Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)

1920-07-17 / 51. szám

1920 jalius l7.

t WW t^¥- í

EgyTírfémekben gaz^ag'n^ptanitó gyászos elhunytéról' szól a szűkszavú gyászjelentés s mi, akik szerencsések voltunk őt személyesen ismerni, nem mulaszthatjuk el, hogy róla néhány sorban meg ne emlékezzünk.

Nein tudjuk, ho'gy mint Hazájának hfi fiáról, a társadalom önzetlen munkásáról, vagy mint kiváló tanítóról irjunk-e? Önzetlen, hazaíisága, mély vallásossága, megtestesült becsületessége, a közért való nemes munkálkodása és tanítói kötelességének hű teljesítése magasan kiemelték őt áz emberiség nag/, szürke Sokadalmából.

Ezek az emberi erények hozták meg számára a közmegbecsülés, a tisztelet és szeretet soha el nem hervadó virágait. Léieknemessége, szivjósága növelte oly naggyá azok táborát, akik benne az istennek legnemesebb teremtményét, az igazi embert, becsülték.

A köztigyek terén mindvégig vezető szerepet vitt, tagja volt a városi törvényhatósági bizottságnak s lángoló hazaszeretete, puritán jelleme és tiszta látóköre mindig nagy súlyt adtak szavainak.

Gyászos koporsójánál összesereglett volt tanítványainak zokogó sírása fényes bizonyítéka annak, hogy mint tanító mikép töltötte be a megélhetés nehézségeivel küzdő tanítói pályáját. Több mint 40 évi komáromi tanítóskodása alatt, tanítványainak megnyilvánuló őszinte szereteíe mellett elöljáróinak elismerő tisztelete volt az ő méltó jutalma.

És ha otthon, a kedves, hőnszeretett család körében figyeltük meg őt, megtaláltuk benne a családfő mintaképét.

Temelé e fényes múltjához méltóan óriási részvét mellett ment végbe. A város Komárom színeivel felszalagozott díszes koszorút helyezett ravatalára s a törvényhatóság dr. Tóth Zsigmond polgármester vezetésével testületileg vett részt a temetésen. Képviselve volt az államrendőrség, csendőrség, katonaság, a vasúti és polgári társaskör, a vidéki papság, tanitőság stb. Vegyük ehhez még a gyászolók imponáló n.3gy tömegét s oly temetésről számolhatunk be, amilyen csak nagy emberek elhalálozásakor fordul elő.

A gyászszertartást Veninger Ernő esperes végezte, papi segédlettel. A gyászénekeket Molecz Tivadar karnagy vezetése melleit, a Komáromi Egyházi Énekkar 12 tagja énekelte, megszokott, mélységes állítattál. Szép gyászénekeket énekelt a Vasúti és Polgári Kör dalárdája is.

A köszönik és virágok nagy halmazával eltakart sir a szerény emberek egyik legértékesebb tagját fogadta magába, de emlékét nem semmisítheti meg a kegyetlen, enyészet, miért az

itt maradt közöttünk s élni fog tovább. —ó. *

A család a következő gyászjelentést adta ki:

Özv. Kállay Tivadarné sz. Csukás Mária és gyermekei: Ödön, Mária és Endre szomorú szívvel jelentik, hogy áldottlelkii férje, illetve édesapjuk Kállay Tivadar néptanító Komáromujvárosban 1920 julius 13 án reggel 9 órakor a halotti szentségek felvétele után 67 éves korában meghalt. Kedves halottunkat julius 15-én délelőtt 15-én délelőtt 10 órakor fogjuk a komárotnujvárosi r. kath. templomból az ott bemutatandó gyászistentisztelet után a komáromujvárosi temetőbe kikisérni. Béke Vele!

Egy tudósító keservei.

