Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-06-22 / 74. szám
legyvenharmadik évfolyam 74. scám Csütörtök« 1922. junius 22. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. EiSfetésI ár cBels-ssiovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel: s évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. Egyen szám ázn: 80 fillér. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Főszerkesztő: GAÁL GYULA ár Szerkesztő: BAMMYM JÓZSEF dr. Stefanek az iskolák kormányreferense, ugyanaz a Stefanek Antal, akinek nevéhez magyar iskoláink annyi szenvedése és magyar jellegüktől való megfosztása fűződik, ismét hallat magáról; a magyarokat gyalázza egyik eperjesi kormánylapban, hogy ezzel is támogassa az egységes csehszlovák nemzet ideájának, ennek a politikai elméletnek a népszerüsitését, ami csodálatosan, négy év óta sem tud az igazi szlovák agyakba behatolni. Mi sem volna könnyebb feladat ennek a Stefanek-féle naivul gonosz együgyüségnek a megcáfolásánál, amivel igazán kár volna bíbelődnünk. Nekünk éppen kapóra jön a népszövetségi liga prágai ülésezése után ez a nyilatkozat, amelyet a budapesti kongresszusig aligha felejt el a magyarság, ez pedig szeptemberben lesz megtartva. A nemzeti kisebbségek itteni helyzetének gyönyörű reflektora ez a kormányférfiui nyilatkozat, amely tündöklőén világit be abba a sötét kamarába is, ahol a magyar iskolák sorsát intézi ugyanez a Stefanek úr, nyilatkozatából elképzelhető elfogulatlansággal és jóakarattal. Veri a mellét Stefanek, majd megmutatja — úgymond — a csehszlovák kettéválaszthatatlan nemzet, hogy „mindenekelőtt a saját nemzeti művelődését és kultúráját fogja kiépíteni Magyarország minden gazembere dacára.« Valamikor, — hiszen Stefanek budapesti újságíró volt, — nem beszélt és nem irt volna igy Stefanek. Akkor a magyar kultúrát dicsőítette, amely őt iskolázta, miveltséghez juttatta és tollat adott a kezébe, hogy ezzel kenyerét megkeresse. Stefanek eszünkbe juttatja a saját fészkébe piszkitó csúnya madár erkölcsöt: hiszen nézze meg Szlovákia iskoláit, amelyek túlnyomó része ma cseh kezekben van, ahol nem a tőt kultúrát terjesztik, ezek hangos cáfolatai minden szavának. Az elnyomott és üldözött Stefanek rugaszkodik igy neki patkós csizmáival a magyarságnak, akit azért hogy tót volt, nem bántott soha senki a j magyar időkben s aki felőlünk herceg- j prímás is lehetett volna. Nyilatkozatából két szó ragadja meg a figyelmünket, amely programszerűen hangzik: mindenekelőtt saját kultúráját épiti ki a szlovákság, illetve az ő szavai szerint a csehszlovák egységes nemzet. Hogy mindenekelőtt, tehát előlünk magyarok és német kisebbségek elől mindent elépitenek, azt tudjuk, látjuk és sajnosán érezzük. Elszedtek ezért tőlünk minden épitési anyagot, hogy mi ne építhessünk, ezért nő fel ezer és ezer magyar gyerek analfabétán, amelyik nem akar elszlávo- I sodni, ezernyi tanuló szorult ki ezért elnéptelenedett középiskoláinkból, melyeket sietve kisajátítottak és százakra megy azoknak a magyar diákoknak száma, akik nem juthatnak egyetemre Stefanekék politikája folytán, melynek távoli célja a magyar intelligencia megsemmisítése. »A mi köztársaságunknak tízszer annyi tanult és magas műveltségű embere i van, mint amennyit az egész Magyária a Sionnal együtt föl tud mutatni«, puffanik el a másik kijelentés. Sajátságos véletlene a sorsnak, hogy ezt Stefanek családjából való példával igen szépen azonnal meg is tudjuk világítani. A magas műveltségű kormányrefereus ur fitestvére, a köztársaság első hadügyminisztere, akit tót történet tankönyvek szerint csehszlovák ; katonák lőttek le Pozsony alatt a repülő\ gépről s akinek emlékét nemzeti hősként j ünnepük, — itt Komárommegyében, az í ógyallai csillagvizsgálóban kezdte meg tuj dományos pályafutását. Egy Európaszerte I ismert tudós magyar főur ajtaján kopog: tatott be a szerény ifjú, amely szívesen : megnyílott előtte és a Konkoly-obszervaj tórium alapitója Íróasztalt, széket, táv| csöveket, könyvtárat bocsátott Stefanek í magyar csillagvizsgáló intézeti gyakornok ■ rendelkezésére, nem