Komáromi Lapok, 1923. január-június (44. évfolyam, 1-78. szám)
1923-03-01 / 26. szám
„Komáromi Lapok“ 1923. március 1. 2. oldal. megválasztottá'*, vagy közvetve magas polcra juttatták? Vájjon nem szül-e méltó elkeseredést az, hogyha a választók utólag arra jönnek rá, hogy az, akit megválasztottak, cserben hagyta őket, elveiket elárulta és most a törvény büntető erejébe kapaszkodva keresi védelmét önzö céljaihoz ? Bizony-bizony a most készülő rendtörvény nem tesz hasznos szolgálatot a köztársasági államforma híveinek, nagy tömegében. Errare humánum est! Hibázni emberi dolog, de a hibát beismerni és még idejében jóvá tenni nemes emberi cselekedet. A jogászok tojástáncot járhatnak a törvényparagrafusok egymást keresztező útvesztőjében; a politikusok az emberi tudományok kétes értékű sikátorain kereshetnek maguknak magyarázatot, de az egyszerű gondolkozása emberek csak saját józan eszükhöz fordulva azt fogják mondani: az urak féltik a saját bőrüket. Az állam az adófizető és munfeásemberek közössége, az állam lakosainak becsületes munka ntán tisztességes megélhetés kell, ha ez meg van, akkor meg van az érdekközösség. Dí fájdalom, az uj rendtör vény-javaslatban erről nem olvastunk. A plebs most hallgasson, a plebsre most nines szükség, akár magyar, akár német, akár szlovák. Most csak dr. Fövenyessy urék szavazata kell. 655 millió ment el munkanélküli segélyre az utolsó évek alatt. Rettenetes szám ez. ha elképzeljük, hogy ez a kiadás teljesen improduktív, ezért mnnka alig teijesittatett és igy nyoma veszett az állam gazdaságában. Ha ezt az állam munkába fekteti, ha ebből az óriási összegből vasutakat, vagy kislakásokat, kórházakat és iskolákat épít, megindult volua a gazdasági vérkeringés folyamata, keresethez jutott volna a nép, az ipar és kereskedelem és az állam is gazdagodott volna hasznos beruházásokkal. A múlt évben 220 millió került kifizetésre a munkanélküli segélyekre, ebben a statisztikában városunk igen hátul kulloghat, mert ide a segélyekből csak morzsák jutottak. Ez a negyed milliárd és azok a százmilliók, amelyek árán a szokol árfolyama felhajtatott, ezek hiányoznak a gazdasági életből, ezek hiányát érzi egész állami berendezkedésünk. Ha az állami költségvetésnek csak ezek a tételei lennének hasznos beruházásokra fordítva, megszűnnék a munkanélküliség s ha a szokolt Zürich nem jegyezné 15-tei, nem lenne végzetes szerencsétlenség, mert a köztársaság iparcikkeit a külföldön tudná elhelyezni, ahol pénzének drágasága miatt minden piacot elveszít. A katonai hatalmi kérdés és az állandó fegyverkezés, a száz milliós hadgyakorlatok, szintén snlyos tehartételei az állami költségvetésnek, valamint a kivezényelt tisztviselők óriási napidijai. A rendőri és csendőri apparátus többe kerül, mint az egész volt danái monarchiában került. Ezek helyett kellene munka, alkotó mnnka, közmunka, kultúrára, közegészségügyre fordítható kiadások, hogy az elmúlt években kitenyésztett nyomor szükebb korlátok közé szoruljon. Nem az a dicsőség a respublikára, hogy valutája tizenötön áll, de megfordítva az a szégyen, hogy itt egy negyedmillió munkás keres és nem kap mnnkát, az a szégyen, hogy emberek és gyermekek éheznek, fáznak, nyomorognak és sirnak, akik dolgozni akarnak és munkát kapni nem tudnak. Az éremnek két oldala van, az egyik igen fényes, & másik igen sötét. Nézzünk csak körül és meglátjuk ezt a képet utcáinkon is. Itt lézengenek a munkára váró egészséges emberek, lerongyolva és leszegényedve s ha megnézzük hideg lakásaikat, azokon végigvonni a gond és a szenvedés néma csendje. Munkát adjatok teljhatalmú urai e köztársaságnak és a munkanélküli segély magától fog megszűnni. A munkásnak, az iparosnak, a kereskedőnek, az életnek, a világnak erre van szüksége. Alamizsnákkal, melynek szétosztása az emberi gyarlóságoktól és esélyektől feltételezetten történik, nem mindig egyezik meg az osztó igazság feltételeivel; de ha azt