Volt egyszer egy napilap, vagy utóbb most is megvan még s annak volt egy tudósítója, akit kiküldtek egy alakuló közgyűlésre. Ment a tudósitó, ment, egyszercsak beért egy nagy terembe. Ott látott sok embert, meg három lépcsőt. Felment a három lépcsőn. Mikor felért, gondolta magában :

—> Mégis csak tjó, hogy nem megfordítva van a világ. Mert, ha itt három ember volna és sok lépcső, akkor még jobban megszédültem volna.

Szólt és leülvén elkezdett tudósítani.

És egy ideig egészen jól tudósított. Egészen jól.

Ám egyszercsak elszunditván, valami nagy zajra ébredt fel: , .

— Ki kell bővíteni! Helyes! Éljen! hatolt a fülébe.

— Mi ez? Hol vagyok? Mit kell kibővíteni. Valami ruhát? . . . Vagy eipőt ? . . . mondogatta lelki szájával.

Majd újabb hangok ütötték meg dobhártyáját, Fe'figyelt . .-EAh . mit mondanak?

— Lép . . . Lép . . . 1

— Á, tudom már ? Nem szabók, nem cipészek gyüléseznek itt, hanem méhészek . . . Persze, persze: a lépről tárgyalnak. Hogy yó-e a míilép . . . Ah , . de i1

«Komáromi Lapos

■ ■ . I . iu ■ I . .1 ■ ti -- ■■■— ... ?, t ■ —á.

ligetnek orvosod is, sőt állatorvosok . Bp .. lép ". A

Ejnye, .'. . fene'adU lép,'de hneg Tfevertéí . . . Pe-Sze, lépfeno lesz ... M ... 4z .. .

Majd teljesen felébredvén, észbelcapott:

— Igaz! Hisz tanitógyülésre1 jöttem!

De már akkor hallja az elnöki határozatot. Szépen pörögtek a szavak, de az a bizonyos lép csak nem volt köztük. Már pedig ő mindenáron bele akarta venni a -tudósításba... Elgondolkozik:

— Milyen lépről tárgyalhat a tanitó? Madárlép: Nem. Vagy tán, hogy fellép . . . mondjuk képviselőnek... Ah, dehogy. .. lelép ? Ugyan honnan lépne le ? . . . hisz ott vannak lent ... én vagyok csak főnt... Kilép? belép? . . . Persze, persze, . .. Ez nagyon szép . . . Belép. Ez tehát meg van ! Most még csak azt kell 'megállapítani, hogy hova léptessük be . . . Ne kukoricázzunk sokat. Megvan. Mondjuk: az Általános Tanitóteslületbe. Az ekfeép keletkezett mondat belekerült a tudósításba.

Ám a gyűlés elnöke másnap abban .a hitben, hogy komoly sajtóorgánummal áll szemben, cáfolatot küldött arra a bizonyos „lép“-re.

A cáfolat nem jelent meg, ám pár nap múlva nyilatkozik egy hírben a kis tudósitó, hogy igaz, hogy a közgyűlés határozatilag nem mondta ki a belépést, de csatlakozott.

Majd a szárnonkíröknek szóval is megmondotta, hogy — igenis, a közgyűlés határozatilag nem mondta ki, de azért én ragaszkodom hozzá.

Helyes ! Tehát ő ragaszkodik. Ezek titán lehetséges, hogy ilyféte újdonságokat fogunk olvasni:

Ä nap nyugaton kel fel. Igaz, hogy vannak, akik az ellenkezőt állítják, de én azért ragaszkodom !

Az első délkör rajtam megy keresztül . . . Igaz1, hogy vannak, akik mást emlegetnek, de hát azért én ragaszkodom.

A Notre Damei toronyőr cserebogár. Igaz. hogy az nem úgy van. l)e azért éti ragaszkodom.

Ragaszkodom, ragaszkodom.

— Egyébként tudom, honnan fuj a szél.

Ez a kijelentés, ha igaz (már ama bizonyos tudás) szép reményt nyújtana.

