Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-01 / 1. szám
1912. február 16. Komáromi Lapok* 3. oldal. A hangverseny másik szereplője Hermann László hegedűművész, a győri zeneiskola igazgatója volt, aki tavaly mutatkozol be a komáromi közönségnek és akkor is teljes sikert aratott. Hermann három számot adott, egy kivétellel mind magyar szerző művét és az idegen szerzőnek — Sarasate — szintén magyar tárgyú szerzeményét. A magyar származású (keszthelyi születésű) Goldmark hatalmas hegedűversenyét játszotta elsőnek, melynek ragyogóan felépített három tétele közül talán az Allegro ragadta meg leginkább lelkünket és itt bontakozott ki nagyszerű, technikája és szinte félelmes tudása teljes mértékében. A több mint félóráig tartó hatalmas mü hatása egyre fokozódott a játékból feltörő művészi erő folytán, mellyel ezt a nagy feladatot és annak technikai részét szinte játszva oldotta meg. Hubay csodás finomságú Zefirje, valamint hatalmas Csárdajelenetében, fölényes tudását ragyogtatta a művész és a tetszés viharos jeleit váltotta ki a közönségből, mely játékának csillogó kantilenájával, széies vonóhordozásának nem sejtett szépségeivé!, elhalóan halk pianóival alig tudott betelni, úgy hogy ismételt kihívások után Caprice cimü szerzeményét adta elő szóló hegedűn és ebben a művész bravúros technikájáról újólag meggyőzött. Végül a múlt időben is előadott saját szerzeményű bö'csődalát hallottuk: ezt a poetikus és megragadóan szép melódiáju darabot, befejezésül pedig Sarasaié ismert Zigeunerweisen-ét, a hangversenyek e régi, de soha el nem évülő repertoir darabját. A közönség szűnni nem akaró tapsaira Hubay-Aggházy egyik magyar dalátiratat (Túlsó soron esik az eső, Ritka búza... ) adta elő zajos tetszés mellett a közönség lelkesülését a forrponíig hevítve. Teljes elismeréssel kell kiemelnünk S. Weisz Emma zongoratanárnő kiváló tudását, aki a kíséretet látta el és színes aláfestései nagyszerű együttest hozlak létre. A művészi hatás jelentékeny tényezője volt a megértő és az előadáshoz simuló kiséret, mely annak minden eirejtett szépségét kiaknázta és érvényre juttatta. A Jókai Egyesület e rég várt hangversenyével nem csak a várakozást elégítette ki, de zenei életünk ünnepnapjává avatta az elmúlt péntek estét. Utazás az útlevél körül. Visszautasítják tömegesen az utlevét kérelmeket. — A hatóságok véleményezése nem elég. — Terjed a bürokrácia. — Az idle vél osztály vezetője nem ért magyarul. — Az útlevelek láttamozása. Az útlevelek kiadára, mely sohasem volt rövid és kellemes ügynek mondható, megint rosszabb fordulatot vett, Amióta a zsupáni hivatal útlevél osztálya önállóan működik, roppant sok panaszt hallottunk ellene a közönség körében. Legújabban az útlevél kérelmeket tömegesen utasítja el az ezek elintézésével megbízott cseh előadó, aki korlátlan szabadsággal intézi ezeket az ügyeket a zsupán helyett. Mig az intézkedés jogát a zsupán tartotta fenn, az útlevélhez valamivel könnyebb volt hozzájutni, lehetséges volt az információ, a zsupán helyi ismeretekkel is rendelkezett e téren és a véleményező hatóságokban, a főszolgabírói hivatalokban és a rendőríőkapitányi hivatalban feltétlen megbízott. Most az a helyzet állott elő, hogy az útlevél osztály a kérelmeket derűre, borúra, igen sokszor minden komoly ok nélkül elutasítja azzal a semmitmondó bürokraíikus megokoiással, hogy az utazás célja nincsen kellően megindokolva. Az, hogy egy kereskedő vagy iparos üzleti szempontból kér útlevelet, vagy valaki régi megszokott specialista orvosával kívánna konzultálni, az most nem elég ok. Így. azután a legtöbb ember kénytelen al-okokat keresni, hogy útlevélhez jusson, mert az igazi okok alapján nem juthat hozzá a