Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-07-25 / 88. szám
1922. juli'is 25. «Komárom' Lapok« 8. olca'. mekdélután, melyet az idén julius 16-án közbejött esős idő miatt ezen vasárnapra halasztottak el. A mulatságon igen nagy számú kösönség, természetesen első sorban gyermekek, vettek részt, akik a legkellemesebb emlékekkel gondolnak vissza az idei gyermekdélutánra is. Délelőtt 11 órakor a főgimnázium és polgári leányiskola cserkészcsapatai Mohácsy János és Fischer János cserkészparancsnokok vezetése mellett igen sikerült jelmezes fölvonulást tartottak a városban. Ez volt a hírnöke a nagy napnak. Délután 3 órakor már megtelt a szép kerti helyiség gyermeksereggel s várakozó tekintettel csodálták meg a felállított sátrakat s az Ízlésesen feldíszített kertet. A cserkészek gazdag műsora vezette be a szinházteremben a mulatságot. Három egyfelvonásos ifjúsági színdarabot, monológot és táncot adtak elő ügyes cserkészek nagy hatás mellett. Badik Klárika kedvesen előadott magánjelenete, úgyszintén Bőgi Böske, Ehrenthal Rózsi, Fried Olga, Ivanics Ilus, Katona Magda, Klug Vilma, Krausz Klári, Mátyás Manci, Rozs Hús és Sulacsik Manci kedves játéka a legnagyobb tetszéssel találkozott. De fiupartnereik: Joó Endre, Kelemen Kálmán, Kocsis Lajos, Laky Ferenc, Nagy Árpád, Nagy Gyula, Wolf Géza és Zsömbörgi József is elismerésreméltóan állották meg helyöket. Jurecska Lili és Katona Magdus japán táncát frenetikus tapsokkal fogadták, hasonlóan nagy sikert ért el Sedivy László pompásan előadott cserkészkupléjával. Martini Ferenc és Weisz Zoltán mint bejelentők tréfákkal mulattatták a hallgatóságot. A szinielőadás után a kertben felállított dobogón ugyancsak a cserkészek boxversenyt, bikaviadalt és szabadgyakorlatokat tartottak, majd ezután a különböző gyermekmulatságok: lekvárevés, sétalovaglás, talyigaversen, szerencsehalászat, zsákfutás következett, sokan tekintették meg a „keleti vásárt“, sokan vettek részt a szerencsekerék játékban, valamint a gyermek szépségverseny szavazásában. _ A versenyek dijazással voltak egybekötve. Értékes tárgyakat lehetett nyerni a szerencsekeréknél és dijjakkal tüntették ki a babakiáílitás három legszebb darabjának tulajdonosát is. Este fél 7-kor bábszínház, a hires Hököm Muki gyönyörködtette az apróságokat, kik igazán alig tudtak betelni a sokféle szórakozással-A babakiáílitás nyertesei lettek: I. dij Nagy Márti ka, 11. dij Széles Bözsike és 111. dij Tihanyi Magda. A gyermek szépségversenyben a leányoknál a legtöbb szavazatot kapták: Grünfeld Erzsi, Langschádl Duci és Badik Évike, a fiuknál Goda Gyuri, D’Élia Ferike és Krausz Dani, akik a sorrend szerinti dijakat kapták. Hét órakor a táncteremben megindult a tánc és a gyerekek a ropogós cigányzenére csárdásba fogtak; rendkívül kedves kép tárult ott a nézők és szülők elé, a sok apró-cseprő emberke táncát gyönyörűség volt látni. Kilencig tartott a gyermekek mulatsága, mert azután már az ifjúság vette át a tánctermet, hol hamisítatlan magyaros jókedvvel, kitartóan az éjféli órákig tartott a tánc. A kedves emlékű mulatságra sokáig fognak visszagondolni nemcsak a gyermekek, de a nagyok is. A magyar kultúra és irodalom fejlesztése, de a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi élet körében a magyar nemzeti kisebbség érdekeinek előmozdítása és a fontosabb kérdések tisztázása s lehető megoldása céljából is pályázat hirdettetik a következő munkákra: 1. Mikép biztosítható legjobban a magyar nyeiv és irodalom fejlődése, tekintettel a létező törvényekre és rendeletekre ? 2. Egy a magyar népéletből merített egy felvonásos vígjátékra. 3. Mik a helyes többtermelés eszközei, különös figyelemmel a szlovenszkói mezőgazdaság kívánatos fejlődésére? 4. Készítendő valamely ipari mű vagy annak modellje kicsiben, amelyen a magyar motívumok, illette jellegzetességek a mű szépségének emelésére szolgálnak. 