Lám azt a fiaskókat termő tudósítói állást akkor fel lehetne cseréint a szélkakas mesterségével,

Csak aztán utóbb azt ne gondolja majd a kis . . . izé, hogy nemcsak mutatója, hanem intézője is a szélkakas a szelek járásának’

HÍREK.

— Siabacbágon. Dr. Tafferner Gyula zsupáni lanácsos, szombaton kezdi meg három heti* szabadságát és Kontáromból elutazik.

— Szabadságról. Dr. Mczey János vármegyei tiszti főorvos két heti szabadságáról visszaérkezett és álvette hivatala vezetéséi, valamint megkezdte rendeléseit a munkásbiztositó pénztárnál is.

— fi Üalegyesölet 1920 julius hó 3-án tartott dalesiejen félüifízettek: Egy dalárdista 50 K, Spitzer Béta, Messinger Béla, Horváth István 20—20 K, Ratkovszky Gyuláné Érsekiéi 16 K, dr. Kállay Endre 15 K, dr. Bardócz József, N. N. 10-10 K, Cs. Sebestyén Ferenc, N N, Nemesik Lajos, N. N. 5—5 K, összesen 181 K.

— finna bál a Hallt, hegéngeggesölelben.

Nem lehet szó nélkül hagyni ezen Egyesület készülődését, mert ismét egy kellemes napot akar szerezni a komáromi közönségnek. A julius 25-én tartandó Anna napi ünnepségre folynak az előkészülelek. Az estéli programmot délután 4 órakor kezdődő kerti ünnepély előzi meg. Este 8 órai kezdettel, változatos műsorral összeállítóit előadás veszi kezdetét. Az előadást reggelig tartó tánc követi. Meghívókat a rendezőség bocsájija ki. Dr. Szunyogh Xav. Ferenc az egyesület agilis elnöke szomszéd városunk fiatalságát az Érsekujvári Kath. Ifjúsági Kört meghívta az ünnepségre, akik a közel múlt alkalommal jól érezték magukat városunkban s a viszontlátás reményében távoztak Komáromból.

— Köszönetnyi.'üánitás. Mindazoknak, kik a Katii. Egyházi Énekkar mulatságán feiülfizettek és az ünnepély sikerét bármi módon elősegítették, ezttion mond köszönetét a Kath. Egyházi Énekkar vezHősége.

— fi Dalegyesület mükeduelői gárdája ismét foglalkozik újabb szinielőadás tervével. A népszerű gárda igen sokat nyer Kovách Edittel és Wojlovich Richárddul, jónevü fényképész polgártársunkkal. Az e sőnek kiváló tehetségével már foglalkoztunk előző számainkban. Wojtovich tehetsége is megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. A Dalárda legutóbbi műkedvelői előadásán Herczeg Ferenc Péter és Pál vigjátékának Kasztl szerepében a műkedvelői nívót fölülmúló alakítást nyújtott. Annyira jól adta az uzsorást, hogy senkise ismerte volna fel benne WojtövichoÉ ha a szin'apoti nem olvassuk a nevét. Renne igen értékes erőt nyert a Dalárda.

