Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-08-19 / 99. szám
1922. augusztus 19. ,Komáromi Lapok. 8. oldal. közben felemlítette neki, hogy a Dunapart képe rövidesen hogyan megváltozik: sínpárok futnak végig rajta, gözdaruk emelkednek a közraktárak előtt és igyekezett a jövő képét megrajzolni a prágai férfiúnak. Ez a kereskedő elkomorodott és szűkszavúan csak annyit jelentett ki: hogy mindez nem egészen olyan bizonyos, mint mi hisszük, főképpen pedig nem bizonyos az, hogy olyan gyorsan meglesz minden, mint mi hisszük. Ez a kereskedő bizonyára nem ismeri az állam terveit, de felfogása jellemző a mi szerencsétlen viszonyaink felől- Az állam nem siet a komáromi beruházásokkal. Egyelőre kotorják a Kis Dunát, ebben kulminál a kikötő épitési munkája. A kikotort iszappal feltöltik a volt sétateret. Emberi számítás szerint legalább egy év keli ahhoz, mig ez megüllepedik és megszilárdul, hogy alkalmas altalajul szolgálhasson a pályaépítéshez, vagy a felépítményekhez. A szép nyár, amelyhez a helyi munkásságnak és a város lakosságának is annyi reménye fűződött, tehát ismét elmúlik anélkül, hogy itt építés lenne, hogy a forgalom egy kis lendületet venne és a lakosság keresethez juthatna. Hz az őszi perspektíva: a törvényszék áthelyezése, a mostani csekély forgalomnak is érzékeny csökkenéséhez vezet, a megye megszüntetése a megyei székhely elvesztését jelenti. Komárom egy kis vicinálisnak a végállomása marad, ahol elvégzödik minden. Amelynek folytatása nincsen. Egy kis garnizon, ahol a sok katona unatkozik és szidja az álmos vtV rost. Óriási gyártelep áll és várakozik leszereltem gépeitől megfosztva jövő sorsára, gyárkéménye, mint egy hatalmas kar, jelentkezik vívásra: ime itt vagyok én is, akiről megfeledkeztetek. Falai közt csend és némaság: tágas müh lyei, nagyszerű modern épületei üresek, az egész, mint egy végnélküli, rettenetes ásitás jellemzi a forgalmától, közéletétől, közgazdaságától megfosztott város egész vigasztalan, sivár mai életét. Az állami kikötő volna hivatva kárpótolni mindenért, de annak építése igazán oly szordinóval folyik, mint a betegnek naponta háromszor egy kávéskanállal beadott orvosság, amitől meg is lehet gyógyulni, de igen sokszor belehal a szegény beteg. I^eg-yverjavitások és átalakításokat csak puskaművesnél készítessen, mert csupán ilyen szavatolhat a fegyver megbízhatóságáért, azért forduljon minden vadász SULOVSKY BÉLA puskaműveshez Bratislava, Köztársaság-tér 1 szám. László, Horváth Ferenc, Estery György, Horváth Vitus és Perseőthy megrohanták Kassát és elfoglalták. János király, vagyis inkább Fráter György ' püspök Kassa élére Czeczey I.énárt kapitányt helyezte. Ez a minden izében magyar vitéz es páratlan hazafi, erővel és mesterséggel néhány év alatt teljesen magyarrá tette Kassát. Katonáinak házat és telket adott, a nemességet és a magyar kereskedő rendet kiváltságokkal Kassára édesgette. A Ferdinánd király híveinek és az engedetlen német lakóknak pedig útilaput kötött a talpukra. És a bécsi kormányszékeknek soha többé nem sikerült Kassát visszanémetesiteniök. Gzeczey Lénártnak jelentékeny katonasága volt. A gyalogság szervezésével kedves emberét és jobb kezét: Zádorla Jánost bízta meg. Ez is megesvén, a vidék behódoitatásához fogott. Harc nélkül ez természetesen nem ment. E harcokban tűnt ki, minő nagy szerencse volt ránézve Zádorla. Ez az ember ugyanis mindenre Vállalkozott. Hivatalos jelentésekben olvashatjuk, hogy Zádorla igen fortélyos és ravasz ember lévén, túljárt a németek eszén. Az oda felvaló utakat — Írják róla — igen jól ismerte, mindenütt kémeket tartott s ha valamit megtudott, azonnal hasznára fordította. Mig Gzeczey Kassát őrizte, ő a szepesi varosok körül portyázgatott s hol itt, hol amott hajtá el a császári katonaság lovait és marháit. Lerontá Salgó várát és elfoglalta Lipócot. Az elpusztított Richnót meg fölépítette. Serédy jelentése szerint Zadorla