Komáromi Lapok, 1921. július-december (42. évfolyam, 53-106. szám)

1921-07-16 / 58. szám

1921. julius 16 „Komáromi Lanosrígyedül az eddigi bérlő.jogosult.

Ugyanezen Holly igazgató ur, akinek itteni karriérjét élénk figyelmünkkel fogjuk megtisztelni, a tanító testület előtt is tett programszerű kijelentést, amely ilyenformán hangzik:

— Mindnyájan az állam szolgái vagyunk és választhatnak: vagy kenyér vagy koldusbot.

Ez. is elég tapintatos bevezetés egy sokat ígérő működéshez. Mi azonban felvilágosítjuk a nyilatkozó igazgató urat, hogy a magyar tanár és tanító nem szolgalelkü és hivatásában nem érzi magát szolgának az állammal szemben, hanem a kultúra hirdetőjének és fölkent papjának.

Azután a felállított dilemmához is lenne egy szavunk. Az állam csak kenyeret és koldusbotot tud adni a kultúra munkásai részére. Rossz politikai tanfolyamot végzett a t. igazgató ur. Nem tudja a leckét. Megbukik nálunk.

A komáromi lakáskérdésről.

A felsőbb hatóságok és a lakáshivatal figyelmébe.

A komáromi lakásínség, mint a tengeri kígyó állandóan beszéltet magáról, állandóan aggodalomban tart bennünket, annak megkönynyebbiíéséről, enyhítéséről beszélünk, eszméket ’ vetünk fel, terveket gondolunk ki, de valóságban minden pozitív eredmény nélkül és végeredményben üres lakás nincs és ha uj lakos akar letelepedni városunkban, hogyha egy uj köztisztviselő keres otthont családjának, lakást nem talál, azt át nem hozhatja városunkba, szóval Komáromban nincs üres lakás.

A háború előtti régi jó világban a lakásínség fogalma ismeretlen volt előttünk. A házak építésének mennyisége megfelelt a szükségletnek, városunkban a házak oly arányban épültek, amelyek a mindenkori hiányokat pótolták a szüksékletnek megfelelt, mindenki el tudta a családját, üzletét a maga viszonyainak niegfelelőleg helyezni, talált a léte fenntartásához elégséges helyiséget. Most azonban, a mai drága építkezési anyagok, a magas munkabérek mellett építkezésekről beszélni az álmok és ábrándok országába tartozik és ebben talán belátható időn belül lényeges enyhülés nem várható. Sok szó esett már városunk lakásínségéről a „Komáromi Lapok“ hasábjain és a következő eszme menet, ha azt az állami felsőbb és katonai hatóságok jóakarafulag fogadják, talán eredményre vezetne.

Városunkban — talán paradoxonnak látszik — rengeteg sok üres épület van és emellett mégis lakásínségről esik a szó. Itt van a lőszergyár rengeteg épülettömbjével, legmodernebb lakásaival, melyek mind üresen állanak és amelyek pompásak volnának tiszti és államhivatalnoki lakásoknak, amelyeket ha átadnának ezen rendeltetésnek, sok lakás szabadulna fel. De menjünk tovább. A hadkiegészítő parancsnokság megszűnt, ezzel is egy nagy épülettömb szabadult fel, oda el lehetne helyezni a csendőrséget, az államrendőrséget, határrendörséget, a városunkban levő többféle pénzügyőri hivatalokat és egyéb hivatalos közegeket.

A Zámory utcában is van több kincstári épület, közöttük a volt tisztiétkezde, szintúgy a Zámory-utca végén és környékén sok katonai épület, amelyek eredeti rendeltetései megszűntek. Ezek kellő felhasználásával is sokban lehetne enyhíteni a lakásínséget. Ott van a hatalmas négy utcára nyíló tiszti pavilion épülete, amelyben ezidőszerint katonai irodák, a katonai otthon és az YMCA vannak elhelyezve. Ezeket egy kis jóakarattal át lehetne helyezni a várba, hol rengeteg üres épület van, amelyek iroda- , helyiségnek nagyon alkalmasak, hisz ezek évtizedeken át ily célokat szolgáltak. A tiszti pavilion igy felszabaduló helyiségei sok katonatiszti és államhivatalnok családjának szolgálhatnának otthonul, az csupa egészséges, száraz lakásokból áll és ez is volna annak eredeti rendeltetése, s amennyiben a tiszti pavillont a katonai hatóság ezen célra átadná, úgy sok polgári valamint katonai elem lakásgondján volna könnyítve, a városban megszűnnék a lakásínség, megszűnnék az állandóan felettünk lebegő lakásrekvirálás Damokles kardja és az ide áthelyezett tisztek és állami hivatalnokok idehozhatnák családjaikat, akiknek legtöbbje ezidőszerint lakás hiányában családját nem hozhatja magával, kettős életet él, ami eltekintve az otthon hiányától, költséges és nem áll azok fizetésével és jövedelmével arányban.

