Komáromi Lapok, 1921. július-december (42. évfolyam, 53-106. szám)
1921-08-25 / 75. szám
1921. augusztus 23. „Komáromi Lapok“ 3. oldal. HÍREK. — Személyi hir. Szijj Ferenc dr. polgármester szabadságáról visszaérkezett és hivatalát elfoglalta. — Adomány a népjóléti központ céljaira. Szabó Ferencz és fia épitő iparosok a népkonyha "bejáratánál uj kerítést állítottak fel — melynek anyagát a Danubia r. t. volt szives adományozni, míg az elkészítést illetve felállítását fenti iparos urak teljesítették dij nélkül. — A Népjóléti Központ ezúton fejezi ki hálás köszönelét a jószivü emberbarátoknak, — Bottay Kálmán madárgyüjteménye a kultúrpalotában Említettük mar, hogy milyen "értékes és tanulságos gyűjtemény lesz látható legközelebb a kultúrpalota nagytermében Néhai Bottay Kálmán, nemrég elhunyt komáromi polgáriskolai tanár gyönyörű madárgyüjteményét fogja kiállítani a tudós tanár özvegye. A gazdag, több mint 200 darabból álló és nem egy ritka példányt magában foglaló gyűjtemény vasárnap délelőtt nyilik meg és két hétig naponta látható lesz a kultúrpalotában. A természetes hűséggel kitömött madarak elrendezését Harmos Károly, ismert festőművészünk fogja végezni. A gazdag gyűjteményből különösen kiemelendő hat darab gyönyörűen kifejlődött túzok-példány, amelyek bármely muzeum díszére válhatnának, ügy értesülünk, hogy a madárgyiijtem énnyel kapcsolatban néhány iparművészeti iskolai növendék (Rafael “Győző, Nagy Márton stb.) is fog tárgyakat kiállítani, a gazdag kiállítás belépő dija a megnyitás napján 3 K, a többi napokon 2 K, diákjegy 1 K. — Magyar búcsú Komáromban. Komárom város magyar egjresiiletei és társaságai szeptember 4-én, vasárnap, Komáromban a Gazdautcai sporttelepen magyar búcsút rendeznek, melyre az érdeklődő közönséget magyaros vendégszeretettel hívja meg a rendező-bizottság. Az izig-vérig magyar kertmulatság régi magyar táncokkal, cigáuyversennyel, szórakoztató játékokkal, tréfás versenyekkel, íziuielőadással és reggelig tartó tánccal lesz egybekötve. Ami ötlet és találékonyság egy teljes délután tartama alatt megvalósítható, ezen a magyar búcsún mind eleven testet ölt. A mulatság fénypontját az ősi magyar tánco v bemutatása képezi, melyeket száz pár fog lejteni korhű jelmezekben. Nagy vonzó erővel bir a cigányverseny, melyben Szlovenszkó legkiválóbb cigány zenekarai fognak az elsőség pálmájáért versenyezni. A búcsú a következő sorrendben fog lefolyni: L Délelőtt 9 és 11 órakor a csikós-baDdériumok felvonulása. 11. Délután 1 órakor sétahangverseny, tekeverseny négy értékes díjjal: I-ső dij egy mm. búza, II. egy báráuy, III. egy liba, IV. egy kacsa. Szerencsebalászat, kacsavadászat, bohócverseny, ródlizás, mászóverseny, szerpentin, férfi és női szépségverseny,^konfetticsata, amerikai árverés, szamárverseny, csikósverseny, népies játékok, világpósta. III. Délután 4 órakor cigányverseny a nagy szinpadon. Versenydijak: elsödij díszoklevél és 1000 korona, II. dij 500 kor., III. dij 300 korona. IV. Délután 6 órakor régi magyar táncok bemutatása, körmagyar, hajdútánc, csatlóstánc, diszpalotás. V. Este fél 8 órakor Toronyzene. Előadás a nyilt szinpadon. Tárogató, karének, szóló-ének, vidám egy felvonásos stb. VI. Este 9 órakor általános tánc reggelig. A magyar búcsúra belépődíj személyenkint 5 korona. A búcsú színhelyén magyar vendéglő, lacikonyha, cukrászda és hideg büffé lesz felállítva, a legizletesebb ételekről és . jó italokról a rendezőség gondoskodni fog. A vidékről érkező vendégek részére csoportos . jelentkezéseknél külön vonatokról, valamint ha erre igényt tartanak, elszállásolásról a rendezőség gondoskodik. Elszállásolás iránti igények a rendezőség gazdasági bizottságának elnökénél (Lukovics Ferenc igazgató) Komárom, Kossuthtér 49. sz. a. szeptember 1-ig jelentendők be. Ugyanott jegyek nagyobb csoportok részére előr8 válthatók. A mulatság rendezését egyesületeink vezetőiből alakult százas bizottság iutézi és a meguyilvánult nagy érdeklődésből Ítélve, igen nagy sikerre számíthat. —• Értesítés a diák menza mignyitásáról. A Diák Menza intézőbizottsága Komáromban vidéki, szcgénysorsu főgimnáziurni és po'gárl fiúiskolái tanulók részére az 1921-29 tanévtől kezdve ellátást kíván biztosítani a következő feltételek alatt: 1. A Diák Menzára csakis olyan szegénysorsu tanuióifiak vétetnek fel, akik ezt hitelt érdemileg igazolni tudják. 