miatt mozdulni sem lehet, mert az utakat, az ösvényeket, a folyókon a kelőket mindenütt megszállva tartja s ott is megjelenik embereivel, ahol nem is álmodnak róla. Álomtemetés. Dalolok a sóhajlanyáknak és a varjakkal szállók a mezők felett. Hangszerem: a bánat hegedűje de lelkemben hordok magyar tüzeket. És bágyadtan sír az ifjú hangszer Túrán felett ha borul az alkonyat és a nagy kopár Világtemetőben temetnek halkan magyar álmokat. Velem zokog a Duna habja . . . Veiem sirat a kárpáti szél . . . És az éjszakáknak borongó sötétje elmúlt magyar ábrándról regél. Dalolok ... az őszi fonnyadásról es a varjakkal szállók a mezők felett. Vagyok: magyar álmok siratója és ebírom halkan . . . ielksmat. RADVÁNYÍ KÁROLY. A ipi színészei isi. a magyarság annyi fájdalmas kultursérelmét tárgyaló legutóbbi ellenzéki vezérlő bizottsági ülés a magyar színészet válságával is foglalkozott. A Központi Iroda nevében erre vonatkozólag Dzurányi László jogpárti központi titkár a következő jelentést, illetőleg javaslatot terjesztette elő: Az a gyilkos kulturpoiitika, amely vaskos kötetnyi sérelmet halmozott ö sze a magyar iskolaügy terén és célbavette a magyarságnak csaknem minden kultúrintézményét, a magyar színészetet sem kímélte meg. Színi kultúránk európai .nívóját sikerült négy esztendő alatt megdöbkentö mértékben lefokozni, színészetünk nemzetéltető erejét a szükebb szinügyi politika — mindig nekünk ártó — sakkhuzasaival és a népszámlálásnak nevezett nacionalista misztifikációra épített tilalomfákkal elsorvasztani. Az a terület, amelyen azelőtt négy színtársulat terjesztette a magyar szót és találta meg boldogulását, ma egyetlen sziatásulat számára sem biztosítja a lét elemi föltételeit. Mert politikai labdázás folyik ezzel a kulturértékünkkel is s ebben a tervszerű hányattatásban egyre jobban letöredeznek a magyar színészet értékei s közel van már a nacionalista törekvés beteljesedése, hogy a magyar Múzsa az országút lerongyolódott vándorává váljék. Hogy ez a politika ilyen frappáns, romboló hatást eredményezhetett, abbén, elfogulatlanul meg keli állapítanunk, része van magának a magyar színészetnek is. Helyén s idején nem való vételkedés folyt itt két színigazgató között az egyeduralomért, a kizárólagos koncesszióért. Elismerjük, hogy a legjobb intenciókkal, de a versengés olyan eszközeivel és túlzásaival, amelyekkel végeredményben a maguk pillanatnyi sikeréért a magyar színészet érdekereit szolgáltatják ki a kezeit dörzsölő csődpolitikának. És most vérvesztetten, agóniában fekszik a magyar színészet, amely elvégre sem a Polgáré, sem a Faragóé, hanem valamennyiünk, az egész magyarság nemzeti kincsö. Nem akarunk vádolni, mert hiszen tudjuk, hogy mindkét színigazgató egyformán szivén viseli színészetünk sorsát, csak azt a színészembereknél — sajnos — nem szokatlan elfogultságot és önzést kell kárhoztatnunk, amely abban jelentkezett, hogy a magyar színi kultúra megmentésére és fölvirágoztatására mindkettő egyedül önmagát tartotta alkalmasnak. A végleg elmérgesedett személyi harcban és a velejáró balfogásokban a hatalom politikája elsőrendű támogatóra talált, hogy a végletekig huzza a stagnáció állapotát s alkalmas időben rámérhesse a magyar színészetre a halálos csapást. Ma az a helyzet, hogy augusztus végével megszűnik Faragó konceszsziója s a jövő évi koncesszióról még nincsen döntés. Nem túlzás tehát az a megállapítás, hogy a magyar színészetet a megsemmisülés veszedelme fenyegeti. Faragó ugyan, bizva bizonyos előzetes ígéretekben, m-gszerveste jövő évi társulatát. Azonban a taktikázó hivatalos politika már ennek is szinte leküzdhetetlen akadályokat állított útjába, amennyiben úgy rendelkezett, hogy Szlovenszkó területén csakis itteni illetőségű színészeket szabad szerződtetni. A művészeti életben ilyen sorompókat fölállítani a legnagyobb barbárság, do nem is szolgált ez más célt, minthogy újabb mód legyen a magyar színészet lefokozására és lerombolására. Végül is Faragó talált valami, modus vivendit, s össze hozta a jövő szezon társulatát. Szervezkedése azonban teljesen illúziónnssá vált, amennyiben a koncesszió elintézésének végletekig húzódó késedelme joggal ébreszthette benne azt a hitet, hogy a döntés nem az ő javára fog kiütni. Nem viselhetvén ilyen körülmények között szerződtetett tagjaival szemben egy egész éves egzisztenciájuk anyagi felelősségét, kénytelen volt valamennzi szerződést érvényteleníteni. Hogy a koncessziót ki fogja megkapni, még mindig nincs róla pozitív hir, de ma már csakoem irreleváns is, mert nem változtat azon a bizonyosságon. hogy a szlovenszkói magyarságnak a jövő sziniévadban legjobb esetben egy csonka, kuiturigényeit ki nem elégítő társulata lesz. Ha Az 1539 ben a császári fővezérnek: Fels Lénártnak Bécsbe kellvén mennie, mig távol volt, az ügyeket helyettese: Lascano Tamás intézte. Mivel a kassai vitézek elhajtották a németek lovait, Lascano elhatározta, hogy bosszút áll és a kassaiakat megsemmisíti. Nagy titokban éjjel egész hadával Kassa ellen indult. Az éber Czeczey és Zádorla már várták őt. Az elkeseredett harcban aztán Lascano is, meg a serege is elpusztult. A győztes kassaiak sok zsákmánnyal és sereg rabbal indultak haza. Ferdinánd király ez eset után Jóhalálában küldött segédcsapatokat. S augusztus hónap 5 én megírta a felvidékieknek: »A mieink méltatlan legyilkolását, kiváltképen Lascano Tamás fővezérünknek s a többi kapitányunknak halálát lelkünk nagy aggodalmával halljuk.« Amig Ferdinánd király és hívei a bánatnak adták magukat, addig Gzeczey és Zádorla Kassán győzelmi tort ültek. Folytak a borköszöntők és a vigasságos énekek s a lantosok ugyancsak pengették a nótát. Jó Tinódi nemhiába irta volt, hogy Gzeczey házából nem igen tolták ki a lantosokat, bizony szívesen látták ott őket, meg a velük egy kereseten levő hegedősöket. A kassai győzelem után Gzeczey és főleg Zadorla a szepesi városokat harmiucad, rovás és tized fizetésre kényszeritette. A melyik magyart Ferdinand a birtokától megfosztotta, Zádorla visszaültette javaiba. Az 1541. évben Serédy főkapitány sürgősen kért gyalogságot és lovasságot; mert Zádorla János a Claustrum Lapidis-t egyéb helyekkel együtt elfoglalta s most a hegyeket járatja kémeivel. Valamivel későbben (1543-ban) jelentik a királynak, hogy Zádorla János (»princeps malefactorum«) már régebben elfoglalta Lipóc várát s most Salgót pusztította el Mikor a szepest városok küldötte Czeczey Lénárttól elhajtott marháikat kérték vissza, Czeczey azt felelte a küldöttségnek, hogy ő semmi parancsot nem adott ez ügyben Zádorlának. A küldöttség tagjai erre remegve fetelék: Zádorla János ismét katonát toboroz s nem járhatunk békével! Gzeczey erre igy felelt: Semmi közötök hozzá! Zádorla tudja mi a kötelessége! A polgárok erre azt felelték, hogy Zádorla a fölépített Richnoba erős őrséget vetett s onnét fogja őket nyúzni és fosztogatni. Lőcse, Bártfa, Eperjes és Szeben városok mindezt Bécsbe is megírták. (1543. juni. 30.) Jelentésük szerint Gzeczey kapitánynak legveszedelmesebb főemberei: Zádorla János, Vinnyey László és Basó. Erdő s mező tele van az ő embereikkel! Ugyanezen napon a nevezett városok másik levelet is bocsátották a bécsi királyhoz. Ebben már azt jelentik, hogy a kassaiak Gölnicet is elfoglalták s ott most a monostort erősitik. Fölséged hanyagsága miatt — írják a városok — mindent elveszítünk. A kassai magyarok hatalma napról-napra növekedvén, a siker mindig további tevékenységre buzdította őket. Báthory András Miskolcról Írja Bécsbe, hogy Kassán nagy tanácskozások folynak Gzeczey, Zádorla, Soltffy Imre és Basó Mátyás között. Elhatározták, hogy János király fiát megkoronáztatják. Máris nagyokat isznak a király fiának az egészségére ! Mivel Ferdinánd hívei a kassaiaknak ártani nem igen tudtak, olyanokon álltak boszut, a kik nékik mit sem vétettek. Volt Gzeczey
