Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)

1923-03-10 / 30. szám

>Kom*remi li&pük« 1828. március 10. 8 ©lüai. Jenő, fővárosi tanácsnok szerint a, kitelepítés kérdése alighanem rövidesen aktuálissá válik. Ha a terv sikerül, ez a vadászterület lesz az egyetlen egész Európában, ahol bölények még szabadon élnek. Nem lesz érdektelen, megem­­litenünk, hogy egész Európában, különben állat­kertekben még összesen 17 európai származású bölény van, melyekből 5 darab a budapesti állatkert lakója. — Hol les? hetedik osztály? A jövő iskolai év kezdetétől fogva a tanügyi kormány tervbe vette az elemi népiskolák hetedik osztá­lyának felállítását. Sok iskolában helyszűke miatt egyelőre nem lehet keresztülvinni ezt a rendelkezést. Eddigi értesülésünk szerint csak a komáromi tanfe ügynlőséghez tartozó iskolákról szólnak. E szerint hetedik 03stályt a következő iskolák kapnak: Komáromban és Gúlán az ősz- S263 iskolák, Nemesócsán a református, Nagy­­megyeren az izraelita, Gsailóközaranyoson az állami, Danaszerdahelyen az állami ég evangéli­kus, Izsapon az állami, Bögellőn a református, Száponaróm. kath., Csilizradványon a r. kath., Csicsón a r. kath. és a zárdái, Balványszakálla­­gon a r. kath., Dunatőkésen a községi, Tanyon a községi, Balonyban a r. kath., Felsővámoson VásárutoD, Csalióközkürtön, Ekéién a r. kath. iskolák, Kolozsnémán mind a kettő, Felsőgellé­­ren pedig a református iskola. Az előkészítési munkálatok már folyamatban vannak. Nem drágult az áru ELBERT IGNÁC diuatáruházában Komárom, Nádor utca 19 sz. még mindig az 583 olcsó leszállítóit árak t Tavaszi idényre ajánlja gyári raktárát a világhírű „Oroszlán“ védjegyű férfi fehérnemű, kemény és puha­gallér, n6i fehérneműben. 1 drb. fehér férfi ing pique mellel 36, 48, 70 K, 1 » zephir divatcsikos 2 gallérral 35, 48,65 » 1 » käpper alsónadrág francia I. 32, 45 » Legdivatosabb férfi „Pyjamas.“. 1 pár női cérna harisnya 12 K, Standart 6 K, 1 » selyem flór harisnya divatszinekben 25-35» Valódi »Trama« selyem női harisnya. Horgolt selyem Jumper .... 96 — 140 K Gyapjú tavaszi Jumper .... 75 — 86 » Női ing Madepoian............................18 — 25 » » » kézihimzett............................30 — 45 » Garnitúra női íny, nadrág-, hálóing legfinomabb 140 K. 6 pár egyszínű kötött sokni 15 K, csikós párja 6 K- Selyem Jambo sapka 10 K. 1 nagy Mtg. fehér D. M. C. pamut 2'60, kicsiny 1'30 K. 1 pár férfi és női Nappa bőrkeztyü 48 K. Legfinomabb selyem csokorkötő 12, horgolt magánkötő 7—15, selyem divatos magánkötő 12—17—33 K. Sport gyermekkocsi legegyszerűbb, legfinomabb, valódi »Tetra« pelenka, baba .kelengye, kocsi takaró, hímzések stb. dús választékban. Érkezett 1000 uvev húsvéti öntöző parfüm. 1 nagy üveg szóródugóval csak 5 K. — Vásárlás előtt tekintse meg fővárosi Ízléssel rendezett kirakataim olcsó árait. Csakis elsőrendű gyártmányú áruk. TÖRVÉNYKEZÉS. Politikai párinak nincs perképessége. Egyik komáromi vendéglős park indított az Országos Magyar Kisgazda és Kisiparos párt ellen a párt által rendezett tár sas vacsora alkalmával elfogyasztott ételek ára címén 2920 korona iránt. Annakidején közöltük már, kogy a komáromi járásbíróság a keresetnek helyt adott, a törvényszék azonban elutasította azt érdami okokból, a lefolytatott bizonyítás során felmerült tényállás alapján. A vendéglős a pozsonyi ítélőtáblához fordult jogorvoslattal. Az ítélőtábla az adóbíróságok ítéletét érvénytelenítette és a pert hivatalból figye­lembe veendő pergátló körülmény alapján meg­szüntette. Az ítélet kimondja, hogy valamely személy- vagy vagyon-tömeg csak akkor tekinthető jogi személynek, ha jogszerző és kötelezettség vállaló képessége és megfelelő testületi szervezete van, vad mely politikai párt pedig ilyen testületnek nem tekinthető, ennélfogva a perbevont alperesnek nincs jog­képessége és ebből következően perképessége sem. Tévesen járt el tehát mindkét alsóbiró ság, mert a felperes egy politikai pártot jogi személyként vont perbe és nem a megrende­lőket saját személyükben, hanem a pártot, mint ilyet kérte marasztalni. A pártnak nem lévén perképessége, az ellene indított pert