Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-09-09 / 108. szám
1922. szeptember 9. Komáromi Lapok“ 3. oldal. Mikor az a cikk Íródott, akkor tartotta a szlovenszkói magyarság tiltakozó gyűlését a nagyebb városokban a kormánynak magyarság ellenes iskolapolitikája ellen. Komáromban is akkor készült a magyarság ilyen tiltakozó gyűlést tartani. A kérdéses cikkünk igy hangzik: A magyar iskoláért mozdul meg az egész országban a magyarság, a magyar iskoláért, melyet a kormány üldöz, nyelvétől megfoszt és elnemzetietlenit. Ezer és ezer magyar szülő tapasztalja kétségbeesetten, hogy gyermekét nem tudja magyar iskolába adni, ha megalkuszik; a helyzettel, gyermeke elszlávosodik és elfelejti a magyar szót. Egész generációk fajisága forog veszélyben e miatt és igen sokan ahelyett, bogy iskolába adnák gyermekeiket, ahol csak magyargyülöletet hirdetnek a tanítók, ahol a magyar szóért büntetik a gyenge gyermeket, inkább iskola nélkül engedik feluöni, ami szégyene az országnak, ennek a demokratikus államnak, ahol igy kezelik az állampolgári egyenlőséget. Száz és száz fala van, ahol a lakosság vegyes s ahol az iskolát elsziávositják. Ne menjünk igeu messze a példáért: Komárom tőszomszédságában, sok helyen már szlovák a tanítási nyelv, ahol még a népszámlálásra sem hivatkozhatnak, mert nyilvánvaló a magyar lakosság fölényes többsége. Ha ez folyik szinmagyar területen, szemeink láttára, mi lehet ott, ahol a magyarság csakugyan kisebbség. Nincsen egyetlen magyar tanítóképző, egyetlen szakiskola, ahol tanítóságot lehetne nevelni, iparost, kereskedőt kiképezni. Nincsen magyar művészeti iskola, nincsen magyar egyetem. Ifjaink külföldre kénytelenek menni főiskolákra, hogy tanulmányaikat befejezzék. Hogy ezt megakadályozzák, megtagadják tőlük az útlevelet. A ^ormány arra kényszeríti őket, hogy szökve, saját fészkükből, őseik földjéről elbnjkálva végezzék el tanulmányaikat. Kell-e jobb példa a kormány iskolapolitikájára a komáromi kereskedelmi tanfolyamnál, amelyet évközben tiltottak be rendőri utón, azután egy havi szünet után engedélyeztek és most újra betiltottak, A magyar Komáromnak igy fizet a kormány magyarságáért. Mit akarnak velünk? Mire fordítják a mi súlyos adóinkat, amelyeket könyörtelenül behajtanak rajtunk ? Az állampolgári kötelességekkel szemben állampolgári jogokat követelünk: minden magyar iskolát, amely a mienk volt, amihez számarányunk szerint jogunk van. A birkatürelem politikájának vége szakadt. A megértés sült galambját hasztalan várjuk ölhetett Mit csinál a spenáttal? Semmit se csinált. Hozzá se nyúlt. Hanem jóízűen, nagyot nevetett. — Na, Fiasko, — szólt és vidáman dobolt a villájával az asztalon — ha maga engem ilyen zsalugáter festékkel traktál, akkor én nem jövök többet Serkébe ebédelni. A szegény Fiaskó maga is olyan zöld volt már ijedtében, mint az a zsalugáter festék. Nimbusza ebben a pillanatban a mélységbe zuhant előttem. Nem imponált többé. Ellenben a báró óriássá nőtt a szememben. Jupiterré, aki menydörögve töri össze villámaival a tajtékpipákat és zivatarával spenátot csapkod az esőben a kopott zsalugáterhez. * Kemény János báró nemsokára elköltözött. Az éló nagyok közül a halhatatlan emlékek közé; követte nagy vezérét, a haza bölcsét. A helye körülbelül éppúgy üresen maradt, mint a Deáké. De a serkei domíniuma csak gazdát cserélt: anyai ág szerint való öröksé gül a Bánffy Dezső báróé lett. Uj szerződésekre, uj okiratokra lett szükség, a bürokrácia szent formalizmusa szerint, ami nélkül se az élet, se a halál nem érvényes. Egyszóval: megint ki kellett mennünk Serkére. Az uj gazda, a fiatal Bánffy Dezső báró mindent alaposan számon szedett uj birodalmában, mint a ki tisztában akar lenni és ezért tudni akarja, mije van. Kocsin jártak be a majorokat, aklokat, istállókat. A tiátulsó ülésen a báró ült az