Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-07-22 / 87. szám
4. oldal. Komáromi Lapos:'• 1922. julius 22 lament. Itt azonban a kisebbség nem juthat szóhoz és a bejelentett sérelmekre Írásban válaszol a kormány az egyedül hatékony kontradiktorius eljárás megkerülésével. Nem marad más hátra, mint a nyilvánosság, a sajtó és a külföldi közvélemény informálása. Ide kell apellálnunk minden esetben és ez az egyedüli segítség, amiben bizhatunk. A német, olasz, angol közvélemény már élesen állást foglalt mellettünk, a francia elfogultság is oszladozni kezd, jeles publicisták és súlyos szavú politikusok foglalnak állást mellettünk legázolt jogaink visszaállítása érdekében. Benes tanulhatna szerb kollégájától programot, «ki a polgárokat nevelni akarja és az az óhaja, hogy a magyarok uj hazájukban is o|yan jól érezzék magukat, mint nemzeti államaikban. Minket itt nem akarnak szép csendesen, szelid eszközökkel megnyerni az uj állam lojális polgáraivá, hanem ellenséges indulattal kezelnek, hatalmát érezteti velünk az utolsó vasúti bakter is. Itt követelik a lojalitást, kikényszerítik, pedig a lojalitás az magátol jö, az nem külsőség, hanem a léleknek megnyugvásából eredő érzés, amit kikényszeríteni nem lehet. Gyűlölnek bennünket magyarokat és németeket azért, mert nem tudunk színlelni hazug érzéseket és élarcot felvenni. Ezt ne is kívánják, mig megfosztanak nyelvünk legszentebb jogaitól, míg oktalan soviniszták eltiltják a magyar beszédet egy demokratikus államban, mig iskoláinkat vissza nem állítják és intelligenciánkat akarják kiirtani, a magyar földet lábaink alól kihúzni, mely ezer év óta a mienk. Mi nem tudunk és nem is akarunk alakoskodni, nem akarunk másoknak látszani, mint amilyenek vagyunk. Mi jogainkból nem engedünk semmit sem, nem alkuszunk el egy szemernyit sem, hiába minden támadás kultnránk és gazdasági létünk ellenében. Mi a törvények végrehajtását, a békésze.’zödés becsületes alkalmazását követeljük, amely állampolgári egyenjogúságot biztosit részünkra is, amit eddig sehol sem értünk el, mert a polgárjogok terén ez az egyenlőség nekünk ki nem jár, az adózásból és a katonáskodásból pedig duplán jár ki. Ha pedig meg akarunk mozdulni, akkor a kövek és dorongok argumentumaival gyűrnek le, miként Ipolyságon. Ha kultúránkat kívánjuk előmozdítani, akkor azt lobbantják a szemünkre, hogy politizálunk és meggátolják minden kulturális szervezkedésünket. Politikusaink igazán tanulhatnának Nincsicstöl, a Balkán politikusától megértést. A mosolygása is a régi és ott van a gyűrű a kezén s a medalion, az én héjammal a kebelén . . . István és felesége, alig-alig tudták viszszatartani a hangos sirást. Az öreg tovább beszélt: — Mikor a ferencvárosi búcsún először találkoztunk, mindjárt tudtam, hogy ő az, akit az Isten nekem kirendelt. Azt ti is tudjátok, ho y milyen áldott, jó asszony volt az anyátok, de hogy milyen szép volt, azt csak én tudom! Sem a Giza, sem a Teréz nem volt olyan szép ! A Teréz unokájának, a kis Panninak van olyan barna szeme, mint a milyen az anyus szeme volt! A Pannika orcáin is ott van a két kis gödör, da a mosolygása mégse egészen olyan, oh nem olyan . . . Az öreg egyre csendesebben beszélt, motyogott s aztán elszundikált. István s a felesége aztán, nohogy felébresszék, csendesen