Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-05-05 / 54. szám
2. oldal. „Komáromi Lapok 19' 3. május 5. gyár vezető államférfiakat a francia hivatalos körök igen szívesen fogadták és a francia sajtó is több jóakaratot és megértést látszik tanúsítani Magyarország iránt, mint eddig. Bethlen gróf miniszterelnököt a francia köztársaság elnöke és miniszterelnöke már a megérkezése utáni napon fogadta, amely körülményből a nyilvánvaló jóakaratra lehat következtetni. Az államférfiak tárgyaltak a jóvátételi bizottság több tagjával ás, akiket Magyarország gazdasági helyzetéről behatóan tájékoztattak és vázolták előttük azokat a terveket, amelyek szerintük alkalmasak lehetnek arra, hogy a magyar korona romlása következtében keletkezett gazdasági és pénz- i ügyi nehézségeken enyhítsenek. ' = Mégis Pasic* az uj jugoszláv kormány feje. Az egész világ tudomásul vette már egyszer j Pasicsnak a politikától való visszavoeulási szán- « dókát, azonban ez csak ideiglenes volt. A jugoszláv \ belpolitikára nézve, úgy Játszik, nélkülözhetetlen jj a hires balkánpolitikus személye, mert a király jj újból megbízta őt kormányalakítással. Pasics egy j radikális homogén kormányt alakított, amelyben 5 négy miniszter kivételével, akik a választáson ■ megbuktak, valamennyi miniszter megtartotta ? a tárcáját. Az uj kormány már letette az esküt a király kezébe. Hogy az uj radikális kormány élete milyen hosszú lesz, azt egyenlőre nem lehet tudni. A Pasicshoz közelálló Tribuua jóslata szerint legkorábban az ősszel, de sokkal valószínűbb, hogy a jövő év márciusában uj választások lesznek. I Utleuél uisumoí minden államba a leggprsabban és legolcsóbban megszerzek. Pidékl megbízásokat a leggyorsabban elintézek, mintán hetenhint háromszor megg küldönc, Prágába Gjárási dij 25 korona. cím: bászló Zsigmond Bratislava (Pozsony) Szépiak-n. 12. sz. L. Ne bántsd a másét! Irta: Wiedermanné Dallos Margit. Ketten ültek a fürdőpark színes, pompás virágágyai között: egy telt, fehérarcu leány és egy könnyüjárásu fiatal asszony. A leány játszva tépegette a kezében levő akáclevelet s az aszszony figyelte. — Nos ? — fordította fejét a leány felé, amikor az végre eldobta a lekoppasztott levélszárat — mi az eredmény?... szívből?... igazán?... A leány fölkacagott. Egy kissé hiú és öntelt volt ez a kacagás. — No persze ... szívből. Hiszen tudhatod. Mit mondhatna mást nekem, Irén.. . Nekem! Az asszony szeme rávillant a leányra. Végigsiklott tekintete annak fehér kezén és formás lábain s egy pici ingerültséggel a hangjában, mondta : — Egy kissé elbizakodott vagy, Saci. Nem gondolod ? S ami azt illeti, az az akáclevél nem olyan nagyon megbízható jós. A leány újra kacagott, még önteltebben, mint az előbb. — No nézd ... ott jön ... Látod ?... Nem bir nálam nélkül még lélekzeni se. Ugy-e nem hazudik az akáclevél? Az asszony fölnézett az útra, amelyen egy fehérruhás férfi közeledett feléjük. — Még ez se bizonyít semmit Saci. Még ez se. A leány ránézett. Fürkésző és egyben gúnyos, lekicsinylő volt ez a tekintet. — Talán csak nem gondolod, hogy más miatt jár utánunk? Talán te miattad? Az asszony mosolygott, de csak félig kifelé, a mosoly jobbadán ott ült kitágult pupillái mögött: — Nem ... óh dehogy. Nem adtam rá A demokráciáról számtalan vonatkozásban szóltunk ezen a halyen és minden alkalommal a való tények felsorakoztatásával állapítottuk meg nemcsak a demokrácia elleni visszaéléséket, de magának e programszerű szónak közönséges jelszóvá való devalválódását is. Az események, a történelmi fejlődés a