2. A felvétel iránt augusztus 3 l-ig kell folyamodói a Diák Menza intézőbizottsághoz. 8. A felvétel a főgimnázium és polgári isko'a I. osztályától kezdődik. Ez iskolai évben 30 hely vár bHöltésr*. 4. Ellátási dij (reggeli, ebéd, vacsora) és korlátolt számig szállással együtt havi 240 K, mely előleges havi részletekben fizetendő. A goudnokság beszolgáltatandó termények ellenében is kész ellátást nyújtani. 5 A felvétel szeptember 1—2 napjain történik. 6 A diákmenzára felvett tanutó, ha lakáskedvezményben is részesül, tartozik ágyneműről gondoskodni. Evőeszközöket a tanulók kötelesek magukkal hozni. 7. A felvett tanulók alávetik magukat a Diák Menza ésD:ák(hthon rendszabályainak. Teljesen vagyontalan, esetleg árva tanulók, ha kiváló előmenetelüket igazolják, a létesítendő ingyenes helyekre is felvehetők, egyelőre azonban a legkorlátoltabb számban. A Diák Menza Intéző Bizottsága. — A szlovák tanfolyam befejezése. Komáromvármegye tanítósága részére rendezett hathetes tanfolyam f. hó 19-én befejeződött. A tanfolyamon a vármegye tanítóságából mintegy 140-en vettek részt. A tanfolyam anyagát képezte a szlovák -nyelv, a földrajz és a honismeret, mely tárgyak tanítása kötelezővé fog válni. A tanfolyam hallgatói önkéntes jelentkezőkből állottak. Maga a tanfolyam vizsgával nem végződött, de a hallgatók tudomására hozták, hogy róluk a tanfelíigyelöség a tanfolyam látogatását igazoló kimutatást fog beterjeszteni a vizsgálóbizottságnak, amely a vizsga letételénél ezt a kimutatást figyelembe fogja venni. — Méhészek siralma. Egy méhész munkatársunk Írja: Sok szó esett már a nagy forróság és szárazság okozta károkról. Nem megvetendő az a kár, mely a méhészeket érte. Nemcsak, hogy egyáltalában semmi mézre nem lehet számítani, hanem veszélyeztetve van egész méh állományunk. Nem fognak kitslelhetni méh családaink. Igen kérjük Lakatos Károly igazgató, méhész egyesületi főtanácsadónkat, szíveskedjék minket nyilvánosan ezen lapokban kitauitani, hogy cukor etetéssel hogyan menthetnénk meg méhészetünket a végpusztulástól? Álljon ügyünk élére, hogy mint ezelőtt, úgy most is kaphassunk alacsony árért méh etetésre alkalmas cukrot. Államgazdasági érdek, hogy ez gyorsan megtörténjék. Egy az ezer közül. — Felhívás Szlovenszkó és Ruszinszkó valamennyi ügyvédjelöltjéhez. A lapok legutóbb több cikkben közölték, hogy a prágai parlament legközelebb foglalkozni fog az ügyvédjelöltek helyzetének szabályozásával. Ezenfelül is még számos kérdés van, amely az ügyvédjelölteket érinti és rendezést igényel. Hogy az ügyvédjelöltek érdekei mind e kérdések szabályozása során kellőképpen figyelembe vétessenek, ahhoz szükséges, hogy szervezkedjenek s kívánságaikat az illetékes fórumok elé juttassák. Alulírott, mint az ügyvédjelöltek pozsonyi csoportjának megbízottja, azzal a kéréssel fordulok Szlovenszkó és Ruszinszkó valamennyi ügyvédjelöltjéhez, hogy a legsürgősebben szervezkedjenek, jelöljenek ki minden városban és községben egy megbízottat, közöljék ennek nevét, valamint különböző óhajaikat az alábbi cimre, ami után már a további lépések megtétele fog következni. A prágai igazságügyminisztériura kilátásba helyezte az ügyvédjelöltek kívánságának jóakaró elbirákollektív o HIRDETŐ ■aü lását, de azt