vizsgálva nemzetisé- I get, nem kérdezve politikai meggyőződését, í a tudomány végtelenséget nem zárta el ' előtte. Miért nem ment annak idején Stefanek gyakornok például a prágai csillagvizsgálóba tanulni, ugyanaz, aki a párisi j komitében meg tudta szervezni a csehszlovák haderőt. A halottnak már nem táj semmi, leikéből egyaránt kialudt a szeretet és a gyűlölet. Stefaneknek, az élőnek, a magyar kultúra fáj, melynek fölényétől hangos lármájával sem tud szabadulni, fáj az, hogy a magyar faj évszázadokon át az Íróknak, í művészeknek, tudósoknak, feltalálóknak, ! politikusoknak, államférfiaknak, hadvezéreknek beláthatlan hosszú sorát termelte ki magából, akiknek dicsősége a magyar fajnak soha el nem múló dicsőséget áraszt. \ Stefaneknak fáj az, hogy a magyarság számarányának megfelelő intelligenciát ; tudott és akar ma is nevelni. Fájunk } neki mi magyarok azért, hogy vagyunk, : hogy élünk és főleg, hogy élni akarunk, j »Magyária és Sion« az ő gyűlöleté- j nek két fő tárgya, Magyarország és a zsidóság, melynek sok-sok értékes és lelkében is magyarrá lett tagja jó és bal- j sorsában egyaránt híven kitart mellette. 1 Sión is fáj neki és éppen úgy ráfröccsenik Szerkesztőséi! és kiadóhivatal: Nátíer-u, 25« hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik hetenkint háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton gyűlöletének nyála, mint a magyarokra. És ebben az államban, ahol tőlünk lojalitást követel a miniszterelnöktől kezdve az utolsó vasúti bakterig minden közbeeső közeg, ezek a Stefanekok, akik felelősségre vonható kormánytényezők, sportszerűen gyalázzák a magyar fajt, mely ennek az államnak a legtöbb adót fizeti, a legjobb katonát adja. És ráadásul ezek a Stefanekok intézik a magyar faj mivelődésének és kultúrájának ügyét is és ugyanakkor felelős kormány férfiak azt hangoztatják, hogy itt a nemzeti kisebbségeknek nincs olyan rossz dolguk, mint azt a külföld előtt is hangoztatják. Egy-egy hangosabb hivatalos magyargyalázásnak kell ezeket a külföld szemébe porhintő kormánynyilatkozatokat megcáfolni. Rovásunk iájára vágjunk ismét újabb jeleket és jegyezzük meg Stefaneknak, a volt magyar újságírónak, tehát a magyar kultúra önkéntes munkásának, ma a magyarok ellenségének szavait. Magyarország gazembereiről beszél a fölényesen művelt kormánytanácsos úr cikkének végén. Mi semmiféle gazembert nem védünk, hiszen ez erkölcstelenség volna, de arra teljes tisztelettel figyelmeztetjük, hogy nézzen körül, talál itt eleget, mert Csehszlovákia ebből a tipusból fölösen termel úgy, hogy importra igazán nem szorul. = Interpelláció a volt hadifogoly tanítók ügyében. Mi is megemlékeztünk arról, hogy;a hadifogságot szenvedett felekezeti tanítók drágasági segélyüknek kiutalása iránt mozgalmat indítottak, mert dacára annak, hogy a tanfelügyelőségek részéről hazatérésük után felszólítást kaptak a hadifogság idejére szóló drágasági segély kiutalására vonatkozó kérelmük beadására, ezen kérvényüket elutasították azzal, hogy a rendkívüli drágasági segély a hadifogságban töltött időre csakis az állami szolgálatban levő tanítók részére jár és folyósítható. Ez a szociális szempontból is méltánytalan eljárás már csak azért is igazságtalan, mert indokolatlanul különbséget tesz az állami és felekezeti tanítók járandósága között. A felekezeti tanítók ezen sérelme ügyében Szent-Ivdnyi József nemzetgyűlési képviselő több társával együtt interpellációt intézett a népnevelésügyi miniszterhez és követeli, hogy a felekezeti tanítók számára is folyósítsák az állami tanítók részére kiutalt segélyeket. — A magyar nemzetgyűlés megnyitása. Az uj magyar nemzetgyűlés junius 19-én, hétfőn alakult meg formálisan Apponyi Albert gróf korelnök vezetése mellett. A nemzetgyűlést jun. 20-án, kedden nyitotta meg ünnepélyesen Horthy Miklós kormányzó, ki az országház kupola csarnokában mondotta el a nemzetgyűlés tagjai előtt üdvözlő beszédét. A kormányzó beszéde, mely a nemzetgyűlés tagjaira nagy hatással volt, a következő: Bizalommal és örömmel üdvözlöm a második nemzetgyűlés összegyűlt tagjait.
