Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-11-04 / 132. szám
4. oldal. Komáromi Lapok" 19‘-2. november 4. déli partján, az egyenlítő olvasztó forróságától alig pár foknyira, a pampák szélén, amelyeknek & Korái Hérák havasainak kósipkás, kéklön csillogó, hepehupás láncolata ad művészi keretet. Mezopotámia nem az ószövetség földje, argentínai áldott sikság ez, a modern mezőgazdaság egyik legkihasználatlanabb és legkimorithetetlenebb kincsesbányája, ahol parlagon heverő, öles pampafüvei termő, buzakalász után vágyó földek holdjainak milliói várják a kérges tenyeret, amely a vasekét beleakasztja a végtelenbe nyultó ugarba. Mezopotámia Argentínában fekszik, de termékenysége, gazdasága és termőereje elképzelhetetlenül fölülmúlja az igazi, a régi, a bibliai Mezopotámiát. Pálmák, eukaliptuszok, kaktuszok, banánák és kávécserjék teremnek ott, a kukorica búzatáblák pedig fölmérbetetlen távolságokba húzódnak el. És ez a napijárásokra terjedő, túlnyomó részében még munkáskezet nem látott gigászi földterület várva várja a maga robotosait, ingyen kínálja oda kalásztengert 1 ringató hátát bárkinek, aki becéző szeretettel ■ akar hozzánöni, mint a hajdan magyarja a ne- . mes paripához. Yasuttalan, uttalan, kultúrának j hírét sem látott pusztaságra, ahol a kifáradt ; szikkadó agyú Európa gyermekeit bő munka- \ alkalom és örökkétig biztos kenyér várja, ha ! szeretettel és mélységes földimádattal borulnak f le a messzibe elnyúló puszták szűz télévé- > nyére. A jövö kincsesbányája, eljövendő szá- | zadok éléskamrája, öt világrész magtárja a pampaszéli spanyolnyelvü Mezopotámia. Láttam a Mezopotámiába készülő véreim j csoportjait Baranyában. Szemükben a távoli, ; idegen földek lázas tüzlángja vetett lobot, í lidérces fény csillámlott meg a turáni szemek j sötétjében és a hangjuk beeózgetősre, bizako- \ dóvá és keménnyé vált, amikor az uj hazáról ! esett szó. Vakmerőén és minden tétovázás nél- < kül, — mint férfiak és egész emberek • szoktak — néznek a ködbe, amely eltakarja előlük, irigy és kaján függöny gyanánt az ; Óceán hátán túl várakozó bizonytalan jövőt, j De férfiak ők, kemény tapintású, acélizmu magyar földművesek, földtelen szegények, akik i érzik, hogy a vadidegen szokások, a furcsa | éghajlat, a tarka népek és a merőben újszerű környezet és gazdasági viszonyok között is j derekasan meg fogják állani a helyüket. Van köztük, akinek sohasem volt még tenyérnyi földje sem. Jött az agrár reform, amelytől sokat várt az árva magyar, de nem kapott tőle semmit, semmit. Nem adtak parányi földdarabkát se a talpa alá. hogy megvethesse rajta a lábát és végezhesse verejtékcsorgató munkáját. Ezek indulnak útnak javarészt. Előttük mint lidérces álomkép, feketélik Mezopotámia mérhetetlen senkitöldje, a buján termő délamerikai humusz, a kétszeri aratás... Hiszik, hogy uj hazájuk kegyelmesebb lesz hozzájuk, és bőségesen ad nekik az ősi földből, amely a senkié. A baranyai vándorok, a messzi tengerentúlra készülők, vezetője öreg amerikás, aki tizenhat éves óceántuli múlt után egész falu népének való értékes tapasztalattal szállt újra az óceánra kisded csapatával. Beszél németül, angolul, spanyolul, franciául a magyar nyelven kívül és becsületessége mellett ez is elegendő biztosíték arra, hogy derék és rátermett vezére lesz a mezopotámiai magyar kolóniának. Mert kolóniát, magyar gyarmatot akarnak alapítani a baranyai vándorok. Olyanféle gyarmatot, amilyent a németek, a svájciak, az olaszok, az arabok, a franciák, a törökök, a zsidók és egyéb más népek alapítottak Dél- Amerikában. A gyarmatok uj államocskák, messzemenő autonómiával, saját közigazgatással é3 közoktatással ugyannyira, — és ez élesen és erősen jellemző a délamerikai köztársaságok erőteljes demokráciájára és szabadságszeretetére — hogy az ilyen kis nem hivatalos államocskák lakossága még csak az államnyelvet sem tudja. Különösen a németek és az arabok, meg a zsidók (akiket a cionista