5. Mik azok a teendők, amelyek a szlovenszkói magyar kereskedőknek a közgazdasági életre való jótékony befolyását előmozdítják? A pályázatban nyertesnek nyilvánítandó munkák egyenként 500—500 korona pályadijat nyernek. Pályázni csak szlovenszkóiaknak lehet. A pályadijjai a nyertes munkák tulajdonjoga is megvetnek tekintendő. Az egy felvonásos vígjátéknál színváltozás alkalmazható. Az 1., 2., 3,, 5. alatti pályaművek jeligés zárt borítékban, a 4 alatti becsomagolva, a pályázó nevét és lakhelyét tartalmazó zárt jeligés levéllel 1922. évi október hó 15 napjának déli 12 órájáig Márkus Lá .zló Rimaszombat (Pokorágyi utca 31.) címre küldendők be. A pályázat eredményét ann*k idején a — A megyei tíuoltószövelséj megalakulása Komáromban. Vasárnap délelőtt mozgalmas napja vo't a komáromi tü^oltóságna*, a megyei lűsoltótestületek, tűzoltói gyülekezetek Komáromban, hogy megalakítsák a vármegyei lűzoltószövetségét. Már a kora reggeli órákban Csoportosan érkeztek va-nton városunkba a testületek kiküldöttei. Élén a feltűnést Keltett az egyenruhás tűzoltók sétáló csoportja. Délelőtt 11 órakor nyitotta meg Boldoghy Gyula a komáromi önkéntes tűzoitótestület elnöke az alakuló gyűlést megelőző értekezletet. A zsupáni leirat ismertetése után Vizváry D ;zsö, Vajda Sámuel parancsnokok Nagymegyerről, Nemes Flóriáu és Pozsár István .Öparanesnokok Parkányuánából, Füssy László Kőszegía; várói tettek indítványt a legközelebb megtartandó közgyűlés összehívása tárgyabtn. Az értekezlet befejezése mán a vidéki tűzoltók a komáromi önkéntes tűzoltótestület laktanyáját, szertárát és négy emelet magas mászótoruyat tekintették meg, ahol a vendégeket Höltzi Gyula főparancsnok log < dia és üdvözölte. A iűzoítóber«adezéseket és felszereléseket Schieisz, Hercz-.-gí), Gesztes és Décsi tűzoltótisztek mutatták be. A nagyvárosinak mondható berendezés és felszerei-s, továbbá az egész laktanyában tapasztalt mnd és tisztaságról a vidéki tűzoltók a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. A komáromi önkéntes tűzoltók a vendégük előtt, Décsi tűzoltótiszt vezetésével iskolaszereiéit és támadási gyakorlatot mutattak be, mely alkalommal a négy emelet magas maszotornyot támadták meg, végül pedig riasztásra, a készültség kivonulását nézték végig a vaudégek. Gyakorlat befejezése után Vizvary nagytuegyeri főparancsnok köszönte meg a komaromi tűz oltók vendégszeretetét. — Szabadságon. Gidró Bonifác főgima. igazgató a múlt heten egy havi szabadságra román területen lakó szüleihez utazott, távolléte alatt Hajdú Lukács tanár helyettesíti. — A Diakmenza intéző bizottsága szombaton délelölt Mórocz Emuiau elnöklete alatt ülést tartott, melyen dr. Alapi Gyula előadó számolt be a menza egyévi működéséről. Jelentéoét, amely érdekes adatokat nyújt e közhasznú kulturális intézmény keletkezeséről és működéséről, részletesen fogjuk; Közölni. Majd Tóth József pénztáros ismertette a Diakmenza zárszámadását, aki a lehető lelkiismeretességgel és szakértelemmel csoportosította az adatokat és e mellett értékes statisztikai teldolgoíást nyújtott elaborátumaban, e kiváló munkálat részleteire is lesz ainaliuuüK kitérni. A b’zottság a szép eredméuyt a legnagyobb erőmmel vette tudomásul. Fontos kérdésben foglalt állást ezután, mikor a helyiség kérdés megoldása került napirendre. Erre a célra a Klapka Kör vágdunasori emeletes házát vásárolja meg, amely a célnak teljesen megfelel és kevés átalakítással használható. Majd a felvétel kérdésével foglalkozva, annak határid jét augusztus 10 ig hosszabbította meg és a teljes fizetéses helyi dijat havi 360, a fél fizetéses helyit 180 K-b&n állapította meg. A Diákmenza felügyelőjévé Mészáros Lajos nyug. megyei tisztviselőt választottak meg a bizottság tagjai, akiknek dr. Alapi Gyula előadó vázlatosan ismertette a nyári hónapokban folytatandó nagy gyűjtés programmját is, amely a menza helyiségének vételárát lesz