Végül ott van az Újvárban a volt várparancsnokságnak nagy pavillonja, a régi tiszti , pavilion, amely úgy tiszti lakásoknak, mint irodáknak alkalmas. A vár és a várost övező erődök legalább 40 000 embert befogadó képességűek, abban sok lakás, sok iroda helyezhetó el.

Mosolyogni és egyúttal bosszankodni lehet azon, midőn háború alatt több mint 40.000 embert lehetett időközönként iit elhelyezni, megtörténhetik az, hogy a lakásínség oly mérveket ölt, hogy városunkban a lakáshivatalnál napról-napra több a lakás előjegyzés, ott állandóan tárgyalások és perlekedések folynak, amelyek a gyűlölködésnek és agyarkodásnak melegágyai s az ott perlekedők Argus szemekkel őrkődnek, kinek van nagyobb lakása, mint őt a perlekedő fél szerint megilleti. A lakók egymás között, a lakó és háziúr között állandó a perlekedés, de tűrni kell egymás bosszantásait, mivel senki lakáshoz nem tud jutni.

A város belső békéje, a lakáshivatal tárgya- j lásaival elpazarolt drága idő, de nem utolsó ’ sóiban a közegészségügy is azt parancsolja, j hogy városunk lakásínségét meg kell szüntetni j vagy könnyíteni és ez csak a fenti módozatok mellett állami támogatás beavatkozásával lehetséges.

Felvetjük az eszmét, a lakáshivatalhoz fordulunk, vegye fel ily irányban az állammal a tárgyalásokat, hisszük és reméljük, hogy a felsőbb hatóságok úgy a város lakosságának, mint az általa ide kinevezett nagyszámú katonai 1 és köztisztviselők érdekében közre fog működni, j hogy a lakáskérdés közmegelégedésre nyugvó pontra jusson. Ezért reméljük, hogy felszólalá- ! sunk nem volt elhangzó szó a pusztában. s.b.

A közönség köréből.

Nyílt levél

dr. Folkmann István kormánybiztoshoz.

Zsupán ur!

A sors kegyetlensége és a zsupán ur ma- j kacs önfejűsége, kényszerit engem arra, hogy Önnel, mint a magyarság ellenségével egy levegőt szívjak és viszont. Pedig hát azoknak, akik úgy ■ szeretik egymást, mint én, meg Ön, néni kellemes egy városban lakni. Ámbár ezt ugylátszík csak én érzem, mertazsupán ur egyáltalában nem igen ké- ; szül itt hagyni bennünket, lenézett és leszólt magyarokat. A zsupán ur kivonni jobban tud, mint | levonni, tudniillik konsekvenciákat abszolúte : nem tud levonni és hogy ha a kivonása is úgy i sikerül, akkor az iskolákban bizonyára megbu- ■ kott számtanból. Itt már szóban és nyomtatás- j ban is tudtára adták Önnek, hogy e szinmagyar • területen nem alkalmas a zsupáni szék betöltésére, és ön mégis itt van. A politikai etika , és illemtan ugylátszík teljesen hiányzik a zsu- í pán ur gondolatvilágából. Hiszen volt már elég j ideje protektoraival megbeszélni, hogy a magyar ; gyalázásért jutalomképen, milyen magasabb i állásba helyezik önt és ha erre az állásra várni 1 kell, mért nem megy addig szabadságra, ezt igy \ kivánja a politikai etika. Hát nekem egyszerű i iparos embernek kell kioktatnom Önt, a magas kormány önfejű és öntalpu képviselőjét, hogy már ez több a soknál, hogy ön még mindig itt van.

Gyerekkoromban a házi teendőkben én is szoktam segíteni szüleimnek; bizonyára zsupán ur is segített szüleinek zsolnai korcsmájukban az italmérésnél. így biztosan tudja, hogy mi az „a mérték már betelt“, „a pohár már csordultig van“ és az önök korcsmájában is huzatták a fülbe a cigánnyal a nótát és igy bizonyára tudni fogja hogy mi az ha „a húr túl van feszítve .“ Gondoljon erre a boldog gyerekkorára, mikor az ember agya és kinek-kinek a talpa olyan fogékony és jusson eszébe a fenti három mondat: I. A mérték már betelt. II. A pohár már csordultig van. III. A húr túl van feszítve. És vegye ezeket átvitt értelemben és akkor talán a fejére és a talpára fog ütni és azt fogja mondani: „Tényleg ennek a Boldoghynak igaza van, nekem már nincs mit keresnem a zsupáni székben, a Horváth vendéglőben és a szomszéd uradalmakban, elmegyek innét.“ Igen, ezt tenné zsupán ur, ha csak a zsolnai korcsmái etikát követné is.

