Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-08-05 / 93. szám
1922. auausztus 5. „Komáromi Lapok“ 3. oldal. kezeli az erőszakkal bekebelezett nemzetiségeket, mint «za csehszlovák kormány, amely a külföld előtt fennen liirdetteti a mi-ga utolérhetetlen demokratikus gondolkodását. Nem kivánjuk a németek sorsát sem a bojáruralom j alatt, s az igenis balkánszagu bukaresti kul- j túra árnyékában, mégis irigyeljük azt a kissé ! túlzott számmal 300.000 re tartott svábságot, j hogy több nemzeti kultúrát ápolhat, fejleszthet, j mint amennyit az uzyancsak önrendelkezési • akarata nélkül Csehszlovákiába bekebelezett j több mint 1 milliónyi magyarság. Mi & külföld lapjaiba nem Írhatunk hálálkodó cikkeket a „belátás politikájáról“, mi oda is csak panaszainkat, feljajdulásainkat vihetjük, amelyekre — biztosan számítunk rá — az egyszer már j magyarul is informált kiilfö'd felfigyelni kezd. A panasznak erősebb a hangja, mint azé az örömé, amely a kulturpusztításban csapja a világ előtt a cirkuszi lármát. ! Mile a Lltieué! ulsumof minden államba a leggyorsabban és legolcsóbban megszerzek. üidéki megbízásokat a leggyorsabban elintézek, miután heíenkinl háromszor megy küldönc Prágába Cijárási dij 35 korona. cím: hászlő Zsigmond Bratislaoa (Pozsony) Szépiák SIÜHU u 12. sz. 11 Öira énei papi itta pitta. (4 Slovenska Politika durva támadása) A múlt hó végén lélekemelő ünnepséget tartottak a dunaszerdahelyi hívek szeretett esperesük Vázsonyi József 50 éves papi jubileuma alkalmából. Ez ünnepségből kifolyólag aztán a Slovenska Politika július 23-dik számában az alábbi durva támadás jelent meg a magyarság ellen. A magyarok — mint köztudomású — a messze keletről származnak. Bár már ezer éve Az asszonynak egy fényes köny szökött a szemébe. Nem szólt semmit, csak boldog tekintettel nézett a férjére, aki újból felvette az előbbi beszéd elejtett fonalát: — Ezért nem szóltam én belé a vitába egész addig, a mig Molnár Bandi el nem kezdett szintén okoskodni. — S ő mit mondott? — Hát, tudod, édesein, mikor a főerdész ismételten a mellett kardoskodott, hogy a legfehérebb múltnak is lehet egy szemernyi foltja: Molnár Bandi is a főerdész mellett foglalt állást. Azt mondta, hogy e tekintetben neki is az a véleménye. S állítása támogatására elmesélte, hogy évekkel ezelőtt valahova látogatóba ment és ott véletlenül kopogtatás nélkül nyitott a szalonba, hol csak a háziaszszony volt s egy fiatalember. Amikor belépett, az asszony éppen akkor szökött fői a vendége mellett levő karosszékből s úgy kipirult, hogy az arca szinte lángot vetett. Látszott, hogy szörnyű zavarban van, amire pedig semmi oka sem lehetett, pusztán csak azért, hogy valaki nála van, akárki legyen az. Ott akkor, szerinte, ha nem is éppen főben járó hiba, de mindenesetre valami olyan dolog történt, amiről jól tudta az asszony, hogy azt a nyilvánosság nem fogná az ő javára könyvelni. Pedig azt az asszonyt rossznak nem mondhatja, dacára, hogy ezt a jelenetet a saját szemeivel látta. Köröndi Béláné visszafojtott lélekzettel hallgatta az urát. Úgy lesett minden szavára, mint a macska az egérre a lyuknál. E.S az ura csak folytatta: — Ez már a sodromból engem is kihozott és nem bírtam szó nélkül megállni. — Hallod-e, Bandi, — mondám — ez mind igaz laknak Európában, még mindig nem vesztek ki belőlük összes áz=iai tulajdonságaik. Előszeretettel »lovagias nemzet«-nek Devezik magukat, viselkedésük azonban sokszor inkább a »bugyiibicskások«, mint a »lovagok«-hoz hasonló. Szemtelenségük mérhetetlen, durvaságuk határtalan és sok oldalt lehetne Írni a velük született fölfuvalkodás és képzelődésükről. Azt hiszem, ezen »nemes« tulajdonaikat csak a német »Übermensch« múlja fölül. A világháborúban megverettek, nemhogy szerényen behúzódnának valamely kuckóba, hol uralmuk alatt rajtunk elkövetett ezer féle bűneikről halkan elmélkednének és dicsérnék a győzők jószívűségét, hogy nekik egyáltalában meghagyták a »Csonkamagyarorszag«-ot, sőt ellenkezőleg, úgy viselkednek nálunk a csehszlovák köztársaságban is, mintha ők volnának a győzők. És mi lágyszívű szlovákok nagylelkűen türjük, hogy a mi sebzett ellenségünk saját házunkban rendetlenkedjék, akinek minden törekvése, minden igyekezete még ma is azon cél felé irányul, hogy miként foghasson ba minket újból jármába. Az ellenünk való küzdelmeikben a fegyverekben és módokban nein válogatósak. Hazugság és aljasság, gúny vagy fenyegetőzés, aszerint, amint jobban illik kaimar boltjukba. Eközben nem gondolnak rá a mi »sógor uramék«, feogy elérkezik az ideje annak, hogy jóllakunk az ő folytonos kihívásaikkal (provokáiásaikkal)! Hisz a provokálások száma mértéken felüli és mégis napról-napra újakról értesülünk. Csütörtökön, foly hó 20 án például volt Dunaszerdahelyen egy kisebb ünnepély Vázsonyi esperes tiszteletére 50 éves papi működésének alkalmából. Ezen ünnepély keretén belüu a r. k. templom négy uj harangjának a felszentélése is történt. Ezen alkalommal elhangzott ünnepi beszédekben az egyik szónok többek között azt hangoztatta, hogy a harangok legyenek jelképei a szeretetnek és a vhágon élő összes emberek egyetértésének. Eddig és az ünnepély további lefolyása ellen nem lenne semmi kifogásunk. Csak arra akarunk rámutatni, hogy a szónok ur — éppen Dunaszerdahelyt — nagyon helytelenül választotta annak igazolására, amit az egyszer a harangokról mondott. Mert, ha már a világ összes harangjai az egyetértés, szeretet és együttélés jelvényei, a dunaszerdahelyi négy haraDg közül kettő nem annak, sem nem lesz annak jelképe. Ezek lehetnek egyedül a magyar határtalan durvaságnak, elbizakodottságnak és kihívásnak jelképei! Egy adag magyar elbizakodottság szükséges lehet, hanem most már szeretném, ha áperté megmondanád azt is, hogy ki volt az illető! Ez kötelességed volna a jelen esetben, akármilyen kényes is a dolog. Mert igy minden asszonyt gyanúsít a beszéded, akinek valaha a szalonjában jártál. Mire ő azonban .azt felelte: „Sajnálom, de nem mondhatok többet, mint a mennyit mondtam. Különben is kicsiség az egész. Nem érdemes bővebben foglalkozni vele. Nekem is csak úgy alkalmilag jutott most eszembe. Már el is feledtem volt.“ Köröndi Béla odahunyoritott a feleségének: — Hanem azért most már mégis ki fog sülni, hogy ki volt az az asszony. Mert Bandi kifogástalan gavallér, ha józan, de ha mulatozás közben kissé felhörpintett: akkor hamar kikottyintja, amit addig a begyében őrzött! Kivált, ha okosan faggatják! Ezt a gyengéjét mi jól ismerjük s majd kiáztatjuk belőle a titkot egy pár üveg borral! Ártatlan asszonyokon ne maradjon gyanú! Nem igaz, édesem ? — Igazad van, — válaszolt komolyan az asszony. — Ámbár én mégse találom egészen helyesnek ilyesmit bolygatni. Minek csinálni egy szúnyogból elefántot ? Utoljára is, annak az asszonynak a rosszaságát az a puszta látszat még nem bizonyítja. Egyébiránt Molnár Bandit sem hinném annyira léhának, hogy ilyesmit dobra üssön. — Nem is ő fog fecsegni, édesem, hanem a bor! Azt a bort pedig akár én is szívesen fizetem, mert ezt a kérdést mégis tisztázni kell, kivált ebben a mi kis vidéki városunkban! Nem birnám el azt a gondolatot, hogy valaki esetleg még rád is gyanakodjék! Mert látogatóban elégszer megfordult nálunk is. Azt itt mindenki tudja. hozzá, hogy még a fölszentelt egyházi harangok is a pesti irredeDta utcai plakátokhoz hasonló szolgálatot teljesítsenek, amikor a csehszlovák köztársaságban harangokra öntetik: »Hol vagy István király, Téged magyar kivan, Szenvedéseink 4 esztendejében« és »Magyarok nagyasszonya könyörögj érettünk.