bementek a házba. A második temetés napján a műhelyben nem dolgoztak. Csend volt az udvaron, az öreg mester békén alhatott. Mikor aztán az atyafiak a nagyapó hogylétéról tudakozódni úgy egy kis óra múlva megjöttek a temetőből, a kapuboltozat alól igen nagy megnyugvással látták, hogy a nagyapó ócska karszékben, a vén kút mellett szeliden, derűs arccal, csendesen alszik a napsütésben. — Pszt! Csendesebben járj! — intette az anyja Pannikát. — Fel ne ébreszd ópapát! Pannika, akinek a szeme olyan volt, mint az anyusé, kedves ügyetlenkedéssel, lábujj hegyen, nagy vigyázva ment fel a hét lépcsőn a tornácra, pedig az ópapa álmát akkor már nem zavarta semmi dobogás . . . Ki ©kar takarékoskodni? llllllllll!llllllllll!!llinilllilll!l!!lllllllllllllllllllllllllllllllllllllll!|ll|IHI!!!l!lillli!lllll|l|||||ili:i[||||!l!l||ll!illll||||||||ii!l|!l!!llill!ll!!l!|l!I!illH| A ScMcht-íéle szarvasszappan időt és pénzt takarít me& miután fehérneműjét gyorsan és jól tisztítja és egyben, konzerválja is. Valódi csak * SCHICHT "-névvel és »SZARV ASM-jeggyeL láma ios bill beli választani! (Komárom-, Pozsony-, és Budapest küzdi íme a dunai kikötőért.) Amíg Komárom város vezetőinek azon fő a fejük, hogy a kikötő árát mikor kspja meg a nehéz pénzügyi viszonyok közt élő város s amig a dunai kikötő építése nagyon lassan halad előre, az alatt érdekes francia nyilatkozatokat hallunk és olvasunk a dunai kikötők helyéről, Komáromról, Pozsonyról és Budapestről. Franciacrszág leghatalmasabb nehézipari koncernje Schneider és Creuzott tröszt őzt a rendeltetést tölti be Poincaré F. anciaországában, hogy a Quai d’Orsay mai külpolitikájának a megfelelő gazdasági tartalmat adja meg. A Schneider müvek Creuzott-ban, Franciaország háborújában olyan szerepet játszottak, mint Krupp Németországban, vagy Weisz Manfréd j Budapesten. Az egész állami fegyvergyártás és j mnniciókészités központjai voltak. — Franciaország a békekötés után a számára elvesztett orosz nagyhatalom pótlására egy uj hatalmi csoportosulást épített keleten. Ez pedig a kisántánt és a hozzátársult államokból álló keleti barriere. Ennek a csoportosulásnak természetesen volt némi magyarellenes tendenciája is. A francia politika azonban a béke megkötése óta azon igyekszik, hogy ennek az ellentétnek | élét vegye és hogy a „keleti barriernek“ tiszj tára német és bolsevikedenes színezetet adjon. Természetes, hogy az uj hatalmi csopor; tosulásnak a fegyvergyártás hatalmas centrumaira van szüksége. így akar Franciaország északon Felsösziléziában, a Dnnamedencében pedig a csepeli arzenál újjáélesztésében a fegyverkezésnek támpontot. (Természetes, hogy a : Skoda müvek ilyen irányú szerepe szintén meg ? marad.) A budapesti kikötő közelsége Csepelhez j adja meg a magyarázatát annak a törekvésnek, hogy a befolyásos Schneider-Creuzot koncéra a francia politikának a budapesti kikötő kiépítését ajánlja. Ez a gondolat különben világosan kitetszik Leon Daudet-nek a franciák nemzeti blokkja képviselőjének és a francia nehézipari koncern igazgatósági tagjának emlékiratából, melyet a francia kormányhoz intézett. „Komárom, Pozsony és Budapest között kell választani — Írja Daudet — a dunai kikötő építésénél. Középeurópának egy nagy át! rakodó kikötő építésére vaD szüksége. Budapest földrajzi helyzeténél, általános gazdasági szervezeténél, iparánál és kereskedelménél fogva a legalkalmasabb a kiépítésre. Budapest Középeurópa gazdasági Gibraltárja. Éppen ezért mi a három város (Komárom, Budapést, Pozsony) közül Budapest mellett foglaltunk állást.