Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)

1922-03-09 / 29. szám

1922. március 9, .Komáromi Lapok. 5. oldal. hogy az 1921. évi december 9-én kelt 450. sz. tör'v. (Törv. és rend. gy) 19-ik fejezete szerint jogosítva vannak egész napi forgalmukat heje-Eyezni az általános adófeljegyzésbe azon vállal­­ozók, akik olyan tárgyakkal kereskednek, melyek a forgalmi adó különböző díjszabása alá esnek, vagy pedig olyan tárgyakkal, melyek adómentesek, vagy melyeknél az adó általá­nosítva van s kiküszöbölhetik az adóbevallás összforgalmából azon részeket, melyek a be­szerzési számlák szerint olyan árukra vonat­koznak, melyek csak 1 százalékos adó alá esnek, vagy amelyek adómentesek, vagy amelyeknél az adó általánosítva van. A kiküszöbölendő részekhez hozzá lehet számítani a regie és a vállalkozói részét is. A regie és vállalkozói haszon szétosztását végre kell hajtani olyan arányban, amilyen arányban van az összvételár az áruk egyes vételáraival, mely áruk különböző adódijszabás alá esnek. Ha tehát az 1 százalékos forgalmi adó alá eső árú vételára kitesz például csak egyhatod részt az összvételárból, akkor a vételárhoz hozzá lehet számítani a regie és vállalkozói haszonnak csak egyhatod részét. — A pénzügyi vezérigazgatóság. — A magyar műkereskedelem a múlt évi nagy üzleti eredmény után — válságba jutott. Még mindtmkiaek élénk emlékezetében van az a nagy üzleti versengés, amelyet a gomba­­módra szaporodó műkereskedelmi részvénytár­saságok egymással folytattak. Az aukciók egy­mást érték és a közönség abban a hitben, hogy értékes műbeccsel biró képeket, porcel­ánokat, csipkéket és bútorokat vásáról, egye­nesen fantasztikus összegeket fizetett a mű tárgyaknak hitt lim-lomért. Mert ez igazi mű beccsel biró régiségek Becsbe vándoroltak ki, ahol az angol és francia műkereskedők fontért és frankért vették meg a magyar műkincseket, amelyeket a magyar középosztály nem adott el még a háború előtt. Az igazi művásávlás és az ország értékes műkincseinek a külföldre való vándorlása ugyanis közvetlen a háborús évek előtti időkre esett, amikor az amerikai dollárkiráiyok PterpoDt Morgan és Rockefeller ügynököket küldtek Magyarországba és az or szág műkincsekben leggazdagabb vidékén Po­zsonyban és Besztercebányán, — valamint ezek környékén a Biedermayer legszebb alkotásait vásárolták össze. A múlt évben ami jó anyag maradt, az egy két hónap alatt szivárgott ki az országból és n budapesti aukciók anyagá­nak igazi értékét a közöcség csak akkor is­merhette meg, amikor a jelenlegi válságos hó­napokban, a súlyos összegekért vett „műkin­cseket" egyáltalán nem helyezte el a piacon. Egy két komoly aukciőrendező társaságtól el­tekintve, a konjunktúra múlt évi alakulatainak sikerült a magyar műkereskedelmet a helyi piacon teljesen diszkn-ditálni és a művásárió közönségei a nemes intencióval rendezett auk­cióktól is elriasztani. Az aukcióláz elmúlt és az aukciók az idén az érdeklődés és pénzhiány következtében teljesen kimaradtak és a külön­féle fantasztikus címek és nevek alatt mega­lakított műke.reskedések és műkereskedelmi részvénytársaságok egymásután számolnak fel Egyedül csak a kétségtelen művészi szempon­tokat is követő Ernst mttzeum maradt meg a sok közül és aukciózik tovább, de nagy rit­kán és szintén nem oly fényes üzleti eredmény­nyel, mint a múlt évben. Az elmúlt év legki sebb aukcióján ugyanis negyvenöt millió for­galmat csinált egy aukcióján, most pedig kény­telen csekély hat hét millió koronával is me­gelégedni. Kisebb és rövidebb életű vállalatok ennél sokkal súlyosabb helyzetben vannak Egye­sek és a nagyobbak közül hir szerint az Altes és az Eos csendesen liquidál. — Leszerelik a telefonokat. Akik a tele­­fonelőfizetésre vonatkozó beruházási kölcsönt nem jegyeztek, azoknál a telefont folyó hó 31-én, illetőleg folyó évi junius 30-án leszerelik. A felmondások már folyamatban vannak, A be szüntetatt állomások szabad vezetékeit uj állo­mások berendezésére fordítják, amelyek beru­házási kölcsönt jegyeztek. Csak amennyiben ilyen jelentkezések nem volnának, engedélyez­heti az igazgatóság a felmondottaknak az uj előfizetést azon kikötés mellett, hogy mindazon feltételeket teljesitik, melyek azokra vonatkoz­nak, kik beruházási kölcsönt nem jegyezlek. Szerkesztői üzenetek. Fatusi történet. Nagyon hosszú, üt. Március 25, szombat ünnep. D. Csak minél előbb. Nagyon sürgős. —t. Melyik mód lesz érvényes ? H. írja meg részletesen. — g. A régi szokás esetén is vár kicsit az illető, hogy addigra megérkezzék ön is. A ssserkesatéáért s Mezerfcegatő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla* Sfí5»?sí!0tt ftásjów kánrrnvomdójttbun Konironr HÍR0ETE8EK. Diófa ebédlő bútor és egyéb dolgok eladók. Nádor-utca 30 szám alait. Brück ésRóna í papírgyári raktár, ^ papíráru és dobozgyár, a 4 Slav osovee és Horkai papírgyárak lera­­kata és képviselete 57 ^BRATISLAVA, | STEFÁ^lXíjf^.'^Í^Foffl^^? ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Tany község elöljárósága közhírré teszi, hogy a község tulajdonát képező kovács ház (szoba-konyha, kamra és műhely) Tany községházán 1922. évi március ha 12-én délelőtt 9 érakor megkezdendő nyilvá­nos árverésen a legtöbbet Ígérőnek 3 évre haszonbérbe lesz adva. Árverezni csakis kovácsiparosok ár­verezhetnek, kik jogosultságukat az árve­rés előtt igazolni tartoznak. Az épület csak 1922. évi április hó 24-én vehető használatba s csakis a ko­vács ipar gyakorlására használható. Tany, 1922. március hó 5-én. 13B ELÖLJÁRÓSÁG 128 SíÉvágk-beiizin és nyersolajmotofokat eredeti gyári árakon szállit, Teljes ma« lomboFsmfezésekst, összes maSomgéjsebeS és minden melo^c.kfccels malomátalakitá» - ——= sal at g^árt és vállal Üli! 1 Iftfe Ül pPlj A VILÁG CSODÁJA! Eredeti gyágyforrásviz. Kitűnő üdítő gyógyital. Orvosilag javalva: az összes emésztési szervek betegségeinél, valamint köszvény, rheuma, idült vese és hólyag bajoknál. irata: Bialislava, Pípi-ia í u. bognár és kovácsműhely Torma Ernő Bratislava, Pozsony, Duma-utca 36. Készít és állandóan raktáron tart legmodernebb hajtókocsikat, valamint az összes bognármunkákat. fiion stain 1522. 140 Megrendeléseket a legjutányosabb árban vállal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom