Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-09-01 / 64. szám
Kegy ve negyedik évfolyam G4. szám* Szerda) 1920. szeptember I. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Előfizetési ár helyben és vidékre: Cfceii-szPovák értékben : Fgész évre 56 K, félérre 28 K, negyedévre 14 K. Egyes szám ára: 60 fillér. Kinek van igaza abban a beszélgetésben, melyet diplomáciai útjáról visszatérőben Benes miniszter egy újságíróval a robogó gyorsvonaton folytatott, a külpolitikai helyzettel kapcsolatban belpolitikai nyilatkozatokat is lett, nevezetesen olyanokat, melyek a szlovenszkói magyarság ügyét érintik. A miniszter a köztársaság szilárd külpolitikai helyzetének ismertetése után csodálkozásának adott kifejezést: hogy a magyarok még mindig nem törődtek helyzetükbe, hiú vágyakozással vannak eltelve, mely azonban nem egyéb romantikusan fantaszta agyrémnél, hogy gyermekes propagandát űznek, azzal biztatják egymást, hogy jön Horthy, jön a felszabadulás. A miniszter ezekből a tényekből megállapítja, hogy a magyarok heiyes ítélőképességéhez szó fér és még mindig nem ismerik a helyzetet. A sziovenszkói magyarok, épen úgy, mint íajtestvéreik odabenn, fantaszták és nem reálpolitikusok. A miniszter tanácsot is ád a sziovenszkói magyarságnak, hagyjon fel a kétségbeesett tervekkel, a gyerekes illúziókkal. amelyek többet rontanak a helyzeten, mint sem javítanak. A helyzet megértésére és értékelésére szólítja fel tehát a miniszter a köztársaság területén élő magyarokat és hozzáfűzi: politikai és kulturális szabadságuk teljes élvezetében háborítatlanul megmaradhatnak, de nekik is be kell látniok azt, hogy mit parancsol az általános politikai helyzet és a legutóbbi hatvan év történelmének minden véres tanulsága. Ez az a pont, amely a sziovenszkói magyarságnak és a köztársaságnak egymáshoz való viszonyában elhatározó jelentőségű, punctum saliens. A miniszter megérzi azt, hogy a magyarságot csak ugyiehet megnyugtatni, ha teljes politikai és kulturális szabadságban részesítik. Csakhogy a miniszter vagy nem látja, vagy nem akarja látni, hogy a nyugalomnak ez a conditio sinequa nonja, a magyarság részére a politikai és kulturális szabadság háborítatlan élvezete nincs meg. Ezt a szabadságot másfél év óta hirdetik, ígérgetik, de komolyan, becsületes akarattal még nem láttak hozzá, hogy meg is valósítsák. Feiszakitolt sebek borítják a sziovenszkói magyarság szenvedő testét és lelkét és mostani helyzetünkre is vonatkoznak a nagy fejedelem lélekbe markoló szavai: Recrudeseunt vulnera. Bizonyítsunk? Hol kezdjük? Van e a politikai és kulturális életnek egyetlen terrénuma, ahol súlyos sérelmek nem értek volna bennünket? Iskoláink, kultúrintézményeink elvétettek, megbénították őket, a magyar szó PoiitÍKai lap. Főszerkesztő: GáÁL GYULA dr. Főmunkatárs: BARANYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendtk. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden szerdán és srembaton. elvesztette jogait, melyek még kisebbségi vidékeken is megilletik. Tisztviselőinket, mint legutóbb Komáromban, ebben a színtiszta ősrégi magyar városban tették, egyszerűen szélnek bocsátják. Egyesületeinket, kaszinóinkat bezárják, feloszlatják. Politikai szervezkedésünket megbénítják, lehetetlenné teszik. Ha panaszkodunk, irredenták vagyunk, ha követeljük a jussunkat, államellenes agitációt végzünk. Ilyen körülmények között még csak ne is álmodjon szépeket a magyar, ha ezek az álmai fantazmagóriák is, mikor a valóság annyira rut és kétségbeejtő ? Szövetkezeti mozgalmak. ! A nagy, társadalom átalakítást céljául tűző j szociális a eszmék egyetlen komoly gyakorlati j eredményeként azt a mozgalmat tekinthetjük, j mely nem furcsán összezavart eszmék és még : furcsább ideológiákkal támogatott világmegváltó j ideák hangozta ásávai, de az igazi szükségek i jobb, kielégítése végett kívánja a kisíőkés, vagy j éppen tőkéve! nem rendelkező, bizonyos csekély j összegű részjegyeéssel mégis üzlettársként fo- j I gadható kisegziszíen ciákat egy táborba tömő- j > ritenl. Amennyire tapasztalható az indoterancia, I j minden eszme köré alakult társulatok, szövet- j • ségek, szervezetek egymásközti érintkezésében, I ' annyira elenyészik minden, még nagy vélemény.- I , küíönibség is akkor, midőn a gazdasági élet realitásaiban keres az gyakorlati megvalósulást. Az élefszükségleti javaknak hivatalos, centralizált elosztása a háborús gazdálkodásnak egy fontos részét képezte, s amint üdvös volt ez a centralizáció, üdvös volt, mert a szükség kényszerűéit rá, s adta meg hozzá az impulzust, annyira hijjával volt annak, amiből tulajdonképpen kifejlődnie kellett volna, ami az oltójár képezte volna: a termelés szervezése, ; a termelésnek — míg a magántulajdon rendj szerét jobb nem helyettesítheti — olyaíén centralizációja, amely a javak ternfelésének, uj iavak í produkciójának fokozását segíthette volna elő. A háborús kormányok -valamennyien, ideiglenesnek tartván a szükségei, mely az elosztás centralizálását vezece be, számításon kívül hagyták az emberi kapzsiságot, mely az elosztásból folyó elég sovány eiad3go!