Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)

1922-04-06 / 41. szám

1822. április 6, „Komáromi Lapok11 8. oldal. jam, ki kell jelentenem, hogy ilyen tömeges érdeklődés megválaszolása a mai bélyegárak mellett igen költséges, s nekem minden fillére­met bevasalják forgalmi adó fejében, tekintet nélkül arra, hogy tudok-e a színésznek pázsit fizetni, vagy sem. Sokszor ölel szegény roko­notok Pintér Imre." Szóval szegény Pintér Imre még mindig olyan szegény Pintér Imre, mint akkor volt, amikor itt kabarézott nálunk Parlagi Kornélia primadonnával. Azt azonban följegyezhetjük magunknak, hogy legrémesebben úgy állhatunk bosszút az ellenségeinken, ha elhíreszteljük róla, hogy Ame­rikából nagy örökség néz rá, mert az örökség­ből osztozni akarók kiüldözik ebből a világból szegény fejét. — Károly exkirály halála. A tragikus sorsú exkirály holttestét április 5-én, szerdáu helyezték ideiglenesen a íunchali temetőben pihenőre. Károly holttestét a Mentő templom­ban ravatalozták föl s innen temették. A ra­vatal mellett állandóan ott tartózkodott Zita exkirálynó, IV. Károly végső nyugovóhelyét még nem állapították meg. A magyarországi legitimisták mozgalmat indítottak és Budapest székesfőváros törvényhatósága is kifejezte abbeli óhaját, hogy Károlyt Magyarországba szállít­sák és a budai Zsigmond kápolnában temessék el. — A kisántánt kormányai eszmecserét foly­tattak a Károly király halálával Magyarorszá­gon előállott helyzet tárgyában. Az a vélemény alakult ki, hogy a magyar legitimistáknak Zita exkirályné és a tőlük királlyá kikiáltott Ottó hercegnek visszatérése iránt támasztott követelése újabb bonyodalmakat idézne elő. A kisántáutuak az az álláspontja, hogy a király­nénak és gyermekeinek Magyarországba való visszatérése semmi szin alatt sem engedhető meg. — Eljegyzés. Királyházai Puffy Kálmán Ír. budapesti tanácsi fogalmazó, Ruffy Pál dr. i. államtitkár fia eljegyezte szemereharaszli és vihnyei Szombathely Mancit, Szombathely Antal (olthai nagybirtokos leányát. — Harangszentelés. Pozsonyeperjes köz­iégben a x-óm katli. hívek által nagy áldozat :észséggel beszerzett két uj haraug március hó 55-én tett a környékbili pspíág segédi-te és , vidék nagyszámú részvétele mellett ünnepé yesen felszentelve. A sz-mtelési szei-tartás a zent mise után vette kezdetét, mely a követ­­lezőkép-m folyt le: A gyönyörű-n feidizitett emp omból körmenet indult a plébánia udvarán ívő harangokért, melyek egy hat ökör által ont s feldíszített sz< kéren voltak elhelyezve. l körmenet a nádszegi „rezesbanda“ közre­­mködése mellett, megkerülve a község egy észét, a templom főbejárata előtt állott m g, ol legelőször Nagy Józ-ef helybeli -plébános léitatta szép beszédben a nap fontosságát, egköszönve a híveknek áldo/atké.-Zségét, mely hetővé tette a majdnem 30.000 korona értékű irangoknak a beszerzését; ezután köveiké itt a tulajdon .épeni szenteled szertartás, mely ,áu dr. ELerodek Antal Lrka'di esperes plébá­­>8 fejezte ki szép szavakban köszönetét a djbeii plébános, valamint a hivek áldozat­­iszségeért, mely után „Te Deum“ következett. szertartás alatt a szövetkezet udvarán Hege­ls Ferenc halászbérlő jóvoltából hatalmas múérokban főzték a helybeli halászok a jó .Ipaprikást, melyhez a felhasznált nagymeny­­■iségü különféle fajtája halak között egy 30 logrammos harcsa is volt. A szertartás vó­­ztével a szövetkezet helyiségében a vidéki résztvevők magyaros ebédben részesültek, amennyiben a nádszegi „rezesbanda" vig har­sonája mellett halpaprikás és túrós csuszával lettek megvendégelve. — Hivatalos órák. A