Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)

1921-05-14 / 39. szám

Negyvenkettedik évfolyam. 39. szám. Szombati 1921. május 14. LAKK KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY aa Előfizetési ár CiiJi-ulovák értékben : Helyben és vidékre postai szétküldéssel: érre 60 K, félévre 30 K, Egyes szám ara t negyedéire 15 70 fillér* K. leszállóit a Szent Lélek az apostolok gyü­lekezetébe és bátöltötte azok lelkét. Mi is, a megpróbáltatások sötét éjszakájában várjuk a hajnalpir derengését, melyen egy pünkösdre virradhatunk. De a mi pün­kösdünk csak nem akar elérkezni, arra még várnunk kell és várunk is békessé­­ges tűréssel, mert tudjuk, hogy elkövet­kezik: el kell következnie. A mi Szent Lelkünk a szabadság, melyet szomjazunk, ami után sóvárognak lelkeink. A szabadság érzése, minél inkább korlátozzák, annál hatványozottabban növekszik meg. A szabadság nem csak politikai jelentésében a mi törekvéseink tárgya, sőt ez talán» másodrendű kérdés­nek is látszik a kulturális szabadságjogok mellett. Ha egy demokrácia odáig sülyad, hogy eltilt engem anyanyelvem használa­tától nyilvános helyen, ha én nem vásá­rolhatok magamnak magyar könyveket, ha kulluregyesüléseinket működésűkben megakadályozzák, iskoláinktól megfoszta­nak, ezek súlyosabb sérelmek, mint az, ha egy népgyülést nem engedélyeznek. Nagy béketürésre van szükségünk ily körülmények között, azt látva, »hogy az államnak csak másod vagy harmadrendű polgára lehetek, bár adónkat rajtunk is behajtják és köteleznek a katonai szol­gálatra is bennünket. Mindezt teljesitjük és várjuk ennek az ellenértékeit. Már régen várunk és ezek csak nem akarnak hozzánk elérkezni. Csak Ígérete­ket és kijelentéseket kapunk. Hiába, Prága igen messze van tőlünk. Lassankint arra kell eszmélnünk, hogy Prágából mit sem várhatunk és Prága csakugyan nem akar bennünket megérteni. Várjuk a magyar kultúra szabadsá­gát, mely bennünket egyedül vigasztalhat meg, várjuk a gazdasági békók leoldozá­­sát tagjainkról és várjuk a szabad és bé­kés fejlődés, nemzeti élet lehetőségét, melytől ma oly távol estünk. Ne csodálkozzanak azok, akik türel­metlenül szemlélik eme törekvéseinket, ha olykor kitör belőlünk a keserűség és lel­künk őszinte megnyilatkozását félrema­gyarázzák, ezért irántunk bizalmatlanok és fölöttébb elfogultak. Mi bámuljuk fajunk rendkívüli önfegyelmezettségét és béke­­türését, hogy a kihívásokat is eltűri. El­tűri és feljegyzi. Egyszer azonban mégis minden meg­Politikai lap. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. próbál tatásnak vége szakad és elérkezik hozzánk a szó, mely visszaad bennünket magunknak és a szabadság hajnalhasa­dása nekünk virrad. Ez lesz a mi pün­kösdi ünnepünk, ami bár késik, de mégis el fog következni. ’ Pünkösd. Lélekemelő, gyönyörű történet volt, mikor a tanítványok mindnyájan együtt valácak és megtelének szentlélekkel és kezdőnek beszélni a mint a lélek adá nekik Dyilatkozniok, minden­kinek a maga nyelvén. Azok a párthusok, mé­­dek, mezopotámiak, judeaiak, egyiptomiak, ciré­­nebeliek, krétaiak, arabok csodálattal hallgatták őkat és ámulattal kérdezték: „avagy nem mind­nyájan galileusok-e ezek és miképen van, hogy halljuk őket mi valamennyien tulajdon nyelv­járásunkon, amelyben születtünk?“ A lelkesedés tetőpontra hágott, mikor Péter apostol szólott a körülözönlő sokasághoz. A mindenütt megjelenő irigyek, saját érdekkö­rüket féltők gúnyolódva mondanak: »Édes bor­ral teltek el«. Amint meghallván Péter apostol igy válaszolt: »Nem részegek ezek, mint ahogy ti vélitek, hanem ez az, amit már Jóéi próféta megjövendölt: az utolsó időben kitöltők az én leikemből minden testre és prófétáinak a ti fiaitok és leányaitok és a ti ifjaitok látomá­sokat látnak és a ti véneitek álmokat álmo­doznak«. (Apostolok csel. II.) A következmény* az Jett, hogy azonnal megkeresztelkedtek mintegy háromezerén és ezekből lett az első keresztény gyülekezet. Pünkösd tehát a lelkesedés, a lelkesítés üunepe. A magyar nemzet története telve van pünkösdi eseményekkel. Nincs egyetlen más ünnep vallásos ünnepeink között, melynek lé­nyege annyira megfelelne a magyar ember egyéniségének, természetének, jeliemének, mint a püDkösdé. Lelkesedni, lelkesíteni, egy-egy ne­vezetes napot pünkösdi ünneppé varázsolni, elfeledtetni a múlt ezer és ezer baját, bántal­­mát, elfeledtetni a jelen kínját, gyötrelmét és magasztos célért küzdelemre serkenteni, bol­dogabb jövőre biztatni egy-egy szivéből szivé­hez szólóit beszéddel mindenkor lehetett a magyart. Mikor a még pogány magyarok Árpádot vezérnek megválasztották, felmetszett karjaik­ból a szent edénybe vért eresztettek, abból ittak és úgy tettek fogadást, hogy: „a hova szerencséd vezetend, mi követni fogunk!