Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-07-31 / 55. szám
Üegyvenegyedik évfolyam* 55* szám* Szombat) 1920. Julius 31. KOHABOHI LAPOK KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Előfizetési ár helyben és vidékre: Ceek-tzlovák értékűen: Egész évre 40 K, félévre 20 K, negyedévre 10 K. Egyes szám ára: 60 fillér. Magyar értékben: Egész évre í£G K, félévre' 60 K. negyedévre cO K. Egyes S2ám ára 1 K 50 fillér. Politikai lap.v Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Főmunkatársi B.4RANYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Náűor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küidendi k. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden szerdán és szombaton. azzal a tervvel, mely Fehér Ipoly főapátnak nagyszabású kulturális és gazdasági programjának egyik pontját tette, a komáromi algimnáziumnak nyolc osztályúvá fejlesztésével. A három bencés algimnázium: Komárom, Pápa és Kőszeg városokban csakugyan az ő főapátsága alatt fejlesztettek ki főgimnáziumokká. Ebben az ügyben képviselte közöttünk a bencés rend érdekeit Horváth Kristóf azzal a ritka tapintattal és lelkiismeretességgel, mely csak a kiváló emberek sajátsága és képviselte olyan módon, hogy lekötelezte maga iránt az egész város és vármegye közönségét. Hogy a tárgyalások a város, állam és rend között simán folytak le, ebben igen nagy része volt az ő konciiiá'ns és megértő egyéniségének, aki áttekintette a város anyagi helyzetét, teljesítő képességéről világos képet alkotott magának és és ezzel szemben a rend érdekeit is összhangba tudla hozni. Eme megbizalás méltóbb férfiú kezébe nem is kerülhetett volna és ezért hajtjuk meg ma, távozása e'őtt a közönség, a szülők és az itt végzett tanulók nevében Horváth I Kristóf személye előtt az elismerés zászlóját. ; . Életrajzát és itteni működését megkisérelí jük vázlatosan az alábbiakban összefoglalni: Horváth Kristóf Vince 1849. január 13-án 1 született Faddon, Tolnavármegyében és 18 éves : korában 1867-ben lépett a szent Benedek-rendbe. ’ A nagy esztendőben született és Magyarország | megújhodása, rabbilincseinek lehullása évében I lépett a rendbe, hol a kiváló tanuló a legszebb ■ sikerrel végzi e! a teológiai .tudományokat és ' a tanárképzőt. 1877 Julius 30, áldozópappá ; szentelik és egy évig mint hitszónok működik. Azután a tanári pályán működik tizenhárom évig, mint a történelem professzora. Tudós működése nyomán sok generáció nőtt fel és vallotta mesterének a jeles tanárt és- a lelkes magyar embert, aki a reá bizott növendékeket a magyarság szebb és nagy jövőjében való erős hitre nevelte és buzdította. 1888 ban leit a soproni főgimnázium igazgatója és Sopron város közéletében jelentékeny szerepet visz, tagja az autonom hitközség tanácsának, a városi törvényhatóságnak, a soproni tudományos és irodalmi intézeteknek. Sopronból Komáromba kerül a kisgimnáziuní élére és annak 1901 — 1910. években igazgatója. Fekete Tivadar házfőnök után a házfőnöki tisztséget is betölti a jelen időkig. Igazgatói elévülhetetlen érdemeit fennebb méltattuk. Ehhez csak azt kell hozzátennünk, hogy az ő szakavatott keze alatt fejlődött a főgimnázium arra a szintre, amelyen ma áll és elismert tény az is, hogy a főgimnázium a legkiválóbb tanintézetek sorába tartozik tanári kara, mintaszerű felszerelése, nagyszerű épülete, szertárai, gazdag könyvtára révén. Komárom közéletében is kivételes és előkelő szerep jut osztályrészül Horváth Kristófnak. A váron közönsége a törvényhatósági bizottságba I beválasztja, amelynek egyik legleikiismeretesebb és legpontosabb tagja volt. A r. kát. autonom egyházközség képviseletének és iskolaszékének lelkes és munkás tagja évtizedeken át, a Muzeum Egyesület és más kulturális célú egyesületek választmányi tagja, a Jókai Egyesületnek megalapítása óta köztiszteletnek örvendő alelnöke, de ott van minden kulturális és emberbaráti mozgalom élén és támogatása körül. Mikor a főgimnázium éléről visszavonul, a házfőnöki tisztet tölti be és megtartja a Király püspök ösztöndíj alapítvány igazgatóságát, akinek szobra a főgimnázium kertjében az ő kegyeletes működésének köszöni jó részben Béke után eped, szomjuhozik az egész világ. Nem is csoda. Az ölödléléves irtózatos háború kimerítette az összes nemzetek úgy erkölcsi, mint gazdasági erejét. Nemcsak a nagy világégés aktív szereplői, a semleges államok is érzik, szenvedik a súlyos következményeket. A békekötésekben nem is volna hiány. Se szeri, se száma azoknak. Papiroson megvannak már a párisi, neuilíy, st.