komáromi pénzügy­igazgatóság közlése szerint a pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség és adóhivatal hiva­talos óráit folyó évi április 16-tól szeptember 15 ig 7—14 óráig egyhuzamban tartja. — A komáromi törvényszékről szól a nóta, arról a törvényszékről, amelynek ma­gyarnak kell maradni Csehszlovákiában a békeszerződés és a törvények értelmében. Es mégis mi történik ? Az, hogy a komávomi tör­vényszék a magyar nyelv mellőzésével cseh­szlovák nyelvű idézéseket küldözget ki. Eddig azt hittük, hogy tévedésről, szórványos ese­­teki-ől van szó, de újabban több és több ol­dalról hangzik föl a panasz. Ez ügyben Fiissy Kálmán komáromi ne i zetgyűlési képviselő föntjárt a törvényszéki elnöknél, aki azzal nyugtatta meg Füssy Kálmán képviselőt, hogy a csehszlovák nyelvű idéző lap csak tévedés böl kerülhetett ki, mert erre a célra magyar nyelvű űrlapok is vaunak. Éppen azért ol ás­suk csodálkozva a Kisgazda és Kisiparos Párt komáromi hivatalos lapjában az alibbi soro­kat: „A komáromi törvényszék, mint a törvé­nyek hivatott őre, a tanuidézéseknél minden törvény és jog ellené, rendkívül előszeretettel használ szlovák vagy cseh nyelvű nyomtatvá­nyokat s azokat rendszeresen ezen a nyelven is tölti ki, úgy hogy a felek azt sem tudják, hogy miről van szó. Ha a törvényszék sem­mibe sem veszi a törvényeket, mikép várhatja el akkor azok tiszteletét másoktól ? Ugyan hol van a valóságban az a sokat hirdetett dérnek rácia, vagy talán ez a hii-es szabadság hazája ? Már sok ilyen idézésről van tudomásunk, de kérjük tagjainkat, hogy minden ilyen esetet jelentsenek be nekünk.“ Eddig szó! a Barázda hire, ahonnan azt a fölvilágosifást kaptuk, hogy a Kisgazda és Kisiparos Párt a lög**rélyesőb­ben fog fellépni az egyetlen szlovenszkói ma­gyar törvényszék elcsehesités8, elszlovákosi tása ellen s minden panaszt a parlament elé visz. Beavatott hiJyröl nyert értesülésünk sze­rint Fússy Kálmán ez ügyben legközelebb interpellálni fog a prágai nemzetgyűlésen. — Hegedües*. Farkas Márta hegedümű­­vészuö, a komáromi zeneértő publikum dédel­getett kedvence, szombaton este hallatja újra hegedűjét a Kulturpilotaaagytermében. Kiemel­kedő programszáma lesz Lalo Spanyol szinfonjája, valamint a Mendelssohn hires hegedűversenye, de nem kevesebb gyönyörűséget Ígérnek azok az apróbb fülbemászó szól«» darabok is, melye­ket a művésznő oly igazáu pompás előadással játszik. Farkas M >rtát Tarnay Alajos zongora művész fogja kisérni, aki bizonyára csak fokozni fogja azt a rendkívüli művészi ese­ményt, amit a szombati koncert jelent. Jegyek a Spitzer-féle könyvesboltban előre kaphatók 20, 15 és 10 koronáért. — 40 millió váltópénz. A kormány tör­vényjavaslatot terjesztett a szenátus elé, mely felhatalmazza, hogy 40 millió korona értékű 10, 5 és 2 filléres váltópénzt verethessen és pedig a 10 és 5 filléreseket 92% réz és 8% cinkből, a filléresüket tisztán cinkből. A régi 10 és 2 filléreseket teljes névértékben fogják beváltani. — Tanító beiktatás. Kedves napja volt március 12-ike a benkepatonyi ref. egyháznak. Beiktatták uj preoráns tanítói állásába az egyhan­gúlag megválasztott Antal Árpádot, volt hont­­füzesgyarmati ref. k. tanítót. Üdvözlő beszédet intéztek az uj rektorhoz Tuba Károly ekeli ref. lelkész, Bajcsy Ferenc jegyző, Földes Egyed tanító, egy fiú növendék és egy leány növendék. Az uj rektor nejének is voll tiszteletben része annyiban, hogy egy nagyon szép virágcsokrot kapott, mit egy hajadon nyújtott át neki. Ezt követte a benkepatonyi ref. ifjúság által rende­zett jól sikerült kabaréval egybekötött