Szóval Ön nehezen megy el innét, igy aztán, hogy ne szívjunk egymással egy levegőt, én akartam elmenni innét, amig egyszer a zsupán ur rájön arra, hogy a talp nemcsak

5. oldal

gondolkodásra, hanem elmenésre is való. Igen én elmennék innét szívesen, arra az időre, de Ön annyira szeret engem, hogy nem ereszt, hiába kérek én öntől és az ön utlevélosztályától útlevelet, nekem nem adnak. A törvényes formák betartásával már épen tízszer kértem. Indokaim mindig fontosak voltak. A fiamat akartam Budapesten tanítás céljából elhelyezni, beíratni, szállást, ellátást keresni számára. A kérvény beadástól számított ötödik hétre vissza adta nagy kegyesen az utlevélosztály, hogy nincs kellőleg megindokolva, s útlevelet nem kapok. Zsupán url mit szólt volna az ön édes apja, ha önt messzebb fekvő iskolába akarta volna beíratni, s igy bántak volna vele, mint önök én velem.

A határelzárás által itt alaposan meg van bénítva az üzleti élet, A túlsó oldalon nekem igen sok érdekeltségem van, ezeket akartam elintézni és erre a célra kértem útlevelemet. Elutasítottak, hogy nincs kellően indokolva.

A győri iparkamara a szétszakítás miatt sok fontos ügy elintézésére hivatalosan meghívott engemet Győrbe. Erre se adtak útlevelet, ez se volt a zsupán urnák fontos ok.

Harminc komáromi iparostársam részére a volt katonai építési hivatal által a teljesített munkák fejében száznyolcvanezer korona jár, ennek elintézésére engemet küldtek ki a túlsó oldalra, erre a célra is kértem útlevelet, de ez az indok sem volt elég a zsupán urnák, nem adott, hadd szenvedjen, hadd pusztuljon a magyar iparos.

Végre a miniszter jóvoltából 15 iparos társammal kaptam átkelési engedélyt, de az én átkelési engedélyemet az itt járt szokolok talpa ugyancsak agyon taposta, vissza vonta a zsupán ur, bizonyosan azért, mert a magyarokat sértő kifejezéseiért elégtételt kérők között én is ott voltam. •

Tudjuk mi azt, zsupán ur, hogy önök úgynevezett fekete tisztát vezetnek a gerinces és megalkuvást nem ismerő magyarokról, ezek számára nincs igazság, nincs útlevél, nincs átkelés. Tudom, hogy az én nevem is ezek között van. Köszönöm Önnek ezt a megtiszteltetést, s vegye tudomásul, hogy tiszta érzésű magyar jellemem még az útlevél megszerzéséért se fog megváltozni, én olyan maradok, amilyen voltam, az önök fekete listája világitó fáklyája lesz a magyarságnak a további harcban.

Még egyet zsupán ur. Azt beszélik, hogy ön nagyon szereti a földi jókat és ha néha egy kis pechje is van, de azért sokszor csinál magának vidám napokat és éjeket. Szereti pl. az angol szabású ruhát, az angol bélszint és az angol keserűt, hát e nagy angol szeretet mellett, miért nem tűnik el innét közülünk — — angolosan ? Hiszen az önök zsolnai korcsmájában is megesett többször, hogy egy-egy vendég angolosan, fizetés nélkül eltávozott. Hát ezt ne tudná utána csinálni, Ön zsupán ur, akinek a sors még a talpába is annyi észt adott.

Komárom, 1921 julius 13.

Boldoghy Gyula sk.

— Az elbocsátott megyei alkalmazottak értekezlete. A zsupán kormánybiztos elutazott és elutazása előtt kinyitotta az asztalfiókját, ebben a fiókban őrzi a megyei alkalmazottak elbocsátási iratait, mellyel egy-egy blanketták elintéznek egy-egy hosszabb vagy rövidebb tisztviselői pályát. Most tizenegyet emelt ki a fiókból, akiket elsején már a jogosan járó fizetésétől is megfoszt a zsupán hatalma. Az elbocsátott alkalmazottak ebben az ügyben tartottak értekezletet és elhatározták, hogy dr, Witausek Károly tiszti főügyészt felkérik jogaikat biztosítani kívánó kérvényeik megszerkesztésére. Az elbocsátottak azt a vitán felül álló tényt szögezik le ebben a kérésükben, hogy addig, mig a nyugdíj folyósítva nincs, az ellátás, tehát a fizetés be nem szüntethető. A megyei alkalmazottak 1920 augusztus 1 óta, amióta a megyei közigazgatás megszűnt — akár átvétettek, akár nem állami szolgálatba —, állami alkalmazottakká váltak, ezt a jogi álláspontot megcáfolni nem lehet. Az alkalmazottak „z ügyekben kérvényt nyújtanak be.