az elvet mondjuk ki, hogy mindenki dolgozhatik, aki tud, ez födi az igazságot, ez viszhangra talál milliók lelkében és megváltoztatja a társadalom mai haragos arculatát. nunk s vezetőnk csak nagy eszme lehet. Vigyáznunk. kell, hogy felületes képzelődés el na ragadjon s elhamarkodott újításokba bele ne kapjunk. Japán múltja erre tanít bennünket. Uj felírások A múlt h&gyomáuyai ne akadályozzák haladásunkat, de vezérfonalunk az legyeD, hogy a nemzet érdekének a fokozatosan keresztülvitt láthatók néhány nap óta a városházánál a hivatalos szobák bejáratánál. Bizonyára a reform követeli ezt s az aj rezsim láthatóan is kiakarja domborítani az államnyelv érvényesítését. Rendben van; ez ellen nem lebet semmi szavunk s elismerjük, hogy korrektül jár el, mikor magyarul is kiírja. Minden szoba bejáratánál ott van a kétnyelvű tábla, pl pokládnica—pénztár. Helyes, ebből arra is lehet következtetni, hogy ezentúl azok is sűrűbben keresik fel a városi pénztárt adófizetés okából, akik nem tudnak magyarul, mert eddig aki városi adót fizetett, mind értette a magyar felírást. De egy felíráson megakadt a szemünk. Nemcsak a hivatalos nyelvű részén, hanem a magyaron is. Mest’anosta—polgármester. Nini, hát a városháza s. hogysem akar községháza lenni? A törvény eltörölte a mesto==várost, lett belőle obec=község, melynek élén a törvény terminológiája szerint starosta áll. Ez a szó — azt mondják — jóformán lefordíthatatlan magyarra vagy nincs egészen megfelelő szó, de mégis a község élén állót, elöljárót, vezetőt jelent. Községekben a biró volt ez eleddig. És ha község lett hivatalosan a város, miért nem használják a hivatalos starosta címhez legközelebb álló községi biró elnevezést? Csak nem akarják azt elhitetni, hogy a starosta azonos és teljes hatáskörű jogutódja a polgármesternek, akárcsak a község a törvényhatósági városnak! Hiszen már ennek ellenkezőjét elég érthetően kifejezésre juttatta az egyik helybeli államhivatal vezetője is, aki a „polgármester“ aiáirásu hivatalos iratot vÍ3Z- szaküldte helytelen aláírás címén, mert nem felelt meg a törvény nemenelaturájának. Amilyen szerénynek ismerjük a mostani starostát, nem hisszük, hogy ezt 5 rendelte volna így, nem is tetszhetik neki ez a mesterkedés, nagyzolás, más pedig mi okból nagyzol az ö hivatalos nevével vagy cimével ? Hogy fér ez össze a demokráciával? Ha tehát nincs rá jó és megfelelő magyar szó (bár az elöljáró vagy városbiró magyarabb is, szebb is, mint a németből fordított polgármester szó) akkor maradjunk inkább a starosta elnevezés mellett, mint ahogy a „zsupán* elnevezést sem tettük a főispán helyébe. Legalább nem feledjük, hogy csak község vagyunk. Egyszerűen és demokratikusan — község. Punktum. Japán újság. Irta: Csekes Béla ref. lelkész. Japánból, messze, messze keletről újságot hozott a posta. Osaká ból, a kelet e legnagyobb gyárvárosából küldötte japán lelkész barátom, kivel valamikor együtt tanultam. A lap úgy nagyságával, mint tartalmával rendkívül meglepett. Igazi amerikai terjedelmű világlap. Irodákat tart fenn nemcsak Japán hat nagyobb városáaan s Koreában, hanem Shanghaiban, Pekingben, New-Jorkban, Londonban is. A lap eime: „The Osaka Mainichi“ s mindjárt a cim mellett egy kis keretben a következő olvasható: „Ez a lap az egyetlen angol nyelvű japán napilap, melynek a tulajdonosai, irányítói, szerkesztői japánok“. A lap nemcsak a világeseményekről számol be, hanem a japán nemzet életkérdéseivel is foglalkozik s e tárgyakban irt cikkei oly mélyrehatók, hogy csodálkozunk úgy az írók, mint e lap olvasó közönségének nagy műveltségén, széles látókörén, fenkölt gondolkozásán, előre törekvésén. Az a szellem, mit messze keletnek e lapja tükröz vissza, a legműveltebb nemzetek életfelfogásával egy színvonalon áll s úgy érzem, hogy sok tekintetben messze elmaradtunk nemcsak a nyugattól, hanem a messze kelettől is. írói közt helyet foglal a japán miniszterelnök, ki a többek között ezt mondja: „Ha átvizsgáljuk Japán különböző nemzeti intézményeit, úgy találjuk, hogy azok közül a legtöbb átalakításra vár. Az újításoknál azonban az egész nemzet jólétét kell szem előtt tartaujitás felel meg legjobban.