-germaini, trianoni stb. békekötések. Ámde béke ... az ma sincs' sehol. Sem a lelkekben, sem a nemzetek közölt. Az igazi béke után megnyugvásnak kellene bekövetkeznie, meg kellene indulni az alkotó, teremtő munkának. A háborús lázló! meggyötört, elgyöngült népek recönvalenscentiájában kellene gyönyörködnünk. És íme izgalom, felfordulás, belzavarok, diplomáciai feszültség mindenfelé. Megnyugvás helyett harci zaj vagy háborús készülődés. Munka helyett ijesztő mérvű munkanélküliség, rend helyett zavar, forrongás, gyűlölködő osztály harcok. A normális életviszonyok, habár lassú, de fokozatos visszatérése helyett azok aggasztó romlása: már—már elviselhetetlen drágaság. Ipar.és kereskedelem teljes pangása. A tisztességes megélhetésnek immár úgyszólván — lehetetlensége. A pénz vásárlóerejének teljes leromlása . melleit — a pénztelenség . . . íme ífy fest a békekötések által teremtett helyzet: »Bellum omnium contra omnes.« Porig - letiport, elnyomott népek és müvük következményeitől méltán aggódó győztes hatalmak. A hirdetett demokrácia diadala helyett militarizmus, a jog uralma helyett diktatúra, önkény, ököljog; a népek testvérisége helyeit a gyűlölködő elkeseredés és a visszatolás mindinkább eróYbödő vágya . . . A békekötések tehát nem békét hoztak, hanem még tán a háborúnál is végzetesebb általános felfordulást, úgy a népek között, mint az egész társadalomban és a közgazdasági élet terén. Az olyan béke, melyet nem kölcsönös egyetértés hozott létre, hanem a bosszú diktált, melynek egyoldalú kíméletlenségét sem aí igazságosság, sem a méltányosság nem mérsékelte- nem is teremhetett más gyümölcsöket. Mintha kezdenék is a diktált béke tarthatatlanságát maguk annak szerzői is már belátni. Mintha lassan . . . lassan a jobb belátás kezdene felülkerekedni. Történlek és történnek is itt-ott már íoltozgatások. Ámde ez aligha fog a kívánt célhoz elvezetni. Hiába kerülgetik, hiába próbálgatják . . . nincs itt más mód a reparációra, jóvátételre — Deák Ferenc szellemes és találó példázatával élve — minthogy a rosszul begomboít mellény begombolását egészen újból, elölről kell kezdeni. Magyar színészek jöttek a szinmagyar Komáromba, a Jókaiak, a Beöthyek, a Szinyeik megszentelt földjére. Itt vannak a színészek! Ez most nein olyan egyszerűen hangzik, mint azelőtt. Most nem a szórakoztató, a mulattató; az unalmas estéket agyonütő színtársulatra gondolunk, hanem az utolsó kincsünket, a magyar nyelvünket hirdető, terjesztő, művelő Tháliá papok és papnők jutnak az eszünkbe. A jó „Déryné ifjasszony“, Kantomé. Lendvay, Egressy, Megyeri idejére gondolunk, mikor mint a magyar nyelv apostolait tisztelték a színészeket s a legutolsó pajta is, ahol játszottak,* a magyar kultúra templomává szentelődött föl. Száz év előtti idő ismételte meg önmagát. A magyar nyelv, a magyar kuliura ma ezen a területen a mostoha gyermek keserű sorsát kénytelen viselni. Sőt sokkal rosszabbul élünk. Mintha bűn volna ezen a földön magyarnak lenni, mintha ácsolni hallanánk a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar iskola, a magyar színészet koporsóját titokban, sötét éjszaka leple alatt. Ácsolják csak! Próbálják csak eltemetni! Mázsás köveket hengergethetnek sírja fölé, ez kitör ezeréves múltjának hatalmas erejével és megfiatalodva, a sanyargatások vessző futásában dacosan megerősödve folytatni fogja további pályafutását. A magyar színészet kiegészítő, összekötő lánca volt mindig a magyar kultúrának a megpróbáltatások napjaiban. A magyar Géniusz e nehéz napjaiban is erős oszlopa a színészet a magyar nyelvnek. Bízván abban, hogy e nehéz, de szép és magasztos feladatának teljes tudatában van a hozzánk érkezett színtársulat, magyar szivünk egész melegével üdvözöljük őket és kívánunk nekik sok sok erkölcsi és anyagi sikert, tapsoló, telt házat, amely legszebb jutalma a hivatása magaslatán álló igazi művésznek. Horuálfi Kristóf ngygalomban. Egy érdemes, ősz férfiú távozik körünkbe1, aki több mint negyedszázadot töltött el köztünk, kulturális életünk egyik féltett gonddal őrzött intézménye: a komáromi kisgimnázium, később pedig főgimnázium élén. Horváth Kristóf a komáromi bencés rendház főnöke munkás élete pályájának további folytatása a ( nyugalom csendes és meghitt magányában, a ; zalaapáti ősrégi bencés monostorban megy végbe, — kívánjuk neki ez évek hosszú sorozatát fárasztó és mindenki megbecsülésére érdemes működésének megérdemelt jutalmául. Horváth Kristóf neve elválaszthatatlanul kapcsolódik egybe a komáromi főgimnázium történetével, mert annak algimnáziumból való kiépítése nagy müvében az oroszlánrész az övé volt. Mint fiatal és tetterős férfiú jött körünkbe, ahol csakhamar megkedvelte az egész helyi társadalom. A kisgimnázium élére küldte ide rendfőnöke Sopronból, ahol a főgimnázium élén állott. Küldetése szorosan összefüggött