokat kezdtek ott, ahol most régi emberáldozatok nyomaira jöttek. A kutatásoknál ókori Írók geográfiái adataihoz tartották magukat, melyek azonbau gyakran tévesnek bizonyultak. Megbízhatók voltak azonban az áldozások módjára, céljára és jelentőségére vonatkozó állítások. Nagy nemzeti szerencsétlenségek idején, mint pestis, dögvész, tartós szárazság stb. kiválasztottak Karhagóban az előkelő számmá-usk gyermekei közül néhányat: a legfiatalabbakat és a legszebbeket, akiket azután pompás ünnepségek között a templomba vezettek. Gyászénekek dallamai, gyantás fák füstölgése mellett, virágokat szórva rájuk, áldozták fel a papok az ártatlan gyermekeket borzasztó istenségüknek, Molochuak. Amig Moloch a fiatal, szép gyermekek vérét követelte magának, addig Tanit, a halvány arcú istennő, kinek áldozati templomát most találták meg, azok hamvakban lelte kedvét. Templomában számos hamvvedret találtak, melyek az oltár körül körben voltak elhelyezve. Az ásatások eredményeképp eddig Karthágó egész területén 5000 hamvveder került elő, melyek a rajtuk levő és Tanit istennőnek szóló ajánlati táblák föürásai révén, az archeológia jelentős gazdagodását eredményezték. A táblák legsablonosabb és elmaradhatatlan befejezése : „Tanit istennő és Baál Amon istennek, kiket dicsőit N. N.“ Egyetlen táblán sem találtak azonban hivatkozást az urna tartalmára. A kutatások azonban megállapították, hogy kisgyermekek, többnyire újszülöttek hamvairól van szó. Az urnák egy része tevék és kecskék csontjainak maradványait tartalmazza. A tudósoknak az a föltevésük, hogy ilyen esetekben oly családok áldozásainak bukkantak nyomára, kiknek nem volt gyermekük, vagy akik megváltották magukat a papoknál a gyermekáldozat alól. Egyes tudósok annyira menuek követkéz tetőseikben, hogy szerintők az első gyermek feláldozása a régi karthagóiak vallásos kötelessége volt, hogy igy a későbbi gyermekek részére isteneik áldását biztosítsák. Ezeknek a borzalmas célra szolgáló templomoknak architektonikus szépsége újabb bizonyítéka annak, milyen magas fokon állottak egyes művészetek az ókori Karthágóban. A kiásott műemlékek között páratlan szépségű az „ezer csöbör szökókutja“ a pun művészet legegyénibb díszítéseivel halmozva. A szökőkút óriási medencéjéből merítettek vizet Útjukra a pun tengerek hajósai. A viz messzi hegyeken levő cisternákbö) földalatti boltozott folyosókon jutott el a szökőkuthoz. A földalatti vízvezeték barlangfolyosóinak díszítése hasonló a földalatti temetkezési helyek dombormüveihez, melyeket már régebben föltártak. Mély földtakaró alól előkerült a pun mauzóleum eddig legtökéletesebb építkezése. K&rth&gó közelében, Douggában, a régi Thugea területén ásták ki, háromemeletes, 66 láb magas, piramis alakú torony koronázza. Lyd pun felírásod kövei a londoni Brittiss Museumb* kerültek és nagyrészben megfejtésre várnak. Komáromi leveleli. Kedves kis haragosom, aki elfogott az utcán és számon kérte, hogy nem tartottam be az ígéretemet. „Lesz még Csicsón bucsuu, — mintha csak ezt mondotta volna szemrehányó kedves szavával. Csalódottan tette le múlt szombaton a K. L.-t. Kitűnt, hogy a jó öreg Faun, aki erkölcsi prédikációkat tart eleveneknek és holtaknak, rövid és hosszú hajuaknak, nem is olyan jó, nem is olyan szent, hanem egyszerűen képmutató Farizeus, aki megígérte magának „Kis haragosomu, hogy egyenesen Magához ir egy Faun levelet, elfeledkezett Magáról és a levélről. Ez Magácskának a súlyos vádja ellenem. Sokszor azért nem teljesítjük mi ravasz Faunok a tett Ígéretet, hogy meggyőződjünk arról, hogy tényleg kedves dolog lett volna-e az illető előtt, ha beváltjuk az ígéretet? Ha egy szót se szólnak érte, akkor örülhetünk, hogy elmulasztottuk az ígéretet, mert úgy se sokra becsülték volna azt. Ellenben, ha számon kérik tőlünk, ha kissé