Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-10-05 / 119. szám

2. oldal.

„Komáromi Lapok*

19? 2 október 5.

UJ ANGOL NŐI SZABÓ ÉRSEKUJVÁROTT. UJ SZÜCSÜZLET KOMÁROMBAN.

Tokarek Antal a komáromi női szabó szalonját és Blaha Ferenc az érsekújvári szűcsüzletét kibővítette és a t. hölgyközönség kényelmére modernül berendezett fióküzletet létesített és pedig Tokarek Antal ÉrsekujvArott Maiaryk-u. 7. sz., Blaha Ferenc Komáromban, Dunarakp. IS.

C'nlnniinllh'in megrendelésre leszállított áron ULuiUliUlluJuli készítünk: legmodernebb kosztümöket, felöltőket, köpenyeket, legujabbb téli keppek és francia köpenyruhákat. Kostüm fasori eddig 450, most 300 K. Köpeny fapon eddig 350, most 200 K. Köpenyruha fa<?on 200 K.

Uáilalillll a legkényesebb női divat szőrme- VŰliŰijUn munkákat. Nagy raktárt tartunk kész szücsárukból. 621

A n. é. hölgyközönség szives pártfogását kérik TOKAREK ANTAL és BLAHA FERENC

Kőin list hali vaios.

gyakran földerül egy-egy jobb, ötletesebb csempésztrückön, amely persze nem végződik mindig sikerrel. No akkor meg kárörvendve derül fel a jó öreg Komárom, amelynek úgyis van elég sírni valója.

Az alábbi tragikomikus eset különösen tehát Komáromban talál kellő megértésre. Azért el is mondjuk azon melegében.

A határmenti városokban egy uj kereseti ág fejlődött ki — az árucsempészet. Veszélyes foglalkozás, de olyan nagy jövedelmet hajtő, hogy mind többen űzik s a tülekedő konkurencia már a határtól messze, az ország belsejében keresi fel a piacokat. Az éj sötét leplébe burkolózva, vagy ezer körmönfont furfangg&l kendőzve, csempészik át a különböző iparcikkeket a határon, a frontotálló fináncsereg éberségét kijátszva. Persze a csempészek legnagyobb része nő. A nők jobban tudnak ravaszkodni, öltözködési módjuk több teret ad az áruk elrejtésére, no meg a határölök udvariasabbak, vagy legalább nem oly kíméletlenek a csempészek szebbik felével szemben. Ha aztán mégis csak hurokra kerülnek s törvényt kell állniok, ezerszer inkább ki tudják fiskáliskodni magukat a csávából, mint a tehetetlen férfinép.

Egy ilyen ügyes csempészről szól a nóta, akin megakadt a rend őrének a szeme. Igaz, hogy nem valami különös rendőri szimat kellett hozzá, hogy önagyságáról leolvassa a gyanús tüneteket. A rendőrszobában még érintetlenül áll előttünk hordó termetével s csodára puffadt lábszáraival. Csinos babaarcával szörnyű ellentétben áll a pohos termet s az első pillantás elárulja, hogy nem a természet ruházta fel a csiuosarcu hölgyet ezzel a rengeteg hájtömeggel. Míg a kihallgatás tart, a vastagraduzzadt delikvens zavarba se jön. Olyan flegmával adja le a legcifrább hazugságokat, hogy a rendőrtiszt is azt kezdi hinni: a jó Isten, ki a mezők liliomait ruházza, öltöztette ilyen vastagra az ártatlankát. Pedig a csoda csak az előzetes kihallgatás után következett be.

Ónagysága, a mórnökné — természetesen egalább is mérnöknének mondotta magát — belépett a mellékszobába 150 centiméter vastag derékkal, hatalmas keblekkel s barnumi vádlikkal, öt perc múltán pedig kijött helyette egy franciás leányzó, karcsú bokákkal, darázs derékkal. A csodálatos metamorfózist csak akkor értettük meg, amikor a mellékszobában szemügyre vettük a gyors fogyókúra eredményeit. Nem kevesebb, mint 12 pár selyemharisnya került le a mérnökné láttáról, derekáról és kebléről garmadaszámra rakta le a sálokat, habos, finom csipkéket. Tiz selyem joupont dobott le a derekáról, a selyemfonálcsomóknak meg se szeri, se száma.

A bűnjelek hatalmas halmaza közé bár oly busán ült le a szép csempésznö, mint kedvese sirjára, mégis a tarka-barka meséknek olyan áradatát indította a szegény rendőrségre, akár csak Seherezáde. Végre azonban elfogyott a türelem, elfogyott a mese is. A rendőrségnek nem igen van érzéke a szép történetekhez s a csúf valóság fegyverével kegyetlenül lepuskáz minden poézist. így járt a szegény „mérnökné“ is, akiről még azt is kisütötték, hogy nem is mérnökné, de hivatásos csempész, ki már két év óta hetenként ravaszkodja át Magyarországból a sok drága holmit. Eddig

csak Kassáig és Eperjesig terjedt üzletköre, most azonban a Szepesség szép asszonyait is fel akarta ruházni olcsó selyemharisnyákkal. Az első szepesi kísérlet balul ütött ki.

No, azért nem kell szomorkodoi, hölgyeim! Hoz még ide a mérnöki)é elég selyemharisnyát. Nem olyan fából faragták, akit az első balsiker elijeszt a további vállalkozástól. Igaz azonban, hogy a jövö holmik már drágábbak lesznek, mert a mai balsikernek költségeit bele kell kalkulálni.

| Pogrányi József

1843-1922.

Komáromvármegye közönsége ismét gyászt öltött és siratja legrégibb, leghívebb tisztviselőjét: Pogrányi Józseí vármegyei nyugalmazott tiszti főügyészt, aki 80-ik életévében hosszú, csendes elmúlásnak külső szimptómái közt megszabadított e földi lét gondjaitól a Mindenható. Pogrányi Józsefnek, a régi Komárommegye e kiváló tisztviselőjének életpályáját nem szabad megmérnünk a mindennapi élet konvencionális mértékével, mert ennek átlagából magasan emelte őt ki széleskörű tudása, ritka klasszi kus műveltsége, főképpen pedig férfias és megalkuvásokat nem ismerő jelleme.

*

Derfeli Pogrányi József 1843 március 23-án született Nagykovácsi községben, Pestmegyében, hol öregatyja a Tisza család jószág igazgatói tisztét viselte.

Kis gyermekkora óta családjának ekeli birtokán élt és nevelkedett, ho! akkor az öreg Hetényi János, aki a gyermek nevelését élénk figyelemmel kísérte és vezette, volt református pap, korának ez a nagy tudósa. Középiskoláit Pozsonyban és Pápán, a jogot Debrecenben végezte, hol az ország sok későbbi jelese tanult. Meleg gyermekkori barátság fűzte őt Eötvös Károlyhoz, a későbbi hírneves függetleDségi politikushoz és a kiváló magyar íróhoz és elbeszélőhöz, akivel Pápán együtt rótták az iskola padjait.

Ez az ifjúság a magyar nemzet gyászos éveire, a nemzeti elnyomatás alkotmánytalan időszakára esik, amelynek küzdelmei az ifjúság fogékony lelkét megedzették; és megacélozták. A fiatal Pogrányi József gyalogszerrel bejárja Magyarországot és Erdélyt, lát és tanul, ítélőképessége fejlődik és szélesül. A jogi tanulmányokat befejezvén 1867-ben megszerzi az ügyvédi oklevelet.

Az alkotmány hajualhasadásánál ott találjuk a vármegye szolgálatában, melynek alügyésze, 1868 ban szolgabiró, 1872-ben a csallóközi járásnak fószolgabirája lesz. 1878 ban a központi szolgálatba a megyei árvaszékhez lép át, amelynek he’yettes elnöke, 1881-ben pedig elnöke lesz; e tisztét 1887-ig viseli, amikor a független ügyvédi pályával cseréli fel, melyet Gyöngyösön később Komáromban folytat.

Majd a csallóközi választókerület bizalma képviselőjévé választja függetlenségi és 48-as programmal 1892 ben és e kerületet egy cikluson át képviseli. Pártjának tevékeny és tekintélyes tagja lesz, akinek véleményét, önzetlenségét, általános megbecsülés környezi. Puritán egyénisége, mely annyira jellemezte, elutasított magától minden előnyt, amelyet mint képviselő szerezhetett volna. Képviselősége súlyos anyagi áldozatába került. Pártjának bizalma az 1899—1900. éveiben az Egyetértés napilap, a párt akkori orgánuma élére állitja, igazgatói minőségben. Mint publicista működött rövid ideig, de a budapesti viszonyok légkörét meg nem tudván szokni, visszakivánkozott újra csendes pátriájába, Komárommegyébe, mely régi, kipróbált tisztviselőjét 1901-ben főügyészévé választotta meg. E tisztét ritka ügybuzgósággal és lelkiismeretességgel másfélévtizeden át viselte.

A hírhedt darabont korszak alatt, mikor Kubinyi Géza volt Komárommegye főispánja, az alkotmányos érzésű megyei törvényhatóság nem kívánta tőle az esküt kivenni; Kubinyi maga olvasta az eskü mintát, mit a gyűlés óriási többsége a leghevesebb ellentmondással kisért. A gyűlésen szólásra emelkedett Pogrányi József tiszti főügyész, mint a törvények és szabályrendeletek őre és törvényeinkre hivatkozva törvénytelennek minősítette a kierőszakolt közgyűlési beiktató eljárást.