— fi leánygimnazisták helyzete.. Több aggódó szülő járt nálunk, akik úgy vannak értesítve, hogy szeptemberben valószínűleg nem járhatnak leánygyermekeik mint rendes tanulók k gimnáziumokba, hanem mint magántanulók végezhetik el az iskolát. Különösen sújtja ez az ujabb rendelkezés a szegény szülőket, akiknek nincs igen módjukban nevelőt, instruktort tartani leánygyermekük mellé. Nevelő, instruktor nélkül pedig egy magántanuló csak a holt betűket tanulja meg minden élet és az élethez való minden kapcsolat nélkül. Magyarázat már félig való megtanulás. Tehát ha nincs a szülő olyan helyzetben, hogy magántanuló gyermeke mellé instruktort, vagy nevelőt nem alkalmazhat, akkor különösen áll ez az alsóbb osztályokban járó fiatalabb generációra — kár beíratni az intézetbe magántanulónak e gyermekeket. A szegényebb szülők feje felett úgyis megnehezült az idők járása, ezt még jobban nehezítik. A mai demokratikusabb felfogásnak tért kell hódítania a nevelés, az iskolázás terén is. Az amerikai szellemnek Európába is át keli jönnie. Amerikában a fiuk és leányok minden osztályban, minden iskolában együtt, vegyesen elhelyezve ülnek a tantermekben. Finomabb ízlést, jobb modort, egy kis illemtant, a társaságban szabadabb mozgást tanul a fiú gyerek a leányok között. A vegyes iskolából kikerült fiuk közölt so’sincs olyan úgynevezett „vad Marci“, aki idegenek, de különösen nők előtt egy kukkot se mer szólni. Amerikában már ezt régen belátták és csodálkozunk, hogy az amerikai demokráciát majmoló Európában még olyan eset is előfordulhat, hogy azért kell könyörögni a szerencsétlen szülőknek, hogy leánygyermekük bejárhasson a gimnáziumba. Hiszen alig van egy-egy osztályban pír leánytanulóról szó. Reméljük, hogy a gimnáziumi igazgatóságok sietnek meggyőzni a felsőbb fórumokat, hogy a leánygimnázisták bejárásának eltiltása csak növeii a szülők amúgy se rózsás helyzetét.

— Hajótörés. Ne tessék izgatott fantáziával az Atlanti Óceánra elkalandozni: maradjunk meg csak a szép és most még csak kevéssé mocsár illatú kisdunai téli kikötő csendes vizein. E viz azonban szombaton éppen nem volt csendes, hatalmas hullámokat szántott sima tükrén az északnyugoli erős szél. A komáromi csónakflotta karcsú kis vitorlása a Butterfly azonban merészen néz szembe egy-egy kis vihari al, kapitánya és tulajdonosa, Schmidthauer Lajos művészföldink vezetése alatt kifutott szombaton a vihar ellenére is a kikötőből és a Kisdunán manövrirozott két főből álló „legénységgel“. Az egyik, erős termetű és idegzetű férfiú volt a vitorlamester, a másik egy karcsúbb fiatalember a kormányos s Castel Jaloux illetve Schmidthauer a kapitány. A vihar erősödött és a staccato parancsszavakat elkapta a szél. A vitorlamester nem „fordított“ elég hirtelen a parancsszóra, a baj megtörtént, a csónakot a szél elkapta és felforditotta. Idáig a dolog egész természetesen és rendben folyt. Az érdekes az, ami most következik. A művész-kapitány személyzetével a vizbefordul. Az utolsó előtti pillanatban azonban a művészben felébred a kapitányi öntudat és lelkiismeref, aki a hajó személyzete életéért felelős és ezt a kérdést intézi a vízbe forduló vitorlamesterhez:

— Öregem tudsz úszni?

A hatalmas termetű férfiú elszántan ráfeküdt a Kisduna hullámaira, megnézte karkötő óráját és hatalmas tempóban igyekezeti a part felé. Tengernagyi gérokkjából, cipőiből dőlt a viz, de kronométere a vízben is járt. Három perc és negyvenöt másodperc alatt jutott a partra és jelend a kapitánynak:

— Jelentem alássan, úgy veszem észre, hogy ruhástul is tudok úszni. Most próbáltam először.

— All right, szól a kapitány s hidegvérrel húzták ki a vergődő ,Butterfiy“-t a partra.

— lij szálloda Komáromban. A Dunarakpart 8. szám alatt új étterem és szálloda nyílt meg teljésen csendben a hét folyamán. Horváth István uj szállodája szerény külsővel bár, de annál vonzóbb és tetszetősebb belső berendezéssel kezdte meg igazán hézagot pótló feladatát, mert szálloda dolgában valóban nem kényeztettük el az ide tévedő idegent. Az uj szálló tisztasága mindjárt megvesziegéti a belépő tekintetét és bizalmat ébreszt benne. Szo‘báhiak berendezése is a modern kor igényeibe?