“ — A főrendiház eiuöke a képviselőházi fegyelemről értekezik. Az egyik jt»pán előkelőség cikkének tárgya: „Amerika—Japán közötti viszony múltja, jelene, jövője“, a másik pedig „A japán újságírás és poíilika“. Megemlíthetek még két más cikket, az egyiknek „Nyilt levél Osaka hölgyeihez“, a másiknak „Uj idők. uj vezetők* a címe. A két utóbbit lefordítom a Komáromi Lapok részére, hogy lássuk, micsoda eszmék, elvek vezetnek, irányítanak Japánban. Ez alkalommal azonban engedjék meg, hogy e lappal kapcsolatban néhány gondolatot vessek papírra. * Ismerőseim közt többen vannak, kik a külföld iránt nem érdeklődnek. Ez nem helyes. Azt tisztán kell látnunk, hogy, mint a helyi gabona, bor s más termékek áraira az egész világ termése irányító hatást gyakorol, úgy a mi helyzetünkre, sorsunkra döntő hatással van a külföld, az egész világ közvéleménye. — Shibusava japán gróf azt mondja, hogy fiatal ember korában, mikor a külföld a Japán nemzet önállóságának megsemmisítésére töijt, 5 is azok közé tartozott, kik minden idegent, külföldit gyűlöltek, de szem előtt tartván azt az elvet, hogy még az ellenségeinktől tanulni kell, még 1866-ban tanulmányútra ment Amerikába, s amiket ott látott, tapasztalt, megmutatták neki az utat, mely a nemzet megerősödésére vezet. — Ez a praktikus, okos eljárás, — nekünk is ezt kell követnünk. * Ha azt akarjuk, hogy a külföld megismerjen bennünket, ahhoz az első lépés, hogy mi ismerjük meg a külföldet. A földrajzi ismeret csak a kezdet kezdete, az elemi iskolának a-b-c-je. Ha valakit meg akarok győzni valaminek igazságáról, addig ahhoz hozzá sem foghatok, míg nem ismerem emberem eszejárását, különben nem értjük meg egymást. Hasonlóképen, ha a külföldnek akarunk valamit mondani, annak feltételei: ismernünk kell a külföld gondolkozásmódját, elveit, eszméit és érdekkörét, különben szavunk pusztába kiáltó szó lesz. Ha azt sem tudjuk, hogy a külföld miképen vélekedik, miféle értesülései vannak rólnnk s ha azok tévesek, sőt rossz karatuak, hogyan tudjuk megcáfolni, ha nincs róluk tudomásunk ?-f* El kell oszlatnánk azt a téves felfogást, ami egyes köreinkben lappang, hogy a külföld ismerete nemzetköziséget von maga után. Én, a saját tapasztalataim alapján ép az ellenkezőjét állítom; az a meggyőződésem, ha azt akarjuk, hogy népünk jobban összetartson, önfeláldozóbb legyen, ahhoz nem elég a múlt hangoztatása, hanem arra kell törekedni, hogy minden magyar ember a világ összes népeit megismerje; lássa, hogy a magyar a többi nemzetcsaládok közt milyen helyet foglal el, számunk mily csekély; összehasonlítva a különböző népeket, lássa, mi különbség van az egyes fajok közt, szive teljességéből érezze, hogy mi a magyar népcsaládhoz tartozunk s minden magyar ember sorsa iránt, éljen az bármely országban, bármely világrészben, ne csak érdeklődjön, hanem mindent elkövessen saját faja, saját vére felsegitésére. E téren sokat tanulhatunk a zsidóktól. Egy ízben, Angliából bazajövet, hajónk a hajnali órában kötött ki Hollandiában sálig hogy kiszálltunk, rögtön gyorsvonatra ülhettünk s robogtunk hazafelé. Előttem öreg zsidó ült s mikor a nap feljött, nem törődve azzal, mennyien vagyunk & termes kocsiban, kockát kötött a homlokára, megszijazta karját, válkendöt akasztott a nyakába, elővette imakönyvét s imádkozott. Megilletődve néztem az öreg zsidót, tiszteltem, becsültem, hogy nem szégyenlette hitét, meggyőződését. A mellettem ülő zsidó úriemberrel beszélgetni kezdtünk a zsidókról s a többek közt ezt mondotta: „Figyelje meg, ha a zsidó Németországban lakik, akkor jó német, ha Angliában, akkor jó angol, jó amerikai, de azért a zsidó, akárhol legyen is, mindenek előtt első sorban zsidó.“