bürokrácia e merev tultengése folytán, ami abszolúte nem illik de mokratikus államba, ahol minden szabadság joggal »el vannak ruházva úgy az első, mint a másodosztályú polgárok, Az útlevél osztály vezetője egy hangot se tud magyarul, csak csehül és németül beszél és igy a közönség nem tudja magát vele megértetni. De nem is lehet hozzá bejutni. A zsupánnak vannak fogadó napjai, de az útlevél osztály vezetőjének nincsenek fogadó órái. Ez igen nagy hátránya a közönségnek, amelyről a zsupánt, úgy látszik, nem informálja senki és erről nem is tud. A közönség nem ingyen jut az útleveléhez és ezért elég magas illetékeket köteles fizetni. Ezért a közönség feltétlenül megérdemelne valamivel elözékenyebb és figyelmesebb bánásmódot. Demokratikus államban, ahol az egyenlőség elvének kellene minden hivatalban uralkodnia, a közönséggel szemben mindezek a követelmények leijesitendők volnának. De joggal elvárhatná az itteni magyar közönség azt, hogy a útlevél osztályba az itteni viszonyokkal és a közönséggel ismerős, magyarul tudó tisztviselőt tegyenek. Ez annyival inkább szükséges, mivel az útlevél kérelmek nyakló nélkül való elutasítása nem következnék be, ha az útlevelek ügyében intézkedő tisztviselő megértené az útlevél kereső közönséget és azzal közvetlenül érintkezni tudna. Itt említjük meg, hogy a miniszlérium ut- ! levél osztályát feloszlatták és ezentúl nem kell i az útleveleket láttamoztatni, csak a Magyaror- í szágra szólókat. Ezt a pozsonyi állami rendőr- ! igazgatóság fogja elvégezni a jövőben. A Ma- j gyarországra szóló útleveleket a prágai magyar j konzulátusnak is keli láttamozni és az előtt is ! meg keli az utazás célját indokolni. Szóval ! óvnak a Magyarországra való utazásoktól ben- j nünket. | Ä „Magyar Tanító“ ügye. — Levél a szerkesztőhöz. — Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Becses lapjukban már jelent meg egy ; hozzászólás Figyelő fóliából a Magyar Tanító j című lap, illetőleg a JSzlovenszkói Általános j Magyar Tanítói Egyesület“ eszméjéhez. Figyelő j megallapitásait mindenben aláírom, fölvetett j szempontjait és eszméit teljesen helyeslem En- 1 gedje meg, hogy ezekhez a megállapításokhoz ; egyet-mást én is hozzáfűzhessek, ami az említett folyóirat lapozgatása közben eszembe ötlött. Az vitán feiüi áll, hogy itt nálunk nagy szükség lenne egy szervezetre, amely az összes neveléssel foglalkozó magyar egyéneket összefoglalná, érdekeiket hathatósan védené. Mert hiszen a többi magyar'' tisztviselők közt a magyar tanügyi karral is (különösen a felekezeti és községi iskoláknál) eiég mostohán bánik a csehszlovák köztársaság. Még nagyon is élénk emlékezetünkben van azaz idő, amikor az itteni tanítóságnak aranyhegyeket helyeztek kilátásba, sőt izeiítőül kaptak is ebből az aranyhegyből. Igen ám, de az ígéret földjének megmutatása után „tévedés"-nek minősítették a kiutalt illetményeket és azóta a leglöbb tanerő havi 200 — 300 koronácskáöól tengődik. Mindeneseire precíz állami gépezet az, ahol ilyen „tévedés“-ek előfordulhatnak. Ha volna egy általános szerv, amely féltve vigyázna a tanítóság érdeke re, ilyesmik nem történhetnének meg. De más szempontok is égetően fontosnak jelzik az említett egyesület megszervezését. Még pedig nem egyszerűen zsebkérdések, hanem egyetemes magyar érdekek. Mert ott tartunk, hogy a pozsonyi Skolsky Referat Isten — vagy nem tudom én, kinek — a kegyelmébői országló urai innen-onnan csődbe kergetik a magyar oktatásügyet. Halomszámra jelennek meg a rendeletek, szegény csallóközi vicinális csakúgy nyög alattuk. Kiadnak uj tanterveket, amelyeknek egyike a másikat üti agyon, kilökik a régi, kipróbált tankönyveket s legjobb esetben behoznak helyettük olyan selejtes fércmüveket, aminőkből Vágmelléki már közölt néhány szemelvényt a K. L. múlt számában, de még rakásra lehetne hasonló csokrokat kötni. Sokszor azonban egyáltalán nem tudnak az indexre tett tankönyv helyett más megfelelőt beállítani: „Tanítson a tanító jegyzetből!