Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-12-11 / 92. szám
1920. december 11. «Komáromi Lapok« 3. oldal nek célját, a gyáros nevetve mondotta, hogy ő j egy garast se ad erre az egyesületre, mert ő látta máshol tizenöt évvel ezelőtt, hogy milyen az, ott egyebet se tesznek, mint imádkoznak és szenteskednek. A titkár erre azt kérdé tőle: „Ha ön a fiatalsággal rokonszenvezne, helyzetén, sorsán segíteni szeretne, miféle intézmény érdekelné önt?“ Az elnök dicsekedve mondá, ha volna ebben a városban egy olyan, ahol a fatalemberek egészséges, tisztességes módon jól ellökhetnék idejöket, ahol kuglizhatnának, billiárdozhatnának, fiirödhatnének, arra az intézményre azonnal 1000 dollárt adna. A titkár erre kivette a cheek könyvét s azt mondá az elnökaek: „Kérem szíveskedjék az 1000 dollárt aláírni.“ A gyáros meglepődve keidé: „Mit mondott?" Williams ur nyugodtan ismételte szavait: „Kérem szíveskedjék az 1000 dollárt aláírni, mert mi épen olyan épületet akarunk felállítani, ahol a fiatalok tckézhetnek, billiárdozhatnak, fürödhetnek, idejöket jó körben eltöltiietik.“ A gyáros gondolkozott egy percig s aláírta a checket, de azt Is odajegyezle, hogy oly föltétellel adja meg, ha az említettek "az intézetben meglesznek. De ez nem volt elég, felszólították őt, hogy jöjjön velük, vezesse el barátaihoz, hogy tervüket megvalósíthassák. Azt is megtette, egyik barátja adott is 500 dollárt. A bőrgyáros azóta annyira szivén viseli a fiatalság és az egyesület ügyét, hogy jelenleg ő az egyesület elnöke. Williams ur szintén három hétig tartózkodott a városban s ez alatt az aláírások öszszege már eiérie a 10000 dollárt. Mielőtt elment, a bizottság tagjait kiegészítették 50-re és megállapodtak abban, hogy városszerte általános gyűjtést rendeznek július 1-től julius 31-ig és ha julius 31-ig a szükséges összeg össze nem gyűl, felhagynak minden további törekvéssel s az eddigi gyűjtés is megsemmí sül. Időközben a közvélemény mind jobban érdeklődött az egyesület iránt. Williams ur julius 1-én visszajött, 5—10 tagból álló bizottságokat alkotott, amelyeknek vezetői mind jól ismert férfiak voltak s ezek városszerte megkezdették a gyültést. Rendasen két ember ment együtt. A napilapok nagy segítségül szolgáltak, a városban mindenki tudta, hogy miről van szó A bizottságok hetenként kétszer gyűlést tartottak, hol az elnökök jelentést ettek az elért eredményről, jirius 30-án 21ÍOOO dollár volt együtt. Ezt követő éjszakán . a gyűjtők aiudm is alig tudtak az izgalom,ói s az utolsó nap mindent elkövettek, hogy a szükséges 25000 dollár meglegyen. Felkeresték azokat is, akik már adfak valamit s ha valaki adott már 10 dohátt, kérték, egészítse ki adományát 25 dollárra. Az utolsó nap este 10 órakor gyűltek össze a bizottsági tagok s akkor kitűnt, hogy azon a napon 8—9 ezer dollár folyt be. Tehát 1907 augusztus hó 1-ig AshUtbu a város lakossága 29000 dollárt ajánlott fel a keresztyén ifjúsági egyesület céljaira. Augusztus hó közepén érkezett meg a jelenlegi titkár, Langhiin ur. Az ö vezetése alatt azután tovább folyt a munka. A nagy bizottsággal többször gyűlést tartott. A központi bizottság útbaigazítása szerint megállapították az egyesület alapszabályait; lépésekei teltek, hogy az egyesület megkapja a szabadalmi levelét az államtól; felszólították a népet, hogy a megajánlott összeget fizessék be az áltatok' megjelölt bankba. Lassan-lassan iotyt a munka előre A szabadalmi levélért 550 egyén folyamodott. Majd később bizottságokat neveztek ki alkalmas telek kijelölésére, megvásárlására és az épület tervének elkészítésére. Sok időbe került, mig a titkár meggyőzte a tagokat, hogy .ne helybeli mérnököt, ki az egyesület rendszerét nem isméii, hanem az egyesületek által alkalmazottat bizzanak meg a tervezet elkészítésével. Azután jött még egy nehéz probléma. 30,000 dolláiból nem lehetett felépíteni egy olyan épületet, amely a városnak megfelelő lett volna. Hosszas tanácskozás után megáüa-. podtak abban, hngy a mérnök készítsen két tervezetet: az egyik 30 ezer, a másik 50 ezpr dolláros legyen. Midőn mindkét tervezetet áttanulmányozták, elhatározták, hogy inkább kölcsönt vesznek fel s az 50 ezer dolláros épületet épitik fel. 1908-ik esztendő végére már az egyesületi épület fundamenfomai le voltak rakva. . Addig is mig az épület elkészült, különféle módon törekedtek az. egyesület iránti érdeklődést fentartani s fokozni $ az egyesületi életet is már részben megkezdették. 1907— 1908 telén a szervezkedési munkán kiviil tartottak két nagy banquettet. Ezeken részt vett 200—200 ember egy-egy dollár belépő díjjal. Ezen összejövetelek alkalmával a lapszerkesztők, iskolaigazgatók, gyári tisztviselők, ügyvédek, egyházi elöljárók azt fejtegették, hogy milyen hatása lesz a keresztyén ifjúsági egyesületnek a városra, az ifjúságra, társadalmi éleire, gyári munkásokra és az egyházakra. A titkár pedig az építendő egyesületi életet festette le a hallgatóság előtt. 1908 tavaszán a fiatalságot testgyakorlatok végzésére szervezték. ‘Ugyanekkor történt, hogy a nagyvárosok egyesületeinek tornatanárjai élhatárnzták, hogy az egyesületnek 17 .éven alóli tagjai a newyorki polgármester levelét gyalog továbbítani fogják a chicagói polgármesternek. Ashtabula—Erie és Cleveland városok között feküdvén, útba esett, tehát a fiatal egyesület is részt kér a dicsőségből. A felszólütásra 45 fiú jelentkezett. Ezeket a titkár s egy kitünően tornázó fiatal ügyvéd gyakorolta három hónapig. Julius hóban volt a levélvitel. Előtte két héttel kiválasztották a 17 legjobb futót s csak ezeket tanították. -Úgy intézkedtek, hogy a levelet éjjel és nappal a legrövidebb utón vigyék Newyorkból Chicagóba. Az ashtabulai fiatalságra 30 angol mértföld (kb. 48 km. eseti,) A levél érkezéséről már előre táviratilag értesítették őket s a kitűzött időben minden ifjú a maga helyén állott s mihelyt a levelet az Éne város egyesülete futárjától az első megkapta, a lehelő leggyorsabb futással vitte a rá várakozó másodiknak és az a harmadiknak és Így tovább. Egy-egy fiú 1—3 angol mérföldet s a 30 angol mérföldet 17-en két óra alatt szaladták be. Később kitűnt, hogy az ashtabulaiak gyorsaság tekintetében legyőzték a clevelandiakat. Természetesen a nép mindenüt a legnagyobb érdeklődéssel kisérte az egyesületi futárokat s a lapok mindenről a legrészletesebb jelentéseket adták: Vasárnap délutánonként állandóan a városháza dísztermében vallásos összejöveteleket tartottak, amikor a szónokok hírneves és kiváló emberek voltak. Hatalmas énekkart is szerveztek ez összejövetelek szinvolanának emelésére. 1908- 1909 telén fiatal emberek részére bibliát tanulmányozó tanfolyamot alakítottak. Az órára átlag 40 fiatal ember szokott eljárni. A taaulniány tárgya az „O testamentum karakterei“ voliak. Ugyancsak ezen, mint a következő télen a nagybizottság összeköttetésbe lépett az úgynevezett „Lyceum Bureau“-val. Ez intézet az Egyesült Államok legkiválóbb politikusait, művészeit, íróit szerződieti 75—250 dollárért egyigy előadás megtartásáért. A bizottság kivitte, hogy a nemes cél érdekében a szervezés alatt levő egyesületnek egy-egy előadásért csak 50—50 dollárt kelleti fizetni. A két télen öszszeseu nyolc előadást tartottak. Ezek a város szil házában folytak le óriási sikerrel. A költségek nagy részét az előadás alatt kézről-kézre menő tányéron való gyűjtéssel fedezték. Az előadások az egyesület eszméinek megfelelők voltak s a céljuk az volt, hogy részben a népet neveljék, tanítsák, részben az egyesületet ez által is minél jobban előtérbe hozzák, hirdessék s főképpen azért, hogy ez utón is az egyesületnek barátokat, jóakarókat szerezzenek. (Folyt, küv.) A tanítók elkeseredése. Visszatartják fizetésüket az idősebb tanítóknak. — Egyesek semmi fizetést sem kaptak. — A Skolski Referat álláspontja. — A tanfelügyelőség cáfol. Egy héttel ezelőtt vezető cikkben foglalkoztunk azzal az iskola politikával, melyet a „Skolski Referál“, magyar nyelven tanügyi korrjjányelőadói hivatal folytat s amely abban |csucsosodik ki, hogy több, különösen idősebb magyar községi és felekezeti ianiíó illetményét teljesen beszüntette azon a címen, mert a h.clybeli tanfelügyelőség hibás számfejtése alapján az 1893. év