Édesapámmal, a nothsitzre én kerültem és Fiaskó bácsi ki, a bakra, a kocsis mellé. Ez már a zsalugáteres ebéd óta meg se lepett. Természetesnek, magától értetődőnek láttam, hogy Fiaskó bácsi a bakon ül. Sőt a Bánffy báró tekintélyét se igen respektáltam már. A fiatal báró könnyed, derűs és szinte polgáriakézzel. A magyarság megmozdul iskoláiért és hitvallást tesz nyelve, faja, nemzetisége mellett. Vórlázitó az az eljárás, amelyet a kormány iskolapolitikája folytat a magyarsággal szemben. Elszedi csaknem összes középiskoláit és hírmondónak hagy meg a millió magyarnak egyet-ketőt. Tiszta magyar városokat, mint Rozsnyó, Léva, Losonc, fosztottak meg magyar középiskoláiktól és olyan nagy városokban, mint Kassa, ahol a magyarság többségét csak a megkorrigált népszámlálási eredménnyel mesterségesen igyekeznek lenyomni, nincs magyar középiskola. A magyar faj ne neveljen intelligenciát, az túrja a földet és legyen robotos munkás, hivatalokba be ne jnthason, ez ennek az iskolapolitikának teljesen meztelen célja. 1 i Litleuél uisumoí minden államba a leggyorsabban és legolcsóbban megszerzek. Oidéki megbízásokat a leggyorsabban elintézek, miután hetenkint háromszor megy küldönc Prágába □járási díj 35 korona. 1 1 cím: hászló Zsigmond Bratislaua (Pozsony) Széplak-u. 12. sz. HHIKUUI mmmm Hírek az Ipartestületböí. Uj Ipartörvény tervezet. Csempészet megakadályozására rendszabályokat kér. A Komáromi Ipartestület elöljárósága Czike Dénes elnöklete alatt f. hó 5-én tartotta rendes havi ülését. Az iparhatóságot Mihola János tb. rendőrfőkapitány és Ivánfy Géza iparhatósági biztos képviselték. A rendes havi tanoncbeiktatás és a tanoncéveiket kitöltött tanoncok ünnepélyes felszabaditása után számos, a helyi iparosságot érintő kérdést tárgyalt. Az Iparosok Országos Szövetsége felhívta az Ipartestületit, hogy valamint a városban, úgy a környék falvaiban népgyűléseket rendezzen a mindinkább halódó ipar és az általánosan pangó gazdasági élet ismertetése és a javító intézkedések megtárgyalása céljából. san egyszerű egyéniségében semmi se volt a Kemény János patétikus főnségóből. Csak olyan embernek látszott, a milyennek Fiaskó bácsi meg az Édesapám. Vagy amint a gyermekfejem magyarán gondolta : nem látszott bárónak. Kemény János elnézett a fejem fölött, észre sem vet*, mintha a világon se volnék, ellenben Bánffy báró nemcsak szóba állott velem, de még úgy el is beszélgetett, mint hogyha majdnem egyenrangú volnék. A báró közlékenysége föl is oldotta a nyelvemet és ugyancsak szorgalmasan kotnyeleskedtem, a mi Fiaskó bácsit észrevehetően bosszantotta. Feszengett, hátra pislogott, kényelmetlenül érezte magát, de tehetetlen volt és én némi elégtétellel néztem a zavarát. Egyszer hozzám somfordáit, mialatt a báró valami gazdasági tüneményt nézegetett és Fiaskó bácsi az elfojtott méreg hangján súgta: — Fráter! Vigyázz a nyelvedre! A báróval nem lehet csak úgy komázni! Konfidentűl a szemébe nevettem. — Miért ? — ügy nézd meg, hogy ebbül az emberbttl még — miniszter is leheti Bizonyosan valami nagyon nagyot akart mondani. Hiszen Fiaskó bácsi nyilván még sohase látott még életében minisztert, hogy ilyesmit képzel. Micsoda vakmerőség! Hát a minisztereket éppen csak Serkében keresi a király? Igazán nevetséges a faluk és a tiszttartók együgyü nagyratartása 1 Nem hiába kacag rajtok annyit a büszke nagyváros. Nem is tudtam többé komolyan venni, akár mit mondott. Nemcsak a nimbusza foszlott szét, de Fiaskó bácsi bukott emberré lett előttem. A Kemény János zsalagáterfestéke és a Bánffy Dezső minisztersége baktatta meg. A Komáromi Ipartestület, tekintettel arra, hogy a majdnem teljesen holtpontra jutott kisipari termelés feljavítása végett már eddig is számtalan esetben fordult kérő memorandumokkal a kormányhoz, a kerületi kereskedelmi és iparkamarához, hatóságokhoz, a