« * * * A fenti támadáshoz a Dunaszerdahelyen, megjelenő Gs. H. ezt fűzi hozzá: (Olvasóközönségünk sürgető kívánságára, közöljük a »Slovenská Politika« cimü kormánytámogató lapban megjelent »eredeti tudósítás« hiteles fordítását. Az egész irásmühöz csak az a megjegyzésünk, hogy mi »bugyűbicskás« magyarok nagylelkűen megbocsátunk az — állítólag helyben lakó és közöttünk hivatalosan müküdő »tudósitó« nak, ha már különb dolog nem telik tőle — s sok szerencsét kívánunk a »konszolidáció« és »egyetértés« további sikeres megmunkálásához.) A Komáromi Lapokat Dnnaszerdahelyről arról értesítik, hogy a cikk szerzője és beküldője K. dunaszerdahelyi finánc. 1TV -*>-yverjavítsísok ’IjPäl370^ és átalakításokat csak puskaművesnél készítessen, mert csupán ilyen szavatolhat a fegyver megbízhatóságáért,, azért forduljon minden vadász SULOVSKY BÉLAj puskaműveshez Bratislava, Köztársaság-tér 1 szám.l fiz amerikai magyar „Szabadság“ c. lap ünneplése. Előttem fekszik a Oevelandban megjelenő »Szabadság« cimü napi Jap jui. 1—9 iki száma. Abból az alkalomból kaptam, hogy a nevezett lap julius 2 án ünnepelte fennállásának 30-ik évfordulóját és hogy most jár odakint Balthazár debreceni ref. püspök meglátogatni a magyar testvéreket, e mellett segélyt gyűjt a régen oly gazdag, de ma már anyagilag szegény református debreceni ősrégi és hires coiiegiumnak. Mindenütt a legnagyobb örömmel és lelkesedéssel, nagy ünnepségeikkel fogadták a népszerű püspököt. A gyűjtése is szép eredménnyel végződött. Valami rendkívül kellemes és jól eső érzés hatja át a szivet, midőn e nagyarányú, széles körben elterjedt lapot olvasgatjuk. Magyarokról őszintén, rokonszenvesen Írni ma, — van-e oiyan ország vagy világrész valahol ? Hála Istennek van. Amerikában a »Szabadság« az, melynek minden sorából, — mely rólunk, elárvult ma-Az asszony erre nem szólott egy szót sem, csak fásult mereven nézett az asztalra, mintha beteg- volna. A férje még magyarázott egy ideig, mikor pedig látta, hogy a feleségs már nem igen válaszol, fölkelt az asztaltól e azt mondta: — No, de feküdjünk le! Látom, álmos vagy már te is. Aztán nemsokára le is pihentek és mind a ketten szépen elaludtak. Azaz, hogy Csak az ember merült nyugodt, mély álomba, mert az asszony ugyancsak nem tudott aludni! Nek nem a szemhéja volt nehéz, hanem a szivét nyomta mázsás teher! Alig, hogy eloltották a lámpát, fényes bálteremmé változott egyszerre a hálószobájuk. Kigyult előtte az a végzetes éjszaka, melyen azzal a fiatalemberrel összetalálkozott. Most is maga előtt látta szép, deli alakját, amint meghajtja magát és táncra viszi legelőször a férje mellől. Milyen daliásán táncolt. Milyen könnyedén repítette a tükörsima padlón! S milyen előzékeny volt a vacsoránál és milyen szellemesen sziporkázott a társalgása!. Még a férjét is egész elbájolta modorával! Öt meg éppen megbabonázta! Jól emlékezett, hogy milyen különös, lenyűgöző hatással volt reá s mennyire hizelgett neki, hogy nemcsak a lányok, de még a mamák is irigykedve nézték, mikor ketten keringőztek. Tiltott gondolat azonban nem mozdult meg a lelkében egy pillanatig sem, de — szó, ami szó — valami olyasfélét bizony mégis érzett, hogy azzal a fiatalemberrel akárki boldog lehetne, aki még szabad a szivével. Olyasmi azonban akkor sem jutott eszébe, hogy a férje hátrányára holmi összehasonlítást tegyen, noha a férjét akkor még korántsem szerette olyan