hivatva előteremteni. Az ingatlan megszerzése körüli eljárásra dr. Aranyossy Lászlót kérte fel a bizottság, ame’y dr. Alapi Gyula előadónak, Tóth József pénztárosnak, Kiss Endre gondnoknak és Kiss Endrénének, a diákasztal felügyelőjének az elnök indítványára köszönetét mondott lelkes és eredmónydus munkájukért. — Az Anna napi búcsú. Szerdán, szent Anna napján búcsút tartanak a helyi katolikus hívek a sz. Anna templomban. A holnapi nap folyamán három mise lesz, d. e. 6, 7 és ti órakor, az utóbbit és a szent beszédet dr. Majer Imre apátplébános tartja. Délután litánia lesz a templomban. — Házasság. Leienay Vilmos nagytőzsdetulajdonos e hó 23-án tartotta esküvőjét Molnár Jankicával, Budapestről a szent András templomban. (Minden külön értesítés helyett.) — Hirtelen halál. Zördös István, 6 éves fin, gútai lar.os, f. hó 20 án este hirtelen meghalt. Dr. Wa’dhauser Mihály körorvos a hirtelen halál okául hashártyagyuíladást állapított meg. A falu népe azonban suttogni kezdte, hogy a fiú nem természetes halállal múlt ki, hanem Balázs László kocsijáról esett ie és az ütés következtééTM halt volua meg. Az esetet jelentették az államügyészségnek, a törvényszék elrendelte a fiú hullájának boncolását. Tóthkárolyi Lajos vizsgálóbiróhelyettes dr. Weisz Samu i.széki orvos és dr. Kalvariszky Jenő korházi orvosokkal a fiú hullájának boncolása utáu megállapították, hogy a fiú hashártyagyulladás következtében, természetes halállal műit ki. A körorvosnak a halál okának megállapítása helyes. — A Lubinszky ensemble, ma, kedden kezdi meg eiőadisait a Kdtboiikus legény egyletben. Sokan vannak, akik már látták a kitűnő együttes tavalyi komáromi előadásait és ezek revén már stment a köztudatba az, hogy Komárom közönsége ismét egy nagy művészi esemény szemtanúja lesz. A műsor minden egyes száma úgy van megválogatva, hogy nemcsak mulatságos es szórakoztató, hanem tanulságos morális tartalmú is legyen. Lubinszky Tibi, Manci és Lilly mar végigjárták a nagy európai metropolisok színpadjait é3 mindenült a legmelegebb sikerben és elismerésben volt részük. Kedden 25-én és szerdán 26 án két-két előadás lesz, az első négy, a második hét órakor kezdődik. Jegyek előre válthatók Spitzer Béla Nádor-utcai könyvkereskedésében 15, 10, 7, 5 koronás árban. — Gázol a Bohemia autója. Folyó hó 16 án a szokott iramban, a -.elyról már nem egyszer megbotránkozva adtunk hirt, száguldott a Bohémia teherautója a Magyar-utcán. Az épp ott kocsival járt Rajkó Margit, örsujfalusi tejes kocsiját az autó felborította s a benne ülök a bocsiból kiestek és súlyos zuzódásokat szenvedtek. Mint a kárt szenvedettől magától tudjuk, a kocsiról való lebukás következtében kocsira ülni sem tud s anyagi kára is tekintélyes, ügy látszik, valakit el kell gázolnia a rohanó autóknak, hogy végre megrendszabályozhatók legyenek. A sofför urak lület se kiderítenek a háztulajdonosok figyelmeztetésére, sőt, miut az előadott esetnél történt, vihogva hajtott tovább a hőstett színhelyéről a Bohemia soffőrje. Joggal követelhetjük, hogy a teherautók oly útvonalakon járjanak, hol kárt kevésbé tehetnek. Végre is Komárom utcái nem felvonulási utjai egy, mivel sem törődő hadseregnek, aki a város polgársága között üzletet folytat, az ennek a városnak vagyonát is védeni és a polgárság jogát respektálni tartozik. Imételten felnivjuk a rendőr kapitányi hivatal figyelmát, de nemcsak a Bohémia, hanem a katonaság autóira is, mert a tapasztalt abúzus eltűrésének türelme már elfogyott. — Adomány a könyvtárnak. A komáromi nyilvános könyvtárnak Lében Ödön nyug. ezredes több kötet könyvet és öt évfolyam folyóiratot volt szives adományozni. A könyvtár támogatásáért és az értékes adományért ez utón nyilvánítja hálás köszönetét dr. Alapi Gyula, mnzeum és könyvtárigazgató. — Kiadó hónapos lakás. Egy bútorozott hónapos szoba, konyhával együtt, azonnal kiadó. Óim : Tolnai-utca 25. szám.