“ k Éppen e pillanatban hallották, hogy értesítés érkezett Komárom városához, hogy a kikötő árának a kiutalása már megtörtént, s a pénz legközelebb megérkezik. A komáromi kikötő előmunkálatain, ha nem is nagy erővel, de azért mégis csak dolgoznak; éppen azért kissé szuverén hangzik Daudetnak alábbi nyi| latkozata a komáromi kikötőről: „A budapesti kikötő építéséhez minél előbb hozzá kell fogni, mert Komárom kiépítésének kérdése a cseh-szlovák kormánynál még döntés alatt áll.“ Nyilván a tröszt igyekezetére vezethető vissza, hogy a budapesti kikötő technikai előmunkálatait két héttel ezelőtt meg is kezdték. Ennek ellenére azonban több akadály forog fenn a teljes megvalósításig. Elsősorban a jóvátételi bizottság döntése szükséges, mely azonban ő?z előtt a bizottság túlhalmozott munkájánál fogva nem történhetik meg. Másodsorban pedig Schneiderék, a kikötöépitésre nyújtott hitel fejében, ráakarják tenni kezüket az amúgy is szorult helyzetben levő magyar állam bizonyos jövedelmeire. A Komáromi Lapok többször írt arról, hogy a csehszlovák kormány diplomáciai utón Párisban mindent elkövetett, hogy a franciák ne épitsék meg a Budapest melletti csepeli nagydunai kikötőt. Ugylátszik azóta más szelek fújnak és érdekes Palfordulásról számolhátuuk be. Ugyanis különös érdekessége még & helyzetnek, hogy a prágai kormány, nyilván a befolyásos francia intervenció következtében, nem ellenzi Budapest kiépítését, melyre egy előkelő csehszlovák diplomáciai személyiség nyilatkozata szerint „az egész Duna-hajózásnak szüksége van.“ Hogy ennek a hirtelen jött Pálfordnlásn&k bizonyos árát akarnak szabni a csehszlovák kormánykörök, az kitűnik abból, hogy a csehszlovák kormány a csepeli kikötőben egy rakodópartot kér, arra hivatkozván, hogy a hamburgi kikötötten is kapott és, hogy az ö dnnai nagy hajózási tervének, nem elégséges csak a pozsonyi és a komáromi dunai kikötő Ez a kívánság azonban a magyar közvéleményben a legnagyobb ellenzésre talált. 1 taiióoslar, mini válási sgy hírlapi támadásra. {Komáromban is ismerik az eset szenvedő hősét) Nem szeretjük & szenzációhajhászást, a Komáromi Lapok közel félszázados múltja legfőbb bizonyítéka a mellett, hogy lapunk nem keresi sohasem a bulevavd lapok szenzációs ízű irányát. Hogy mégis leközöljük egyik kassai laptársunk nyomán az alábbi esetet, azt azért tesszük, hogy közönségünk elé, mint egy memento móri-ként állítsuk fel ezt az esetet is, hogy ne üljön föl minden magát hirlapirónak nevező firmának és ne vegyen minden magyarul irt lapot magyarnak is. Különben pedig az eset hősét Komáromban is ismerik. Egy vagy másfél évvel ezelőtt egy itteni napilapnál próbálkozott hirlapiróskodni. Innét azonban hamarosan eltűnt. De most már lássuk az esetet. „Losoncon ez idén is elcsattant a megszokott nyári pofon. A botrány körülményei azonban egészen mások, mint a tavalyi színészkritikus afférnak. A rokonság csak annyiban van meg, hogy az eset egyik — még pedig szenvedő — hőse ezúttal is újságíró, ha ugyan szabad Pajzs Imre urat annak neveznünk.