népgyűlések tartását sem látja célravezetőnek s az iparosság existenciáját érintő súlyos helyzetben sem akar, s anyagiak miatt nem is tudna esetleg félremagyarázásokra adó ily propagandisztikus moz§ alomban résztvenni. Az elöljáróság felkéri a zövetséget, hogy megfelelő előadókat szívesen lát és gondoskodik arról, hogy a testületi tagok meghívásával gyűlést rendez Komáromban. Elnök bemutatta az uj Ipartörvény tervezet német nyelvű fordítását. Dacára annak, hogy a Testület már kérte a törvénytervezet magyar nyelvű fordítását, részére hivatalos helyről csak az eredeti cseh nyelvű kiadást küldték el. E törvénytervezet elküldésekor felhivatott a Testület, hogy a tervezetre vonatkozó észrevételeit tegye meg szeptember 10-ig, hogy azt a törvény alkotásánál esetleg figyelembe vehessék. A német nyelvű fordítást sem tudják megérteni az itteni színtiszta magyar nyelvű iparosok, igy még abban a helyzetben sem lehetnek, hogy a róluk intézkedő törvénytervezetet, letárgyalása és elfogadása előtt legalább megismerje és élhessen a véleménynyilvánítás jogával. Elnök javasolja, hogy a tervezetet adják ki tanulmányozás végett ifj. Koczor Gyula előljárósági tagnak s felkéri Ivánfy Géza iparhatósági biztost is, hogy a törvénytervezet tanulmányozásában és a szükséges észrevételek megtételében támogassák az Elöljáróságot; felkéri egyben a kamarát, hogy magyarnyelvű kiadásról gondoskodjék, mert az ezrekre menő magyar iparosság véleményező jogával élni kíván, s joggal kívánhatja, hogy vele az általa megértett nyelven ily fontos törvénytervezet közöltessék. Tárgyalta még az elöljáróság a losonci szabó-, csizmadia és cipésziparosoknak a kormányhoz intézendő memorandumához leendő csatlakozást. Czike Dénes elnök, maga is helyesli a társtestület feliratát, a helyi iparosság ugyanúgy sínyli a valutáris különbözetek, valamint a csehszlovák pénz rohamos emelkedésének hátrányait ; tudott dolog, hogy mindenki inkább Magyarországban és Ausztriában vásárolja be szükségleteit, mert ott mindent olcsóbban tud megkapni. Az általános ipari pangást azonban nem a határok hermetikus elzárása, hanem épen a legteljesebb szabad forgalom állíthatja meg: az elöljáróság kimondja csatlakozását a losonci Es a szegény Fiaskó bácsi el is költözött az árnyékvilágból, anélkül, hogy a rehabilitációt megértette volna. Pedig csak egy-két esztendő hiányzott hozzá. Még Fiaskó bácsi sírkövét ki se faragták, mikor már hire kerekedett az erdélyi havasok felől a keménymarku székely bárónak. Hogy lobogtatja a magyarság zászlóját I Milyen művészettel teszi lóvá az ellenfeleit a politikában 1 Csalafintaságairól, fogásairól legendaszerü anekdoták jártak szájrul szájra a klubokban és a parlament folyosóin. Aztán az anekdoták nyomán bejött a folyosóról ö maga is, Nem csak a terembe, hanem egyenesen föl a legmagasabb pulpitusra: a törvényhozók elnöki székébe. És onnan már aztán hamarosan ott termett, fönn, a magaslaton, nem is a miniszteri, hanem mindjárt a miniszterelnöki rezidenciában. Királyokkal, császárokkal, hadvezérekkel poharazott. A serkei kis szürke báró, a ki húsz évvel előbb csak a Fiaskó György minisztere volt. A magy ,r közvélemény először csak nevetett, épp, mint én nevettem valaha Ssrkében. Négynapos uralkodást jósolt neki. Azt hitték, hogy a legelső gáncsvetéstöl hasravágódik, az újoncaival együtt. Talán csak én nem nevettem. A húsz esztendő homályló emlékein keresztül Fiaskó Györgyöt láttam, a serkei tiszttartót, aki mindezt még akkor m; gjósolta, mikor senkinek másnak eszibe sem jutott. Most ő mosolygott rám. Nagy, vörös, húsos fejét ámulva néztem, mintha a régi megtépett koszorú környékezné. Mintha ő maga ülne a miniszterelnöki székben, nem Báuffy Dezső báró. Szótlanul, komolyan és méltóságosan, mintha csak Kemény János volna 5 is: a tekintélyes fejedelem. Maga a nimbusz.