kívánja, hogy kívánságainkat memorandumba foglalva, még e hónapban bemutassuk. Tisztán és egyedül az ügyvédjelöltek kari érdekeinek megóvásáról vau szó. Csatlakozzék tehát mindenki mozgalmunkhoz. Rosowatsch József dr. ügyvédjelölt, Bratislava (Pozsony), Köztársaság-tér 36. sz. — Rendkívüli segély az állami alkalmazottaknak. A nemzetgyűlés az állami alkalmazottak részére rendkívüli segélyt szavazott meg. Az állami tisztviselők októberban egy havi fizetésüknek megfelelő segélyt fognak kapni. — A valuta és devizaelőirások eltöriósa. A jjereskedelmi kamatúk ajánlani és kérelmezni fogják, úgy a pénzügyminisztériumnál mint a külkereskedelmi hivatalnál, hogy az eddigi valuta-és deviza előírások töröltessenek, mert ezek miudeu jelentőségüket elvesztették és a kereskedelmet cmk indokolatlanul korlátozzák. A kamarák felhívják az összes érdekelteket, hogy ezen tervbevett lépésre vonatkozólag közöljék a kamarák vezetőségével kívánságaikat, esetleg ajánlataikat. — Az italmárósi és dohányelárusitási engedélyek revíziója. (Hivatalos figyelmeztetés a „közbenjárókkal-* szemben való óvatosságra.) A szlovenszkói vezérpénzügyigazgatóság közli: Megállapítást nyert, hogjr különféle egyének fölkinálKozuak ez engedélyt kérőknek, hogy nekik az engedélyeket pénzért megszerzik, ami mellett különféle szükséges közbenjárás végzését színlelik különféle hivataloknál. Mivelhogy hasonló eljárásra senki sem feljogosítva sem felhatalmazva nincs, azonkívül tekintettel arra, hogy mindenféle közben járás teljesen céltalan, nem bírván a bendott kérvények elintézésére semmi befolyással, ay ilyen emberek tevékenysége csak a lakosság becsapására (megcsalására) és kizsarolására lehet irányozva. Figyelmeztetem e körményre az összes hivatalokat és az egész lakósságot azon fölhívássá!, hogy az állam igazgatás cokintélye megóvásának és a kérvényezők védelmének céljából kímélet nélkül nyomoztassák ki az ilyen egyéneket és az összes megállapított eseteket jelentsék be a bratiszlavai vezérpéuziigyigazga* tóságnak. A vezérpénzügyigazgatóság, — Az uj uílevélrendelet. Az É.S.O. jalenti Prágából: A szenátus utolsó ülésén tárgyalta a kormány uj utlevélrendelctét, melynek érvénye az 1923. év végéig terjed. A rendelet értelmében az útlevelek 32 oldalas füzet alakjában adatnak ki. Feleség és 15 éven aluii gyermekek egy útlevéllel utazhatnak. Ez esetben azonban szükséges, hogy a házastárs fényképe is rajta legyen az útlevélen. — Külföldiek csakis a cseh-sziovák köztársaság külképviselete által láttamazott szabályszerű útlevéllel léphetnek be a köztársaság területére. Oly külföldi honosok számára, kiknek állandó tartózkodási helyük a köztársaság területén van, a beutazáshoz szükséges vízumot Szlovenszkón a főszolgabírói hivatal, városokban az állami rendőrhatóság adhat- meg. (Ez a rendelkezés tehát megkönnyíti az eddigi eljárást, mely szerint a köztársaság, területén levő külföldi honosoknak a belügyminisztériumban kellett láttamozniok útlevelüket.) A rendelet felhatalmazza a zsupánokat s a ruszinszkói polgári közigazgatás főnökét, hogy a határmenti érintkezés megkönnyítésére bizonyos engedményeket tegyenek. — Őszi ueleméngek (konyhakert és virágfélék) magvait Berghofer János magkereskedéséből szerezzük be. Pozsony, Vásártér 13. — Tilos a műbőr készítése és eladása. A csehszlovák füldmivelésügyi miniszternek egyik reudelete értelmébeu a Szlovenszkóban készítendő és eladásra szánt miiborokra vonatkozó rendelkezések az 1908. évi 47. törvény szerint érvényben vannak és a Cseh és Morvaországból behozott édes borokra is vonatkoznak. E reudelet szerint tehát Szlovenszkóban tilos az édes miibornak készítése és eladása. BK&TlSLäm LENflU-UTCfl 33. Átvesz az összes bel- és külföldi lapok részére hirdetéseket eredeti áron. ftlüveszies mozireklám képek, klisék gyári árban.