perké­­pesség hiányából be kellett szüntetni. Haszonbérlő kártérítési igénye. Felperes 10 évre bérbevett 10 magyar . ... ,t, • ■ V *. hold földet, bérleti joga azonban tellekkönyvileg bekebelezve nem volt. Alperes a negyedik bériéti év végével eladta ingatlanát és a bérlőnek az nj tulajdo­nos akavata folytán ki kellett mennie azonnal a bérletből. Alperes a bérlemény eladása foly­tán a haszonbérlet hátralevő hat esztendejére kárt okozott felperesnek, miért is utóbbi 6 évi elvont haszon és trágyázás címén 45000 kor. kártérítést követelt, majd a szakén5 véle­ménye alapján 25000 koronára szállította le kárigényét. Alperes túlzottnak találta a kárösszeg felszámítását; kifogásolta, hogy a mai teljesen bizonytalan gazdasági viszonyok és óriási ár­hullámzások közepette hat eszteudőre egy ősz­­szegben adjou ő kártérítést; kerte anuak el­­különitva a mindenkori tényleges gazdasági viszonyoknak; megfelelő mértékben évről évre utólagosan tnidö megállapítását. A járásbíróság kihallgatta úgy az alps­­; resi, mint a felperesi szakértőt és a két hoz* ; závetöleges kalkuláció figyelembevétele mellett I 22000 koron ának egy összegben egyszerre való | kilizetóíéDen marasztalta az alperest. A járásbíróság Ítéletét arra alapította, ! hogy a peres felek kölcsönös szerződési ska­­; rata arra irányult, hogy a felperes-haszonbérlő ; a még hátralevő 6 bérleti évben is benn ma- 1 rad a haszonbérletben Alperes azzal a tényé­­< vtl, hogy a birtokot eladta, felperest számi­­| tásaiban megzavarta. Fetperes a haszonbér- j í letbe fék tett tt tőkéit ott vesztette és másutt j Ikell hirteleuében elhi Jyezkt-dnie, ami a szak- j értőnek a gyakorlati élet adatai által is tá­mogatott véleménye szerint nagyon nehéz, mert j hatonló kisbirtok házzal együtt a legritkább I esetben kínálkozik bérbevételre. Felperes gaz­­j d&sági existenciája manne tönkre, ha nein egy­­j szerre oly összegben kapna kárpótlást, mert | ez neki a gazdálkodás folytatásához faltétle­­‘ nül szükséges, a mai hitelviszonyok pedig ; olyanok, hogy a felperes sehol netn kaphat i \ kölcsönt. Az anyagi igazság és a méltányosság I i is amellett szól, hogz az alperes, aki nagy vételarat ért el ingatlanáért, nem érdemelheti j meg úgysem, hogy hat éven keresztül minden évben elküiöuitve fizesse meg a felparas kárát. Az alperes Által kapott vételár a mai búza­árakhoz van viszonyítva, inig a megállapított káiösszeg a mai áraknál 50°/0-kal kisebb árak szerinti kulcs alapján van kiszámítva. Alperes falenbezése folytán a komáromi törvényszék a járásbíróság ítéletét megváltoz­tatta és pedig akkép, hogy még egy harmadik szakértőt is kihallgatott és a három szakértő I által kihozott összegek középaranyo-át 17.566 jj K-t Ítélte meg a felperesnek. Ennek az ősz­­\ szegnek azonban nem megfizetésére, hanem csupán bírói letétbe helyezésére kötelezte az ; alperest, hogy egyrészt uz az összeg biztosité- 1 kul szolgáljon a felperesnek kártérítési köve- i telése tekintet ében, másrészt azért, mert a | szakértői véleményekből is kitetszően, lebetetlea ) ez idő szerint teljes pontossággal megállapí­tani. hogy akár a jelen, akár a következő \ gazdasági években milysoek lesznek a g&zda­­: sági viszonyok, kivált a gabona ára és a mun­­! kabérsk nagysága bizonytalan. Ezért az alpe­rest nem lehetett a kárösszeg egyszerre való kifizetésében, hanem esek a kártalanítási ősz­­szeg biztosítására kelleti marasztalni. A le-1 tétbe helyezendő összegből pedig minden gaz­dasági év végén az azon év gazdasági viszo­nyainak megfelelően jár majd ki évenkint a , kártalanítási összeg. ; Komáromi betörőbanda a törvényszék előtt. A komáromi törvényszék büntető tanácsa | folyó hó 8 án dr. Soós Imre táblabiró elnöklete ; alatt Ítélkezett a lopás büntette miatt Hámoraik Mihály és társai ellen folyamatban tett bün­­ügyben. Ez a betőröbanda volt az, amely váró­­j sunkban több helyütt követett ei lopásokat. Többek között 1922. év tavaszán Ertler Adoifüó korcsmárostó! a pince falának kibontása után bort, Hirsch Adolfné élelmezési bódéjából élel­­[ miszert és más ingó dolgokat, majd Majtényi [ György lakásából fehérneműt, Nádasdy Géza gyógyszertárából