előtti szolgálati idejüket is beszámították és így több illetményt kaptak, mint amennvi járt volna nekik, Ebben az ügyben a helybeli tanfelügyelőség cáfolatot küldött be hozzánk. Mi minden cáfolatnak helyt adunk, ha az tárgyilagos anélkül, hogy a sajtótörvény alapján erre bennünket kényszeríteni kellene. A tanfelügyelőség cáfolatát, illetve helyreigazítását hangja miatt nem közöljük, mert ez nem cáfolat vagy helyreigazítás, hanem polémia és pedig olyan polémia, amelyben nem neki van igaza. Tegyen tehát a sajtótörvény alapján lépéseket, bár nekünk a tanfelügyelő5égge! semmi dolgunk sincsen és mi a tanügyi kormány előadó hivatal, a Skolski Referát működését bíráltuk, ehhez pedig korlátlan jogunk van, mertez a hivatal nyilvános közhivatal, amelynek ezt tűrnie kell, vagy pedig, úgy működni, hogy a kritikára ne adjon okot. A Skolski Referát azokat a tanítókat, akik nem kaptak semmi fizetést és azokat is, akik nagy családdal havi 300—350 K fizetést kapnak most, télen, azzal a közhivatalhoz nem méltó válasszal bocsátotta el, hogy menjenek az iskolafentartóhoz. A komáromi községi iskola egész tanitói testiilete a város polgármesteréhez fordult ebben az ügyben és kérte az illetmény ktiiömbség folyósítását. A város, mely lassanként munkásait sem tudja fizetni, ennek alig tud eleget tenni. •Egyenesen felháborító dolog, amely az idősebb tanítókkal történt, ezeknek a kifizetelt 6—700 korona fizetési tuléivezniény ellenében 6000 korona járandóságukat tartották. Hát nem égbekiáltó igazságtalanság ez és ennek elő szabad fordulni rendezett közigazgatási viszonyok között? Hát kénytelen ezt eltűrni az a tanügyi munkás, akitől a tanfelügyelőség fokozott munkát és kötelességtudást követel? Hát nincsen ez ellen jogorvoslat ebben a demokratikus jogállamban, hogy ilyesmi ne forduljon elő és ha előfordul, a hiba azonnal, halasztást nem tűrve reparáitassék? Lehet-e, szabad-e télviz idején állatni munkát végző munkásokat kitenni annak, hogy szükséget szenvedjenek éppen az állam részéről.? Ezek a kérdések, amelyekre válaszolni kell. Ezek a kérdések ott dörömbölnek a Skolski Referát ajtaján és ott háborognak a magyar társadalom lelkiismeretében, amely tanítóihoz ragaszkodik, mert legféltettebb kincseit, gyermekeit oktatja és neveli emberekké. Mi nyitott kártyákkal játszunk és nem bujkállak semmi paragrafus mögé. Ezt a kérdést a nyilvánosság elé kellett koznunk és ne gondolja a lanfélügyelőség, hogy ezt tanítónak kellett megírnia. Ezt a munkát igazán nem várjuk és nem kívánjuk tőlük, elvégezzük magunk is, akiknek ez lelkiismereti kötelességünk velük, a kultúra napszámosaival szemben, akiknak munkáját tiszteljük és előtte meghajtunk. Arról van szó, hogy a helyi tanítóság idősebb tagjai nélkülözéseket szenvednek és ezen akkor lesz segitve, ha arra sort kerít a Skolski Reíeráius. fiát éppen ezt nem volna szabad megvárni. Akikkel jogsérelem történt, azt azonnal kell orvosolni. Ha pedig a számítási hibát a komáromi tanfelü - gyelöség követte el a tanítók javára és az állam kárára, a tanfelügyelőség ennek jóvátétele ügyében szintén soron kívül és ha kell személyes közben- és utánjárással is köteles eljárni, mert nem elég a2t konstatálni, hogy majd elintéződik a dolog, de azt is kell vizsgálni, hogy az érdekelt családok hogyan élnek meg addig december és január hónapokban. Ezen igenis kell segíteni és pedig igen sürgősen. Igén célszerű lenne, ha ennek a közigazgatás egyéb szervei is nyomatékot adnának és ezekkel az ügyekkel a közig, bizottságok is foglalkozhatnának. De minden körülmények között kötelessége a Tanítók Egyesületének e kérdés megtárgyalása, amelynek össze kellene ülnie mielőbb, hogy ezt megvitassa. A tanítóktól lelkiismeretes munkát és komoly kötelességtudást csak úgy lehet várni, ha azokat anyagi gondok nem gyötrik, de ha azok elkísérik az iskolába is, azt gyermekeink sinylik meg és ez ad jogcímet nekünk arra, hogy tiltakozzunk és kemény bírálatokat mondjunk az olyan közigazgatásról, amely ilyesmiket előfordulni enged, amelynek előfordulnia és a lehető leggyorsabban jóvá nem tevődnie nem is volna szabad.