belpolitikában neküuk szolgáltatnak igaz ságot. A demokrácia jelszava valójában nacionalista célokat takar, amelyek a nemzeti kisebbségek érdekei szempontjából súlyos aggodalmakra adnak okot. Az állampolgári egyenlőség elvét kimondják ugyan a köztársaság alaptörvényei, nyelvhasználati jogát is biztosítják és kulturális fejlődésének se szabnak gátat; ezek törvények, de végrehajtásuk hogyan fest, azt látjuk. Pé'dául — mert mindig szeretjük megokolni ellenzéki álláspontunkat: a történelmi országokban a keresetűdét enyhébben kezelik, mint Szlovákiában. Avagy bármelyik cseh és morva hatóság sürgős esetben egy órán belül kiállít útlevele a csehszlovák állampolgár részére. Próbálja meg ezt valaki nálunk, még akkor is, ha illetőségét vitatni nem lehet, amire pedig a hajlandóság általában megvárt, ilyen állampolgári joghoz mi nem juthatunk. Vájjon az államigazgatas keretén belül megvan-e az egy milliónyi magyar lélekszám arányának megfelelő tisztviselő, bíró és más állami alkalmazott ? Ha csak körülnézünk ezen a szinmagyar területén, már meg is kaptuk rá a választ. A demokratikus polgári egyenlőség, melynek folyománya az, hogy az állampolgár itthon érezze magát és jogokat is élvezzen, ne csak kötelességekről tudjon, még nem következett el reánk nézve. Az ellenséges induiatu kormányok és politikusok ezt a lojalitástól tették függővé, a demokrácia azonban ilyen feltételeket nem ismer. Az irredenta vádak meséje szertefoszlott, mert egyetlen pert nem tudtak produkálni az államalakulás négy éve alatt, amely a magyarság békebontása mellett döntő bizonyítékot szolgált volna. A demokrácia kötelező türelme a nyelvi téren szintén teljesen hiányzik. Kisebbségi területen működő állami hivatalokban alig látni magyar feliratot, holott az azokban megforduló közönség szinmagyar. Volt idő, mikor a posta és vasút politizált, — az állam kereskedelmi vállalkozásai, — és leveleket magyar címzéssel nem továbbítottak, a vasúton pedig nem adtak menetjegyet, ha az állomás nevét magyarul semmi okot, hogy utánam jöjjön. De „.. de ha éppen akarnám . . . — Akkor te miattad jönne ... ugy-e ? — Akkor én miattam jönne. — Mikor én itt vagyok ? — Akkor is. A leány fölnevetett bántóan, fölényesen: — Nagy tévedésben vagy drágám, igen nagy tévedésben. Hiszen, akinek szeme van, látja, hogy a bolondulásig szerelmes belém. Lát is ő rajtam kívül mást is meg! Az asszony elnézett a virágágyak fölött, messze a távoli hegyek felé és nem szolt, csak a szemébe ugrott bele valami különös fény. Magát látta a múltban, mint körülrajongott, fölkapott asszonyt, akinek már a neve is lázba hozta a férfiakat. De elmúlt. A tűz, amellyel játszott, egyszer őt is megégette. És most irtózik még a fényétől is. Minek a tüzet kerülgetni, ha nem fázik az ember. Fölösleges. De, hogy nem tudna lángot lobbantani ott, ahol akar, az nem igaz. Ezerszer nem. ts ha akarná, megmutatná ennek az elbizakodott leánynak, hogy még ő mellette is könnyű munkája lenne. Ha akarná. Igen! De hát miért nem akarja ? Kipusztult már belőle teljesen az asszonyi hiúság ? Eltűri, hogy egy sápadt, hideg leány oda vágja neki büszkén, fölényesen: Tévedésben vagy drágám, igen nagy tévedésben. Nem ... Ennyire még nem halt meg benne az asszony. Nem !... nem!... Megmutatja, igen, megmutatja, hogy kettőjük közül melyik az erősebb. Csak azért is. Igen!... csak azért is. Eddig rá se nézett az előttük megálló férfire, de most rávillant a tekintete. Mélyen, komolyan nézett bele a szemébe és olyan volt ez a nézés, mint mikor az állatszeliditő leigázni akarja