neheztelnek érte, akkor pótló lag igazán érdemes tűzön-vizen keresztül beváltani az Ígéretet. A mai képmutató, üresen udvariaskodó világban, csupa udvariasságból annyi mindent megígérünk és megigértetünk, hogy öt percre rá egyik fél se tudja, hogy miről is volt szó és az egyik fél bámulna legjobban, ha beváltanák az ígéretet, hogy mit is akar az illető, mert hiszen az igéretet^még az is elfeledte, akinek tették. Mi ravasz Faunok pl. nem megyünk el minden meghívásra. Akarjuk előbb tudni, hogy hiányoztunk-e ott valakinek, vagy valakiknek, észre veszik-e távollétünket ? Mert hát nem szomorú-e az illetőre nézve, ha közte és egy másik meghívott között ilyen párbeszéd folyik le: — Pompásan mulattunk Ipszilonéknál. Miért nem voltál ott? — Hiszen ott voltam. Még köszöntöttük is egymást. Vagy: — Hogyan ízlett neked Zéjéknél a vacsorán a nyulgerinc ? — Hiszen én nem voltam ott. — Neeem? Pedig szentül hittem, hogy velünk vacsoránál! Vannak ugyanis emberek, akiket se akkor nem vesznek észre, ha jelen vannak, se akkor, ha nincsenek ott. Ne tessék azonban azt hinni kedves Kis haragosom, hogy engem nagyon megbüntetett azzal, hogy az utcán elfogott és számon kért. Sohasem kívánok kellemesebb elfogást, útonállási és számonkérőszéket. Mert az utcán a Faunt annyian elfogják, megállítják, megszólítják, hogy annak se szeri, se száma, s ezek nem mindig olyan kedvesek, mint a maga utonállása. Tessék csak ide figyelni és tessék elszörnyüködni, hogy mi minden történik velem, amig én a Tolnai-utcától, a lakásomtól a kultúrpalotáig vagy a nyomdáig eljutok. Itt leirom egy ilyen utamat. Nem a legmozgalmasabbat, mert arra nincs hely és idő, csak egy közepes napomat. Tehát hétfőn reggel ez történt velem: Három mama és négy papa azért állított meg az utcán, hogy a kisleányuknak és a kisfiúknak, Dundikének, a Bömbölkének, a Ducinak, a Lucinak, a Bucinak és a jó Isten tudja milyeneknek írjak egy köszöntő verset, amelyet az iskolai záróünnepélyen elszavalnának. Mindegyik szülő hizeieg, hogy „mivel olyan gyönyörű verseket tetszett már Írni, hát bizonyára ez is szép lenne, hadd pukkadozzanak a többi szülők, hogy az én kis gyermekem milyen szépet szavalt“. Szóval mind hizelgett. Attól pedig irtózom, mint az ördög a tömjénfüsttől. Csak egy kezdte volna igy: „Mondta az uram, hogy magát Faunt, kérjük meg, hogy Írjon ilyen verset, de én azt mondtam, hogy tud is olyat irni az a vén öreg Faun",— bizony isten erre dühbe gurultam volna, csak azért is megmutattam volna, hogy tudok még. De egy se gondolt arra, hogy igy becsaljon a csapdába. Megjegyzem, hogy a jövő iskolai év végén már ezzel a trükkel se lehet nálam dolgozni, mert hiszen én árultam el ezt a tippet. Menjünk tovább. Igazán nem tudom megmondani, hány anya, nővér fogott el az utcán és a női hízelgés arzenáljával fölvértezve arra akartak rábírni, hogy a nyomdában készülő iskolai értesítőből tudjam meg titokban, hogy a fiuk, a teslvérjük, a rokonuk, milyen osztályzatot kapott. Akinek Monostoron szőlője van, mind azzal kezdte: — Mondtuk is tegnap este, hogy majd meghívjuk a kedves Faunt is többször a szőlőnkbe, át Monostorra. Ezt válaszoltam: — Nincs kérem útlevelem. Épen ma, szt. Péter Pál napján ülöm meg jubileumát annak, hogy épen három hónapja adtam be az útlevél meghosszabbítási kérvényemet. A döntő faktorok bizonyára most gombjaikon számolgatják, hogy adjunk-e Faunnak útlevelet, vagy sem? És tetszik tudni, az állig begombolkozott embereknek a kabátján fene sok gomb van ám, hát ki tudja, hogy még hány hónap múlva érnek el az utolsó gombig és ki tudja, milyen eredménnyel? és ha nem tetszik nekik az eredmény, ki tudja, nem csinálnak-e ellenpróbát ? és nem mondják-e, hogy kezdjük újra? De tessék elhiuni, a könnyekig meghat engem ez a kiszolgálás, amelyre ha nem is lehet iámon-