világszervezet: a Jawisch Colonisation Assoc, telepit le állandóan) rendelkeznek ma hatalmas területekkel, njhazaszerü földdarabokkal, amelyek a legrosszabb esetben is jóval nagyobbak a békebeli Magyarországnál. Német, arab török, lengyel és zsidó nagyvárosok épültek ott hirtelenül és alaposan, az európai értelemben vett összes k ényelmi, gazdasági és közlekedési berendezésekkel. Különősen, Brazília gazdag az ilyen telepekben Zsidó nagyvárosok: Mosesville, Salome, Jaffa stb., németek: Blumeuau (30.000 lakossal), Joinvjlle, Neudorf, Brüdertal, Sao Bento, Badenfurt, Warnov, Bruaqua, Theresopolis, Hansa, Germaina, Kröpf és Neuwürtemberg, Paraguayban is tekintélyes számú a német nagyváros: Hohenau, Neu Germania, Esperanza, Humboldt, Felicia, Cavour, svájci városok: Tiro Snizo, Grütli, Las Tunas. Saját hatalmas I ipari üzemeik vannak ma már az egykori ron- j gyos bevándorlottaknak, napilapjaik, divatszemléik és irodalmi folyóirataik, amelyek a berlini és párisi lapokkal versenyeznek. Ilyenféle magyar gyarmatot akarnak csinálni Baranya utrakészülö földtelen földturói, a magyarság uj, fiókhazájának pionírjai. Egységes, független, szinmagyar uj hazát, reálisnak megvalósított, testté szilárdult uj otthont, ahol minden a dolgozó verejtékhullajtóké, ahol nincsen földtelen. üresmarku, földéhségtől mart lelkű ember, ahol nincsenek faji és nemzetiségi ellentétek és nacionalista háborúságok, ahol mindenki csak az uj, saját munkájukkal szerzett, lakályossá tett, gazdagság és elégedettség felé irányított uj haza boldogitásán fáradozik. Hazátlan magyar földmivesek hajnali dalai fognak visszhangzani nemsokára a mezopotámiai végtelen rónaságon. magyar szót kap szárnyaira a Kordillerákról lefutó, halkan orgonázó havasi szellő és magyar íöldturók verejtékben úszó pecsenyeszinüre sült orcáira fognak szikrákat sziporkáztatni a nap keményen tűző aranysugarai. Magyar izom suhint majd a hullámos ringásu búzatáblába a fényes acélkaszával, magyar fülekbe fog duruzsolni a cséplőgép altató monoton morajlása. Uj hazát hívnak életre Baranya vándorai az Egyenlítő közelében. Láttam a Mezopotámiába készülőket, akik lázas, izgalmas bajlódással készülnek a batalmás útnak, óceánokon, begytömegeken, pampákon, óriásfolyamokon, világvárosok szedületein keresztül — a földért. Harsogó,. égigérő kemény bizakodás feszíti a mellük páncélját, hatcos akarat hallik ki a szivük dobbanásaiból és kemény munkákra, ősemberi viaskodásokra fölvértezetten várják az indulás napját. Nem a gyárak, a bányák, a füst és korom rabszolgaélete várja őket, mint jenkiföldre szakadt sorstársaikat, hanem a mezők tiszta levegője, az illatos, dús, éltető anyaföld tárja feléjük bizalommal és szeretettel a mellét, hivő és hívogató, forró, eljegyjési csókra . . . Januárban kelnek útra a baranyai vándorok. Talán háromszáz család. Háromszáz kemény magyar koponya indul, szalad neki a kék hullámoknak, Dfm azért, hogy gombamódra ; kincsek nöjjenek a tenyerébe, hanem, hogy I nehéz munka árán, harmatos hajnaltól nap; sáppadásig tartó szakadatlan, inszakajtó mun- i kával földet teremtsenek a talpuk alá: meg> szerezzék — uj honalapítók módjára — késő utódoknak a biztos sorsot, a biztos kenyeret, j Segítse őket a magyarok Istene !... (h. a.) Peti az fi hispapok közölt. Petőfi az 1842/43. telet Debrecenben töltötte. Ez a tele nyomorúságos lehetett, mint maga is leírja Egy telem Debrecenben c. költeményében : Jó, hogy az embernek csont foga van, Ezt bölcsen rendelék az istenek, Mert hogyha vas lett volna a fogam, A rozsda ette volna meg! Tudjuk, hogy szállásadó asszonyának is adós maradt, de Petőfi, a pontos fizető, legelső pesti pénzéből adósságát megküldötte. (Hogy milyen pontos fizető és rendszeretö ember volt Petőfi, arról legjobban tanúskodik a Pilvax kávébáz fizető pincére : „Petőfi ur soha nem maradt adós!