szemével az izgága tigrist. A férfi megdöbbent. — Milyen különös ma a szeme ennek az asszonynak, — gondolta mondta a magyar utas. Ezeket a visszaéléseket orvosolták azóta, mert ellenkeztek a*.törvénnyel; de azért ma is tót nyelven idézik a csallóközi magyart, a törvénybe, aki soha más nyelven nem beszólt, katona és adóügyekben kétnyelvű állatni nyomtatványok vannak, de árverési hirdetményeket csak államnyelven bocsátanak ki, amelyet itt nem ért a lakosság. Az iskolákra mindig a statisztikát, hangoztatják: a magyarság számarányának megfelelő iskolák megvannak, sőt annál több is. A törvény jogot biztosit iskolák felállítására a kisebbségeknek:. a kormány egyet sem engedélyez, megakadályozza a kulturális szervezkedést a politika álütügyei alatt. Ez a demokrácia keresztmetszete, amelyből kilátszik annak, igazi tartalma. Feltételes demokrácia nÍDC3. Az igazi demokrácia az állampolgári jogok egyenlően szabad gyakorlását jelenti. Ettől azonban igen messze estünk. Nekünk arra kell törekednünk, hogy ezeket a jogokat a törvóDy fegyvereivel kiveresedjiik. íl nti műül pauza. Késik a nyugdíj rendezés. A megyei nyugdíjasok 1921 év óta a legküzdelmesebb életet élű. A múlt év folyamán illetményeiket — de csakis az 1921. év tartamára — emelték és ezt a felemelt nyugdijat, ami természetesen éüe» kevés volt az állami nyugdijakhoz viszonyítva — folyó év március 1-től kezdve megszüntették azon a eimen, hogy illetményeiket az állami nyugdíjasokéhoz mérten fogják rendezni. Ismét beállott az 1921. évi helyset, az, hogy a megyei nyugdíjasok március 1.-től kezdve az 1918. évi magyar fizetés után — tehát a mellékilletmények nélkül — kiszabott kis nyugdijat kapják, ami havonta 29 koronától 500 koronáig terjed. Ehhez járul az a körülmény, hogy a nyugdíjasok kifizetése május 1-től kezdve nem az állami adóhivataloknál történik, hanem postai utón és az érdekeltek sekk utján kapják kézhez nyugdijaikat. A megyei nyugdíjasokra ez az átmeneti időszak ismét rettenetes helyzetet teremtett így például egy öreg 65 éves hivatalszolga 29 korona 75 fillér nyugdijat kapott; több gyermekes özvegy — családi pótlékkal együtt — 135 K nyugdíjból kénytelen élni május hóban. I magában, amikor leült kettőjük közé. — Mondja, írén ke nagyságos asszony, maga beteg? — fordult az asszony felé. — Miért ? •— A szeme olyan lázas, furcsa. Az asszony felkacagott. Rejtett diadal rezgett a kacagásában. Tehát a szemét már észrevette — gondolta — s hangosan felelt hozzá: — Dehogy. Sohasem éreztem magam ilyen elevennek, mint most. Nem ezt látja rajtam ? Fölállott és könnyű lábakkal futott előre, hogy felemeljen a földről egy csillogó kavicsot. A férfi utána nézett. » — Nézze Saci, milyen szép alakja és ! lába van ennek az Irénkének. Még eddig föl se tűnt. A leány hátrakapta fejét. — Nagyon tetszik? — No hát csak úgy!... a magáét meg se közelid. — És végigsimitott a leány fehér kezén. A leány durcásan húzta el. — De keze csak van olyan szép, mint nekem ? A férfi felnevetett és engesztelőén duruzsolta a fülébe: — Sacika 1 . . . maga drága kis bohó, csak nem féltékeny? — és titokban odapillantott az asszony kezére, amelyet eddig igazán meg se nézett és végigfutott pillantása a formás kézfejtől föl, a gömbölyű felsőkarig, amelyen fölcsuszott a bő ruhaujj, amint tépegette a lehajtó lomb leveleit. — Határozottan formás ... és fehér . . . — bírálta meg gondolatban, miközben titokban megérintette ajkával a leány könnyű vállfodrát. A leány gőgösen húzta el magát. — Én féltékeny ? ha . .. ha . . . igazán nem volna érdemes.