készpénzt, orvosságot és orvosi műszereket loptak el. A banda tagjai Hámornik Mihály 21 éves jj péksegéd, Szitár Andor 22 éves, már büntetett előéletű, Libertini János 30 éves és Bújna Sán­dor 30 éves péksegéd, komáromi lakosok voltak. A lopásokat 1922. év tavaszától egész Djáron át, október hónapig követték el, mig egyszer a betörőbandát sikerült a komáromi rendőrség­nek ártalmatlanná tenni épp?n akkor, mikor egy újabb nagyobbszabásu betörésre készültek. A főiargyalásou a vádlottak részben beismerték lopásaikat, melyeket együtt követtek el, részben pedig a vádlottak egymásra tolták a lopások elkövetését. A bizonyítási eljárás befejezése ntán Gyuriss Alajos áliarnügyész vádbeszédet, dr. Schreiber Lijos ügyvéd védőbeszédet mondott, melynek végeztével a bitóság a Btk. 92. § ának alkalmazásával Hámornik Mihályt négy rendbeli lopásért egy évi börtönre ; Szitár Andort két rendbeli lopásért, tekiutettel arra, hogy lopásért már több Ízben büntetve volt, egy évi börtönre; Libertini Jánost egy rendbeli lopásért és egy rendbeli orgazdaságért négy havi fogházra és Bújna Sándort orgazdiségért egy havi fogház­büntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Közli: dr. Fürth Béla. Uz80rabiró?ág. A komáromi uzsorabiróság mellett alakított uzsor&biróság az 568. törvény 6. § riban ütköző kihágás miatt folvó évi március hó 8 án Madarász Gyaia szimöi hentest 300 K, Nagy Gózáné (Lies Róza) komáromi veudéglőst 20 K. és Kohu Márkus komáromi kereskedőt 40 K. pénzbüntetésre Ítélte. Lehet-e a hadikölcsönők iombardirozá­­sából eredő követeléseket érvényesíteni? (A kassai törvényszék elvi jelentőségű Ítélete. — A kölcsönjegyzők teljesen megnyugodhatnka.) A bankok szempontjából mérhetetlenül fontos volt ama jogvitának bírói eldöntése, vájjon a hadikölcsöuöket jegyző 8 a kötvény«, két lombardírosó közönséggel szómban behajt­­hatják-e a mtd napig sem törlesztett kötvény­vételárakat. avagy a még ki sem fizetett esen értékpapírokra a feleknek folyósított kölcsönö­ket? Ezen nagy nemzetgazdasági és bankfor­galmi kérdésben a bankok az elmúlt héten döntést provokáltak a kassai törvényszéknél, A jogvitát, amelynek anyaga minden hadiköl­­csönkőtvénytulajdouost, hadikölcsönadóst és Jombardirozó bankot igen közelről érdekel, főbb vonásaiban az alábbiakban közöljük: Egy kaasai bank K. I kassai lakos ellen 18.000 Ke. iránt váltópert indított, amríy kö­vetelés váltóbiztositéki okirattal be is volt kebelezve az adós ingatlanaira. Alperes védelmét nagyjából az alábbi jogi érvekre alapította, amelyeket a törvény­szék itélötanácsa is magáévá tett : Miután a kereseti váltók fizetésül — nem p9dig fedezetképp — kerültek a felperesi ! bank birtokába, alperes közvetlen viszonyban : lévén a váltóbirtokossal, érvényesítheti vele 1 szemben a váltó a’apjául szolgáló ügyletből ; eredő kifogásokat, nevezetein azt a követelést • is, hogy a peresített váltó hstdikölcsöu zálogfea­­j adásából eredő követelés, amely a következő j okokból nem érvéuyesithető biróilag: a) A hadikőlcsöu lombardirozása nem kö* 1 zöaséges kölcsönügylet, hanem egy egészen | speciális jogügylet, mert: a zálogadós csak a zálognak, a hadi­­kölcsöukötvénynek kiadása ellenében kötelez­hető fizetésre, már pedig a bankok az érték­papírokat kiszolgáltatni nem tudják, hiszen pl. a VIII. hadikölesön nem is került kibo­csátásra, E lombardkölcsöaök nem leszámolt köl­csönök, hanem oly értékpapírok vételárai, a melyeket a hitelezőbank szolgáltatni nem ké­pes. E papíroknak reális értéke nincs is, a bankok annak szolgáltatása előtt adósaiktól sem követelhetnek teljesítést. A papírok ér­téktelenségét egyébként a pénzintézetek maguk okozták, mert nem jegyeztek velük IV. Cseh­szlovák államkölcsönt, kiszállították a papíro­kat külföldre, tehát maguk felelnek a papírok helytelen kezeléséből eredt károkért, mert a bankok vállalták a hadikölcsönők kezelését. b) A kötvényeket a bankok oly föltevés mellett jegyeztették és lombardirozták, hogy a zálogkölcsön a kötvény beváltásakor fog elszámoltatni, a kamatokat pedig a szelvény« jövedelem fogja fedezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom