Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-04-15 / 45. szám
10. oldal. »Komáromi Liánok* 1®22. április 15. MAGYAR PRÉDIKÁCIÓ. Én kicsi népem mit mondjak Eeked? A nagyvilágról mondjak éneket, Hogy gúzsbavert karod most ölelésre tárd, Kiáss lelkedből minden új határt, Kidobj szívedből mindent, ami éget, És húzd magadhoz a nagy Mir.denséget Rúgd íöl fajodnak szűkös bánatát, Ne nyavalyogd most saját nyavalyád Mikor az élet mindenütt beteg Ne mutogass ma küiöu sebeket!? Én kicsi népem, hogy szoljak Tehozzád Mikor a népek egymás szívét orozzák, Uszítsalak, vagy sikoltsam, hogy mégse, Mert sokkal szebb a Krisztus ölelése, Mondjam, hogy tűrj és tartsd a másik orcád, Hogy a Erősek azt is hadd pofozzák, Hogy más felét is tépett köntösödnek Engedd, vigyék ! És sok üszkös sebedned Piros szája szóljon megbocsajtást, Magad ne nézd, csak mások bánatát lásd ! Én kicsi népem, tudod-e meddig állsz itt Míg önveszejtő lángod nem virágzik.! Aki szeret, jaj annak, az ma gyenge, A Holnapokba csak az Erős megyen be ! Ma minden népség büszke önmagára, A fajta-gőgnek nincs sehol határa. Ma minden zászló mennyekig lobog, Kik gőggel győzik, azok bo dogek! Azé a föld, aki a mást tagadja: Én kicsi népem, higgy csak te is magadba. Borka Géza. ttmiii K El) untat. Irta: Fülöp Zsigmond. ... És ha semmi érdemem Nem fog fejemre zöld babért tetetni Csakhogy te Lilla meg ne szűnj szeretni. Híremet s nagyvoltomat Ne trombitálják messzi tartományok, Más ne tudja siromat: Te bins virágot arra ... E szavakkal zárta be a költő „Uj esztendei gondolatok“ c. költeményét szerelmének boidogságos idejében, amikor élete huszonnégy tavaszának minden lángolásával rajongta körül Lilláját, nem sejtve azt a lesújtó fordulatot, mely pár hónapra rá örökre elszakította szive bálványától. A XVIII. század ez egyik magyar zsenijének hányatott élete folyása Komáromban ért egy rózsaszíneihez, életének legszebb epizódja fűződik városunkhoz a legtisztább szerelem révén, melyet költő valaha érzett s melynek viszhangjaként a magyar irodalom egyik legbecsesebb lírai ciklusát őrzi drága emlék gyanánt. Csokonai Vitéz Mihály abból a korszakból emelkedett ki, mely a tizennyolcadik század vége felé a magyar nemzeti nyelv és irodalom nemzetfentartó erejének tudatára ébredve, a nemzeti művelődést tekintette vezéreszméjének s mely az európai kultúrának magyar nyelven való terjesztését és a magyar nyelv művelését tűzte ki célul. A magyar nép, erős fajszeretettől áthatva, még idejében felismerte annak az elnémetesitési törekvőnek végzetes hatását, melyet előbb Mária Terézia az asszonyi ravaszság behízelgő sima eszközeivel megkezdett, később pedig II. József politikai erőszakkal folytatott Magyarország ellen. Megdöbbenve a nemzet politikai és társadalmi hanyatlásán, fölismerte az idegen kultúra rettenetes veszedelmét s oly eszközökről igyekezett gondoskodni, a melyekkel nemcsak nyelvét és kultúráját, de faját, nemzetiségét is megmenthette a végső enyészettől. A tizennyolcadik század hetvenes évei körűi megindult lázas munkában az irodalom megújulása volt az első eredmény s csak azután, később alakult ki a politikai és társadalmi életben is a határozott nemzeti irány. A megmentés és ujjáteremtés korában a francia iskola hívei, a gárdisták csoportja Bessenyei Györgygyel élükön, a klasszikusok Baróti Szabó Dávid és Virág Benedekkel s a népszerű Gyöngyösi István nyomain haladó népiesek — köztük Dugovics András, Gvadányi József — adták az első lenditő erőt a nyelv és irodalom uj fejlődéséhez. Ezekből az irányzatokból alakult ki az : u. n. debreceni-kör, mely a nemzeti és művészi S elemek összeegyeztetésére törekedett s mely a j klasszikus és magyar verselés összekapcsolását T tartotta fontosnak, ritka formaérzékkel alkotván \ meg e kör tagjai rimes troheus és jambus j verseiket. Ebből a nyugateurópai versformákkal dolgozó körből került ki Csokonai Vitéz Mihály is j s a négy irányzatból a klasszikus és nyugat• európai maradt az uralkodó. Legkiválóbb kép; viselője volt mindkettőnek Kazinczy Ferenc, de ; a nemzeti fellendülés korának egyik legnagyobb j költője Csokonai Vitéz maradt, kinél az akkori í időkig, sőt Vörösmarty fellépéséig eredetibb tehetsége és műveltebb költője nem volt még S a magyar irodalomnak A magyar irodalom e halhatatlanjának ; élete és költészete szoros vonatkozásban van , Komárommal, mert szerelmét Komáromban ta| látta meg, mely legszebb virágait itt nyitotta s f melyet gyönyörű dalokban örökített meg. * Mikor a debreceni kollégium tanácsa a í főiskolából kizárta, ott hagyta szülővárosát és 'j vándorútra indult. Pozsonyban a pozsonyi országgyűlés alatt „Diélai Magyar Múzsa“ címen : irodalmi lapot adott ki, melyben egyéb közle; mények meliett több verse is megjelent. A diéta | végén azonban lapja is megszűnt s akkor 1797 év április havának 26. napján a Komáromba | hirdetett nemesi fölkelés alkalmával itt terem ; és „A nemes Magyarországnak felülésére“ című ; versével kelt feltűnést városszerte. Ez a nap igen mozgalmas napja volt a ' városnak, a vármegyéből is igen sokan bejötj tek, a fölkelésnek nagy tömeg bámulója volt. ! Itt látták először a költőt a komáromiak, köztük \ a komáromi hölgyek, akik egymásnak mutogatj ták a híréből már ismert, de egyébként igény• teien külsejű poétát. Itt volt Csokonainak egyik régi barátja, a j madari származású Édes Gergely, a későbbi f ref. pap is, kit még légátus korából ismert. ! Édes Gergely maga is irt verseket, a leoninista i versirányzatnak volt hive, melynek művelői nem a rímes versformát szedték mértékre, hanem a 1 klasszikus formát rímelték meg, a mi a kölíé; szét elfajulására vezetett. Édes Gergely az ilyen korcsversek rögtönzésében nagy gyakorlattal | birt és társaságokban órák hosszat elmulattdtta ; a valóban csak futólagos szórakoztatást nyújtó versezetekkel a jelenlevőket. Ez a barátja vezette be Csokonait a társaságokba s mutatta be Bédi Jánosnénak, született Fábián Juliánnának, kora egyik hires nőköltőjének is. Fábián Juliánná becsületes mesterember felesége volt, ki hogy férje jövedelmét szaporítsa, varrodát tartott fönn és másoknak is dolgozott. Emellett pedig verseket írt. A versírásra egy másik Írónő, a kassai Molnár Borbála könyve sarkalta, kivel levelezésben is állott. De mint költőnő verses levelezést folytatott az akkori idők népszerű és kedvelt írójával gróf Gvadányi József generálissal és Csízy István szintén költő főstrázsamesíerrel. Gvadányival folytatott levelezése könyvben is megjelent a következő címen: „ Verses levelezés, amelyet folytatott Gvadányi József gróf magyar lovas generális nemes Fábián Juliánnával, nemes Bédi János élete párjával, melyben több nyájas dolgok mellett királyi Komárom városában történt siralmas földindulás is leirattatott és a versekbe gyönyörködök kedvéért kiadattatott.“ Noha Fábián Juliánná versei miatt nem egyszer részesült a kis város egyes elmaradott, vagy talán irigy lakosainak gúnyjában, — ez azonban nem riasztotta őt vissza attól, hogy nemzeti nyelvünk erősítése érdekében a legnagyobb buzgalmat fejtse ki. E derék nőköitőnél ismerkedett meg Csokonai szive szerelmével. Bizonyos, hogy Fábián Juliánná már polgári foglalkozásánál fogva is olyan nyílt házat tartott, hol sokan megfordultak, amint az varrodákban szokásos. De a finomlelkü és művelt nő vendégszeretete is sokszor összegyűjtötte a város ismerős családjait lakásán, hol az akkori szokások szerint nagvban divatozó társasjátékok mellett mindig találtak a vendégek időt arra is, hogy a múzsákkal társalogjanak. A ház úrnője irodalmi összeköttetései az akkori költők és irók munkáihoz a ház vendégeit is hozzájuttatták és azokkal megismertették Hogy a vendégseregben Komárom szép hajadonjai is nagy számban voltak képviselve, az csak természetes és hogy a költők megértői és bámulói akkor is e szép nem tagjaiból kerültek ki, — megjegyezni külön felesleges. Bédiék vendégszerető házában szívesen látott vendég volt Csokonai Vitéz is, akinek címét a kissé komolyan hangzó „Professzor ur Csokonai“ titulusban adták meg. Itt mutatták be a költőt egy karcsú „derék termetű kinyílt homloku s szivü, kellemes, interessaló-ábrázatu szőke, gyenge rózsaszáju tüzszemü“ leánynak — Vajda Juliskának. A leány mély hatást gyakorolt Csokonaira, ki ez első találkozásról irta: „látni és megszeretni — egy volt.“ Ettől az időtől fogva költőnk rabja lett annak a két ragyogó szempárnak, mely oly elbűvölő tekintettel tudott a szemébe bámulni. De Vajda Juliska» is megváltozott. Eleinte hizelgett neki s tisztán csak hiúságát legyezgette, hogy a költő, ki mindenkinek tisztelet tárgya volt, őt tüntette ki, de később ha magába mélyedt, be kellett vallania, hogy ez az ismeretség nem az a közönséges mindennapi, mely múló impresszióüaí teremt, hanem olyan, mely a szív mélyébe hat. Csokonai ellátogatott Lilláékhoz is, hol szívesen fogadták. Juliska édesatyja Vajda Péter, kereskedő ember volt, ki nagy házzal és szép vagyonnal rendelkezett. Viragos udvarában száz-meg száz-féle rózsa illatozott, de Csokonai a legszebb rózsaszál kedvéért járt a házhoz, amelyet szivének ébredező melegével vett körül. A szülök i!lő tisztelettel és szívélyességgel vették a literátus ember látogatását s bár Vajda uram a poéták mesterségére vajmi keveset adott, mégis megengedték, hogy házukat többször felkereshesse. Már ez is elég volt Csokonainak arra, hogy a jövőre nézve határozott terveket szőjjön. Szerelme komoly volt és azt akarta, hogy az házassággal végződjék. Fel is tette magaban, hogy megfelelő állas után néz, mellyel biztosítja megalapítandó családi boldogságát. Emléksorokkal búcsúzott el kedvesétől: Távollétembe Képedet sdvembe Szent bélyegül viselem. Ne légy, szép érzékeny, Te is feleciéken : Legalább álmodj velem! Vallomás, levélben irt vallomás követte e sorokat, melyet Pestről küldött Juliskájának s melyben feltárta szivét: „ Vizsgáld meg levelemnek minden sorát, — írja levelében — közöld velem végső meghatározásodat, mely után vagy föboldogságommal megtetézel, vagy holtig tartó magányosságra kárhoztatsz A válaszra azonban hiába vár, sőt mikor visszaérkezik, szomorúan hallja, hogy Vajdáék elmentek Komáromból. De Bádiné révén megkapja Juliska levelét, melynek „túlsó oldalára nőies gyöngéd pajzánsággal van írva a végzetes pár sor“. Ezer meg ezer csók hullott e kis levélre, melyet Csokonai boldogságának tartott és szerelmének édes érzései között örvendező levelet küldött ismét a leánynak. Ettől kezdve a közös barátné, Bédiné jószívűségéből sürü levélváltások történtek a szerelmesek között. Csokonai imádatának forró érzésével halmozta el szerelmesét, a nevét a becéző Lillára változtatta s boldogságáról ir sokat: A szent barátság csillaga Egemre f Iderült, A tiszta boldogság maga Fenkent fejemre ült. De kedvem egybe sem lelem, Mert nincs az én Lillám velem! Ha nincs az én Lillám velem: Mit nékem a világ! S bár a megélhetés biztosításának megszerzésében távol volt, — egyhuzamban nem sokáig bírta a távollétet. Őszre visszatért és ott volt naponkint amellett a drága lény mellett, akinek minden üdvösségét tulajdonította. Boldog volt ekkor, talán életében a legboldogabb, mert poétaszivében szerelemmel, lelkében reménységgel volt meggyőződve arról, hogy szeretik és hogy jövő boldogsága bizonyos. Csak arra nem gondolt, amire a kalmárlelkű Vajda uram gondolt. Arra, hogy a poétasors tetszhetik a Múzsáknak, de nem egy megelégedésben, nyugalmas boldogságban felnőtt leánynak akkor, ha ezt a mostoha világot a poétával meg kell osztania. Bármennyire tisztelték és becsülték Vajdáék Csokonait, semmiképen sem láttak benne olyan vöt, ki biztos megélhetést tudott volna nyújtani leányuknak. A kalmár ész az egyszeregy igaz