tánc­­mulatság. — Az ünnepnapok eltörlése. Az ünnep­napok végleges megállapítása céljából a kor­mány törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé. Ezen javaslat szerint csak a következő ün­nepek lesznek érvényesek: újév, május elseje, jubax 5 Cyrill é3 Method napja, julius 6. Húsz János napja, október 28 köztársaság megala­­kilásának emléknapja es december 25 Kará­csony. Ezenfelül Csehországban még a Vencel napjat is megünneplik. — Verseny a kultúrpalotában. Előzetes recensióknak, bevezetéseknek, melyeket a tulaj­­donképeni jelenés előtt ii’ódtak, sok értelmük nine». Azért nem is adunk még kvitikát a va­sárnapi kiállításról, mert az úgy hatna mint egy „előszó az első kiadáshoz“ és a könyv még a nyomdában van. Thein és Reichental első kiadásukat rendezik Komáromban nem sajtó, hanem kritika alá. Mint rendesen az első fellépésnél, úgy ők is ez esetben, termé­szetes aggályaik ellenére egy bizonyos merész önbizalom álláspontjára helyezkednek és a va baoque szükülö hangulatával várják az ítéletet. Mi, akik ismerjük a kiállítókat és ismerjük műveiket, a biztos siker tudatában még jobban fokozhatjuk önbizalmukat és megnyugtathatjuk őket, mert a kiállítás érdekessége, különleges­sége magában hordja a sikert. Az az óhaj, hogy a modern és régibb művészetek harcát szem­­tő'-szembe lássuk, hogy a két harcoló fél ar­­gumentálását figyelemmel kiférhessük, ez a vágy a kulturemberben napról-napra tolakodóbb lesz. Van e tehát annál érdnkfeszitöbb verseny, mint amikor a már szentesített, elfogadott mű­vészi irány é3 a forradalmi, uj mesgyékben haladó irány egy-egy jeles képviselője munkái­nak legjavával kiáll a p; rondra és fark*ssze­­met néz? Vasárnap, április 9 én d. e. 11-kor a kultúrpalota nagytei'mébeu nyílik meg ez a uem mindennapi élvezetet nyújtó képkiallitás. A rendező bizottság a következő meghívót bo­csátotta ki: M ghivó. A Jókai Egyesület a kultúrpalotában Tóéin—Reich-ntal festőművé­szek műveiből 1922. évi április hó 9—17 ig Gyűjteményes Képkiállitást rendez, mely va­sárnap, április 9 én d. e. 11 órakor nyílik meg. B-lépődij a megnyitás napján 3 K, a többi napokon 2 K, tanu'ójegy 1 K. A képkiállitásra t. tagjait és a művészet minden barátját meg­hívja a Jókai Egyesület elnöksége. — Hahlo/ás. Részvéttel vettük az alábbi gyászjelentést: Özv. Vörös Ferencné szül. Lőrincz Izabella s gyermekei Ilonka és Lacika s az egész rokonság nevében, mélyen megtört szív­vel tudatjuk a szeretett jó férj, édes apa és rokon Vörös Ferenc posta altiszt folyó évi ápr. 4 én hosszú kinos betegség és a halotti szent­ségek ájlatos felvétele után élete 51. évében és boldog házasságának 26. évében bekövetkezett elhunytét. Drága halottunk földi maradványait a róni kát. sirkert kápolnájából temetjük ugyan­azon sirkertbe e hó 6 án délután 5 órakor. A szentmise lelki üdvéért a szent Andrásról ne­vezett templomban lesz e hó 7 én reggel 8 órakor az Urnák bemutatva. Komárom, 1922. április 4. Áldás és béke drága poraidra. Emlé­ked mindig velünk lesz. Pihenj zavartalanul! — Kétezer uj végrehajtó jön. A »S'ovák« cinxü tót politikai lap Írja, hogy legközelebb kétezer uj végrehajtót küldenek Csehországból Szlovenszkóba a különféle adók behajtása cél­jából. Ejnye, ejnye, hát már egesz brigádokat szerveznek végrehajtókból sllenüuk. Ha igy ha­ladunk, több lesz a végrehajtó, mint az adófizető. Húsvéti sütemény! SSj&íífc i ti Ms ' m # Csakis Ceres-ételzsírral készíthet ízletes és könnyen emészthető süteményt. Amellett a Ceres-ételzsír sokkal olcsóbb és kiadósabb mint a zsír vagy vai. v 201

Next

/
Oldalképek
Tartalom