“) Mikor Petőfi kora tavasszal elindult Debrecenből, elhatározta, hogy egri barátját, Tárkányi Béla kispipot, a szemináriumban meglátogatja. Ekkor már Tárkányi irodalmi hírneve — ki éppen két évvel volt öregebb a 20 éves Petőfinél — meg volt állapítva. Három évvel előbb, 19 éves korában, a Kisfaludy Társaságtól dicséretet nyert Honáldozat c. balladája. Később az Indítványok c. szatírája. Szépirodalmi lapokban is sok szép költeménye jelent meg s Toldy Ferenc Klopstock Messiásának fordítására szólította föl. Mindenki ismerte már ekkor az „egri kispapot“: hogyne ismerte volna tehát a véle lelki rokonságban álló Petőfi Sándor ?! Az egri hazafias kispapok nagy örömmel fogadták Petőfit, de különösen örült Tárkányi, aki tudta, hogy vendégük — lángész. A kedves vendéget a kispapok a szeminárium pipatóriumába vezették és beültették az ünnepi Karosszékbe, az elnök helyére. Szájába nyomták a diszpipát, mely pompás verpeléti dohánnyal volt megtöltve. — Pompás dohánytok van, fiuk! és a pipa is kitünően szuperál. — No akkor —. szólt Tárkányi — tekintsd sajátodnak a pipát is, meg a dohányt is: neked ajándékozzuk. Sándor a fejedelmi ajándéknak igen megörült, de még jobban megörült a kosár egri bikavérnek, mely csakhamar az asztalra került. Vígan folyt a poharazás és a magyaros kocintgatás, egymás éltetése az emberi kor legvégső határáig... — Da még azon túl is! kiáltotta vidáman Petőfi, kinek debreceni sauyaru hónapjai óta ma volt az első kedélyes napja. Elképzelhetjük, mint sziporkázott a két fiatal poéta: Petőfi és Tárkányi, valóságos panoptikoDját nyitották meg a magyar irodalom Kincses birodalmának. Mindegyik elmondta szép terveit, irodalmi vállalkozásait stb., mikor az egyik kispap elkiáitotta magát: — Fiuk, esik a hó! Petőfi kinézett a hóboritotta tájra s hirtelen elragadta őt a természet iránti mélységes szeretete. Elmondta rögtönözve legszebb költeményeinek gyöngyeit: Kedvemnek lia magja volna: Elvetném a hó felett, S ha kikelne: rózsaerdő Koszoruzná a telet. S hogyha földobnám az égre Kedvemet, Melegitné a világot Nap helyett! Mikor a Kispapok ezt a szép rögtönzést — mint egy mennyei szózatot — meghallották, vállukra emelték Petőfit és csókolták, ahol érték. Ilyen ünneplésben — értve a közvetlenséget és őszinteséget — Petőfinek soh’sem volt része s mindig szívesen emlékezett vissza az egri kispapok közt eltöltött pár kellemes napra. Deák Antal. Károly exkirály amerikai farmer akart lenni. ■ (A komáromiak jó ismerőse, János főherceg, a későbbi Orlh János példáját akarta követni) Az öregebb komáromiak közül még bizonyára sokan emlékeznek János tőbercegre, a tragikus véget ért Ortb Jánosra, aki az évek hosszú során állomásozott a komáromi helyőrségen és igen népszerű alakja volt Komáromnak: a régiségeket gyűjtő főherceg, aki mint amerikai farmer akart a világtól elvonultan élni. Károly exkirály is sokat hallott és olva; sott erről és ö is hasonló terveket szőtt. A múlt hónapban múlt egy éve annak, hogy a szerencsétlen véget ért Károly excsá! szár repülőgépen megkísérelte második pucscsát Magyarországon. Ebbői az alkalomból az \ excsászári család bécsi megbízottja: Scháger báró hosszú cikkben emlékezik meg a második kísérlet okairól. Scháger báró kijelentései sze* : rint a második kísérlet még legbizalmasabb j híveit is meglepte, mivel senki sem számított I arra, hogy olyan hamar az első kísérlet megj hiusulása után ismét próbálkozni fog. Éppen ezért foglalkozik a második kísérlet okaival és felveti azt a kérdést, vájjon hatalmi vágy, vagy pedig pénzügyi gondok kónyszeritették-e az elhunyt uralkodót a második kísérletre. A felvetett kérdésekre Scháger báró nemmel válaszol. Szerinte Károly excsászár lelkületétöl teljesen távol állott a hatalmi vágy. így tehát ki van zárva az, hogy ez lett volna az oka a második kísérletnek. Ami az anyagi zavarokat illeti, úgy az exkirályi család tényleg súlyos zavarokkal küzdött és Svájcban csak a családi ékszerek eladásával tudta magát fenntartani. Az ékszerek már fogytán voltak. Azonban