ásí a mindent megvásárló tőke segélyével a legbriiliánsabb i tojásíáneot volt képes járni a legszigorúbb meg- j toriásokat Ígérő törvények és rendeletek parag- i j rafusai között. Éppen mert csak a kész javak elosztásé- | ! nak centralizálása sikerült, könnyebb lévén a j kész javakat osztás tárgyává tenni, a termelés í szervezése már nehezebben ment, mert őrt a í legnagyobb, a !egheiresebb küzdelem alakulhaí tott ki az állam és a magán tőke közöit. E * küzdelem állandósult, ma is tart, s csak vaia- ; melyest csillapító kompromisszumok hozták j helyre a két viaskodó fél közt még fennálló I összhangot és békét. Amig elosztásra, a javak j eladagolására szorítkozunk, amig ezt az éhen- 1 halastó! való félelem ránk parancsolja, addig a termelés, értve a mezőgazdasági és ipari termelés szervezése csak papiroson maradt. Ha oly szigorra] vitetett volna keresztül az utóbbiak szervezése és ellenőrzése, mint az elosztásé, akkor az elosztás nem volna kénytelen dekagrammokkal, deciliterekkel számolni, s nem volna a közellátása tulajdonképpen egy a végső éhenhaláetól való mentésnek minősíthető, De még az igy jól-rosszul megszervezett centralizáció is tűrhető lett volna és sok rossz kinövése lett volna eliminálható, ha nem ütötte volna föl a fejét a ina már minden országban szinte polgárjogot nyert rém, a lánckereskedő. A inai elosztási rendben s valósággal kényes dolog a kettenhandler szerepét firtatni, mert — igaz, a szükség vitte rá, de az állam maga is nagyban űzi ezt külömböző központjai révén — a közgazdasági életből való kilakoltatása ma már majdnem a lehetetlenséggel határos. A megindult szövetkezeti mozgalmak annak a lánckereskedő tábornak kívánnak hadat izenni, mely a javak és a fogyasztó között vetette meg lábát a háborús évek alatt, s ameiy még ma is milliókat harácsol össze az emberek millióitól. Amig a szövetkezeti eszme lépésben halad, s nem kivan egyszerre többet elérni, mint amennyi a sok felesleges láncszem kikapcsolására elegendő, addig nagy reményekkel nézünk eléje. Értjük ezalatt azt, hogy a szövetkezetek ne akarjanak sokat markolni, mert eléri őket a szövetkezetek történetében csaknem minden ily alapításnál bekövetkezett fiaskó. Teljesen kikapcsolni a kereskedőt a gazdasági életből nem lehet, s a szövetkezetek a kereskedőt pótolni nem is fogják addig, amig az embereket valami csoda át nem alakítja, amig emberek, szorgalom, tudás, leleményesség dolgában egymással szemben handicappelve lesznek. A szövetkezetek főfeladata csak egy lehet, ami tulajdonképpen minden kereskedő feladata is kell, hogy legyen: a szükségleti cikkeknek első kézből való beszerzése. Ez alap kötelességnek a szövetkezetek könnyebben is tehetnek eleget, mert a fogyasztók nagyobb tömegét gyüjtvén egy táborba, a szükségleti cikkeket nagy mennyiségben is szerezhetik be s igy a termelő gazdaságok és iparüzemek produktumának biztos elhelyező piacai lehetnek. Ezt a nagyforgalom konjunktúrát kell a szövetkezeteknek kihasználni, mert ezzel az árak csökkenését s általában az árak szabályozását tarthatják kezükben. A szövetkezetek kettős jó cél szolgálatába állíthatók tehát: a közönség igényeinek kielégítése és az árak mérséklése tekintetében. ' Hogy ezt megtehessék, hogy a hozzájuk fűzött remények beválthatók is legyenek, nem elegendő az alapítók jőszándéka, mert hacsak ez az üzleíinditás mozgatója, akkor jobb ha meg sem kezdik működésűket. Hiszünk abban, hogy a világot a jóság és a szeretet kormányozza, de hogy ez a kormányzás az emberek önzésével, ennek az önzésnek külömböző néven nevezett megnyilvánulásaival történik, azt tagadni nem lehet. Igenis a Szövetkezetek is üzleti alapítók, s mint ilyenek haszon reményében alakíttatnak, s az alapítóktól meg is lehet kívánni, hogy a szociális jó mellett, melyre törekszenek, egy jó adag üzleti kereskedői képesség, hozzáértés is legyen bennök. Komáromban már volt példa arra, hogy a szakértelem hiánya csak ideig-óráig volt képes életben tartani szövetkezeteket, s egy-két év alatt a nagy lelkesedéssel megindított szövetkezeti üzleítársulás kénytelen volt felszámolni, vagy csak tengődve cipelni a tagok reményeivel terhes életét anélkül, hogy tagjaik szükségletét kielégíteni képesek volnának. A Rokkantak Szövetkezeié különösen figyelmet érdemel a közönség részéről, s aligha tévedünk, ha állítjuk, hogy a Rokkantak Szövetkezetébe befektetett s a rokkantak teherbírásával arányban álló részvény alacsony címletek kedvező eredménnyel kecsegtető üzleti