“ Mikor V. László halála után a trónköve­telőknek egész légiói állott elő, vájjon Szilágyi Mihálynak nem a pünkösdi lélek jött e segítsé­gére, hogy Pesten a befagymt Duna hátán egy­hangúlag kialtá a sokaság: »Éljen Mátyás király!« Mikor Mária Terézia ellen saját rokonsága tá­madóit fel és egyetlen reménye már csak a magyar nemzet hűségében lehetett, ismerve a magyar természetét a fekete szőnyeggel bevont Írónőn gyászruhában, karján kis gyermekével megjelent és beszédet intézett az ország rendéi­hez, bizony a szentlélek jött segítségére, igy történt, hogy a jelenlevő rendek esküvel fogad­Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint • hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden szerdán és szombaton. ták, hogy: Életünket és vérünket felséges asszo­nyunkért, koronánkért és hazánkért! Mikor Petőfi 1848 márc. 15-én Pesten a „Talpra magyar!“-1 elszavalta, mikor Kossuth Lajos a debreceni országgyűlésen ellenállásra szólította fel a nemzetet, a magyar nemzetre Bécsben kimondott halálos Ítélettel szemben, mind mind a pünkösdi léleknek munkája volt, mely minként ezredévekkel ezelőtt ngy munká­­lódik ma is a szivekben. Ott munkálódott ez az érsekujvári magyar gazdák nagygyűlésén; azok a Bartal Ferencek, Szent-Ivány Józsefek nemcsak a jelen volt 8— 10 ezer magyar kisgazda pártiuak nyelvén be­széltek, hanem a távolmaradt és csak hírlapok utján értesült százezerek nyelvén is, mert meg­­telénk mindannyian akik magyarok vagyunk szentlélekkel, megértettük pártkülömbség nélkül az ő beszédjüket____________________B. K. ül uj városi Hivénytiatdság alaRuló közgyűlése. — 1920. május 11. — A városi törvényhatósági bizottságot ja­nuárban oszlatta fel a zsupán és négy hónapig tartott azaz időköz, amelyben a városi törvény­­hatóság működése szünetelni volt kénytelen. Most a zsupán kinevezte az egyes pártokból az uj törvényhatósági bizottságot, melynek összetétele az 1920. évi választáson leadott szavazatok arányszáma alapján készült. Ebben a baloldali szociáldemokrata párt nem foglalt helyet; igaz, hogy 1920-ban még csak jobboldali szociál­demokrata párt volt s a zsupán-kormánybiztos bizonyára ezen okfejtés alapján töltötte be a szocialista párt helyeit jobboldaliakkal. Hogy ez ellen a baloldali párt tiltakozik, természetes­nek találjuk. A vitát legegyszerűbben a köz­ségi választás dönthetné el, mert a kinevezés rendszerében voltaképpen a zsupán akarata érvényesül, aki azokat bármikor vissza is von­hatja. Az uj törvényhatóság közgyűlésén a cseh­­pártok teljes számmal vonultak fel, a szocialista párt teljesen hiányzott, a többi pártok képvi­selve voltak és soraikból csak néhányan hiány­zottak. A közgyűlésen dr. Tafferner zsupáni ta­nácsos elnökölt, aki a működésében akadályo­zott zsupán helyett megnyitotta a közgyűlést és annak a reményének adott kifejezést, hogy az uj törvényhatóság a reá várakozó nagy fel­adatokat a köz érdekében meg fogja oldani. Napirend elölt. Dr. Szijj Ferenc polgármester kegyeletes kötelességet teljesit a város halottaival szem­ben. Domány János volt polgármester emlé­kének szentel meleg szavakat és méltatja annak közéleti működését, felsorolva a polgármesteri tisztsége alatt létesült közintézményeket, me­lyek nevét megőrzik a feledéstől. Bejelenti, hogy őt a város halottjának tekintette és te­metéséről gondoskodott, indítványozza, hogy emlékét jegyzőkönyvében örökitse meg a köz­gyűlés és a Széna teret Domány János térnek nevezze el a törvényhatóság, mely az indítvá­nyokat egyhangúlag magáévá tette. Majd Bo­dor Béla városi iktató emlékét méltatja kegye­letes szavakkal. Pins pilis! inepíD

Next

/
Oldalképek
Tartalom