“ Hogy ez a rendszertelen kapkodás mennyire aláása a tanítóság tekintélyét, mily nagy mértékben veszélyezteti a tanítás eredményét, azt nem kell külön magyarázni. Ezért is jó volna egy a neveléssel foglalkozók képviseletéből alakult fórum, amely megmagyarázná a pozsonyiaknak, hogy hogyan is kell egy ország nevelésügyét irányítani. De engedelmet kérek, a „Szlovenszkói Általános Tanítói Egyesület“, úgy ahogy a „Magyar Tanító“ tervezi, erre a célra nem lesz alkalmas. Sehol a világon még nem volt rá példa, hogy az a szerv álljon az alkalmazottak élére saját egzisztenciális érdekeik megvédésében, amely az illetők ellenőrzésére van kiküldve a munkaadó által. Mert látott-e már valaki gyárigazgatót, mint szakszervezeti vezért? Pedig a tervezett egyesülés ilyennek indul. Nagyon érdekében lehet egyeseknek a fölfelé való hajlongás, de hiszem és tudom, hogy a magyar tanerők nagyrésze nem fog kötélnek állani. Nem fog kötélig áilani a tervezett egyesület alapszabály.Tervezetének 7 b. pontja ellenére sem. Mert szép, szép az a megértés, amelyet onnan felülről folyton és alulról a Magyar Tanító is hirdet, de nagyon egyoldalúan akarják a valóságban érvényesiteni. Mindig csak mi, magyar egyedek legyünk a megértők, mi, akik a nagy megértésből már igazán értelmetlenekké kezdünk válni, mig odaföntről még csak halvány jelét sem látjuk a megértésnek, de még a kezdetének sem. Pedig nem a közönség van'a hatóságokért, hanem megfordítva. Így legalább annyi Közeledést elvárhatnánk, amennyit mi már megtettünk. De más szempontból is, hogy úgy mondjam, kissé pikáns az alapszabálytervezet 7. b. pontja: „Mindenfoku magyar iskolánál működő összes tanerő köteles tagja lenni az egyesületnek évenként 80 (nyolcvan) korona tagsági dijat fizet, amelynek ellenében az egyesület által kiadott lapot ingyen kapja.“ így szól a 7. b. Mindenesetre csinos kis tagsági dij van kikötve. A valuta átszámítással akar a Nemzeti Kaszinóba is beillenék. De etlől eltekintve, egészen úgy hangzik ez a pont, mintha Jezsó tanfelügyelő ur és tarsai valamely tételes törvényt diktálnának az éhbéren tengődő oktató személyzet fejére. Vagy talán szakszervezeti kényszert akarnak életbeiéptetni az alapítók? A fennforgó viszonyok közt nagyon nehezen fog menni. Mert nem hiszem el azt, hogy akár a középiskolai, akár a polgári és szakiskolai oktató személyzet belemenne abba, hogy az állam hivatalos megbízottja, a tanfelügyelő szerkesszen nekik szaklapot. De még az eiemi iskolák személyzete sem fog neki valami tu’ságosan örülni. Mert nagyon jól jegyezte meg Figyelő, hogy a szakkérdések és a tanügyi személyzet éidekei ezután is csak az újságokba szorulnak. A „szaklap“-ot megtöltik a hivatalos rendeletek fordításai (csak beleférjenek !!), amelyeknek mindenki által megérthető közzétételéről pedig az államnak kellene gondoskodni. Nagyon rossz irányban kezdték el a szervezési munkálatokat a Kezdeményezők, mert a tanítóság jó része eleve is bizalmatlansággal fogadta jtz egyesületet beharangozó „félhivatalos“ Magyar Tanitó-t. Pedig kár, nagy kár magáért az ügyért, amelyet bizony minden tanítással foglalkozó magyar e nbernek teljes erejével fel kell karolnia. De igy félig guzsbakötve nem képviselhetné teljes energiával semmiféle egyesület sem a magyar tanügyi érdekeket. Ahhoz független, szabad egyesülés kell. Azt kívánjuk, azt várjuk, abban ott leszünk mindnyájan. — Fogadja Szerkesztő Ur hálás köszönetemet. Pedagógus.