E tisztében rendezte a vármegyének öszszes alapítványait, és befejezte a híres Piattiügyet, & Zsitva csatornájának létesítéséből származó évtizedeken húzódó vitás kérdést, a megye e régi terhét. 1916-ban vonult csekély megmegszakitással negyven évi szolgálat után a jól megérdemelt nyugalomba.

Hivatali pályája mellett a kultúra és tudomány kérdései érdekelték. Lerótta a kegyelet adóját egykori jeles mesterével Hetényi Jánossal szemben, akinek közadakozásból szép emléket állított Ekel községben, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia közreműködésével rendezett irodalmi ünnep keretében lepleztek le 1906 ban. Megírta „Tudós Hatéuyi János és kor»“ cimü müvében (Budapest, 1907) a magyar bölcséleti tudomány ez úttörőjének kimerítő életrajzát is, mely mint kortörténeti tanulmány is maradandó becsű irodalmi alkotás.

Komárommegye monográfiája két értékes fejezetét irta meg a törvénykezés és a megye legújabb korának történetét nagy alapossággal és a tárgy teljes ismeretével dolgozva fel. Életének utolsó éveiben is történeti tanulmányokba merült el, kéziratban maradt dolgozata: „A Wesselényi család története“. Történeti tanulmányaihoz rengeteg jegyzete és forrástauulmány maradt, mejyaket Íróasztala őriz.

A közéletben előkelő szerepet vitt. A Jókai Egyesületnek alapítása óta alolnöke, majd társelnöke volt és annak egyik leglelkesebb támogatója. Az egyházi közügyek sem nélkülözhették az Ö széleskörű tudását és a dunántúli egyházkerület valamint a komáromi ref. egyházmegye tanácsbirája, majd gondnoka volt.

Negyedszázad óta elnöke a Nagytnegyeri Takarékpénztárnak és presbitere a komáromi ref. egyházközségnek. Mindenütt, ahol csak szavát hallatta, aanak nagy súlya volt.

A feltűnést nem kereste, inkább irtózott tőle. Mindenki tudta azt, hogy hivatalában megközelithetlen és kötelességét mindenkivel szemben pártatlanul teljesíti. Magával szemben csak egy szabálynak minden követelményét, a publica honest&s-ét, a köztisztesség törvényét. Az ö müköuése ebből a szemszögből tekintve is kiállja a legszigorúbb kritikát.

Pogrányi József a régi gárda utolsó tisztviselője volt; nagymüveltségü és tudásu, sokoldalú ; ez a típus már — sajnos — teljesen kihalófélben van. Neki a hivatal nem kenyérkereseti pálya volt vagy mellékfoglalkozás, hanem igazi hivatás. Hivatalát nem lépcsőnek tekintette az emelkedésre, hanem.a reá ruházott nagy kötelezettségnek, melyet igyekezett mindenkor megfelelni, legjobb tudása és lelkiismerete szerint.

Konciliáns természet, derűs kedély és komoly életfelfogás jellemezték a mindenkivel szemben udvarias és előzékeny föiisztviselőt, ami egyébként magas műveltségével és nem miudeunapi élettapasztalataival állott oksági összefüggésben.

Mint említettük, halála előtt is állandóan dolgozott és befejezte kétkötetes nagy családtörténeti műyét, a Wesselényi család történetét, amely a XVI—XVII. század történetének is érdekes megvilágítását tartalmazza.

Négy hónappal ezelőtt érte utol az előrehaladott érelmeszesedés, amely ágyba döntötte, ahonnan nem is kelt fel többe, mig szenvedéseitől meg nem váltotta őt a hálái angyala. Halála hétfőn délben következett be. Ennek hírét a vármegyeházán, a kultúrpalotán és a ref. templomon gyászlobogók hirdették. Halálát özvegyén Pálfy Julián kívül, akivel éppen tegnap, a temetes napján érte volna meg házasságának 49 éves évfordulóját, két gyermeke: Pogrányi Géza őrnagy hadbíró és leánya dr. Ghyczy Jánosné, dr. Ghyczy János ügyvéd

felesége gyászolják, továbbá két kis unokája.

*

A gyászoló család jelentése a következő:

özv. Pogrányi Józsefne sz. toina-szent- György bereghi Pálffy Júíia mélységes nagy fájdalommal tudatja gyermekei, unokái és az összes rokonok nevében is, hogy szeretett jó férje, illetve jó atyjuk, nagyatyjuk és apósa derfeli Pogrányi József Komárom vármegye ny. főügyésze, egybázkerületi és egyházmegyei tanácsbiró, a komáromi zef. egyház presbitere, a nagymegyeri takarékpénztár elnök stb. folyó évi október hó 2-áu, 4 hónapi betegség után, életé-